2017. május 27., vagyis a Videoton elleni 1-0 óta először fordult velünk elő, hogy egyetlen percet sem játszott olyan játékos, aki bajnok volt 2017-ben. 181 meccset élt meg a sorozat. (Zsótér sérült, Lovric a padon maradt, más meg nincs.)
Ha csak a poszt címét, valamint a mindenféle meccs után nyilatkozatokat olvasod, akkor azt is gondolhatnád, hogy nem változott semmi. Ugyanúgy gyufa, és ugyanúgy megy az ígérgetés, hogy a magunk miatt, a szurkolók miatt, a Honvéd neve miatt, még egyszer hasonlóan sosem, nem fordulhat elő, egyszeri alkalom volt, ésatöbbi.
Nos, valójában az újpesti meccs alapján az a helyzet, hogy bár a fejekben egy korábbi verziót használ a firmware, bőven lehetne másról is beszélni, mintsem újra és újra fogadkozni. De tényleg, előbb hiszem el Repülős Gizinek, hogy jó útra tér, vagy politikusnak, hogy többé nem hazudik, mint kispesti játékosnak, edzőnek, hogy ilyen többet nem fordulhat elő.
Pedig lehetne egy csomó egyébről beszélni, ha nem hoznánk a szokásost, vagyis a vereséget. Szokták mondani, hogy a vereségből lehet csak igazán tanulni, azonban amennyiben elfogadjuk ennek a modorosságnak a valóságtartalmát, a világ összes doktorijával rendelkeznünk kellene, még olyan tudományokban is, amiket egyelőre ki sem talált az emberiség. Sőt, katedránk is lehetne bármiből, hiszen azt NB I. örökmérlege alapján történelmileg messze a Honvédnak/Kispestnek van a legtöbb veresége. (Ami teljesen normális, hiszen mi fent töltöttük az elmúlt százplusz évet, vagyis bőven akad mit összeadni.)
Egyébként az első félidő egészen pofásan nézett ki egy rettenetesen gyenge Újpest ellen. Nem állítom, hogy hengerelt Klagenfurt mester csapata, azonban láthatóan reagált a világbajnokságon látottakra, valamint a keret összetételére, és négy szélsővel(!) kezdett:
Szappanos
Capan, Prenga, Cirkovic
Doka, Mitrovic, Plakushchenko, Benczenleitner
Samperio, Lukic, Kocsis Dominik
A három belsővédő mellett Doka és Benczenleitner játszott a széleken, azonban annak ellenére is erősen támadóbb feladattal, hogy mindkettejük előtt találunk egy-egy klasszikus szélsőt. Mivel belsővédő (Capan, Cirkovic, Klemenz, Lovric, Prenga, Szabó Alex) mellett a szélen több poszton is használható (Benczenleitner, Doka, Domingues, Jonsson, Kocsis, Krajcsovics, Samperio, Tamás) játékosból állunk egyedül viszonylag jól, így érhető, hogy olyan játékrendszert keresett a mester, ahol a lehető legtöbb játékost tudja használni ebből a két kategóriából.
Viszont a döntésnek lett pár egyáltalán nem kedvező következménye:
- szinte csak posztra tudunk cserélni, vagyis nagyon nehezen tudunk belenyúlni a játékrendszerbe.
- újra és újra kiderül, hogy a középpályánk közepe elképesztően súlytalan, miközben ennek a játéknak az egyik legfontosabb eleme lenne.
- képtelenek vagyunk tartósan dominálni, és ha belehibázunk a meccsbe, akkor képtelenek vagyunk visszajönni.
Samperio látványosan kidurrant a második félidő közepére, érthető volt a cseréje, ahogy az egyre többet hibázó Kocsisé is. Helyükre két friss ember, Jonsson, aki talán először játszhatott támadót a kispesti pályafutása során, és Domingues. Utóbbi személyében ismét egy olyan játékos, akiben nincs nemhogy kilencven perc, de talán egy félidő sem. Négy játékos, és hiába a négy, NB I-es szinten bőven vállalható pedigré, vagy hikomatosak, vagy iszonyatosan rosszul játszanak. Olyan még véletlenül sincs, hogy legalább ketten elkapnák a fonalat.
Látta ezt Klagenfurt mester is, mert alig tíz percre rá, beküldte fiát, a kis Klagenfurtot* (Krajcsovicsot), még tovább erősítve a szélsőjátékunk támadó részét, valamint lehozta a legkisebbet a pályáról (Plakushchenko), és behozott helyette plusz egy métert fölfelé (Gomis), mert rájött arra, hogy ha nincs nálunk a labda, akkor nagyon nehéz lesz gólt rúgni. Mondjuk eleve az, hogy Gomisban látta a labdaszerzés letéteményesét mutatja, mennyire rövid a padunk.
*_ Klafuric mesternek ezer neve van a szurkolói folklórban, ami annak is köszönhető, hogy a történéseket mérsékelten követőknek eleve fogalmunk sincs az edző nevéről, mások nem pazarolnak energiát a megjegyzésére, hiszen úgyis elmúlik, megint mások beceneveket használnak rá, és megint másik mások ésatöbbi. A Klagenfurttal tegnap találkoztam, és azonnal előttem termett a földvári kikötőben konzervsört bontó osztrák turista képe.
A meccs legkellemetlenebb pillanata, azonban
akkor jött el, amikor az újpestiek második gólját követően még bőven örültek a játékosaik a táboruk előtt, de Lukic már el akarta végezni, sőt, el is végezte a kezdőrúgást egy üres térfél ellen. Majd amikor rászólt a spori, akkor hevesen reklamálni, hisztizni, toporzékolni kezdett.
Lukic vergődése legalább annyira szánalmas volt, mint Lazovicé a Videotonban, és az egyetlen mázlija, hogy nem adta a tévé. Egy átlagos évben hányni tudtam volna az ilyen szintű pozőrködéstől.
A tévében persze ebből semmi sem látszott, egyedül a kommentátor mondta be, hogy a “Honvéd már kész a középkezdésre”. Antonov labdája 74:54-nél érkezik meg a kapunkba, a mondat pedig 75:09-nél hangzik el, vagyis alig 17 másodperccel a gól után. Egy olyan meccsen, ahol egy bedobásra is volt, hogy fél percet kellett várni. A meccs végül 75:51-nél folytatódott.
53 és 54
Benczenleitner az 53., Krajcsovics pedig az 54. akadémista, aki debütálhatott a Honvédban az NB I-ben.
2009 (Vólent) óta 2022 volt az első olyan év, amikor egyetlen akadémista sem mutatkozott be a Honvéd NB I-es csapatában. A Benczenleitner és Szűcs között eltelt 434 napnál hosszabb kihagyás is mindössze egyszer fordult elő: 577 nap Vólent (2009.04.28.) és Czár Ricsi (2010.11.26.) között.
Osztályozókönyv
címlapkép: 1909foto
