Mastodon

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz Blueskyon, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor Signalon vagy Telegramon keress. ||

Kispest-Fradi, a XXI. század Isaurája

Honvéd-Fradi lesz ma a Bozsikban, örömünnep nagyjából minden szurkolónak, aki érintett, de mi mégis elégedetlenkedéssel kell, hogy kezdjük. Kell, mert az van, hogy nagy ívben szar mindenki a fejünkre, ránk, akik még hajlandóak vagyunk kitartani csapataink mellett, ráadásul van pofánk kimenni egy stadionba, hogy jelen legyünk, amikor az játszik.

Fél kilences kezdés, kedden. Tökéletes. Olyan, mintha Bajnokok Ligája lenne, és kicsit az is, mert húszonsok találkozik a tizenhárommal, ráadásul Bozsik, Puskás, satöbbi versus Schlosser, Sárosi, Albert satöbbi, de azért mégiscsak.

Itthon a tévé diktál. Lehet nézni Megasztárt, lehet bárkiből műkedvelő zenekritikus, ha sosemképzett hangokról kell esemesben ítéletet mondani, meg lehet nézni pávát felszállani, honismereti vetélkedőnek tapsolni és tényleg mindenfélét, hogy Győzike legyen a modern Ady, Damu Roland az évezred Latinovicsa, valósághős a valóság. Csak épp a futballszurkolókat öljük ki a stadionból.

Fél kilenc, kezd a Duna tévé, mondja majd a riporter: fájóan kevesen látogattak ki e kellemes tavaszi estén a Bozsik-stadionba, pedig a Honvéd a Ferencvárost fogadja, ráadásul mindkét egyesület előkelő helyen áll a tabellán, rangadó lesz ez kérem szépen. Én meg káromkodnék magamban, ha épp nem azon káromkodnék, hogy a helyszínen szopok, de erről majd később.

Szóval kommentátor, harmadház a stadionban, sopánkodás, a magyar futball sokadszori temetése, de a sírhantból még egy utolsó lehellet visszaordít: hazudsz, bzmg, hazudol a hétszentségit!

A tévé diktál, mi pedig haptákba vágjuk magunkat és igazodunk. Játszunk kedden négykor, játszunk pénteken ötkor és játszunk, amikor mondják nekünk, mert olyan nincs, hogy egy Honvéd-Fradi miatt megbontsuk a gránitszilárdságú műsorrendet. Jajj, mi lenne egyébként a hétkor kezdődő Angyali érintés (4. évad, 8. rész) fanatikus rajongóival, esetleg hogy magyaráznánk ki magunkat a 19:55-ös Kultikon című szórakoztató magazinra éhes széles néptömegek előtt? Sehogy, kérem, sehogy! Legyen inkább az ország egyik legnagyobb rangadója fél kilenckor.

Nézettség az lesz, azt garantálom. A Fradi jó, a Honvéddal játszik, tévében, hétköznap, BL helyet. Pattan a Soproni, lehet bambulni a kanapéről. Csak épp majd ne tessék mondani, fájóan kevesen látogattunk ki ezen a kellemes tavaszi estén a Bozsik-stadionba.

Ugyan sok értelme nincs, de azért elmagyarázom. Fél kilenc a kezdés, a vége fél tizenegy. Előbb a vendégek vonulnak el, majd nagyjából 20-30 perc várakozás után a hazaiak. Tizenegy van, a villamosból még kettő megy a Határ útig (két kocsi, akár kétszázan is elférünk rajta), hogy épp elérjük az utolsó metrót, hogy még épp hazajussunk, hogy majd másnap mehessünk dolgozni, termelni adóforintot, amiből majd jól fenntartjuk a köztévét, hogy az újra és újra kib*szhasson velünk évről-évre. Örök körforgás.

