Tudjátok minek köszönhetjük igazából a bennmaradást?
Talán az Újpest diósgyőri döntetlenjének? A lehető leghidegebb. Esetleg Horváth Ferinek? Melegecske, de nem. Balogh egyenlítő góljának a Kövesd ellen? Megint hideg. Mézga budafoki bombájának? Majdnem langyos.
Mutatom.
Igen, ennek az ún. kommunista rózsafüzérnek, polgári nevén
egy budiláncnak!
Amikor Jurina belőtte a Kövesd vezető gólját a 83. percben, akkor tehetetlenségemben és magányomban hátat fordítottam a pályának, és emlékszem, dühös voltam, nagyon dühös. Vadul matatni kezdtem a zsebeimben, hátha találok valami nyugtatót. Az sem baj, ha Unimukk.
Végül a kabát jobb külső zsebében akadtam rá a budiláncra. Esküszöm, nem tudom mikor és hogyan került oda. A kabát nincs kétéves, tényleg fogalmam sincs. Talán valahol a kezemben maradt, és erősítve a komenista jelzőt, azonnal zsebrevágtam.
Nincs jobb ötlet, vegyük elő, és kezdjük morzsolni.
Balogh, geci, Balogh, ott van!
A Diósgyőr-Újpesten el sem engedtem, rátekertem a csuklómra, úgy néztem a tévét.
Budafokra pedig már tudatosan vittem magammal. A meccs előtt mutattam is a többieknek, hogy itt ma nem veszíthetünk, nálam van a Csodafegyver.
Aztán elfelejtettem. Az egész első félidőben a zsebemben pihent. Valamikor az ötvenedik perc környékén jutott eszembe, és vettem elő morzsolni.
Mézga pár perc múlva belőtte.
Onnantól még vadabbul morzsoltam, egészen a lefújás pillanatáig. Végül összekötöttem sajt magával (az egyik végén van egy visszahajlított elem, azon lasszószerűen át lehet fűzni a másik végét), és a nyakamba vettem.
Lehet megköszönni.
- a hozzászólás // előmoderált.
Az én babonám egyszerű. Ha nézem a meccset kikapunk. Ha nem, nyerünk. Ha nézem és felbaszom magam rajta, elkapcsolom mindjárt jön egy gólunk. Ha ezen fellelkesülök, jön a hideg zuhany. Szóval marad az online eredményfigyelés. Szívesen.
Ferenc kezdi a csapattal az új szezont.
http://www.csakfoci.hu/magyar-foci/nb-i/honved/honved-eldolt-horvath-ferenc-sorsa-hivatalos
Szia Hanta,hogy működik ez a moderálás?Mert a legutóbbi hozzászólásaimat nem jelentetted meg,pedig semmi olyat nem írtam szerintem, ami felháborító lett volna.De a te döntésed,tudomásul veszem.De ahogy már korábban írtam, a KISPEST másoké is.
Úgy, hogy nem ülök egész nap a gép előtt. Amúgy minden le van írva a posztok végén található linken.
Horváth Feri marad jövöre is. Hát, nem tudom. Nem tanultunk ebböl az évböl, úgy néz ki..
Hát nem tudom….kisfiammal eddig 3 meccsen voltam. Vasas és Kisvárda elleni meccsen is a Csapat 4:0-ra győzött. Nekem a fiam lett a szerencséthozó – nem mondom, hogy budilánc inkább – talizmán. Aztán jött a diósgyőri meccs, és a szurkolótársamnak büszkén mondtam, hogy ha a fiammal jövök ki, a Csapat 4 góllal hálálja meg….aztán azon a meccsen 4:4 lett az eredmény. :D A 4 gólos varázs igy kicsit módosulva teljesült.
Egyébként igen…amikor nagyon kilátástalan a helyzet, az ember mindenbe belekapaszkodik….akár a budiláncba is. :)
@Hanta,
Higy honnan van a lánc? Szerintem az a budilánc a Bozsikból 1 zsebrevágott/megmaradt ereklye a szék helyett.
Köszönjük!
Nem gyengítve ezt az erős kabalát, de azért ne feledkezzünk meg Tusiról és a sálról sem!
Apropó Tusi! Az ígéret szép szó… szeretnél a mezre hátulra feliratot és számot is?
Szia, egy terjedelmeset írtam a másik bejegyzésedhez, ezt csak most olvastam. Mindenkinek a csapat körül van kabalája, babonája. Köszi mindenkinek!
Szerintem nem kell se #, se név. ?❤️?
Ja igen.. Mint korábban is említettem, bár azóta hivatalosan is közokirat hamisítás a vkártya hamisítás, de 1et azért bevállalnék a Kispestért. Felajánlásokat várom a c19shieldcard jeligére a már bedobott email címemre ?
Szerintem inkább bírd ki még egy kicsit meccs nélkül, mert ha lebuktok, nemcsak téged vesznek elő, hanem aki odaadta azt is. :( Nem ér a szar fradi annyit
Nem hát, viccelek is, meg nem is.
Nekem is ez a bajom,habár én beoltattam magam,de még nem jött ki a védettségeim.A feleségem és a gyermekem nagyon szeretne menni.Legfeljebb kiviszem őket és én kint maradok,vagy belógok.
