Úgy indultam neki tegnap a Nyíregyháza-túrának, hogy hátha visszajön a kedv. Végül is a tavasz érkezése az mindig megdob “Kispestileg” is, végül is a csütörtöki ankétra nagyon erőlködve ráfoghattam (volna), hogy voltak biztató jelei, pl. Rossi a végén odajött hozzánk dumálni, és jelezte, az újak ömlesztett berakása helyett max 1-2 új igazolásra számít és Botka, Lőrinczy kezdeni fognak (persze Ábel már akkor is mondta hogy ez jó eséllyel bullshit meg politika, de hát az ember picit hinni akar). Hinni akar, ja, de már az se megy. Szóval elindultam, hogy talán tavasz-érzés, talán lesz Honvéd-faktor, szóval hátha valami jó kisül ebből a napból.
Végül, ami jó volt, az Nyíregyházi Állatkert lett, meg a Sóstó környéke, mert ott tényleg jó sétálgatni. Tiszta Monarchia-hangulat a Krúdy-kaszinó, a környék pedig kora-kilencvenesek magyarfoci-feeling, tényleg csak egy egy kövérüveges régi Dreher kéne a kézbe meg Csehi Tibiék a középpályára. Szóval állatkert és Sóstó. A többit hagyjuk.
Ennek, ilyen formában így tényleg nem lesz sok értelme.
Ősszel-télen ugye az volt a mantránk, főleg a rövid Csábi érában, hogy látunk valami játékkezdeményt, és minden egész okés lenne, csak be kéne lőni a meccsenkénti 4-5 helyzetünket, mert a helyzetkihasználásunk az bizony = 0. Hát, most már a helyzeteink száma is.
Pedig ez az összeállítás, ez a kezdő nem is tűnt rossznak. Tényleg ott van a kezdőben a felkészülés (és a kecsói kölcsön alatt) végig kimagaslóan teljesítő Endi, esélyt kap Lőrinczy, King előrébb lett tolva, elől Gyula mellett Proszi és Filip. Az újak közül csak Projics kezd (igaz a kispad teleszórva az új ászokkal, de hát nyilván nem azért hoztuk őket, hogy a meccsnapokon az MFA konyháján majszolják a Yankee hotdogot extra size SuperHole menüben, ezt elismerem). A felállás előbb 4-3-3, később valamiféle 4-4-2, és nem is kezdünk rosszul. Úgy 5 percig.
Amikor a félidő közepétől a meddő fölényét egyre inkább helyzetekre kezdte váltani a Szpari, már látszott, hogy gondok lehetnek. Lett is. “A védelmünk megvan okay?“, igen, csak mint ősszel, most is jött a menetrend szerinti rövidzárlat: Bosnjak dobott be, így nem volt les, az egyik új Nyíregy támadó, Halenár tovább tette középre, míg Abdourahmant SENKI nem fogta, köszönte szépen és beverte 2 méterről. Bosszantó, hogy az utóbbi percek kiegyenlített játéka után ismét hozzuk az óvodás védelem effektust. Ez már Rossinak is sok, le is dobja manósapkáját…
33. perc, folytatódik a szürreality show. Projics egy ütközésnél lesérül, cserélnünk kell. Amíg a pótlásra kijelölt játékos öltözködik (vetkőzik), Holender húzódik hátra. Végül jön Vidó: nem vagyok nyugodt.
A lelátó sem az. Holender kakaskodik Bosnjakkal. A körülöttem ülő helyi arculatok ércesebben hörögnek, mint Döme egy húzósabb meccs utáni dehidratációkor a Fradi-kispadon 2012-ben.
Közben Pekár elől kell mentenie a tizenhatoson belül önfeláldozóan Botka Endinek. Az egy arc, aki jól teljesít ma, no meg Ignja középen menteget sokat. King és Abdourahman ütközik a térfelünk közepén, mi jövünk szabadrúgással, Bognár játékvezetőt lebuzizza mögöttem egy borízű hang. Szünet.
Az élvezetek azonban nem hagynak alább! Max hangerős Scooterrel és a “CherryCoke” című 1996-os slágerrel büntet a helyi Maros Józsi, a hangerőtől berezonál a lelátó, a sufnibuher felhajtható sajtóasztalkám leszakad, a laptop majdnem megy a levesbe. Epic.
A második félidő ott folytatja, ahol abbahagytuk. A kevés pozitívum egyikét a szögletekre most jól kijövő Kemenes jelenti, no meg Botka Endi. Kis hátvédünk az 50. percben például két gyönyörű szerelést tol le fél percen belül a félpályánál – nem tudnak átmenni rajta! Annál nagyobb gond a védelmünknek Kosztics és Seydi. Rendre veszélyeztetnek, bár igazi piros-kék helyzet nincs, de potenciális gólveszély igen. Seydi nagyon él. Nem úgy Vidó. Szabadrúgást végez el az ellenoldali térfél közepéről. A pálya mögötti fedett teniszcsarnokot lövi ki.