A tévé diktál, a szurkoló pedig kussoljon, még kamerarendszereket is telepítünk a stadionokba, hogy jól megfigyelhessük őket, hátha véletlen valaki elszólja magát, netán valamire vetemedik. Igaza van Hemibának. Kispesten évek óta semmi balhé nem volt, teszünk is azért, hogy ne legyen. Minek nekünk a kamera, meg a szűkebbnél is szűkebb (EU-komform!) beléptetőkapu? Nem tudom mennyibe fájt, de ugyanennyi biztos jobban jönne, ha mondjuk abból be lehetne fedni az állóhelyeket, hogy lehessen ott esőben is állni, de biztos jobb kamera előtt, mert az olyan európai. Köszke.

Háborgok, perszehogy háborgok. Én Honvéd-Fradit szeretnék látni, alázni otthon a zöldeket, Délczeg triplát, Lanza műesést, kőkemény Ignját, zseniális Vécseit, fülét-farkát behúzó Jennert, a jobbat elismerő Monizt, centikkel lecsúszó Jovát, meg mindent a haverokkal, amitől meccs a meccs, amitől jó ott lenni, ahol.

Van helyette tévé, nézik majd sokan, csak épp azok maradnak újfent hoppon, akik hóban, sárban, az ország másik végére autózva, vonatozva, hangosan, halkan, de mindig a csapattal. Mi nem számítunk, mi, akikért az egészet érdemes csinálni, akiket egyetlen edző sem felejt el megemlíteni, a tizenkettedik játékos.

Tudomén, havazott, pótolni kell, értelmetlenül sűríteni is hülyeség, a fél kilenc megszokott, tévében úgy volt mindig, de valahogy mégsem klappol az egész. Tudomén azt is, egy szurkolónak semmi sem jó, mindig kifogásol valamit, de azt is tudom, ha valami úgy hülyeség, ahogy van, akkor azt szóvá kell tenni. Egy blogon pedig pláne, szinte kötelesség.

Mindegy, ez van. Kedd, fél kilenc, Bozsik, Fradi. Boti eltiltva, Vernes sérült, Báló visszatérhet, kisBobál egyre több időt kap, valami majd lesz.

Vagy ha más nem, félidőben gyűjtést rendezünk Isaura felszabadítására, hogy legközelebb ő se a tévéből nézze a meccset.

kép: urbanlegends.hu/csakblog

Ellaposodás esete forog fenn

Háhá, fiatalok, sikerült nekünk is egy igazán remek NS/NSO-kompatibilis címet adnunk mai posztunknak, lévén magára a kontentre csak egy félelmetesen, és még a szintünkhöz képest is szánalmas szóviccel ejtettünk utalást. A lapokról lesz szó, sárgáról, pirosról vegyesen, mert úgy gyűjtögetjük őket, mintha Baráth Botiék még mindig Lutra albumokkal ücsörögnének az öltözőben és cserélgetnének: van két sárgám a Rákóczi ellen, tud valaki adni érte egy paksi pirosat? Sajna lesz olyan, akinek lassacskán betelik az első füzet.

22 forduló után 66 sárgánál és 5 pirosnál tartunk, vagyis meccsenként a három lap fix. Ez még egy ilyen bő keretnél is sok, mert a keret igazából rettentő szűköske. Szeretjük elfogadni Hemibá és Rossi lemmáját, miszerint a nagycsapat és az NB II-es gárda kerete egy és ugyanaz, sőt, U19-ből is fel lehet akár kerülni, de azért tudjuk, ez nem ennyire egyszerű, vannak lépcsőfokok, amiket egyszerűen végig kell ugrálni. Ezt nevezzük csapatba építésnek. A lényeg, hogy van kit, volna is hova, de a folyamat lassú, így az NB I talán legbővebb kerete egyben a legszűkebb is, ha nem akarunk felelőtlenül dobálózni a fiatalokkal.

