Mastodon

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz Blueskyon, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor Signalon vagy Telegramon keress. ||

Fejreállt a Világ rendje – Kispest-Vidi beharangozó

Hanta tegnapi szösszenetének egyik pontja úgy megihletett, hogy tegnap este a kádban üldögélve (próbálván kiáztatni magamból egy súlyos esti félinformális munkamegbeszélés és az irsai olivér pála gőzét) egy mini időutazásba révedtem a habok között. Ami ma beharangozónak is megteszi.

Az NB1 1990-1991-es idényének 27. fordulójára az addig is nyilvánvaló folyamatok ténnyé értek össze: rövidesen bajnok lesz a Honvéd. A szezont végig vezető csapat a Siófok elleni hazai derbi előtt szembesülhetett a lehetőséggel: győzelem esetén a Fradinak már matematikai esélye se lesz arra hogy utolérjen minket – csupán nagy tisztelettel hajbókolhatnak az egy éves pauzát követően a trónra visszatérő XIX. kerületi uralkodó előtt.

Közben a székesfehérvári Videoton szép csöndben készült a bajnoki szezon hajrájára: erős közepes idényt futottak az akkor Waltham utónévvel nyomuló királyi székvárosiak, nothing special, a Burcsa Győző ex UEFA-kupás legendájuk által trenírozott csapat végül majd a 7. helyre érkezik be. Ízlelgessük nyugodtan a különbséget a mai helyzethez képest: totálisan megváltozott minden, a vidéki középcsapatból mára utcahosszal bajnokságot nyerő team vált, a régen rettegett Honvéd pedig 1995 óta 2-3 vállalható idényt tud felmutatni…

De nézzük mi is történt azon a hétvégén.

1991 május 25.-ét írtunk, szombati napot a tavasz végén. A forduló 8 találkozójából 5-re került sor e napon. A Vidi az abban az idényben még decens vidéki élklubnak számító Tatabányát fogadta, a bányászkispadon a nálunk ma oly nagy népszerűségnek örvendő Tornyi barnával. Ám hiába a kék-fehéreknél a klasszik Váczi, Szalma, Kiszi (!), Süveges, Klausz márkák, a hazaiak behúzzák a meccset… Hiába, ahol egy Kuttor Kutya vagy a ma már a Vidi vezetőségét erősítő Hováth Gábor van a védelemben, Salecz irányítgat, Máriási és a kisTakács támad, ha jó napot fog ki a csapat nincs gond. Nem is lett.

VIDEOTON-TATABÁNYA 2-1 (1-1)
Székesfehérvár, vezette: Bognár.

VIDEOTON: Mitring – Molnár, Kuttor, Bekő, Horváth G. – Sallói, Muzsnay, Vadász – Máriási, Földes (Müller a 80.), Takács. Edző: Burcsa Győző.

TATABÁNYA: Markó – Hegedűs, Lázár, Váczi, Szalma – Kiszi, Simon, Klausz – Süveges, Kanyok (Arany a 74.), Horváth I.. Edző: Tornyi Barnabás.

G.: Sallói (34.), Váczi (37.-11-es), Földes (52.).

Sárga lap: Muzsnay (10.), Kanyok (43.), Lázár (56.), Kuttor (60.), Váczi (75.).

Aznap este a Siófok érkezik Kispestre. A tét: ha nyerünk, már zsebben a bajnoki cím. Fodor Foci már nincs a keretben, ugyanis a Siófok színeiben épp ellenünk rohamoz (egy jó Olajossal, Zaréval, Meksszel, Varsányival karöltve). Helyette van fékezett habzású Marozsán. A védelem klasszikus, a középpálya szintúgy, Ervin, Pisont… a csatársoron meg szimplán besírok. Nyerünk? NEM! Jó Kispest-szokás szerint azonban a ’90-es évek elején bizony mumusunknak számító Siófok elviszi mindhárom pontot. Emlékszem, gyerekként iszonyat csalódott voltam emiatt – de mielőtt összeomlott volna bennem a piros-fehér világkép, másnap a nagy ellenlábas Fradi nem bírt a Megyeri útra vitt meccsen a Bp.Volánnal.

BP. HONVÉD-SIÓFOK 0-1 (0-1)
Bozsik-stadion, vezette: Piller.

BP. HONVÉD: Petry – Csábi, Csepregi, Cseh – Marozsán (Komódi a 61.), Kovács E., Pisont, Csehi – Gregor, Vancea, Vincze. Edző: dr Mezey György.

SIÓFOK: Bíró – Kolovics, Olajos, Zare, Szabó B. – Keszeg, Varsányi (Ozsváth a 76.), Somogyi, Meksz – Fodor, Kámán (Magyar a 86.). Edző: Varga István.

