- RW néhány nappal ezelőtti víziója után Hemingway is blogbejegyzést szentelt az Európa-bajnokság tanulságainak. Dicséretére legyen mondva, hogy nem ragadt le a nemzeti csapat szereplésénél, hanem pont a minket kiütéssel búcsúztató belgák sikereinek alapjára, a korszerű utánpótlás-nevelés fontosságára hívta fel a figyelmet, némileg igazolva látva saját akadémia-alapító munkásságát is. Ugyanakkor a cikkből kimaradt a tehetségekkel való gazdálkodás, az akadémiáról kikerül játékosok megfelelő menedzselése. (thx Bukott Rockzenész)
- Az Index cikkében Ághassi Attila külön kitér arra, hogy pusztán az akadémiák léte nem garancia a sikerre: „A válogatott megtette a szükséges lépéseket, mostantól a klubvezetőkön a sor, ahogy erre Dárdai Pál is emlékeztetett. (…) A belga futballt 10 éve átvilágító Double Pass Magyarországon is dolgozik. Nálunk nem volt akadémiai licenc. Alapból azt hittük, ha a gyerekek együtt lesznek, megkapják a grundot, akkor majd minden működik magától. A DP auditálását fogadjuk el, nem érdemes kötekedni velük. Mert Belgiumnak elég sokat segítettek.” (thx Bukott Rockzenész)
- Videó // a Mezőkövesd elleni felkészülési góljai megnézhetők a mérkőzés adatlapján.
Szerző: vh
Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz Blueskyon, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor Signalon vagy Telegramon keress. ||
Státuszápdét // 2016.06.26.
- frissítés // felkerültek az idei meccsek, valamint az azokon szereplő játékosok a Mérkőzések fül mögé.
- hanta // esküszöm, halvány fogalmam sincs, hogy mikor lesz tisztességesen időm az oldalra.
- elmaradtam a játékoskeringővel – durván. (pedig ilyen és ilyen remek arcokat sikerült megint találni, minden infó nélkül, homályos nevekkel.)
- a posztolással – nagyon durván.
- leállt a Napikispest – így most én sem tudom, hogy mi van a csapattal.
- és még arról sem emlékeztünk meg, hogy Hemingway 10 éve vette át a klubot – jajj.
- szóval // mivel még egy jó ideig a munkahelyváltás nyűgét viselem, így fasza lenne, ha valaki úgy érzi, hogy beszállna a dologba, akkor simán át tudnák tolni rá egyes elemeket.
- a részleteket mondjuk egyeztessük le mailben: hanta@taccs.hu
Keressük együtt a szavakat
Egy jó napiszöllősi hétvégére? Részemről inkább meg sem szólalok.
(Ja, ide tartozik, hogy épp egy munkahelyváltás közepén vagyok, bocsi, hogy kicsit akadozik emiatt az oldala. Próbálunk mihamarább visszaállni a normál ügymenetre.)
Akkor meg is van Gyula új csapata?
Napikispest 2016.05.17.
- napkínzó #1 // vajon a Felcsútka kap büntit a piró miatt?
- napikínzó #2 // vajon kik azok a Puskás Ultras? bérhuligánok?
- napikínzó #3 // mekkora bravúr, hogy sikerült az egyetlen olyan képet kiválasztani a díjátadóról, amikor nem látszik a Puskás – Kispest – Hungary tábla
- így viszont már // Ü.B.E.R