Hogy az egész még szebb legyen a 22 meccsünkre összesen 23 meccsnyi eltiltás is jutott, amiből Baráth Boti egymaga nyolcat tudhat a bizonyítványa magatartás rovatában. Elképesztő. A srác a Diósgyőr ellen mutatkozott be kényszerű csereként, a Videoton óta számít stabil kezdőnek, tehát a 20 lehetséges meccséből nyolcat a lelátón kellett töltenie. (Megjegyzem, a helyzet még ennél is súlyosabb nála: az első hosszabb eltiltása alatt játszhatott a fakóban, ahol azonnal ki is szórták a Mezőkövesd ellen.) Lelki szemeink előtt látjuk a Molnár Zoliba bújt Joey Bartont, ahogy csettint a nyelvével, és elismerően jegyzi meg, a 40%-os eltiltási arányt még ő is trófeaként tűzné ki a törött sípcsontvédőkkel és lilára fojtogatott bírónyakakkal telepakolt falára.

Elnézve a többi eltiltottat, azt találjuk, Kemenes Szabi 4 meccs, Tandia és Diarra 3-3, Ignja, Lovric, Hidi, Zivanovic és Vécsei 1-1. Hogy is néz ki a stabil(nak mondható) kezdőnk eleje? Kemenes – Lovric, Ignjatovic, Tandia, Baráth – xxxx, Hidi, Vécsei – összesen 19 meccsnyi eltiltás. Ez sok, iszonyatosan sok, ennyit nem feltétlen visel el a keretünk. Lehet mondani, hogy Tandia és Kemenes pofára kapott ennyit, hogy védekező posztokon összejöhet az öt sárga a bajnokság kétharmadára, de ettől a helyzet még súlyos marad.

És a leányzó fekvése még ennyire sem egyszerű. Délczeg négy sárgánál tart, Diaby, Tandia, Ikenne-King pedig háromnál, vagyis könnyen előfordulhat, hogy a hátra lévő nyolc meccsbe be-becsúszik némelyiknek egy eltiltás, ahogy Botinak is beficcent Kaposvárott az a bizonyos ötödik, amivel végre lenullázta a lapjait, csak épp a visszatérése pillanatában, a Fradi előtt. Remek.

Nézzük a kemény számokat. A jelenleg is a kerethez tartozó játékosok a következő ütemben kapják a sárgákat:

  • Alcibiade 2, jelenleg kettőnél tart, ha így folytatja, hat forduló múlva pontozódik ki (a jelölés a továbbiakban: 2 / 2 / 6)
  • Lanzafame 2,5 / 2 / 7
  • Tandia 2,7 / 3 / 5
  • Baráth 2,8 / 0 / 9
  • Moga 3 / 1 / 12
  • Martínez 3 / 1 / 12
  • Zivanovic 3,2 / 0 / 15
  • Ikenne-King 3,3 / 3 / 7
  • Vécsei 3,4 / 0 / 13
  • Hidi 3,4 / 0 / 13
  • Ignjatovic 3,5 / 1 / 14
  • Lovric 3,6 / 0 / 17
  • Diaby 4,7 / 3 / 9
  • Délczeg 5 / 4 / 5
  • Marshal 6 / 2 / 18
  • Diarra 6 / 2 / 18
  • Tchami 7 / 1 / 28
  • Vernes 9 / 2 / 27
  • Ivancsics 9,5 / 2 / 28

Félkövérrel kiemeltük azokat, akiknél várható, hogy még az idén összejön az eltiltáshoz szükséges ötös. Hoppáka, vegyük észre, nagyjából a kezdőnk fele. És akkor még nem számoltunk azzal, hogy négy fordulónként becsúszik egy-egy piroska is.

Tudom, ezt nem lehet így számolni, de elnézve az adatsorokat, azt kell mondjam, simán, nagyonis, hogy a fenébe ne! A sárga az olyan, hogy van valamiféle üteme, ami egyszerűen következik a csapat játékából, felállásából, a játékrendszerből, a játékos mentalitásából, és abból az egyszerű tényből, mennyire számít fegyelmezettnek, mennyire képes a posztján ellátni a feladatát komolyabb faultok nélkül.

