Mastodon

Prémium túra a tavaszi rajton

Kozármisleny – Honvéd 1-2

István, álljon fel, csinálok önről egy képet.

Mondta kedvesen az intézkedését foganatosító rendőr a kozármislenyi Mokka Kultúrpresszó napsütötte teraszán. Az égen egymást keresztezték a chemtrail-csíkok, az asztalon hideg Pécsi sör.

Nagyjából egy órával a kezdés előtt parkoltunk le a vendégszektor mögött. A közeli Coop már délben bezárt, időnk bőven, a térképbe beütöttük a legközelebbi kocsmát. Előbb balra, majd jobbra, majd megint balra, legfeljebb öt perc séta, és ott lesz.

Ott volt.

“Prémium túra a tavaszi rajton” bővebben

Üzenetek a klubvezetésnek, edzőknek, játékosoknak

Nem lehet azt mondani, hogy csendben lenne a tábor.

A 2019 áprilisi tulajdonosváltást követő türelmi idő 2021 őszén, a debreceni 5-3 után járt le egyértelműen. Ez volt az a pillanat, amikortól már nem edző, szakmai igazgató, vagy játékos az elsődleges felelős, hanem a klubvezetés.

Vagyis csaknem napra pontosan két éve jelent meg a tábor nyilvános kommunikációjában először, hogy Kun Gábor ügyvezetőnek távoznia kell. Azóta gyakorlatilag folyamatos a tüntetés a klub tulajdonosai ellen.

Időrendben haladva megpróbáltuk összegyűjteni egyetlen posztba az üzeneteket. (Igen, a táborhoz hasonlóan természetesen mi is meg vagyunk vásárolva, és ezért nem teszünk soha semmit, nem írunk rosszat a klubról.)

“Üzenetek a klubvezetésnek, edzőknek, játékosoknak” bővebben

Akarod mondani: F.É.R.F.I

Vegyük észre, hogy Csertői mester az első edzéseinek egyikéről kitett galéria gyakorlatilag összes fotójáról nem csupán egyfajta hanyag eleganciát sugároz, hanem többnyire zsebre vágott kézzel látható, amire mindössze egyetlen értelmes magyarázatunk lehet:

annyira a kisujjában van a szakma, hogy Napóleonként a zsebében kell tartania a kezét, mert különben akaratlanul is elsülhet.

“Akarod mondani: F.É.R.F.I” bővebben

Napikispest 2022/07/15

edzőmeccs 1. // beesett egy újabb edzőmeccs szombatra a edzőtáborban: a szlovén kettes Rudar Velenje ellen. A 30 meccsből 13 vereséget elszenvedő Rudar egy hellyel megelőzte a Kispesten élcsapatként bemutatott Nafta Lendavát, és ötödik lett a legutóbbi bajnokságban. Bivalybaszók lehetnek! Csoda, hogy meg tudtuk szerezni őket edzőpartnernek. #riszpekt! (via honvedfc.hu)

“Napikispest 2022/07/15” bővebben

Napikispest 2020.12.25.

  • Nagyatád – Honvéd edzőmeccs 1959 februárjában // egész véletlenül futottam bele a Kézai Simon Program oldalán egy posztba, valamint a posztban fotókba az idézett téli edzőmeccsünkről. Egyenesen Nagyatádról, vagyis eddig még biztos nem ismertük a bemutatott képeket.
Tichy Nagyatádon (fotó: kezai.hu)

Napikispest 2019.12.31.

  • edzőkeringő //
    • Mátyus // fél évre aláírt a Haladáshoz, vagyis meccselhet ellenünk a kupában. (via haladas.hu)
    • Bogdanovic és Erdélyi Miklós // is tagja lesz a Debrecenbe fél plusz két évre kinevezett Vitelki(!) személyzetének. (via dvsc.hu)
  • Bozsik //

Nagyjából ez volt az elvárható (minimum)

Bp. Honvéd – FK Rabotnicki 4-0

A beharangozóban még azt írtam, hogy bár nem tudom hogyan lesz meg meg, de azért elvárom a két-háromgólos győzelmet, mert annyi legalább van a két csapat között. Persze, bele lehet, és kell is rúgni az igazoláspolitikánkba, mert egyszerűen nem létezhet olyan rózsaszín köd, ami kitakarná a gondokat, azonban ezt a Rabotnickit még a fakóval felhigítva is illenék kiejteni. Szóval lehetett reménykedni.

Őszintén, nem is értem azokat a felhangokat, akik egy szaftos kis kiesésről álmodoztak. Gondolom nem látták a kinti meccset, mert akkor nagyjából képben lettek volna az ellenfél játékerejével, valamint azzal az egyszerű ténnyel, hogy Budapesten legfejlebb meleg lesz, és közel sem elviselhetetlen forróság.

“Nagyjából ez volt az elvárható (minimum)” bővebben

Fotók és videók Rákosmentéről

Erik álló és mozgóképei (az egyiken Tömösvári tizije látható – a fault és a gól is)

Katt a képre, és megnyílik egy Flickr-galéria.
2016.10.26. RKSK - Bp. Honvéd 1-6

Itt pedig egy saját felvétel

Dark Zolika első lépéseiről

Amúgy 6-1-re nyertünk, és várhatjuk a következő kör sorsolását.

Elmentem helyettetek megnézni a Puskás-kiállítást

Ha már az elmúlt hét nagy részét Kolozsvárott töltöttem, és pont ott járt, akkor csak beugrottam. Képek, kommentárral.

cof
Három vitrin híján ekkora volt a tárlat. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy bekérték Felcsútra a kiállítótér méreteit, és ahhoz mérten vittek relikviákat.

“Elmentem helyettetek megnézni a Puskás-kiállítást” bővebben

Napikispest 2016.01.24.

  • a Siófok elleni gólok // megnézhetőek a Honvéd TV videóján.
  • galéria // a meccs galériája
  • játékoskeringő //
    • Lőrinczy Attila // fél évre Szolnokra (NB II.), Csábi Jocó csapatához került. (via szolnokimavfc.hu)
    • Göblyös Dánielt // úgy látszik mindenképp kölcsön szeretnénk adni. Ezúttal Ajkán (NB II.) játszott felkészülési mérkőzésen. (via fcajka.hu)