Szerző: vh

Ilyen meccset ha egyszer látni egy életben, vagy legalábbis nagyon-nagyon kevésszer. Csaknem nyolcvan perc emberelőny (mínusz Faggyas), két kihagyott büntető, a második félidőben ötven-hatban métereket előretörő Debreceni, és csőd, totális csőd, úgy a pályán, ahogy a pálya mellett is. Mert …

… kedveljem bármennyire is Supimestert, ezt a tegnapot nem fogja tudni kimagyarázni nekem sehogy. Az alapprobléma egyértelműen Tchami lehozatala volt. Ügyes próbálkozás, és valahol el is fogadom a mindenféle megposszanás-elméleteket a jó Tchamiról, de ettől még fenntartom, maradnia kellett volna. (Bakker srácok és lányok, most tényleg egy Tchamiért sírok?) Tchami gyors, a Kaposvár emberhátrányban, szétfutni, szétfutni és szétfutni őket a délutáni hőségben. De megposszant, vagyis a sárgája utána attól féltek, benne lehet a piros. Legyen. De akkor …

… miért a Bobál-gyereket kellett behozni a helyére? Vécsei ki szélre, támadóban Bobál és Délczeg, Gege pedig előrébb jöhetett egy sorral. Az addig még a fülével is jó passzokat adó Vécsei hirtelen kikerült a játékból, légüres térbe navigálta az edzői ukáz. Egész meccsen megfigyelhető volt, hogy a széleket alig-alig használtuk, de erről majd később, mert itt is bőven van téma. Szóval Bobál be, Tchami le, váltás a korábbi 4-2-3-1-ről 4-1-3-2-re. Stimmt, fogadjuk el, hazai pályán, emberelőnyben, a Kaposvár ellen, miért ne? Hogy miért ne? Mert az alapjátékunk jó volt ehhez a meccshez, felesleges volt beletúrni. Sőt …

… úgy tűnt, erre Supimester is rájött, mert a Délczeg-Faggyas cserét nem tudjuk másra vélni (hacsak le nem sérült Dél, ami mellett szól, hogy valóban volt egy pillanat, amikor erősen húzta a lábát, de ellene, hogy a cseréje előtt még ő végezte volna el a második büntetőt). Szóval Délczeg le, Faggyas be a szélre, Vécsei középre, vissza az egész, amit alig 20 perce próbáltunk – teljesen haszontalanul. Amúgy ebben a pillanatban lehetett volna megfogni a meccset …

… de ahogy jó szokásunk, kihagytunk még egy büntetőt. Kész. Az elsőn még túltettük magunkat, játék nélkül is uraltuk a meccset, mert az ellenfél halovány volt, mindössze egy kószanégert hagytak csak elől a felvágott labdákkal kezdeni valamit, amiből pedig nem volt túl sok. Nem is maga a kihagyás ténye fáj igazán, az benne van a játékban, akár kétszer is egy meccsen, sokkal inkább az, hogy az ilyen – és hasonló – apróbb hibák tömkelegének köszönhetően állunk ott, ahol. Mert …

… lehet, hogy objektíve szarok vagyunk, de a mezőnyhöz képest semmiképp. Az elmúlt négy fordulóban úgy szereztünk négy pontot, hogy abban simán benne volt a 12 is. De a 10 mindenképp. Érdemes ránézni a tabellára, hol lennénk, ha nem magunkat akarnánk megverni? (Esküszöm, kitalálok rá valami módszertant, és bebizonyítom, hogy a Honvédot elverő Kispest önmagában is dobogós lenne, képzeljük el, mire mennének, ha egyszer nem egymás ellen játszanának?)

(Most tartunk félidőnél.)

A másodikban az volt a szép, hogy az érthetetlenséget, a magunk elverését szándékoló momentumokat a végletekig fokoztuk. Szinte az utolsó pillanatig bennünk volt a klasszikus tavaszi Kispest-faktor, hogy egyszer hagyjuk az ellenfelet 2-a-2-ben támadni, majd gólt kapunk belőle. Most megúsztuk valahogy, miközben …

… elől konzekvensen nem voltunk hajlandók használni a széleket. A jobbon Iván néha-néha kapott labdát, de a beadásai szánalmasra sikeredtek, és vagya az első emberhez érkeztek térdmagasságban, vagy jöttek a szokott hosszú és magasak az átellenes oldal – mögé. Fagyi inkább összekötőben kereste a helyét, hátha lőni tud, a szélen alig-alig tűnt fel. A másikon egy hirtelen ötlettől vezérelve Hajdú és Czár helyet cserélt, hogy majd (a küzdés és az alibizés között ingázó) Norbi megoldja a gólpassz témakörét.  Egetverő …

… butaság volt ez. Amint visszacsinálták, Czár máris kapott három labdát (vajon miért csak ennyit, és miért csak ekkor?), majd csinált belőle két helyzetet, hogy …