 

Bedobtunk egyet a színes-szagos grafikonjainkból, hogy szemléltessük a lapok megoszlásának szerkezetét, kik sokat, kik kevesebbet, ahogy a téglalapok méretarányosan ábrázolják. Boti csak úgy kiugrik a második lapból (az eltiltva szöveg előtti karikára bökve jön elő), de a Kemenes-Tandia-Diarra-tengely se lehet magára büszke, vagy lehet, de akkor meg a fegyelmi bizottság nem.

Komolyabb célunk nem volt a poszttal, csak szerettük volna felhívni a figyelmet egy nem éppen elenyésző tényre az idényünkkel kapcsolatban, vagyis, hogy: nagyon kellene figyelni ezekre a lapokra! Különösen a feleslegesekre, a butákra, valamint az értelmetlenekre. Most nem számoltam ki mennyit kellett emberhátrányban játszanunk az idény során (bajnokságban, kupában ugyebár összesen kilenc pirosat gyűjtöttünk be), de az egész biztos, hogy valahol a 200 perc környékén érdemes keresnünk az értéket.

Sok.

Kemenes: „Nem a 8., vagy 10. helyért akarunk harcolni!”. Interjú.

A találkozót követően rég látott képek fogadták (volna) a péntek esti sétájukhoz a Rákóczi stadion gödrének környékét színhelynek választó kaposvári lakosokat, ha lenne olyan Kapos-parti rezidens, aki tényleg erre sétálna ilyenkor, de nincs nagyon ilyen. Mindenesetre vissza az említett képhez, ami fogadta volna őket: vörös-fekete színekben díszelgő vendégdrukkerek hada fotózkodik Kemenessel, Lanzával, Lovresszel, Nagy Gerivel, Tandiával, de még Alcibiadével, Kaszás Aranyoroszlán Kálmánnal, és ha még tovább maradunk, tán a buszvezetővel vagy Lajtaváry Budával is. Nagy volt a boldogság a győztes csata után, csapat és drukkerek egymásra találtak, örömteli képek, minden szép.

Ezen idilli hangulatban, mikor már tényleg csak vörös-fekete felhőkön a mennyekből aláereszkedő, Komora Imre arcmású csöpp hárfás puttók hiányoztak összképből, kaptuk el egy interjúra a mindig beszélgetésre kész, méltán népszerű kapusunkat, aki szokott módján, lelkességével és elszántságával összegezte az örömteli történéseket és várakozásait a nevelőegyesülete elleni keddi derbi előtt.

Fotó: honvedfc.hu

Gyengébb játékkal is fontos siker! Kaposvár-Kispest értékelés.

Sokszor írtuk már itt a blogon is, pontosabban sokszor szakadt fel belőlünk az elkeseredett fohász: jó lenne már végre egy tré meccsen tré játékkal jól jönni ki a találkozóból, hogy végre azt hallgathassuk, hogy minket szid az ellentábor, hogy érdemtelenül, de miénk a 3 pont. És remélem értitek, hogy itt nem az érdemtelenség a lényeg. Szép a szimpatikus vesztes szerepe, az MTK ellen rendre gyakoroljuk is, a Vidi ellen jól játszva megyünk át potenciális győztesből 0:4-be, szóval elég a szimpatikus vesztesi létből, jöjjön az unszimpatikus győztes, és tegnap ez meg is történt. Egy jó, tavaszi, kaposvári késődélutánon. Jöjjenek a verdiktek.

