Hogy kicsit szubjektíven indítsak: minden kívánságom így jöjjön be, mint a tegnapi meccs kapcsán a történések! Amit tegnap láthattunk a Megyeri úton, azt hiszem az minden kispestinek a legszebb álmaiban szereplő élőkép – az utolsó 5 percet leszámítva. Annyi újpesti vereség, annyi sima tavaszi IV. kerületi rollerezés után végre nemcsak győztünk a lilák otthonában, de valamelyest sikerült is visszavágni az elmúlt év(tized)ek megalázó eredményeiért (a rendre bekapott 3, 4, sőt 6, vagy jajj, 7 gólokért)! Most pont az ellentéte történt annak, ami szokott, mi voltunk a higgadtak, a tudatosak, a hibákra kegyetlenül lecsapó vércsék, igen, arisztokratán játszott a csapat a meccs nagy részében, precízen és nyugodtan, nem így szoktuk ezt mi itt, épp ezért ennyire édes ez a győzelem. Meg hát őrült tavaszi hajránkban továbbra is tartjuk a pozíciónkat, ezek a srácok tényleg komolyan gondolják a bronzot. Mi pedig szétordított torokkal támogatjuk őket ebben.
Kapu
Szabinak egyfajta állatorvosi lova volt a tegnapi meccs: mindent bemutatott, amiért tenyerén hordozza őt a kispesti közönség (karizma, showman-kedés), voltak elképesztő ütemérzékű védései, és néha kissé érthetetlen beragadásai a gólvonalra, pl. az őt majdnem megtréfáló hulló falevélkor. A gólokról nem tehetett, ott nem véletlen gurult el nála a gyógyszer, a védelem a 85. perc táján befejezettnek nyilvánította ugyanis a meccset, és ez Szabinak jogosan nem tetszett. Fotósaink beszámolója szerint még lefújás után is pörlekedett kicsit: nagyon helyes, ez a cséká dolga.
Védelem
A szezon végére – jó ezt kimondani – a defenzív alakzatunk jobban összeállt, mint a 90-es években a Csank-Vass László tandem az NB1-es kispadokon. A meccsek óta gólt sem kapó csapatrész magabiztos, nyugodt, és szerencsére mostanság nagy hibáktól mentes – kár, hogy tegnap este a végét meglazították. Rossi is jogosan volt emiatt kissé csalódott. Nemcsak az Újpest teljes kivéreztetését hiányoljuk, hanem egyszerűen ebben az őrült bronzhajszában picit sem lehet lazítani. Lovrics egy Christ-üresenhagyást nem számítva remekül dolgozott hátul, kedvenc jelenetünk vele kapcsolatban az volt, mikor egyszer senkitől sem zavartatva szögletre mentett, majd ezért megtapsolta magát. Ahogy Faterom mondaná: czukor. És hát a rég várt Iván-fejes is végre eljött! Riszpekt! Ignja kapitány császár, ezt már tudjuk, tegnap még összefejelést is kockáztatott egy mentésért, plusz bemutatott vagy 3 olyan klasszikus szerelést, ami már szinte csúcskorszakos Paolo Maldini – szint, ha már az olasz suli a menő Kispesten. Szekundánsa, Tandia még Ignjánál is egy fokkal keményebb (de tiszta) hátul, igaz az ész sokszor hiányzik a megoldásaiból, viszont inkább vagdossa ki a labdát, mintsem hajmeresszen hátul… és az igazsághoz hozzátartozik, hogy tegnap volt két nagyon higgadt szerelése is. Csirszki Martinnak címzett pólója pedig szép gesztus, talán az annak idején ő „lebutabantuzó”, „hentesező” diósgyőri és egyéb szurkolók is elgondolkozhatnak. Nem lehet szavunk egyik liberónkra sem. Baráth Boti szerintem remek első félidőt hozott le, mind a szőke kisgyerek, mint Csihuahuahuhahuhahua szenvedett mellette, de sajna a hátsó combizom-húzódás pontot tett az ő játékéra tegnap. Reméljük nem nagy a baj, Boti alap hátul! Az őt így kényszerből váltó Alcibiade pótposztján, a balhátvédben szerepelhetett, és nagyobb ostobaság nélkül lehozta a klasszik olaszvédő tanvideót hátul, ismét bizonyítván, ő helyettesnek remek, de nem Boti. Mindenesetre a sallangmentes taljánkodásért is jár most a dicséret.
Középpálya
Rossi megerősített középső csapatrésszel kezdett, igazából a megszokott hármas támadósora rovására, és ez remek ötletnek bizonyult, középen kevésbé voltunk átjáróház, bár az őszintét megmondva, egy Benjamin- vagy Vadi-szerű eszes-szigorú védekezőközép még mindig hiánycikk. Hidi végigszürkülte a tegnapot, nagyobb hibák nélkül, igaz, az általam kért módon Vasziljevicset kb kivonta, viszont előre fele sajnos nem nagyon volt használható. Szerintem Patyában jóval több van ennél, nem értem, miért nem hozza ki magából. Persze a lényeg tegnap a minimumprogram volt, azt meg azért lehozta, ne legyünk igazságtalanok. Vécsei tavaszi hullámvasútján most a hullámhegyen hasított, több labdája kapcsán majdnem felugrottam a helyemről tapsolva az újpesti tribün közepén. Remek szem, jó ütemérzék, ezért imádjuk Bálint játékát – az, hogy most nem lett gól az indításokból, inkább a helyzeteinket eltotojázók sara. Zsivány különösebb ráció nélkül hajtott és küzdött, ezt már megszoktuk tőle, igazából persze ő is kell az eredményeinkhez tavasszal, de a már többször emlegetett Rossi-féle láthatatlan poszt mindenkit elszürkít – igaz ő amúgy sem egy szivárvány arc, így méginkább. Ha egy karizmatikusabb spílerrel helyettesítenénk jövőre, abban több lehetőséget látnék, de őt sem lehet nagyon szidni, hozza a tudása maximumát. Nagy Geri Hidi mellett kissé előrébb tolt szűrőként kezdett, nem annyira előreengedve, mint a Pápa elleni meccsvégen, csak módjával. A kis középpályás nagyot harcolt, szokás szerint hibákkal tarkítva, ám egyre kevesebbel, ahogy jönnek a meccsek, és a második félidőben több örvendetes labdaszerzést is feljegyezhettem nála. Vécseivel pedig látványosan megértik egymást, öröm nézni a két fiatal kispestit, amikor megvan az összhang – az meg sokszor megvan!
