Szinte elmehetnék jósnak. Szinte. Csak az a kár, hogy ezt a „szinte” szócskát is oda kell tenni a mondat elejére. Az elmúlt hetek borzalomjátékai (illetve nemjátékai) után bejött a beharangban jósolt pálfordulás-szerűség, tegnap megint tiszta szívvel lehetett lelkesedni a csapatért, mentek előre rendesen, voltak egész pofás támadásaink, az első félidőben lejátszottuk az ellenfelet a gyepről (igaz ehhez nem csak a mi ellenállhatatlanságunk kellett, ami inkább csak nyomokban jelentkezett, sokkal inkább a lilák indiszponáltsága, de őszintén, ez kit érdekel?)… szóval sok minden klappolt, de egy lényeges ponton továbbra is maradt a rossz tendencia: egy első félidőben eldönthető meccsen, egy (az utóbbi hetek szokása szerint) gyenge alakulat ellen megint kibabráltunk saját magunkkal, buta hibák, rossz lélektani pillanatokban érkező betlik, aminek ezúttal ugyan nem vereség lett a vége, hanem iksz, de fura az ember érzése. Félig teli vagy félig üres a pohár, döntse el ki-ki vérmérséklete szerint.
A meccskezdésig pedig valahogy minden jó irányba mutatott. Nyugis nap a melóban, a kollegák nagyja szabadságon, a megbízók nagyja szabadságon, csendes délelőtti órák, lehet haladni a határidős feszülések idején sutba dobott hosszabb távú feladatokkal. Nyugodt ebéd, fesztelen beszélgetéssel, aminek során csak testben vagyok a többiekkel, gondolatban már a korzókorlátnál szemlélem a Bozsik gyepét. A kitartóan hulló eső is alábbhagy, és mire a Határ úton feljövök a metróból, a vállalható őszi fociidő mintapéldánya fogad.
…és egy meglepően tetszetős kezdőcsapat! Mintha Rossi olvasná a blogunkat – no nem a tegnapi beharangozót, hanem az elmúlt hetek sirámait. Vécsei végre kezd középen, elöl Dél két oldalán a Supka-éra futóbolondos felállásait idézően Fagyi (végre!) és Abass a két helyiérdekű forrestgump. Hidi bennragadt, de Pápán meglepően jó volt, hajrá! Debit továbbra is jegelik, ami a recens teljesítménye miatt okés lenne, a háttérinfók, amiket az NS szellőztetett meg, már jóval kevésbé szívderítőek. Ne így pazaroljuk el a megmaradt kevés saját nevelést. Gege padon, zsinórban másodszor, egyedül Zsivány balhátvédben égetését nem tudjuk hova tenni, de Rossi biztos „tudja”, hogy Hanta kedvenc fordulatát idézzem.
Az első 45 perc aztán hozza is a dominanciánkat, de nem úgy, ahogy vártuk. A gyors szélsőelfutás kevés, inkább Dél mozog meglehetősen jól elöl, sőt, a legjobb beadás is tőle jön, amit Fagyika izgul el. Hamar vezetünk egy tizivel, az Újpest szét van esve, 3 percenként adnak el labdát a középpályán, Hidi sokat szerel, Abass harcos, labdákat szerez, Vécsei posztját nem látjuk át rendesen, nem klasszikus középső ember, hol hátrább van mint Mufi, hol a támadósor mögötti szervező, sajnos utóbbi kevesebbszer (Hanta szerint Vasziljevicset követi Marshal, ezért van sokszor előrébb), szóval a nagy baj az, hogy esetlegesek vagyunk mi is, de mivel az Újpest még inkább az, így dominál(gat)unk. Aztán egy buta falt a 45. percben, Uppe szabadrúgás, Kabát áll mögé, ezt de utálom amikor vagy az exeink vagy az ellenfél legnagyobb irritátora jelentkezik be góllövésre, vagy ami még rosszabb, ha a kettő egyben, és ami ennél is rosszabb, az az, hogy érzem: meg is csinálja, Kemi nincs a top-on, és a tekerés is elég jó, persze, hogy bent van, bázz, ilyen nincs, egy megnyert félidőt adunk ikszre!
Szünet – hamar elmegy, csere itt nincs, de arról dumálunk a kis társaságunkkal, hogy nem is kéne, pont Fagyi és Abass haloványabb, de őket fenn kell tartani, mert jóval több bennük a potenciál, mint a padon szorongó alternatívákban. Az Újpestnek sajna jót tett a gól, bátrabban jönnek előre, a daerden-i tervszerűség most látszik rajtuk, grat magunknak, hogy ezt előhoztuk a megroggyant ellenfelünkből… Hátul a védelmünk az addigi jó muzsikálás helyett kezdi a bizonytalankodásokat, Szabi valahogy nem érzi a deal-t, mint a szezonkezdetkor, Tandia első félidei jó kis teljesítménye a homályba vész… szerencsére a lilák sem jók, nem tudnak begyűrni újabb gólt, ez a bosszantó, az első félidő után 3:0 kellett volna legyen ide, erre most 1:1 és ott a lendület. Aztán jön egy kiugratás, Abass végre megindul, pedig már Diaby a cetlikéjével jelentkezett a váltására a negyedik bírónál, szóval Abika kilép, persze megint hosszan tolja meg, ki is sodródik, Balajcza fut ki rá, már nincs hely elhúzni a kapus mellett, beadni sem, hát Abass, ezt elmérted, ahogy általában, és… hát basszus, megtalálja a maradék 20 cm-es rést Balajcza hóna alatt, és a hosszú sarokban a labda. A jó Abass. Mint ‘egerszegen tavaly, vagy mint a DVTK ellen Morales alatt. Ziccert nem tud berúgni, lehetetlen helyzetből betalál. Ahogy ezt belőtte, szinte már hallottam Vitray kommentárját ’91 őszéről, a PisontPista-féle Samp-alázó találat alól: „Így van, ez kell, meg kell támadniiii„…ezért szeretjük a jó Dieng Cheikh-et. Gyors, eszetlen, de 2-3 éve legalább szállít évi 2-3 hülyególt fontos találatot.
