Pénteken (22-én) bejelentették, hogy kirúgták Feczkót. (via honvedfc.hu) A hivatalos indoklást érdemes eltenni év végi humorosba, mert kiderül belőle, hogy a klubnak vannak „sportszakmai tervei” (hahahhahaha) és „hosszú távú koncepciója” (muhhahahha), ami nem egyezik azzal, ha az edzője teljesíti a számára kitűzött célt. Érted, ha eléred meghatározott célt, akkor az nem fér bele a tervekbe és a koncepciókba. Zsenik, bzmg, zsenik.
Klubunk vezetősége a következő idény sportszakmai terveit és hosszú távú koncepcióját mérlegelve úgy határozott, hogy az NB I-es szereplést új vezetőedző irányításával kezdi meg. Feczkó Tamás 2024 decemberében vette át csapatunk irányítását azzal a céllal, hogy visszajussunk az NB I-be. A csapat a mögöttünk hagyott szezonban kivívta az élvonalbeli szereplés jogát, így teljesítette azt a célt, amelynek érdekében vezetőedzőnk Kispestre érkezett.
Szombaton (23-án) gyorsan kellett valami, mert Feczkó kirúgásának hírére az interneteken elszabadult a jónép, zengett-zúgott mindenhonnan a „Fórizs, takarodj!”. Mi legyen, mi legyen? Csak nem fogjuk bejelenteni az ETO kiegészítő emberét, Deian Boldort, mert ha ránéz bárki a számaira, az derül ki, hogy alig játszott meccset az elmúlt évben. Kell valaki más, lehetőleg gyorsan.
Hangya Szilveszter csapatkapitány – akit Feczkó mellett gyakran éltetett a közönség – 1+1 évet hosszabbított. (via honvedfc.hu) Ez mondjuk jó hír. Ahhoz, hogy egy öltöző rendben legyen, az edző mellett megfelelő karakter csékák is kellenek, és ebben szerencsére jól állunk Sziszkával (41 bajnoki), Szabó Alexszel (16 bajnoki), Bakival (2 bajnoki), vagy Keszával (6 bajnoki), bár utóbbiról azt pletykálják, hogy nem hosszabbítanának vele. Ahogy Boldor esetleges érkezése is felvet kérdéseket a belsővédők számában. Mármint, hogy ki megy és ki marad?
Csapatkapitány. Hangya ebben a szezonban 30-ból 26 meccsen vezette ki kapitányként a csapatot, valamint Csákváron Bakitól, a BVSC ellen pedig Szabó Alextől akkor vette át a karszalagot, miután becserélték. Szóval összesen 28 meccsen viselte, azonban mi most 26-tal számolunk, mert úgy egyszerűbb.
Gyakorlatilag Kamber óta nincs ennyire egyértelmű csapatkapitány a klubnál. Erős és/vagy jó karakterek persze rendre akadtak, akadnak, azonban éveken át arra se voltunk képesek, hogy legyen olyan játékosunk, aki egymást követő két szezonban kapitány lehetne.
Nyilván Nagy Geri vagy Lovric alapból egy isten, náluk mégis azt lehetett érezni, hogy a klubhűségük miatt kapták meg a szalagot, ha valamiért nem játszott a birtokosa. Kivéve a kieső év, ahol Lovricnak (!) kellett kilpnie a fényre, és vezérszerepet vállalnia. Tényleg minden tiszteletem Iváné.
| idény | legtöbbször | db | helyettes | db |
|---|---|---|---|---|
| 2025-26 | Hangya | 26 | Baki, Szabó A. | 2 |
| 2024-25 | Hangya | 15 | Szabó A. | 9 |
| 2023-24 | Kálnoki-Kis | 14 | Holman, Lovric | 6 |
| 2022-23 | Szappanos | 15 | Lovric | 13 |
| 2021-22 | Batik | 26 | Hidi | 5 |
| 2020-21 | Hidi | 30 | Kamber | 2 |
| 2019-20 | Kamber | 25 | Hidi | 8 |
| 2018-19 | Kamber | 28 | Nagy G. | 3 |
| 2017-18 | Kamber | 27 | Nagy G. | 4 |
| 2016-17 | Hidi | 26 | Kamber | 7 |
Játékoskeringő 2026/27 nyár
- távozott: Feczkó Tamás (edző)
- érkezett:
- hosszabbított: Hangya Szilveszter (1+1 év)
címlapkép: honvedfc.hu. a képet viszont már mi alakítottuk át 8 színre, illetve kicsit vágnunk kellett rajta, mert az oldalunk rosszul kezeli a 16:9-től nagyon eltérő képarányokat.
✉️ kapcsolat // itt írhatsz egyenesen nekünk.
💳 támogatni // pedig így tudod a munkánkat.
Számomra Hangya nagyon meggyőző formában játszott ebben a szezonban (Sok kulcs megmozdulása volt, akár szerelés akár indítás szempontjából) és jól tette a dolgát amennyire én ezt megtudom ítélni a CSK szerepben is. Így én ennek örülök, de igen ez valóban kicsit ilyen „dobjunk egy csontot a népnek” megmozdulás volt. Minden esetre én ezt úgy fogom fel, hogy „take it as a win”.