- nézőszámlálás // a 444 megszámolta az előző fordulóban, hogy mennyi az annyi, és bár erősen fogalmaz (hazugságnak nevezi), azért valahol igaza van, hogy a láthatóan inkább 2000, az nagyon nem 4000.
- persze nálunk könnyen lehet, hogy a vendégbe és a hazai vendégbe jóval több jegy ment el, mint ahányan végül kijöttek, azonban nehezen hihető, hogy ez legfeljebb néhány száz főnél több lenne, tehát vélhetően az eredetileg közölt 4460 még csak nem is az összes kiadott/lekötött jegy száma, hanem valami becslésféle lehet.
- heves esőzések // az ESMTK pályáján (NB III.) áll a víz, ezért a vasárnapi meccsüket máshol rendezik, miután az MLSZ elfogadta az erre vonatkozó kérésüket. Számunkra ez azért érdekes, mert szombaton MTK-Újpest a Fáyban, kedden Vasas-Debrecen, szerdán MTK-Kispest, jövő szombaton MTK-Haladás. Vajon a legendásan remek talajú Illovszky hogyan bírja ezt a terhelést?
- (Ha nincs vis maior, akkor az MLSZ szabályzatai szerint 15 nappal korábban lehet kérni legfeljebb egy mérkőzés más helyszínen történő lejátszását. De ezek az MLSZ szabályai, azt meg tudjuk mennyire szokták betartani.)
Szerző: vh
Ilyen remek munkát végez mindannyiunk szeretett labdarúgó szövetsége
Jövő szerdán (március 9-én) mégsem lesz tévés meccs a hatkor kezdődő Diósgyőr-Videoton, mert az okos versenybizottság mindent figyelembe vett, csak azt nem, hogy aznap BL-nap van, és ilyenkor az UEFA előírásai miatt nem lehet mást közvetíteni.
Egyelőre úgy tűnik, legalább a meccset megtartják, viszont minden más furcsaságra érdemes felkészülni, biztos, ami biztos, túl messze van még az a szerda.
Gondoltátok volna, hogy a magyar válogatott
a FIFA legfrissebb világranglistáját alapul véve, a második legerősebb csoportba került az Eb-n?
| átlag | |||||
|---|---|---|---|---|---|
| D | Spanyolország 3 |
Törökország 20 |
Csehország 25 |
Horvátország 18 |
16,5 |
| F | Portugália 7 |
Izland 38 |
Magyarország 19 |
Ausztria 10 |
18,5 |
| B | Anglia 9 |
Wales 17 |
Szlovákia 26 |
Oroszország 23 |
18,75 |
| E | Belgium 1 |
Írország 29 |
Svédország 34 |
Olaszország 14 |
19,5 |
| A | Franciaország 24 |
Albánia 35 |
Románia 16 |
Svájc 12 |
21,75 |
| C | Németország 4 |
Észak-Írország 28 |
Lengyelország 31 |
Ukrajna 27 |
22,5 |
// csoport jele // országok és a világranglistán elfoglalt helyezésük // a helyezések átlaga
Napikispest 2016.03.03.
- bíróküldés // A Vasas ellen szombaton Karakó Ferenc fúj majd. Segítői, akinek nem adnak sípot: Ring György (t1), Georgiou Theodoros (t2), Iványi Zoltán (a1), Nagy Róbert (a2), Kóbor Péter (tart.).
- Karakó vs Kispest // 2015.12.05. Felcsút-Honvéd 0-3 // 2015.05.16. Honvéd-Videoton 1-1
- teljes mérlege //
- játékvezetőként // 1 győzelem, 1 döntetlen
- alapvonali asszisztensként // 5 döntetlen, 3 vereség
- tartalék játékvezetőként // 3 győzelem, 2 döntetlen, 2 vereség
Ha legalább hatan éltek együtt, akkor az egyikőtök tuti fradista, egy másikotok meg kínai
Orosz Pál azt mondta egy konferencián, hogy öt év alatt másfélszeresére, 1.030.000-ről 1.680.000-re nőtt a fradisták száma az országban. Vagyis teljes lakosság hét százaléka az elmúlt öt évben ébredt rá, hogy benne is Fradi-szív dobog. De az is lehet, hogy az összes újszülött (ez évi átlagban 90.000 főt jelent) már eleve fradistaként jött a világra. „Ha legalább hatan éltek együtt, akkor az egyikőtök tuti fradista, egy másikotok meg kínai” bővebben