G.: Meksz (29.).

Nem gyenge idényt zártunk, ahogy a visszaemlékező sorozatunkban már megemlékeztünk róla: mindent vittünk. Többek közt az év edzője címet is. Ugye nem kell leírom, kinek a révén?

Vissza a jelenbe e könnyeztető időutazást követően. Vasárnap nem mi készülünk bajnokavatóra, és most nagyon nem örülnénk ha a Dottore arca itt simulna ki végleg ebben az idényben. Amiért anno mi kaptuk a cinkelést a ’80-asokban, hogy a líbling csapat vagyunk, az most az ellenfélre igaz a szurkolói köznyelvben. Minden megváltozott. Még csak esélyesek sem vagyunk. Fura ezt megemészteni, bár lassan 20 év óta, hát már nem lázad úgy az ember. Viszont a kisördög az ott ül a vállon, és azt suttogja: akármi is lehet. Nos ebbe a piciny szalmaszálba kapaszkodva, jó lenne egy nagy meccset lehozni aminek a végén most mi lehetnénk a Siófok, aki elodázza  a bajnoki címet, és ha kifordítva-kitekerve is, de a Bozsikban ismétlődjön a történelem…

(a szívünk mélyén pedig tovább várjuk az early ’90s revival-t).

 

Bp. Honvéd – Videoton vasárnap 17.30., Bozsik.

 

Adatokért a sporthirado.hu-t illeti a forrásért való köszönet. Csapatképek: honvedfc.hu, www.vidi.hu.

Szőrözz a csapatodért!

Borsodi, Sörözz a csapatodért, etc, pedig nem állunk rosszul a ranglistán. Valahogy úgy, mint a bajnoki címekkel. Nem vagyunk egy Fradi/UTE/MTK, de nem vagyunk Vasas/DVSC/Csepel sem, inkább a kettő között, cseppet légüres térben, de a mezen feszülő címer felett egy jól megérdemelt arany csillaggal.

A tovább után témánál maradunk, és a vasárnapi esélyekről ejtünk néhány szót, bár ezúttal csak mérsékelten szólva rólunk, de azt mindenképp.

Gondolom azt már mindenki tudja, hogy hétvégén jön a Videoton, és ha minden peremfeltétel teljesül, akkor bajnokként távozhat a Bozsikból. Van ilyen, néha el kell fogadnunk, hogy épp nem mi vagyunk a topon, mert tudjuk, hosszútávon úgyis győzedelmeskedik a hagyomány, és lesz még pezsgőlocsolás a kezdőkörben. De addig (és a várakozás nehéz éveire perceire) inkább néhány érdekesség.

Egy: Bajnok a Videoton, ha pontot szerez a Bozsikban, vagy nem, de a Paks sem nyer az Újpest ellen. Kicsit fura leírni, de való igaz, ott tartunk, hogy egy Pakson múlik a bajnokavató időpontja (hiába a lilák az ellenfelei, ez most nem számít, ráadásul viszonylag pozitív is a statisztikájuk ellenük). A Vidi tavaly úgy lett második, hogy a utolsó fordulóban kikapott, miközben a Debrecen szintén, pedig az pont elég lett volna. Idén tehát a vereség is elég lehet.

Kettő: Mezey György másodszor lesz bajnok itthon, és másodszor lehet idegenben. A mostani ellenfél Honvéd padján ugyanis a bajnokavató egy itthoni, Siófok elleni vereség másnapjára eső Újpest-Fradi döntetlen volt, a Videotonnal pedig Budapesten oldja/oldhatja meg a kérdést. (Így bepótolva egy 20 éves hiányosságot, és azonnali bajnokavatót tart csapatával a Bozsikban.)

Három: A Videoton játszotta a bajnokság döntő többségében a legjobb/legtudatosabb focit (bár közelében sem voltak a 2009 őszi játékuknak, ami régen látott vendég volt magyar pályán, főleg a sárgamezes Hungária körúti fellépésük), miközben jórészt egy játékosra épül minden. Alves nagyjából a góljaik felét lőtte, nélküle negatív lenne a most jócskán plusszos góldifi. A megszerzett pontok száma és Alves eredményessége között erős az összefüggés. (Ezt majd alkalomadtán kiszámoljuk az nbegy blogon.)

Négy: Csobánki Ádám. (Mert miért ne?)

