Remek edzőpartnert sikerült kiszemelnie Attila mesternek és stábjának a maláj U21-es (más források szerint U23-as) válogatott személyében. A délkelet-ázsiai banda nem fingatta meg jobban a fiúkat, mint egy pikánsan fűszerezett sóletkonzerv Budovinszky Krisztiánt a diósgyőri vendégöltöző árnyékszékén, arra azonban tökéletes volt a tegnapi csörte, hogy a hétköznapi edzésnél valamivel pörgősebb feladat elé állítsa a keret azon tagjait, akik a hármas győzelmi széria okán állandó kispadmelegítőkké degradálódtak. A 4-1-re végződő meccs képes összefoglalója a hajtás után vizslatható.
Kezdőnk. Ezúttal leginkább 4-1-4-1-re hajazó (ha a végeredményt nézzük, kifejezetten stílszerű) hadrendben küldte pályára a fiúkat a mester, a két „egyest” szűrőposzton Hori, elől pedig Délczeg Geri jelentette. Bekerült az első forduló után kegyvesztetté vált jobb bekk Kostolani, a középső középpályára Zelenka és Gege, a kapuba Sánta.
A bajnoki kezdő tekintélyes része ezúttal kispadon nyújtózva kezdett, később azonban mindannyian szerepet kaptak.
Gyorsan megszületett az első: a védők közül kilépő Délczeget egy sárgáért cserébe elsodorta a képen látható vendégkapus, a büntetőt Ivancsics higgadtan a jobb alsóba helyezte. A cerberus csak nézte…
Délczeg a büntető kiharcolása után is nagyon élt. Cselei, fejesei igen veszélyesek voltak, ezúttal mindig megjátszható volt. Egyértelmű, hogy nagyon jót tett neki a zalai gólszerzés.
A másik legaktívabb spíler Hajdú Norbi volt, aki a védekezés mellett rengeteg előretöréssel vétette észre magát. A második gólt beadása után szerencsétlenkedte össze a vendégvédelem. Úgy tűnik, megpróbálja kezelni a nem túl rózsás csapaton belüli helyzetét, igen jó benyomást téve ezzel mindannyiunkra.
A harmadik gól. A saját oldalán előresomfordáló Kostolani beadását Zelenka gyönyörűen lekezelte, majd senkitől sem zavartatva gyönyörűen emelt a kapus fölött a hosszú sarokba, begyűjtvén „a meccs leghidegvérűbb gyilkosa” címet.
Akadémista-mustra: A képen látható Nagy Armand a jobb oldali középpályás posztján végigjátszott (beívelése után született a negyedik – Danilo által bólintott – gólunk), Baráth Botond pedig középhátvédként kapott kilencven percet. A meccs bő kétharmadát a pályán töltő Czár Ricsi ezúttal Hajdú mögött kapott lehetőséget, elképzelhető, hogy a későbbiekben Novák cseréjének szánja Supka.
A második félidőben szép lassan becserélődtek a kezdőspílerek. Danilo, Lovric és Németh a félidőben, Tchami, Novák, a képen látható Abass és a horvát hátvéd sérülése miatt beálló Botis a 64. percben, míg Akassou húsz perccel a lefújás előtt érkezett.
A lecseréltek így nyugodtan sztorizgathattak a kapu mögött ügyködő Tóth Ivánnal.
A nézőszámot tekintve nem volt sikertörténet ez a frendli, de reméljük, a Fradi ellen sikerül legalább ötezer embert a szentélybe csalogatni.
Tegnap olvastam az 
beretvahabbal nagy erőkkel bekent tar koponyánkon csattognak a decens tenyeresek! Győzött már itt a nyeretlen Vasas 2001 őszén, ahogy a múltkor is írtuk az angyalföldiek elleni beharangban és hogy ne menjünk messzebb a szombati ellenfelünknél, asszem sokan emlékeznek a „kardlapos” kupadöntőre 1994 nyaráról: azon a tavaszon Davidoviccsal szárnyaltunk, a Fradi kezdett befáradni Nyíllal. Az áltisi hetedik osztályban tornaórára várva beszélgettem egyik (mára a klub fotósává avanzsált) osztálytársammal, és még én a híresen pesszimista is egyetértettem vele: az Üllői úti odavágón már eldől a Kupa sorsa. A javunkra. Nos eldőlt. Nem a javunkra…
Vezetőedzőnkkel szerencsésre a zalai meccs után is nagyrészt pozitív dolgokról beszélgethettünk: Supka Attila szerint a társaság lassanként kezdi felépíteni önmagát és beletanul a győzelem „technikájába”. Szó esett a gólszerzők személyéről és persze a Fradiról is. Edzőinterjú.
Őrültekháza délelőtt a melóhelyen, monitor előtt szétfolyó szemek kettőig, majd haza, kocsi fel, szállítandó drukkerek fel, flúgos futam Zaláig, elnézett autópályatáblák, útszakasz-felbontások, majd egy hihetetlen meccs, végül hévízi csárdalátogatás és éjjel kettőkor a wekerlei ágyba beesés. Őrült nap volt? Igen. Rommáfáradtam? Igen. Megérte? IGEN!
Kívülről nagyon magyaros az összkép, a homokgátakba befúrt ferde játékoskijáróval és társaival, de annyi baj legyen. A miliő elképesztő: a Bozsikot megszégyenítő létszámban sorjáznak a lelátón s a büfé-sorok közt fazonvilágbajnokságok potens indulói, a szünetben a szalámisszendó mellé csokis popcornt és fahéjas, kókuszos kürtőskalácsot kínálnak a büfések. A csokoládés pattogatott kukker illata ráadásul olyan decensen lepi be stadion légterét mint a Pini korszak végén a nihil a hátsó földes edzőpályánkat. Beleül az orrodba, és együtt a Zete fura hangulatú indulójával valahogy egy más világba transzportál. Tegnap azonban nemcsak a popcorn-szag tett így…
Szárnyalt a Honvédunk mert szárnyalni hagyták, a Zete pont azt tette ami ellen fogadkozott, hagyta futni Abasst és Tchamit, se Némethre, majd cseréjére, Zelenkára nem állítottak bulldogot, elöl pedig hiába Meyé, hiába Turkovs, az ineffektivitás fájdalmas volt – persze nem nekünk.