Kapu

Kemi bravúr-posszanását én már a Debrecen ellen jósoltam, ott még dohogott a gépezet azonban. De ami késik, nem múlik. Kedvenc kapusunk már a meccs elején bemutatott egy keminizmust az első kaposi kontránál, ahol csak neki köszönhettük, hogy nem x, hanem x+2 perc múlva vezetett először a prukneri gépezet. Kijövetelei végre olyanok voltak egész meccsen, amit mindig is várunk: magabiztosak, „én vagyok az úr az ötösön, de akár az egész büntetőzónán belül” jelleggel. Aztán a jogtalan tizi kiütésével fel is tette a koronát a teljesítményére. Hazafele a buszban arról vitáztunk, hogy hat ez a mai teljestménye a Fradi ellen. Volt aki úgy vélte: ma annyit dicsértük, hogy ilyenkor jön a potya a folytatásban, törvényszerűen. Nos, Szabi eddigi pályaívét látva én pont azt érzem, hogy amikor elkapja a fonalat, akkor akár fél éven át is jönek az olyan momentumok, amik miatt „kemenesszabizik” a Kanyar. Így legyen.

Védelem

Védelmünk tavasszal igencsak meg van tépázva, ehhez képest az eddigi meccseken a teljesítmény az egy szál Pascariut leszámítva azért nem is volt olyan vészes. Így tegnap, kezdőben a cacaki mészárossal, illetve a horvát tizenegyesölő bánnal, padon Tandiával, balszélen ismét Baráth Botival, vérmes reményekkel érkeztünk az egykori Kaposcukor csapatához. Reményeink azonban hamarost földiekkel látszó égi tüneménnyé lényegültek át (lehet, hogy Csokonai ma nem is Loki, hanem Kispest drukker lenne?). A Kaposvár enyhén szólva is közepes játékerejű csapata gyors kontrákkal szétfutott minket, pillanatra azt is hittem, Kecsón vagyunk, vagy mi a szösz, ott szoktunk így égni, kóválygó védelemmel, akik azt se tudják, merre hány méter. Baráth Boti mutatott sok biztató megmozdulást elöl, de hátrább olyan rendszerességgel mentek el mellette, mint Bognár Gyuri jó 10 éve a „Kaszinók: balra” tábla előtt Sopronban. Ignja folytatta Debrecen elleni tompulását, most öngólkísérletek nélkül, ellenben vétlen gólpasszal az ellenfélnek. Lovrics botiskodott egy kicsit hátul, de ha ránk futottak, akkor baj volt (az a fordulékonyság… 148-as busz a kispesti kapitányság előtt), a csöppnyi Király meg még sérülése utóhatásait nyöghette, mert tompának tetszett, mint a tegnap leváltott, már 3 hete használt (amúgy persze piros-fekete nyelű) borotvapengém. Jajj. A második félidőre aztán, mikor a kaposi rohamok alábbhagytak, kiegyenesedtünk hátul is, Boti feljavult és a régi formáját hozta, már csak a kihagyás alatt felgyülemlett agresszivitásból kéne visszanyesni, ha most majd nem akar egy 10 meccses pauzát benyelni. Lovresz is átállt sallangmentesre, Ignja is, így már ez a minimumprogram elégnek mutatkozott az elöl talált 2 gólunkkal a sikerhez. A meccs végére biztosítani érkező Tandiának örültünk, tizijének először nem, visszanézve felmentjük őt a vádak alól. Ha bemelegszik, ismét értékünk lesz. De en global, srácok, a Fradi ellen több kell hátul…!