„Nagyon szép időszaka volt az életemnek amikor kétszer is itt dolgozhattam” – beszélgetés Sisa Tiborral

Beszámolónkban már jeleztük, hogy a találkozót követően Sisa Tiborral, korábbi edzőnkkel is elbeszélgettünk. Egy kicsit részletesebben, egy kicsit emocionálisabban, egy kicsit rendhagyóbban szokásos interjúinknál. A Tréner továbbra is remek beszélgetőtárs, aki ráadásul csapata veresége ellenére is készséggel állt diktafonunk elé, s a beszélgetést végighallgatva az egyszeri Honvéd drukker csak még jobban sajnálja, hogy pont neki nem jött össze Kispesten a „nagy áttörés”. Emlékszem, anno a labdabiztoson még Hanta értekezett a 2009 február végi edzőváltásunkról, valami olyasféle címmel: hogy Kispesten az „Egyetlen”. (Tudom, ahogy Lakat T. Károly mondaná, klasszikust csak pontosan idézzünk de most meló közben nincs időm kikeresni az inkriminált veghhanta-zsengét). Még akkor gondoltam is: szimpatikus arc ez a Sisa, de nem túlzás ez? Nos, nem volt túlzás. Ma már külön utakon járunk, a Tréner és MI, a Kispest, de a 2009-es MK-siker és régi interjúink azért örök emlékek maradnak.

 

 

Fotó: Lovi – honvedfc.hu.

Hoztuk amit kellett. Kispest-Rákóczi oszályozókönyv.

Zsinórban a harmadik hazai meccset húztuk be, ráadásul tegnap a Szolnok elleni csatát idézően borult meg a pálya egyensúlya, s nem a mi kapunk felé lejtve. Osztályozzuk hát a csapattagokat, hagyományainknak megfelelően, a hajtás után, ezúttal sem kesernyés szájízzel, szerencsére.

KEMENES: Nem is nagyon volt komoly védenivalója, annyira nem tudott a Kaposvár veszélyes helyzetet kialakítani kapunk előtt, ami egy Kemi bravúrt, vagy akár egy komolyabb vetődést kényszerített volna ki. Még jó hogy tavasz van, decemberben esélyes lett volna Szabinak egy meghűlés a tétlenség miatt. Sok ilyen meccset kérünk. 0.

LOVRICS: Tegnap is sokszor futott fel a jobb oldalon támadásokat segíteni, ám kissé enerváltabbnak tűnt a megszokott produkcióihoz képest, sőt, néhány túlzottan nagyvonalú labdatovábbítása vagy (elrontott) sarkazása már-már felelőtlenségről árulkodott. A Vidi ellen ennél több kell. 5.
DEBRECENI: Magabiztos védekezés, bár a Kaposvár tegnap nem állította élete feladata elé. Osztályzatában kissé az ellenfél gyengeségének is szerepe van. 6.
BOTIS: Dettó, mint Debrő. 6.
HAJDÚ: Nagyon aktív volt hátul, sok labdát szerzett, sok támadásunk kiindulópontja volt. Ma kevesebbet jött előre, de hátsó szerepe kulcsfontosságú volt. 6.

HORVÁTH ADRIÁN: É nem tudom mi történt vele, de kicserélődött. No nem kell elszállni, azért még nyilván nem ő az új Vadócz Krisz, de megalkuvást nem tűrő robotolása, kellemetlen bulldogszerű szűrése és végre megszűnő elpasszolásai bizakodásra adnak okot. Még egy nagy lövésre is futotta. 6.5.
HIDI: Remekül kezdett, 10 perc után azt hittem végre ma lesz meg az áttörés, de aztán megint elkezdte elszórni a labdákat és sokszor hiányolom az ellenfélnek való keményebb (persze a szabályok adta kereteken belül pokrócabb) odalépéseket. Van még hova fejlődni. 5.

IVANCSICS: Az utóbbi fordulókhoz képest ma haloványabb volt, néha egyenesen kedvetlenebbnek is tűnve. Azért voltak jó momentumai is, amikor nagy ritkán Zelenkával kombinálnak, abból ki tud sülni valami jó. Kéne neki megint egy gól, hiszen ismerjük, hogy lelkis alkat. 5.
ZELENKA: Eddigi legjobbját hozta, élmény volt nézni, ha nála volt a labda. Váratlan megoldásokra is képes, lásd a sarkazást, a passzai meg úgy hiányoztak Bárányos 2007-es ősze óta Kispestről, mint egy falat kenyér. Sokadszor is leírom: bűn lassú, futni nem tud, de láthatóan küzd, viszont amikor passzra lendülnek azok a kályhacsőlábak, akkor azt a színt hozza, ami valahogy sokkal vonzóbb, mintha egy Vukmir-Moreira, esetleg Coira-Akassou „irányítókettőst” kéne nézegetni. 7.
MOREIRA: Ma igen jó volt magához képest, így a More-skálán maximális 5-össel kell jutalmaznom. Mielőtt valaki elfogultsággal vádol, azt kell mondjam: amíg ilyen könnyen elnyomható marad és amíg az ő posztjához mérten nem javul lényegesen a jópassz-szaldója, addig nem tudok belátóbb lenni! Cseréje, Nagy Gergő (-) nagyon kevés időt kapott, épphogy egy kicsit megfuttathatta a rákerült mezt. Megjegyzem, lassan ismét elkezdeném neki bőkezűbben adagolni a bizalmat, Hidin és Horén is látszik, hogy ez mennyit számít!