… két perccel később Bozsóra cserélje Supimester. Miért, Attila, miért? Igaz, hogy Czár picsafos volt az első félidőben, és igaz, hogy Norbi mögött sem lett jobb, de pont ebben a tíz percben kvázi a hátán vitte a csapatot. Bozsóval amúgy …

… visszaváltottunk a kétcsatáros játékra, bízva abban, hogy majd erőből megoldja. Távolról persze ez nem buta gondolat, hiszen addig mindent középen erőltettünk, Bozsó meg nagydarab, de ha jobban ránézünk máris két apró ellenérvet találunk: adegy, épp a behozatala előtti percekben kezdtünk éledezni a széleken; adkettő, Bozsó nagydarab, de/és nem virtuóz, aki 5-6 kaposvári védő között majd megoldja a lehetetlent. Szóval maradt a …

… nyomás, az erőlködés, és a végén a teljes kilátástalanság.

Ilyen meccs márpedig nincs, vagy ha van, akkor tuti, hogy azon nekünk kell lennünk a szenvedő félnek.

Egy biztos, Lantos Peti ezt a szülinapját sosem feledi. Gratulálnánk innen is, és még sok kispesti meccset, túrát, címeket kívánunk neki! (Ajjaj, mi lesz velünk, hiszen Peti – alig láthatóan – máris hetven, Jani ötven, és mi is elmúltunk már harminc.)

Mementó:

Interjú Supka Attilával a meccs után:

Azt hittük, Újpesten abszolvált önszopatásunk vendégjátékunk után már eldőlt erre a tavaszra „a félszezon idióta meccse” cím, de nem, ma sikerült valahogy annak is fölé lőni (azaz: alálőni). Ami, valljuk meg, nem könnyű. A 15. perc körüli kis show (szokásos Tchami-tizi, a sértett önjelölt ítélet-végrehajtóként kapufás-fölérugós előadása, majd Dél a labdáért futva kibicsaklítja a saját bokáját)  egyfajta zanzaként mindent elmond a mai délutánunkról. Érdekes módon azonban az újpesti gázos derbivel szemben, most nem vagyok mérges a csapatra, inkább sajnálom őket – és magunkat is. Nem tudom, melyik a jobb. Supka az interjúban -majd halljátok- elmondta: sokadszor sem léptük túl az árnyékunkat – úgy látszik, ez az év erről szól. Nem repesünk tőle – noha helyezésünk továbbra is messze magasan az elmúlt 15 év eredményei fölött van. És mégis, a tudat hogy ez lehetne jobb is…

KEMENES: Szabinak sok dolga nem volt, 2-3 alibivetődést és 2 komolyabb tornagyakorlatot kellett bemutatnia, a legnagyobb Kapos ziccernél pedig csupán szemmel vert, de ez is elég volt az ex-cukorgyáriak fogalmatlan csatára ellen. Megkapja a 6-ost ennek ellenére, mert a foglalkoztatlanságtól lemeredve is rendre biztosan avatkozott közbe, ha nagy ritkán kellett.

LOVRICS: Jól kezdett, majd bénázások, sérülés, visszatérés, javulás, romlás… folytonos hullámzásban töltötte a meccset, és ami tavaly ilyenkor az erőssége volt, azaz a gyenge csapatok elleni vezérszerep, jó játék és gól, az sajna úgy fest, a múlt ködébe vész. Reméljük nem örökre… 4.
BOTIS: Nagy hajtás, és az utóbbi hetekben megismert bizonytalankodás. Volt melléfejelés, összerogyás, de utolsó pillantbani tisztázás is. Ha tényleg elhagy minket, sajnálom, hogy ilyen dicstelen-szerűség felé hajlik a búcsú… 5.
DEBRECENI: Volt egy nagy hibája, viszont a második félidőben felvállalt (mondjuk tökéletesen ártalmatlan) előretörések miatt mégis kijár neki a védelem mai legjobbja cím. 5.5.
HAJDÚ: Védőként kevesebbet, elöl annál többet hibázott. A régi, kreatív HajdúNorbi is a múlté, nagyon úgy tűnik. Több megoldása kapcsán rugdostuk tehetetlen dühünkben a korlátot. Kár, és sajnos valahogy szimbolikus leképeződése az ő vesszőfutása is a csapat egész idénybeli karrierjének. 4.