Csatársor
Lanza még mindig csak a lelátón parádézhatott jellegzetes nagypapi-mellénykéjében, többek közt Balajcza meccs előtti örömére. Nos a derék újpesti cerberus erre megkapta a tegnap még a pécsi esténél is jobban megposszanó Leo Martinezt, aki ihletett labdaelcsenő- és helyezkedő formában leledzett tegnap. Meccseleji butragenho-s keselyűsködését egy igazi léc alá vágott, a lilákat demoralizáló góllal koronázta meg, majd jött a második félidő eleji közeli kotrás, és végül a grundi magányban bemutathatott tanfejes. Hát, nem ő lesz Balajcza kedvence, annyi szent (mint Kukásnál anno Alves). Nem lepne meg, ha a jövő héten egy woo-doo baba jelenne meg az újpesti 1-es számú öltözőszekrény egy polcán, Leo felirattal. Érdekes amúgy Martinez, a három gólt és egy szabikiharcolást nem számítva tegnap is inkább önzőzött vagy eltűnt – de ha ezt így rendszeresíti, és lövi a két vagy három gólokat, akkor hajrá. Így is elképesztő a helyzet: télen nem értettem, minek ő ide, egy újabb fölösleges csereember aki megy fél év után – erre már tavaszi házi gólkirály. Mesterhármas…mi van itt?! Őrült hónapok ezek… Dél sajna kevésbé nyújtott emlékezetes pillanatokat, elöl ismét „darabosan” gondolkozva játszott, nem értem, mi történt, ősszel úgy festett, végre megvan a rég áhított ív, aztán mostanra megint a 2011 ősz végi önbizalom-hiányos csatárt látjuk viszont. Bízom benne, hogy a jelenlegi, egyre egészségesebb hozzáállású, ballasztjait lassan ledobó keretben jövőre újjászülethet – én alapvetően még mindig kedvelem őt, szimpatikus gyerek, jó lenne, ha lelkileg-játékilag összeszedve magát még várna rá néhány kispesti idény… A két csereember közül Vernes agilisan, néhol ismét túl indolensen szállt be, Martinez fejére rajzolt gólpassza viszont zseniális volt. És Ricsi, örülünk, hogy visszatértél! Diaby a hajrára kapott lehetőséget, ezúttal nem sokat tudván hozzátenni a dicső előzményekhez. Ő is rejtély számunka, valahogy nem jön ki belőle eddig igazán a látványosan meglévő beltartalom, kíváncsian várom a sorsát, hogy alakul.
Kispad
Rossi mester ismét végig pörögte a meccset a pad mellett, ugrált, guggolt, levegőbe rúgott, a hangját meg sokszor megcsodálom hogy ennyi ordítás után hogy nem süllyed keménydénesi vagy mocsailajosi mélységekbe a meccsek végére. Taktikája ismét jól működött, a megerősített középpálya telitalálatnak bizonyult, a sajttájon kifejtett csalódottsága a 0:2 után túlzottan defenzív játékunkért pedig külön tetszett. Az nso-s újságíró kérdésére („Mit szól, hogy nevét skandálja a kispesti tábor„) és tipice rossi-s választ adott: „hát neki ezt Lanza mesélte, ő semmit nem hallott ebből, annyira rá volt pörögve a meccsre„. Hát ezt láttuk! „De mindenesetre köszöni szépen, persze, hogy jól esik„. No. Öröm-bódottá.
Lelátó
Szurkereink előtt le a kalappal, nagyon szép számban jelentek meg lilákiában, és most is ők voltak a modoros közhellyel élve 12. játékos.
* * *
Hát ez volt Újpest, ezen a hétvégén, végre bekövetkezett az, amit én már el sem hittem az utóbbi években, hogy mi szakítsuk ki a gólzsák száját, és bizony bőven merítsünk belőle a Szusza-stadionban. Szóval, tisztelt NB1-es publikum, dobogóra pályázó vetélytársak, ellenérdekelt szurkolók, ez a Kispest nem akar leszakadni, nem akarja feladni. Minden alapvető logikának, financiális háttérből vagy keret-erősségből, játékos-árakból kiinduló kalkulációknak ellentmondva. És úgy fest, még a Kispest-faktort is bezárták valahova ezek a gyerekek a Bozsik egyik eldugott szertárjába (?). Persze még mindig nem vagyunk a célnál, még mindig jöhet a kijózanító pofon – akár a Győr, akár a Hali ellen (az Egert nem merem írni, de tipikus lenne). De azzal majd akkor foglalkozunk. Most egy kicsit örüljünk a későtavaszi offenzíva újabb állomásának, hogy a Megyerin sem adtunk kegyelmet, és hogy ismét jó Honvédosnak lenni egy jópár napig.
Szép volt, fiúk!
Fotók: Babar, Lovi (1909foto.hu).