DANILO: A gólt köszönjük, a második félidei 2 szép lövést is, ám a Zeli labda utáni ziccer elostobáskodását valamint a folyamatos fetrengést továbbra sem értem. A Hattyúk tavára gyakorol?! Mivel győztes gólt lőtt, jó magyar sportújságírói következetlenséggel adok neki egy 6-ost, de szívem szerint ez csak 5-ös lenne. Cseréje, Vólent (-) is szép lassú fejlődést mutat, de még igen hosszú út áll előtte. Tegnap is volt egy nagy helyzete ahol bravúrral védett Kovács Zoltán – Vóli lelkének úgy kell már az első találata szemmel láthatóan, mint egy falat kenyér. Lassan ez majd érkezik is, úgy érzem csak utána majd ne essen át a ló túlsó oldalára!

Lelátói jó hangulatban pedig ezúttal sem volt hiány.

Fotók: babar.

Rákóczi Rodostóban. Kispest-Kaposvár beszámoló.

Hogy jön a történelmünkből jól ismert török település poszt-címünkbe? Nos, a Kaposvár csapata tegnap úgy érezhette magát a Bozsik gyepén, mint a klubnévadó fejedelem, az 1703-1711 közti dicső, Habsburg-ellenes felkelésünket ledirigáló II. Rákóczi Ferenc a szabadságharc leverését követő törökországi száműzetésekor: izoláltan, beszorítva, remény nélkül. A meglehetősen egyoldalúra sikeredett derbi végén csak azért nem töröljük bele kéjes mosollyal lábunkat az általam egyébként valahogy sosem kultivált zöld-fehérekbe, ugyanis a vendégkispad jelenlegi kormányosa miatt ebben a szezonban magamat is meglepve bizony távolról a Rákóczinak is szorítottam és nagyon úgy érzem, ezzel korántsem vagyok/voltam egyedül a Honvéd táborban. Hajtunk és beszámolunk.

A találkozó előtt a fotós kollégával már majd’ egy órával megelőzve a kezdő sípszót a játékoskijáró körül sertepertéltünk, mégpedig azért, hogy közel másfél év után ismét toljuk egy gyors Sisa-interjút – ám ami anno meccsek utáni általános gyakorlat volt, az mára már egy évi max 2 alkalmas vendégedző-faggatássá avanzsált. Változnak az idők. Nos, a Tréner mindenesetre nem felejtett: széles mosollyal üdvözölt minket és bár annyit kért, inkább a meccs után interjúzzunk, azért kedélyesen elbeszélgetett velünk, egy-két tipice tanár úri geggel súlyosbítva a diskurzust. Mielőtt azonban nagy elérzékenyülés lett volna a dologból: gyorsan tisztáztunk, hogy ma max kéz- és lábtörést, azt igen, de sok sikert semmiképpen nem kívánunk ex-mesterünknek aki csibészes mosollyal vette mindezt tudomásul és egy vágyakozó sóhajjal: „hát, srácok, de jó lenne ma győzni”. Szerencsére ezúttal e fohásza nem talált meghallgatásra.

Maga a találkozó álmoskásan indult, majd úgy cirka 5 perc után azért felpörgött, Hidi produkált 1-2 meglepően jó labdaszerzést és indítást középen, így már el-eljutottunk a zöld-fehérek kapujáig. A 12. percben következett az utóbbi hetek jól ismert forgatókönyvének első mai változata: Zelenka 1-2 lépésnyi labdavezetést követően káprázatos keresztpasszal hozta 100%-os ziccerbe Danilót, ám a gólyalábakon közlekedő copacabanai zsonglőr 10-ről jó 10 méterrel fölékalibrálta a suvasztását.

A továbbiakban a Rákóczi szépen beásta magát a saját térfelére, mint a harcoló felek a verduni erőd tájékán 1916-ban. Hogy mégsem állóháborút láthattunk, az ezúttal nekünk volt köszönhető: rendre érkeztek a szabálytalanságokat vagy kiharcolt szögleteket követő Zeli vagy Gege fémjelezte beadások, főleg a cseh élharcos jeleskedett a remekül középre küldött labdákkal, ám Danilo, Lovrics vagy épp az elöl kolbászoló Botis sajnos mindahányszor tévesztettek. Egyoldalúvá kezdett válni a küzdelem, a Kaposvárból Grúz, Hegedűs és a már most bohócliger névlegenda Okuka birtokolta legtöbbet a labdát, ami azért jelzi: tegnap főként a defenzív szekciója volt megmozgatva a somogyi kiscsapatnak.

