Mondok néhány statisztikát, aztán majd meglátjuk:
- A Kecsó 10 éve nem tudott nyerni egy bajnokság első körében.
- A Kecsóval eddig 10 meccset játszottunk az élvonalban, győzni még nem tudtunk.
- A Kecsó az utóbbi időben háromszor váltott edzőt közvetlenül egy Honvéd elleni meccs előtt, ebből kettőt megnyert, csak Urbányival játszottak 2-2-es döntetlent ellenünk.
Még így is várjuk a meccset?
Hajjaj!
Az nem van, hogy egy Vojvodina elleni méltóságunkon némileg aluli kiesés elkenje a szánkat, mert kezdődik Minden Futballok Legfutballabbika, a Magyar Bajnokság, közkeletű nevén az NB I.
Néhány napja megkeresett az egyik vidéki egyesület valakije, hogy dobjak már át neki egy keretet a Honvédról, mert a honlapunk alapján egyszerűen fingja sem lehet róla. Azt tudta, hogy Diakité már nincs, de hogy ki van, vagy egyáltalán mi van, azt már nem. Szenvedtünk egy kicsit, majd összehoztunk valamit, de égett rendesen a bőr a képemről, hogy egy ilyen egyszerű kérdésre sem tudok válaszolni négy hét Európa-liga után, alig valamivel a bajnokság rajtja előtt.
Kíváncsi vagyok, mennyien maradunk Kecsóra. Montenegróba kilencvenen rándultunk le, Újvidéken is voltunk egy jó négyszázan, négyötvenen, talán Budapesthez ilyen közel is összeverődünk – a szokásos százan.
Kicsit zavar ez. Mégis a bajnoki rajtról van szó, amiből ha lemegy majd harminc forduló, akkor a végén vagy örülhetünk, vagy nem, de ebben a pillanatban még lehet reménykedni. Mondjuk utóbbit pont nehéz, ha mindenhonnan azt öntik ránk, az európai kupaleszereplések a magyar futball tünetei, szar minden, hiába ugyanezek a nevek tavaly még csoportkörben játszottak és hasonlók. Ne hallgassunk a csak keseregni tudókra, szánalmas egy faj mindegyik!
Örüljünk inkább annak, hogy Vernes, Vécsei, Nagy Geri és Czuczi Marczi három évvel meghosszabbította a szerződését, vagyis ha nem érkezik értük visszautasíthatatlan ajánlat, akkor valami mag felsejlik előttünk a jövő Kispestjére nézvést. Ez valóban nem érdemli meg, hogy azok, akik egy hétköznap Újvidékre útra tudtak kelni, azok leugorjanak Kecsóra is?
(Szemét egy negatív állat vagyok, hivatalosan kesergek én is, gyűlölöm is érte magamat, de mégis az van, valamiért úgy érzem, nem leszünk fényesen sokan újfent.)
Kezdőt saccolni viszont nem tudnák.
Szabi nyilván, még akkor is, ha közel sem élete csúcsformájában véd. Boti, Ignja, Lovric és talán Ikenne-King, mert ő legalább gyors és elől labdaügyes, habár beadni csak mérsékelt sikerrel tud, Alcibiade viszont mostanság rossz (nála vannak olyan elméletek, hogy játszatni kéne, és akkor jó lesz majd, amit én is el tudok hinni, csak félek a meghúzásától).
Középen Zsivány tűnik fixnek, egyszerűen kiszoríthatatlan lett Rossinál, pedig a fene tudja, hogy mit lát benne. Semmi faxni, semmi sallang, csak játszik, van, a létezése szinte fel sem tűnik a pályán, mégis állandóan kezd. Mellette Hidi, netán Mancini, de inkább Hidi az utóbbi hetek tapasztalata alapján. Esetleg Nagy Geri. Vécsei szerintem visszatér, ellenben valamikor az ötvenikszedik percben bejön helyette Diarra, ha addig nem lő mondjuk egy gólt.
Elől olyan biztos nem lesz még egyszer, mint csütörtökön vagy húsz percen át, hogy három középcsatárral(!!!) csapatjuk egyszerre. Dél, Diaby és Testardi kizárja egymást, közülük játsszon az, aki épp a legjobb formában van. Sőt, reméljük, hármukból legalább az egyik valamikor formában lesz. Kecsón ez szerintünk most Délczeg lesz, mellette Holender, és talán Vernes, ha kimondják róla, hogy felépült.
Ez tehát az, amit saccolni sem merünk, mert nem az van, hogy szűk, vagy tág a keret, hanem az, hogy kicsit ilyen is, meg kicsit olyan is.
Például a védelembe viszonylag kevesen vagyunk, miközben középcsatárból négy is van a keretben (Bobállal). A középpályára szerencsére tudunk embert rakni, és örülünk, ha a hármuk játékminősége legalább átlagos, mert akkor nincs nagy gond.
Az a fura helyzet állt elő tehát, hogy amíg a védelemben nagyon és középen viszonylagosan szűkösek vagyunk, addig mégis egy rendes középcsatár kellene igazából, ahol viszont sokan várakoznak az egy szem posztra. Nehezen értelmezhető tehát ez a keret. Darabra orrnehéz, minőségre azonban valahol kiegyensúlyozottnak tűnő.
Hogy ezek után mi lesz Kecsón? A fene se tudja, csak téptem itt a számat néhány bekezdést.
Meglátjuk.
…de hogy lesz a leírtakból csoda csütörtökön és Bursaspor-túra nekünk? Mert titkon erről álmodik bizony a kispesti szív. Na hogy? Hát RW-i pesszimizmussal sehogy, de a francba is, én is hinni akarok, úgyhogy jövendölök egy picit, ami kicsit olyan lesz mint az okos lány meséje Mátyás királlyal, hoz is ajándékot meg nem is, szóval elmondom, hogy miért érdemes kijönni csütörtökön a kispesti sorompókon túlra, de azt is, hogy szerintem ez lesz a végállomás…
2 nap van még hátra a Vojvo elleni EL-visszavágónkig, és miközben ezt a posztot írom, már itt van a kanyarban a Győr BL-selejtező visszavágója is Izraelben. Drukkolunk persze innen messziről a győrieknek, de valahogy az ember agya mégsem rezeg azon a fordulatszámon, mint teszi majd azt csütörtök este. Szóval a gondolatok már most a fénypászmákban úszó Bozsikban repkednek képzeletünkben és várjuk, de nagyon várjuk ezt az egyszerre félve-félt és mélységesen kívánt estét.
Régi adósságunk pótoljuk e kis poszttal most, hisz többen is reklamáltátok már itt a Vojvodina meccsbeszámolót. Hanta már jelezte másutt, hogy havazódás van, erőst, és ezt csak alá tudom támasztani. Persze majd’ egy héttel a meccs után sok értelme nincs beszámolgatni, mindenki olvasta már a különböző fórumokon, ultra blogokon vagy Gács úr levelében a történéseket, vagy épp a helyszínen élte meg azokat. A most következő írás így inkább a blogarchívumnak szól, ha már kinn voltunk, ha már rommá aszalódtunk a konvojban a kisbusz hátsó ülésén, ha már szomjaztunk 6 órán keresztül, ha már élőben végigszenvedtük a kreativitásmentes játékunkat, akkor basszus, legyen fönn a blogon ennek a rövid emlékezete.