Ugyfelkaput csesztetted? Ott lehet sürgetni
Azt mondták,hogy ott se derül ki.Ha személyesen mész a kormányablakhoz,azt mondják majd küldik.Ma sem jött ki,úgyhogy annyi a meccs.
Szia,
Sajnálom, pedig „ők” nyilatkozták a megoldást, de jo szokás szerint mellébeszéltek ezek szerint.
Szurkoljunk, ahogy, ahol tudunk! Ma nyerünk!
Szia, megvan a mez! : ) email címed kellene majd az egyeztetéshez az enyém blaser.ferenc a guglinál
Ment a postagalamb ?
CIES/InStat kedvelőknek egy táblázat játékosaink idei átlagával.
https://uploads.disquscdn.com/images/97277d8375e55e7b023821ce8280232d735640f7883bdecb0f086bcdc90c28da.png
szóval Batik La Liga szintű játékos?
https://honvedfc.hu/hirek/a-belepes-ingyenes/2021-05-05
ui.
az majd utólag derül ki, hogy ez ajándék volt vagy büntetés… :)
És állítólag az új ajándékbolt is nyitva lesz!:)
Lehet venni az idei piros-fekete mezből, jó sokat.
A jegy.hu-n még nem eged regisztrálni jegyet.
Nekem is azt írja, hogy túl sok ingyenes jegyet választott ki!
Egyet!:)
Semmi sincs ingyen..:)
Már működik, sikerült!:)
Hanta, legyen már tartásod…ne lopkodd a budiláncokat! :DD
Nem vagyok híve a babonának, de biztos vagyok benne, hogy a budiláncod többet tett a bentmaradásért 3 meccsen, mint Aliji az egész szezonban. :D
ez sajnos nem babona, hanem szakmai tény.
Gólpassz….
Irtam mar, hogy a Diosgyor-Ujpest eredmenyet babonabol itt neztem meg, a Csakblogon, ezert lett kedvezo. Es ha irtam, akkor ugy is van. Szivesen.
A beléptetésnél nem kérdezték meg, hogy mégis miért viszed be a stadionba? :-)
Deszkát Újpestről lehet hozzá kérni, a csészét meg majd útközben (kívánt csapat behelyettesítendő) adnak. ;)
Zseniális. ??
A wc csészét majd valamelyik Alföldi csapat biztosítja.
A szart meg majd nyeli a Fradi a szponzorán keresztül
Egyrészt f@sza, másrészt f@szér’ nem szóltál, hogy már nem kell idegeskedni, kézben tartod a .. helyzetet. Megúsztam volna 5 évnyi öregedést
„bezzeg a 2,3 milliárdos sportágfejlesztési, illetve a 3,8 milliós átoltottság pozitív propagandája az megy”
Na melyik csapat szurkolója mondja ezt?
Szabad a gazda,talàn vidi,fradi.
dejósgyőr, de lehetne bármelyik :D
Hát nyilván ezek működnek. Mindenki megköszönheti például, hogy a bajnoki évben a Gyirmót elleni április 30-i hazain 5 perccel a vége előtt elmentem arra a helyre a korzószéli kanyarulatba, ahol anno szakvizsgára készültem 2013-ban és megvertük az Egert, akkor lőve gólokat amikor odaültem.
90+4. perc, Lanzafame.
2 hét múlva MTK egyenlít Ramos révén ellenünk, megint odamenekültem, jött is 2 percre rá Koszta.
Óriási arc vagyok, egy kerület és sok tízezernyi Honvédos lehet nekem hálás 2017-ért.
:)
Ha igazi kiraly vagy akkor a nyari elso forduloban felmeztelen leszel es a nyakadban lesz ;o)
A budilánc az elmúlt évek, de különösen ennek a szezonnak méltó szimbóluma.
Most a klubnál kéne meghúzni.
Aztán vagy lemegy a szar, vagy nem megy le és tocsogunk benne, miután kifolyt felül.
Elválik. (Mint szar a májtól.)
:)
azt hiszel amit akarsz, de szerintem a tied csak vak szerencse. Ilyen buta babonak, nem is ertem, hogy hogyan jutnak az eszedbe. A csapat ugyanis akkor nyer, amikor a felesegem fazik es elkeri tölem a 1909 piros kapucnis pulcsimat meccs közben. Ez eddig mindig bejött, 2016 vege ota figyeltem meg es Ö többször is kinevetett, es nem „fazott” az elsö felidökben, ahol altalaban golt katunk es rettenetesen jatszottunk, felvette a masodikra. Lass csodat, mindig egyenlitettünk, vagy forditottunk. Iden azt mondta, hogy leszoktat a butasagomrol es nem hordja, az eredmenyek ismertek…..vasarnap, nagy könyörges utan felvette a masodik felidöre….
Köszönjük :) Hallottam a meccsen, hogy rózsafüzérezel, de azt hittem csak jelképesen, mert nem láttam a kezedet, lévén előttem álltál. Óriási duma. Soha többet ne vedd le, de legalább is a Kispest meccsein a kezedben legyen!
Ezentúl elmondhatjuk, hogy egy budiláncon lógott a bentmaradásunk.
Sejtettem, hogy csak ilyen apróságon múlt.