A szünetben az általános iskolások tizenegyesrúgó versenyét így viszonylag nyugodtan nézhettük végig a fotós srácokkal, ám a para ott lebegett felettünk: oké, hogy van szép szám helyzetünk, de ha egyet sem verünk be, viszont a zöldek betalálnak, ez könnyen a legendás, „SZ” betűs rollerre tehet minket. Nos, a második félidő sokáig csak súlyosbított e helyzeten…

A következő 45 percre kiérkező csapatunk ezúttal nem követte el a Szolnok elleni hibát, azaz a szünet utáni leengedést, sőt még eggyel nagyobb fokozatba is sikerült kapcsolni. Bíztató játékunkban és fölényünkben kulcsszerepet játszott az ezúttal is kegyetlenül takarító viszont passzolni megtanuló Horváth Adrián, illetve az utóbbi hónap során a csapat megkerülhetetlen agyává előlépő Lukas Zelenka. A cseh fazonszabász amellett, hogy megint hozta jellegzetes hőzöngéseit-manírjait és a western-jellegű Tom és Jerry epizódok sarkantyús Tom-figuráját megidéző űbermozgását, ám a köztes időben megint olyan lasztikat osztott, hogy csak vigyorogtam. A félidő közepén pl. Lovrics sérülten feküdt az ellen tizenhatosán, mindenki üvöltött a lelátón, hogy rúgjuk ki a labdát, ám Zeli barátunk vagy azért, mert nem ért magyarul, vagy pedig, mert szemmel láthatóan nem a fetrengést lájkoló alibi-suliból érkezett, inkább egy tért ölelő keresztlabdával dobta helyzetbe ismét Danilót, aki ezúttal szépen lőtt, épphogy mellé. Máskor Morének sarkazott vissza a cseh skac váratlanul, a büntetőterületen belül, vagy csak simán úgy tologatta ki szélre a zsugát hol Gegének, hol Lovricsnak, hogy végre azt érezte az ember: van gerince a támadásainknak. Nem ajnározom tovább, de ami jó azt dicsérjük meg.

Persze mindez rajtunk sokáig nem segített: helyzeteink száma és nagysága tovább nőtt (Danilo lapostól Hore bombán át More kísérletig, épphogy lemaradó Lovricson át messzirőli Danilo heggesztésen keresztül Vólent perdítésig), gól azonban sehol. Végre a játékrész közepén egy Zeli szöglet után Danilo emelkedett a legmagasabbra és a labdát a hálóba bólintva megszerezte a vezetést – végül a győzelmet is, hiszen az utolsó 20 percben még egy raklap helyzetet leszállítottunk, ám találataink száma nem nőtt tovább. Amikor a 87. percben egy Rákóczi szabadrúgás következett, hát még volt némi jeges veríték a gerinceken, ám a Kapos-parti játékos hibázott, maradt a sorrendben harmadik 1:0-ás győzelmünk, úgy fest erre beálltunk, hála az égnek.

A találkozó végén a Kanyar egy kicsit ünnepelte a csapatot némi együtt ugrálással, volt korzós vastaps is, Gege örömében az öltözőajtónak osztott ki egy parasztlengőt, a csapat pedig benn az öltözőben vagy négyszer elordította a „Csak a Kispest mindörökké” kezdetű örökbecsűt. Supka láthatóan felszabadult volt, a sajtótáj is jó hangulatban telt, Sisa tréner sem volt összezuhanva, sőt, a vendégedzők közül idén először ő vette a fáradtságot hogy a kötelező Supka-intikört megvárva még velünk is elbeszélgessen ez rövidet – először egy „hivatalos” riportocska keretében, majd még úgy 5 percig csak velünk fotósokkal-riporterrel, kicsit felidézve az elmúlt időket, és büszkén mutatva nekünk a szurkolóinktól kapott Puskás-sálat akik ezzel köszönték meg neki a 2009-es kupagyőzelmet és itteni munkáját így utólag is. Végül búcsúzáskor azzal váltunk el: őszintén kívánunk a Trénernek sok sikert a jövőben, évi 2 meccset leszámítva.
Győzelmünkkel gyakorlatilag fellélegezhetünk, de csak gyakorlatilag. A hazai liga kiszámíthatatlanságát ismerve még akármi is lehet, így figyelmünk nem szabad, hogy lankadjon. A hátralévő meccseken még legalább 2 győzelem nagyon jól esne, és ne feledjük, két presztízsmeccs is vár ránk ezek között! A jövő héten például rögvest a Vidi akar bajnoki címet ünnepelni Kispesten, és mondjuk ki: jó lenne valami kellemetlen szagú piros-fekete töltelékkel turbósítani a sóstói palacsintát.

