Semmi értelme szpojlerezni, hogy majd a hajtás után kiderül, ki lett szerintetek a félév játékosa, mert egyszerűen nem lehetett kérdéses. A hárommilliós kvótahúszévesből egy pillanat alatt alapemberré váló, és valami fantasztikus idényt futó Bobál Dávid is csak meccsről-meccsre, és csak éppen tudta megszorítani a végül mindent vivő Kamber Gyurit.

Ritka az olyan pillanat, amikor első látásra két szerelem. A Videoton elleni szezonnyitó valami hasonló volt, hogy a varázs folytatódjék az MTK és a Debrecen ellen, majd nagyjából eldőljön egész őszre, mi bizony nagyon fogjuk szeretni Bobált és Kambert.

Mindkettőről tudtuk, hogy van benne valami, sőt, Gyurink meg is villantotta nem egyszer, igaz, akkor még más csapatokban játszott – az egyik elsőszámú kívánságomként a ligából. Bobált oda-vissza dobálgattuk, pedig a tavalyi bajnokavatón, Debrecenben a csikócsapat simán nyert kettő-nullra, ott pedig bemutatta, hogy egy Dombi akkor sem ellenfél neki, ha történetesen generációk és magázódási szabályok választják el őket egymástól.

Kevés dolog áll távolabb tőlem, mint az MLSZ idén nyáron hozott piacbefolyásoló döntései, egyszerűen nem vagyok hajlandó sem megérteni, sem pedig elfogadni őket, hiába csomagolják be a futballfejlesztés és hasonló hívószavak dobozába, és kötik át színes masnikkal, egy odavetett üdvözlőkártyán magukat fényezve. És bár az alapszituációt elutasítom, azt elismerem, hogy ebből talán mi jöttünk ki a legjobban. Érthetetlen módon elhoztunk egy topkategóriás légióst a bajnokságból, és normális meccsterhelést biztosítottunk a saját nevelésünk krémjének. Ez a kettő együtt, kiegészítve a megtartott Ignjával és Gyulával, bőven elég tud lenni a szurkoló lelkek megérintésének minimumprogramjához.

Viszont az is van, hogy tartom, ebben jóval több van a mostaninál. Egy gerinccel rendelkező, jó összetételű keret, ahová alig kell néhány játékos – igaz, ők kulcsposztokra – és máris eggyel magasabb szinten mehet majd a gondolkodás az év végi helyezések tekintetében.

A vicc pedig az, hogy részben házon belül is képesek lehetünk megoldani a megoldandó feladatokat. Van egy Vaszkénk, akit nagyon össze kéne raknunk. Van egy akadémiánk, ahol sürgősen találni kéne egy középcsatárt, aki majd a friss igazolás mögött (ha végre megjönne) elkaristol perceket, negyedórákat, felépíti magát a következő idényekre. És van egy botrányosan tehetséges kapusunk (Vajda Dani), aki még pont nem versenytárs Szabinak, de már nem kell sok hozzá. Addig meg oldjuk meg valahogy egy Sánta-szerű tarcsival. Nem volt az rossz kombó.

Kamber simázása és Bobál berobbanása mellett az ősz harmadik legfontosabb tapasztalata az volt, hogy nagyjából 13-14 értékelhető teljesítményt nyújtó játékossal toltuk végig a meccseket. Persze, vannak, voltak kiegészítő arcok, de a mag nagyjából fix. Kilenc akadémista, két magyar (Kamberral) és két légiós – bizonyítva az MFA sikerességét.

Azonban ha ránézünk a rangsorokra, akkor elő kell szedni a régi mantránkat, és átkozni az elmúlt éveket, amikor ezek a srácok nem, vagy csak alig kapták meg a lehetőséget a játékra. A listák élmezőnyében találjuk a kívülről jött játékosokat, ami önmagában még nem lenne probléma, de egyben azt is jelenti, hogy még mindig nincs olyan saját nevelésünk, aki képes lenne tartósan és nívósan futballozni, miközben a csapat egyértelmű húzóembere.