Középpálya

Tegnap vereségünk kulcsa a középpálya volt – készültem írni gondolatban a szünetben. Aztán szerencsére minden megváltozottt, de az nem, hogy ez a csapatrészünk komoly lyukakkal küzd. Még mindig hiányzik a tartós megoldás a védekező-középpályás (valami magyar Jeremies vagy Makalele, de hogy mészölykálmánosan mondjam, haggynemennyek messzebbre, legalább egy Benjamin, Akassou, Vadócz jellegű egyén), illetve egy igazi karmester pozíciójára. És ha az e posztokat úgy-ahogy, vagy biztató potenciálokkal de még nem elégségesen betöltő 2 arc, Vécsei és a folyamatosan sérült-beteg Muflon hiányzik, akkor bizony kaller van a palacsintában, nem juharszirup vagy barackíz! Az első harapások után ez most is érezhető volt, még jó, hogy a második félidőben a Rossi által a palitésztára öntött egyszerű paradicsomszósz valahogy elfedte a korábban érzett rossz ízeket. (Elfedte, nem eltüntette.) Az utóbbi hetek nagy pozitív meglepetése, Hidi, sajnos nagyon fáradtan mozgott, lassú volt és tompa, cseréje jogos. Vérzik a szívem hogy ezt kell írom, a szerkesztőségben a legnagyobb drukkere vagyok, de csak nem jön a hosszabb távú kiegyensúlyozottan jó teljesítmény. Ennek ellenére én még mindig látok benne valamit. Nagy Geri a másik nagy kedvenc. És hasonló a helyzet. 2 éve, első tavaszán lámpalázas meccsek sora után Supka jegelte, majd újra elővette, s a szezon végére akkor már több, mint meggyőző volt a kép. Aztán másfél év sérülés, idén ismét kezdőcsapatig kúszás, viszont fékezett habzású önbizalommal. Ám gól a Loki ellen, na mi ez, ha nem áttörés-jel, ami ledobja a gátat a srácról? Erre tegnap légüres térben futkározva, egy nagyon alacsony hatásfokú produkció – tényleg mindent el tud fejelni, de kevés a pontosan és előre megjátszott labda, a nyert párharc. Ennek ellenére ne hagyjuk őt ki a kezdőből, ha megint kap rendesen bizalmat és csak kinöveszti azokat a vörös-fekete szőröst*k*ket, akkor lesznek itt még nagy pillanatok. Hiszem. Diarra barátunkról sokat nem tudok mondani, az MTK ellen felszolgált diabetik tökfőzit most megfejelte egy pirospaprika-mentes, túllisztezett rántással elkészített borsófőzelékkel, és a sót is kihagyta a kotyvalékból. Svájci első osztályú múlt? Lehet, csak behaluzta? Az első játékrész végén e csapatrészbe érkezett az indiszponátor Patya helyére Gege, és első 15 perce rá is ment a bemelegedésre. Gege, neked kéne ma a csodacserének lenni de ez kevés lesz, szomorkodtunk a pálya szélén, aztán a második félidőre ha nem is régi csúcsát, de az utóbbi 1-2 év használhatóbb verzióit azért megközelítette emberünk. Borzalmas emelgetések mellett, ha kicsit higgadtan megállította a labdát, abból jó megjátszások is születtek, még egy komolyabb szerelése is volt. Nem mondhatjuk, hogy nem keresem a pozitívumokat. Hanta beharangjára reagálva viszont nem kaptunk választ a fő kínzó kérdésre, sem negatív, sem pozitív irányban. Engem az győzne meg ha mondjuk kedden, végre egy igazán éles meccsen látnánk viszont a rég várt, és 2011 tavaszán és ősz végén azért nyomokban feltűnő Gegét. És akkor a táborból sem a kórusban szidás fogja fogadni a pályára lépését.