És hogy még egy apropója legyen történelmi áthallású posztcímünknek: ezúton is kívánunk kéz-és lábtörést az érettségi vizsgák útvesztőihez fotós kollégánknak!

Fotók: babar, festmény: Liezen- Rákóczi Rodostóban (wikipedia.org)

Hangulatfokozó beharangozó (2.)

Nem mindennapi csörtén bizonyíthatja rátermettségét csapatunk a bolondos – eddig három győzelmet hozó – április utolsó napján, hiszen az immáron hét éve NB I-es bástyának számító, jelenleg az éremért küzdő, szerdán a Fradi baját ellátó Kraci lesz a vendégünk.


Számunkra azonban mégsem a várhatóan zöld-fehérben a Bozsik gyepére futó somogyországi titánok adják a holnapi meccs különlegességét, hanem a rákóczisták lassan formálisan is Sisa Győzővé avanzsáló TRÉNERe, aki egykor bizony nekünk is okozott örömöt, bár ehhez nem ritkán állatáldozatokat is be kellett mutatnia (emlékezhetünk az aranyhal, vagy a legendás, Hólé-díjas kakaspöri esetére). A hajtás után a centenáriumi kupaaranyra emlékezünk egy szinte tökéletes (anno) általunk készített videóval.

Söralátét méretű szerződések

Hetenként esedékes Sörözz a Csapatodért! című Borsodis rovatunk témájához mindig próbáltunk valami érdekességet találni a csapat múltjából, jelenéből. Ezúttal sem lesz másként, annyi különbséggel, hogy kivételesen kitekintünk a mezőnyre is, hiszen egy létező intézmény sikerességét, avagy önmagába kódolt bukását vizsgáljuk meg: Az ún. edzőkeringőét.

Nyugalom, egyszerű lesz a gondolatmenet, senkit sem szeretnénk untatni mindenféle statisztikai indoklásokkal, összetett képletekkel. Két szám, és slusszpássz.

A 2010/11-es szezonban eddig nyolc kispad cserélt gazdát, összesen hét csapatnál, úgy, hogy Csertői Aurél kettőn is ülhetett. A nyolc váltásból hat mondható sikeresnek, egy még elválik, és egy viszonylag egyértelmű bukta volt. Nézzük időrendben:

Kezdődött az egész hét kör után, és Urbányi „Bepassz” Pistát Tomiszlav Szivics váltotta Kecskeméten.
Következmény: pozitív, a pontokra vetített 14%-os teljesítmény felkúszott 56%-ra, a Kecsó pedig a középmezőnybe.

Két fordulóval később két klubvezetés is a váltás mellett döntött. Szolnokon az azonnali kiesés elől Vágóból Simon Antalba menekültek, míg Angyalföldön a dallamos nevű Dellacasát cserélték le az oda-vissza egynullás meccsek királyára, Komjáti Andrásra.
Következmény (Szolnok): pozitív, 19% –> 28%, de a kiesésgyanússág tényén ez sem változtatott.
Következmény (Vasas): pozitív, 37% –> 52% és Kecskeméthez hasonlóan középmezőny-várományosság.

Haladunk tovább, újabb egy forduló, ezúttal a Haladásnál kerül elő a szertárból a frissen fényezett lapát, és a nyeretlen kétéves Csertőit Aczél Zolira cserélik.
Következmény: pozitív, 13% –> 57%, ami egyben a fix másik kiesői státuszból való kiemelkedést is magával hozta.

Aprót hunytunk a sok vezető hírre, majd borult a hazai bili, és Morales mester bedobta a türcsit egy újpesti vereség után. Váltótársa a Hemingway-éra egyetlen sikeresnek mondható edzője, Supka Attila lett.
Következmény: egyelőre nem tudni, 50% –> 40%, és az idény első harmadában a sűrű mezőnyben dobogóközeli csapat visszaesett egy 7-12. hely között ingázó biztos nem kiesővé.

Debrecenben Herczeg András megvárta a téli szünetet, hogy akkor jelezze, köszi szépen, ennyi volt, visszavonulna a nemesebb feladatot jelentő utánpótlásképzés élére. Cseh utódja Scasny mester nem váltotta be a beráneki reményeket, egyértelmű buktának nevezhető magyarországi szerepvállalása. Hét kör után Kondás Elemér vette át a pásztorbotot.
Következmény: egyelőre nem tudni, 58% –> 29% ( –> 100% )

Jelen felsorolásunkban utolsó delikvensünk győrből került ki, Pintér Attila helyére Csertői Aurél érkezett megmenteni a komolyabb reményekkel indított idényt.
Következmény: igazából semmi különös 42% –> 47%, vagyis alig történt előrelépés a megszerezhető pontok arányában.