CZÁR: Ricsi kezdőszerepének nagyon örültünk, ám az általunk korábban megkedvelt, vállalkozószellemű, távoli lövésekkel tarkított, agilis balszélső-játékából ma nem sokat láttunk viszont. Nem is volt persze könnyű dolga egy önmagát saját gödrébe módszeresen belelökdöső csapat fiatal játékosaként… amikor pedig 2 jó beadással jelezte, hogy valamit kezd érezni, le is hoztuk. Ennél jóval több van benne, hozzuk hát ki. 4.5. Cseréje, Bozovics helyzetét nem könnyíti, hogy durván előítéletes vagyok vele szemben, ma délután Hanta is többször megfeddett, hogy miért szidom, amikor azért volt 1-2 normális megmozdulása. Majd’ fél óra alatt. Nem tudom. Lassú, darabos, és nem látom benne a fejlődés szikráját sem. Mondjuk ma nem lógott ki ezzel…4.5.
IVANCSICS: Gege ma jobbik arcát hozta. Az utóbbi hetekben kissé hátrább lett vezényelve, és mélységi labdái Pakshoz hasonlóan most is jobban ültek. Amikor viszont a második félidőben a totálisan szétzuhanó csapatnak kellett volna valamiféle vezér, az a szerep most megint nem jött össze neki. 5.
MARSHAL: Muflon úgy kezdett, ahogy az utóbbi hetekben. Biztos szűrés, kevés hiba. Aztán ahogy a csapat egésze is lejtőre tette magát, úgy a derék nigériai skac is úgy érezhette: ha ez a vonal, akkor őneki is illik besülni. Ezt meg is oldotta, szinte alig értékelhetővé téve mai teljesítményét… 4.
VÉCSEI: Bálint csodásan kezdett, egy remek zsugával fényezve tovább saját karrierkilátásait és a mi belénk vetett hitét. Aztán a Tchami-szeánszot követően a Supka által megvariált felállásban a szélre került, ezt felejtsük el nála, rossz edzői ötlet volt. Arra mindenesetre elég, hogy a kihagyott tizivel együtt tovább demoralizálja a fiatal srác önbizalmát. A második félidőre aztán lassan magára kapott, mikor visszakerült középre, de az önpusztító csapattal együtt süllyedt ő is a mocsárba. Azonban sokadszor is leírom: hiba egy frissen beépített, holnap érettségiző arctól várni a megváltást. Bárányos anno ígéretesen kezdett, de könyörgöm, ő Pisont, Illés, Stefanov és Durci mellett kellett beépüljön. Szegény Vécsei meg… nem is sorolom a neveket. 5.
TCHAMI: Remek kezdés, trademarkos tizikiharcolás, majd utána egy lövéssel p*csánrúgta magát és a csapatot. Hantával mi azt fejtegettük a korlátnál, hogy cseréje így is kár volt, hisz ő legalább szétfuthatta volna az emberhátránnyal küszködő somogyiakat, de jobban átgondolva, Supkának is igaza volt: a posszanás jeleit mutató, sárgát is begyűjtő megmakkanó afro arcnak jönnie kellett lefele. 4. Cseréje, Bobál Geri egyszerre kapott óriási esélyt (emberelőny egy gyengusz Kaposvár ellen) és került nem túl irigylésre méltó helyzetbe (egy morálisan és önbizalmilag szétesőfélben lévő csapatba kellett beszállnia). Az eredményt elnézve sajnos az utóbbi faktor volt az erősebb: egy remek labdaátvételt és -leosztást leszámítva a srác sajnos még csak kereste magát a felnőttek között – mint Vólent 2009-ben. Jó lenne őt még érettebben is látni 1-2 év múlva NÁLUNK, de ki tudja, erre lesz e még esélyünk. 4.

DÉLCZEG: Rossz lépésbe lesérülni, hát, ebben is benne volt Gergő és a csapat egész éves története. Noha félig sérülten nyomta le a fél félidőt, azért az egy szem lövés, ami kapura ment tőle, így se sok… 4. Cseréje, Faggyas most is nyomta a gyalogkakukk keveredik Forrest Gump-pal jellegű flúgos futamát, egy szép lövéssel, több jó passzal, számos kapkodás okozta labdavesztéssel, majd egy buta pirossal – bár akkor már ki tud tiszta fejjel gondolkozni? 5-2=3.

* * *

Hát ez van. Az utolsó négy fordulóval előzetesen úgy számoltunk: a Kapost ütni kell és lehet és fogjuk (hacsak nem Kispest-faktor de hát csak nem), Diósgyőrben és Pécsett a tavaszi halovány away-forma miatt 0 vagy 1 vagy 2 pont jöhet össze, a DVSC elleni pedig a többi meccs függvénye. Vagyis: a zöld-fehérek elleni, mai meccs volt a legkönnyebben hozható a 4. helyért folytatott ádáz küzdelemben, innentől már csak neccesebb ellenfelek/meccsek jönnek. Sokadszor ebben a szezonban magunknak tettük nehézzé az idényt, így nem is kell felelősöket keresnünk… mi magunk vagyok azok. Legszívesebben azt írná hirtelen felháborodásában és dühében a posztszerző, hogy hagyjuk is a fenébe az egészet, de

• ilyet nem mondunk
• az üldözőink permanens szerencsétlenkedése miatt MÉG MINDIG itt az esély a szub-dobogós helyezés elérésére.

Ha már ennyire nyújtogatják felénk a sajtot, legalább próbáljuk meg elvenni, legalább tegyünk egy kísérletet. 3 forduló van még, a Sió elleni második félidős játékot ha hozzuk, akkor senki egy rossz szót nem fog szólni, kapjunk ki akár akárki ellen. Menni fog, srácok?

Meglátjuk.

Címkép: wmcomix.wordpress.com.