Hadd tegyem most meg a Nagy Kijelentést, és írjam le, nettó hülye az, aki szerint nem működik a Magyar Futball Akadémia, hogy képtelen játékosokat termelni az NB I-nek, és azon belül is a Honvédnak. A Nagy Kijelentés melléktétele, hogy nettó hülye az is, aki eddig nem merte bevállalni az onnan érkezőket tömegesen, és nem hozzájuk szerzett kiegészítő embereket, hanem az akadémistákat kezelte úgy. Éveket pocsékoltunk el.

Rangsorok

// Magyarázat: Idény közben minden mérkőzés után egytől tízig lehetett osztályozni a játékosokat. Az válaszok közül kiszűrtük a nyilvánvaló trollkodásokat és az értelmetlenségeket, majd játékosonként átlagoltunk és egész számra kerekítettünk. Az osztályzatotokat csak akkor vettük figyelembe, ha egy játékos az InStat mérései szerint legalább harminc percet a pályán töltött. Idényátlagot csak azoknál számoltunk, akik legalább a mérkőzések felén érvényes osztályzatot szereztek. Az idényátlagot egy tizedesre kerekítve adjuk meg. // Az év végi osztályozókönyvnél mindenkit lehetett értékelni, aki legalább tíz mérkőzésen pályára lépett.

// MJ: mérkőzés legjobbja, darab

Szabi, Szabi, Szabi – és mielőtt valaki elkezdene vehemensen még tovább Szabizni, annak mondanám, hogy az első és az utolsó között alig 1,1 osztályzatnyi különbséget találunk, ami nagyjából semmi.

Illetve nem semmi, hanem egy önálló jelentés, miszerint minden meccsen volt valaki, aki húzta a csapatot, akit lehetett dicsérni, és úgy igazán botrányos teljesítményt csak elvétve találhatunk. Érdekesség, hogy kilenc játékos is megkapta a meccs legjobbja címet tőletek (a hiányzó egy Horváth kapusé).

Az idény végi tábla már nagyobb különbségeket mutat, ami ugye abból jön, hogy itt egy impulzusból osztályoztatok, míg év közben tizenkilenc különböző alkalommal, így ott az értékelések is jobban kisimulhattak.

Kamber előnye nyomasztó, ahogy Bobálé is, ami viszont meglepőcske valamennyire, az Nagy Geri harmadik helyezése. Ugye ő a modern kori Sikesdi-jelenség, akiről szinte csak utólag vették észre, hogy hoppá, nem volt válogatott és a Honvéd legtöbbszörös bajnoka. Sikesdi egy adottság volt, ami kellett a normális működéshez, és egyre inkább így vagyunk Nagy Gerivel is. Néha megereszt egy-egy szaftosabb forduló gólját, de azon kívül csak csöndben robotol a középpályán, bevállalva a világ egyik leghálátlanabb szerepét, amikor hiába köpöd ki a tüdőd, a szurkolók egy része utólag úgyis azt mondja rád, minek van? Szerencsére nem ők állítják össze a csapatot.

Geri mellett nekem Proszi a másik komoly meglepetés. Tudjuk, hogy iszonyat potenciál van benne, ami ha egyszer kirobban, akkor örülhetünk, ha a következő átigazolási szezonig képesek leszünk egyáltalán megtartani. Egyszerűen ahogy kezeli a labdát, ahogy gondolkodik a pályán, ahogy csinálja ezt az egészet, az önmagában egy élmény, amiért érdemes meccsre járni. Viszont az is van, hogy mindez egy igen erős belé vetett bizalom, ami több rövidebb és néhány hosszabb momentumából interpolálódott ki. Proszi messze van még attól szerintem, ahová most felosztályoztátok, de legyünk nyugodtak, lesz még, hogy visszanézve röhögünk, úristen, képes volt csak hat egész tizenkilencre lehozni egy őszt. Hiszem.

// h1: helyezés a meccsvégi osztályzatok alapján; h2: helyezés az év végi osztályozás alapján; oszt.átlag: a két osztályzat átlaga; hely.átlag: a két helyezés átlaga

Amúgy a megfejtés, hogy ki volt a harmadik legjobb Kamber és Bobál után, az legyen mindenkinek a saját döntése. Ha a két osztályzatot vagy a két helyezést elátlagoljuk, akkor Gyula, de nem erőltetjük rá senkire.