Nagyjából ennyi lenne. A legtöbb helyen – láthatjuk – történt némi előrelépés, de mindez csak azt eredményezte (a mi parányi visszaesésünkkel karöltve), hogy a középmezőny annyira besűrűsödött, mint egy jól elkevert főzés nélküli puding. Ha Supka Attila hozza az öt hátra lévő meccsünkből a kötelezőt, akkor nagyjából ott lesz majd, ahol Morales abbahagyta, vagyis egy jó feles mutatóval. (Ide tartozó apró védelmi mechanizmus: akik Moralest azért szidták, hogy defenzív célfutballal csak az eredményre játszik, azok most nyugodtan elhallgathatnak, Supka egy gyökeresen kicserélt csapattal is felismerte a törvényszerűséget, és valamivel fogyaszthatóbb formában, de mind inkább markánsabb játékot mutatva, szinte ugyanoda kormányzott minket. Uff.)

A Tréner most visszatér: ez nekünk hány pontot ér? Kispest-Kaposvár beharang.

3 zsinórgyőzelmünket egy kecskeméti peches ám a nagy számok törvénye alapján (= a kihagyott kecskeméti ziccerek miatt annyira nem meglepő) vereség követte –  a kecsói rájd után pedig a bajnokság egyik meglepetéscsapatának, a Rákóczinak a Bozsikbeli vizitálása következik. Nem lesz könnyű meccs- de hát nekünk melyik az?

A közelmúlton rágódva vegyes a kép, bosszantó oláhlóris utolsóperces szivornyától (2007) kezdve Takács Zolis unalomgyőzelemig (2005) van itt minden, sőt, győzelemből valamivel több is, ez még Pölővel is sikerült (2008). Ha pedig a  Zsoleszgólpasszal súlyosbított, Hrepka-Hajdu-Abraham gólokkal fűszerezett magabiztosság is eszünkbe ötlik 2009 júliusából – hát az bíz épp az utolsó hazai meccsünk volt a Kapos-partiak ellen jó másfél éve. Akkor a zöldek vezetőedzője még a ma már Fradinál pallérozódó (és a kispad mellett egyre szemöldökrántásra késztetőbb pörformanszokat bemutató) Pruki volt, a mi padunkon pedig az a Sisa Tibor ült aki most a Kaposvárt igyekszik dobogóra vezetni, bármennyire is hangsúlyozza a derék tréner lépten-nyomon, hogy ő arra koncentrál: talán legyen már meg az nb1-es bennmaradás.

Ha a múltkor Kis Károlyra azt mondtuk, hogy kedveljük, mit írjak Sisa Tiborról. Az emberi oldalt tekintve a kedvenc kispesti edzőim egyke, ha nem „A”. Sajnos az eredményesség tekintetében a kép legalább annyira megosztó, mint José Mourinho popularitása. A mindenhol népszerű Tanár úr megítélése ugyanis éppen Kispesten nem egyöntetű. Emlékezhetünk, hogy 2009-ben egy csapnivaló bajnoki szezon végén húzta be nekünk az MK-t a palóc tréner (a győri odavágón a szezon játékát produkálva…csak hát addig mi volt…) hogy aztán a következő ősszel átalakított csapatával már a korzói észosztások kereszttüzében álljon földbe. Magam nagyon kedveltem a hihetetlenül szimpatikus Sisát, akit ha az ember megismeri, bizony nehéz a több fórumon is hangoztatott álszerénységgel vádolni. Tényleg ilyen visszafogott és józan szemléletű figura és talán pont ezért is bukott meg a közismerten nehéz közeg Kispesten – mert fájó a tudat hogy Tatabányától kezdve Diósgyőrön és az U19-es csapaton át Kaposvárig mindenhol szerethető (ezúttal nem az elcsépelt értelemben) és míves csapatokat rakott össze, nem ritkán már-már élvezetes focit is produkálva – ez alól csak mi voltunk kivételek, bizonyítva egyúttal futballszurkerségem fájó alapigazságát: szimpatikus edzővel nem leszel sikeres. Ettől függetlenül egy szebb, jobb világban szívesen látnám még a padunkon valamikor a távoli jövőben.