Csatársor

Déllel nem tudom mi történt. Remek őszét olyan tavasz követte, ami a 2011-es kín-őszvéget idézi. Tegnap idei tavaszi mélypontját hozta, egy jogos lecseréléssel megkoronázva. Lanza ellenben egyre jobb az utóbbi időben, és bár mezőnyben a Loki ellen, vagy a Hungária körúton sokkal hasznosabb volt, tegnap inkább vert egy pazar szabadrúgásgólt, és asszem ez a leosztás így mindünknek jobban tetszett. Ahogy elnéztem, leginkább neki, de a csapattársak is rendesen simogatták a Tóth Iván 2007-es fejbúbjáról lízingelt, a lanza-i búrára feloktrojált mosómedveprémet. Csámi Krisztián Hervé pedig egyre magabiztosabb, már a válogatottba vízionálja magát, ami kezdőnkbe meg háthogyne, kár, hogy az évekkel egyre labdabutább szegényke. Ő tényleg a supkai receptre remek megoldás: labdát kap, rohan, esik, tizi. De ne gondolkodjon. A Vlore elleni csodagólja egy nagy negatívumot hozott: ő és Rossi is elhitték, hogy Csámikánk a kispesti Arjen Robben. Nem, nem az! Mikor a tizihez odaállt, le is fagytam, szerencsére Hajdúch is, így nem lett baj. De mezőnyben, összjátékhoz nem elég a csöppnyi Tchami. Még. (Még? Már?). A csereként a szünetben beálló Bobál remekül nyitott, 3 jó elfutás, ebből egy ziccer, fiatalos parával ki is hagyva, így kezdett anno Vólent és Vécsei is, én úgy érzem, Bobál Geri a második iskolát fogja kijárni, és ebben nagyon sok örömünk lesz még – ha nem adjuk őt el idő előtt. Persze a végére elszürkült, de ez most kit érdekel, jöjjön még több fiatal srác, jók ezek a gyerekek, jól mozognak, csak bátorságot, kurázsit kell beléjük oltani meg még 20 kiló izmot, és lesz vállalható Kispestünk, vállalható és rajongható.

Kispad

Taljánunk rotál, variál, hibázgat és nagyokat húz. Igazi őrült olasz. Tegnap a félidőben jól regulázta meg a csapatot, persze kellett a Prukner tanár által a sajtószobában említett kaposi holtpont, és a szerencse (Lanza kapufás gólja, a kihagyott zöld-fehér büntető), illetve a rövid Rákóczi-kispad együttállása is. De akkor is. Cseréi megint tetszettek, Bobálnak ad lehetőséget, a 2 védekezőbb középpályás helyett meghúzza a támadó Gege bevetését, mikor kellett. Csak az a félszavas elejtése a sajtótájon, hogy Zsivány, mint kulcsember, hiányzott nagyon, hervasztotta le az idült mosolyt az arcomról. De hát senki sem tökéletes.

* * *

A kedd viszont lehetne az. Például azáltal, hogy amint arra egyik útitársunk, az 1909 blog egyik törzsszerzője rámutatott: „azért csak halkan mondom hogy idén csak zöld-fehér csapatok ellen győztünk„. No igen. Folytassátok a sormintát kedden is, srácok! Ránk fér a siker!

Maradjunk annyiban, hogy erősen meggyőzhető vagyok

Gege minden bizonnyal ma kezdeni fog, mivel Vécsei benyalta legutóbb az ötödik sárgáját, ami egy meccsnyi automatikus eltiltást jelent.

Gegét a legutóbbi összefoglalóban ostoroztam, pedig nem is játszott, így akár méltatlan is lehetnék, de valahogy mégsem érzem magam egy utolsó tahónak, abban a posztban legalább másfél évről beszéltem.

Itt a lehetőség, lehet csak egy meccs, lehet több, de villantani kéne valamit. Mondom, én meggyőzhető vagyok.

Lehet például sokadhegedűsnek lenni, alávetni magunkat a csapatnak, de közben azért ha úgy adódik, felvarrni a pipába.

Lehet például azt is, hogy tudod (és el is mondod), a kapuhoz közeli szabadrúgásokat el kell rúgni a sorfal felett, hulljon be az alsóba, erőlködjön csak a kapus, úgysem érthet oda.

Lehet aztán úgy is, mondom, nekem édesmindegy, hogy csak ellövöd a visszatett labdát, az alsó maradjon, úgy valahogy fixebb a gól.