67. perc – Rossi cserél, Ignja helyett Elez a pályán, kezdek fonalat veszteni… Látványosan Kosznics a gyengébb láncszem hátul… erre lehozzuk a fejeseivel sokat mentő Ignját. És védő helyett védőt, hátrányban? ha sérülés volt, oké, nem tudom, de nem tűnt sérültnek Alex. Fax tudja. Hihetetlen. Szürreality’s goin’ on: 70. perc, kezdünk folyamatosan támadni, és bizony Holendert rúgják fel a nyíregyi tizenhatos sarkánál, szabi ide. NEM! Piros ide! Holendert szimulálásért második sárgával kiküldi Bognár spori. Zseniális!!!!
Kosznics közben lesérül. Nincs több cserénk, 9 emberrel folytatjuk. Én már csak röhögök kínomban a lelátó sarkában. 77. perc, a Nyíregy egy kontrából szétzilálhat minket, de nem teszik. vagy mégis? Egy beadás érkezik, középen Halenár érthetően balladai magányban. A szlovák felpörög, olyan gólt akar lőni, mint a meccsen amúgy most is jelen lévő Détári ’85 tavaszán Bécsben, rádől, beijeszt majd tüzel, de a kivitelezés némileg doomosabb, mint a VB-re minket anno kijuttató aktus, Vidó így odaér és ment, blokkolva az ágyúzást.
Kosznics közben visszajön, összevarrtuk. Káosz a pályán, mindkét csapat elkészült az erejével. Rengeteg a hiba. Mi támadgatunk, de erőtlenebbül, mint Bozsovics legjobb csatárteljesítménye valaha is, a Nyíregy pontatlanul kontráz, ők is elfáradtak.
Aztán jön a 85. perc. Pekár ad be szögletet, Kemenes a levegőben úszva öklöz, de a felszabadítás rövid, összeszedik a hazaiak, balról beível Kosztics, Seydi TÖK EGYEDÜL megint, fejel gól, úgy néz ki buktuk a “hatpontos meccset” (copyright by Rossi).. A nyíregyi lelátó egésze boldogságban úszik, éltetik Mátyust és kórusban szidják a Papát. Szegény, most már nem csak a Bozsikban népszerű. Csodás.
És végre hármas sípszó.
“Ideges hangulatú, közepes színvonalú meccsen meddő játékot mutattunk“, írom a közhelyes összegzést a honlapnak küldött tudósításban; “helyzetkihasználásunk mellett most mát a helyzet-kialakító képességünk is konvergál a nullához. Elég véleményesek az esélyeink a következő heteket nézve…“. Valamiért érzem, e mondatok nem így fognak felkerülni. Aztán összecsukom a laptopot és indulok az év sajtótájékoztatójára.
A sajtószobácskában egy szék van kitéve az interjúasztal mögé. A csöpp pressroom-ban vagy húszan nyomorgunk. Érkezik Mátyus, aki egy érces “Kezdhetjük!” felkiáltással bele is csap a nyírségi gombóclevesbe. Becsukja az ajtót, leül, kábé megkérdezi magát: hogy látta?, elmondja, óriási. Edző-sajtós egy személyben Mátyus Jani, jobb mint a siófoki Horváth Charlie. Már várom, hogy hozza be nekünk a tál pogit. Ja, ő nem Szöllősi. Imádom! Közben érkezik Rossi, kövér gázzal nyit be az ajtón, benéz, oké, inkább vár odakinn. Két helyiérdekű újságíró-benjámin viszont nem így tesz, ők benyomulnak. Ülőhely már mind foglalt, így a falnak dőlnek. Fájdalom, ott a villanykapcsoló. Sötétbe borul a terem, Mátyus Jani közli: “CSÓKOLOM“. Óriási. Könnyezek a sarokban, és félek, Babart mellőlem kiküldik kezdődő röhögőgörcse miatt.. Végül lőn világosság, Mátyus befejezi, jön Rossi. ülnék mellé, ja, nem kellek, közlik velem, Rossi spanyolul akar beszélni, “nem tart igényt” a fordításomra. Mindezt azután, hogy nagyrészt ezért bumliztam le Nyíregyházára. Mondjuk így lett teljes ez a nap.
Hazafele viszont legalább nem esett az eső, és cirka 2 és fél óra alatt megvolt a Nyírség-főváros táv. Örüljünk is valaminek!
A tegnap újabb szög volt a Honvédszurkolói koporsómba, kíváncsi vagyok, mit hoz még a tavasz.
Ciao!