Öröm-bódottá’ a lelátón, a kispadon, Rossi visszaülteti Diabyt a padra és inkább az epikus nevű King-et küldi pályára, akit a korzó egyszerűen csak a Királyként aposztrofál. Pisont Pista volt anno a legnagyobb királyunk, most megkaptuk Cordelláéktól a legkisebb királyt is, mind méretre, mind teljesítményre, szívünk repes. Aztán a lesajnált Patrick Ikenne-King (-Béla-Sándor-Tódor-Washington-O’Neill…mennyi neved van még?) csinál két meglepően jó mozdulatot, igaz mindkettőt olyan átlagos beadással zárja, amivel zárójelbe teszi az addigi pozitívumokat. Odiánál valamivel azért biztatóbb, de egy Nagy Gerit vagy Vernest vagy Nagy Armandot jobban megnéznék a posztján.
Közben egy újpesti beívelés érkezik a semmiből, a védelmünk fejben szabin vagy még gólörömben, az egyik lila légiós köszöni szépen, és egalizál. Hidegzuhany, amit tetéz a mögöttünk lévő söröspultnál lezajló jelenet, Sunnyboy szendót venne, ám fashionfarmerjának farzsebe már annyira a vádlinál figyel, hogy a derék libériai huszár alsógyatyája általános derültségre vagy 30-40 cm vastagságban villan ki deréktájon. Egy arra sétáló klubalkalmazott jelzi a jó Joelnak, hogy azt bíz fel kéne húzni, hát hogy öltözhetsz így, fiam, ez mégiscsak egy meccs, közszereplő vagy, Sunny meg behúzott nyakkal és felhúzott gatyával eloldalog. Szegény skac, lassan már kezdem megszeretni. Egy „játékos” akit házibohócnak tartunk, nyilvánvaló showelemként, alkalomadtán alkesz Fradisták még jól meg is kínálják a villamoson, ő meg csak vigyorog, és integet mindenkinek. Guy Ritchie-nél kultfigura lenne.
A vége közben csöndben lecsorog, mindkét csapatnak jó az iksz, kockáztatás mérsékelten jelentkezik, csak miután Drissa Diarránknál elgurul a gyógyszer (beállása utáni első mozdulatként letalpalja az ellent – gratula), akkor élénkül a záró 10 perc. Előbb Rossi toporzékolja ki magát a trénerzónából, mondván, ez csak sárga volt, spori, mire érkezik a megszólított Fábián, szokásos észosztó tekintetével, Rossi hőzöng, Fábián fegyelmez, mire epic jelenetként befut Lovresz, egy kézmozdulattal Rossit lehiggasztja, Fábiánt meg eltolja a padtól, „Öreg, jól van, haladjál, végeztünk„. A meglepett bíró csuklik egyet, majd visszakocog a gyepre. Iván, a rendész. Zseniális.
A kiállítás meglepő módon minket pörget fel, de egy Diaby kiugráson és lerántáson (és elmaradó lila piros lapon) kívül sokat már nem tudunk felmutatni. Vége, iksz, kár érte, több lett volna ebben a meccsben, de több volt Kecsón, Pápán és itthon a Pécs elleniben is, és most már legalább nyomokban idéztük az év eleji momentumokat, így van miért várni a következő hetek meccseit, a javulás halovány reménye azért pislákol, csak Kemi hozza vissza a nyári formát, Rossi pedig felejtse el a sallangokat, a mai kezdő jó kiindulási alap a jövőre nézve.
És akkor összejöhet egy vállalható novemberünk. (Főleg, hogy addigra megnyílik a Hrabal is újfent, és nem kell beérni meccs utáni levezetősörnek a Bohemia -amúgy persze remek- Kumburákjával.) Ámen.
Címkép: wikipedia.org, többi: Lovi és Babar (1909foto.hu).
Megint valami nem stimmel. Erről majd később, ha lesz időm, tolok posztot is, most legyen elég annyi: úgy fest, az elmúlt őszök jellemző megfáradása megint itt van, kérdés, hogy Rossi bedobja e a törülközőt, mint a heves Morales, vagy tényleg megmarad a Pétain marsall-szerepkörben, és teszi amit Fabio koleszterinmenedzser diktál… tavaly ilyenkor még épp a legjobbkor jött Sanyika, aki a szokásos mélypontunkból kirántotta a szekeret, most ilyen tényezővel nem is számolhatunk, ugye. Nem könnyű.
Olyan volt ez a meccs, mint egy közepes Simpson család epizód, Nelsonnal, a bárhonnan előjövő kiröhögőgyerekkel. Csináltuk becsülettel a futballszerű dolgunkat, sorra alakítottuk ki a helyzeteket, majd mindig nem sikerült valahogy. Ilyen egyszerűen nincs.