És lehet felőlem gyönyörűen kivitelezett akció lezárásaként; biztos lábbal, akár többször is; vagy csak egy passz az érkezőnek, aki majd bevágja, és mi majd tudjuk, odatenni volt az igazi kulcs, ott lenni munkaköri kötelesség.

Gege, bzmg, az nem lehet hogy kiírod magad ebből a csapatból! Csináld dacból, utáld az egész ellened forduló világot, rúgd szét az öltöző ajtaját, csak csináld, csináld, csináld azt, amit elméletileg tudsz. Nem kell annyit, amennyit képesek elhinni rólad sokak egyre kevesebbek, nem vagy te egy elfeledett, felfedezetlen Zidane, ezzel te is tisztában kell legyél, de amit tudsz, azt hozd ki magadból.

Nem vagy gyors (már), a hajtás sokszor alibiszagú, rossz pályán mintha 60 perc kikezdené a fizikumot, ha nem megy az elején, végig nem fog, ha viszont elkap a hangulat, akkor basszus te nem vagy rossz játékos. Sőt! Gyűlölöm azt a pillanatot, amikor téged bevittek középre. Piroska Piri óta végre volt egy szerethetőnek induló balszélsőnk, fiatal, bármi lehet még belőle alapon. Az lett. Szó szerint bármi.

Vagyis ma már bármi lehet, bármi megtörténhet. Vernest követeli a tábor a Hungárián. A tábor ugyan nem edző, nem ő meccsel, talán nem is neki meccselnek (vö. eredményesség), de azért követelni tud. És amikor hosszas unszolásra érkezik Vernes, pont a helyedre, a cseréből a te távoztod kapja a nagyobb tapsot. Gúnyosan.

Kell ez nekünk? Kellünk mi így egymásnak? Egy jó Gege kell a Honvédnak, ahol egy jó Gege lehetne a mi Kantánk, aki majd átsegíti a fiatalokat az ifi, a fakó és a nagycsapat közötti váltásban. Ehhez azonban a pályán is vezérnek kellene lenni. Legalább a pályán.

Egy jó Gege bőven ellébecolhatna még éveket a Honvédban, hasonló kalibert nem lehet csak úgy kinevelni. Mást, esetleg jobbat igen, de te még valami klasszikusabb vagy, egy letűnt kor, amit ma egyre kevesebben játszanak, mert beléjük verik az évek alatt, ez rossz, esetleges, nem tanítható, nem számítható. Egy jó Gege még ismeri a váratlan fogalmát, tud húzni egy meglepőt.

És a legnagyobb gáz, hogy az egész, az évek alatt kialakult szituáció nekem, nekünk a legszarabb. Van egy alapvetően jóképességű játékosunk, akire a volt egy alapvetően jó játékosunk időhatározós alakot használjuk. Van valaki, akiről tudjuk, hogy nagyjából mit tud, és tudjuk, ha azt hozná stabilan, valahol teljesen máshol állnánk, de nem, az istennek semmilyen könyörgésre sem jön ki belőle. Rossz így várni a meccseket, hogy majd mi lesz. Kérünk egy kis nyugalmat végre.

Azt mondom barátaim, mentsük meg Gegét, ha ő is meg akarja menteni magát! Mondom, csináld, csináld, csináld, tedd, lődd, add, passzold, vágd fel, rúgd be, csak csináld, csináld, csináld, lássuk, hogy akarod csinálni. Bizonyítsd be, f*szok vagyunk mind, tévedésben élünk hónapok, évek óta. A jó most kevés lesz, az alibi selyemzsinór, az átlagos bánföldizés, ma valami iszonyat erőset kell villantani.

A cél, hogy a keresők ne így nézzenek ki szombattól:

Ja, amúgy öttől Kaposvár-Honvéd, de bevallom őszintén, az érdekel most a legkevésbé, hogy kivel, mikor, jobban mozgatnak az imént leírtak.