Nos múltat tegyük félre, most nekünk egy a következő fordulókra a lelkiállapotunkat bebiztosító, stresszoldó, és a ránk váró soron következő 2 hazai rangadó, a Vidi és UTE meccsekre ráhangoló győzelemre lesz szükségünk. A zöld-fehérek valszeg nagy önbizalommal jönnek majd Fradiverés után, de ne feledjük, Kecsón őket ízekre szedték szintén egy hazai sikerük után, azaz hajlamos a fiatal kaposvári társaság rápihenni egy-egy meccsre, azzal meg mi élhetünk, ha úgy akarjuk a sikert mint a Hali/Pápa/Paks asszók alkalmával. Vagy Kecskeméten, mert ott sem volt baj az attitűddel. Ami necces lehet nálunk az a keret szűkössége, ugyanaz a kezdőcsapat futhat ki várhatóan a Rákóczi ellen is mint K’méten, max a brazil pók váltja a szúrós szemű kiwit. Kérdés, ez a szűk variációs lehetőség nálunk mikor ütközik ki. Előre szólok: nyáron OKOSAN, MEGGONDOLTAN igazolni kell a lehetőségeinkhez mérten.

Azonban vissza a jelenbe: nagy küzdelmet várhatunk tehát, jó meccset kevésbé, hisz mi sem a támadófoci ajatolláiként tündökölünk ebben a szezonban, és azért Sisa tréner sem egy barcelona-like haljunk meg a szépségben jellegű alaptaktikát nyomat Somogyországban.

Szombaton tehát Kaposvár, Bozsik, frissen nyírt gyepszag, szotyola, sör… és reméljük, 3 pont a kispesti tarsolyban.

Fotók: basildon.hu; tn.nova.cz., vidi.hu.

 

Kecskeméti szabvány szerint

A keddi kecskeméti túráig azt hittem, nem tud igazán újat mutatni számomra a magyar futball rögvalósága. Hatalmasat tévedtem, de kezdjük az elején.

A blog történetében először fordult elő, hogy a komplett szerkesztőség együtt induljon vidéki túrára, szépen, egymás mellett ülve egy személygépjármű hátsó ülésein. Remek, gondoltuk, hiszen így teljes képet kapunk majd a mérkőzésről. Fotós, riporter a klubházban, és szurkoló a vendégszektorban. Ez utóbbi lennék én.

Megérkeztünk, szétváltunk, mindenki ment a saját útjára, és amíg a többieknek módjuk volt igen közel kerülni a csapathoz, addig jómagam egy úgynevezett söritallal, valamint műértő közönség társaságában múlattam a kezdésig hátralévő nagyjából háromnegyed órányi időt, és nézegettem a ledfalon ad-hoc megjelenő hölgyportrék sorjázását.

Szép a kecskeméti pálya. Patkó alakú lelátó, a patkó ívében egy-egy állóhelyi szektorral a hazaiak és a vendégek részére. A patkó gyújtópontjában olimpiai kapu, vélhetően az 1962-es átadás óta elhanyagoltan, miközben a hosszanti oldalak felújítva, támlás székekkel vannak ellátva. (Mielőtt még félreértés támadna belőle, semmivel sem rosszabb a kecskeméti vendéglelátó, mint az ország többi stadionjának hasonló része, sőt!) A büfében étel ugyan nincs, a sör mérsékelten hűtött és a kóla is pepsi, de legalább a pult mögött álló hölgy kedves, és az árak sem pestiek. A mosdók elhelyezkedése fura, párosával vannak a büfé két oldalán, viszont egy párba nem két eltérő nem részére alakították ki azokat, hanem azonosra. A férfiben amúgy nincs folyóvíz, erre tessék figyelni.

Mindez persze még kevés lenne cikkünk apropójára, annak valódi indíttatását az alábbi képen áruljuk el:

klikkre megnő

A lényeg (pirossal bekeretezve), hogy Kecskeméten adnak a minőségre és a vendégtábort nem akárhol, hanem az állóhely ún. VIP sorában látják vendégül.

Persze jogosan merül fel, hogy mit is jelenthet a VIP állóhely homályos fogalma? Talán egyenes betont, nem murvásat, esetleg foncsoros lépcsőéleket? Hozzáértő munkásemberek által lesimázottat, hogy a földre letett söröspohár ne dőljön föl? Tágas tereket? Nem tudjuk, bár nbcee kollega felvetése jogos, hogy ha létezik VIP állóhely, akkor milyen lehet egy harmadosztályú?

Természetesen posztunk mindössze játék a szavakkal, a lelátóra csepp panaszunk sem lehet, mindössze egy apróság. Ha már van VIP sor a körlépcsőn, talán érdemes lenne kitáblázni annak pontos helyét, hogy még véletlenül se legyen ebből kavarodás a későbbiekben. Törvénytisztelő állampolgárként nem szeretnénk megkárosítani a kecskeméti sportegyletet, és amennyiben a közeljövőben nem VIP soros jegyet vásárolnánk, nem használnánk ki annak többletszolgáltatásait.

Feltételeztük, hogy a legfelső sor a VIP sor.

Fotó: babar