Hirtelen nem is tudom, hogy melyik meccsen történt még a Covid alatt, azonban egyszer csak azon kaptam magam, a zsebemben egy szebb napjaiban budiláncként szolgáló valamit morzsolgatok rózsafüzérként. Ahogy jöttek az akkoriban kritikus utolsó utáni percek, úgy lettem én is egyre idegesebb, és kellett valami, amivel levezethettem.
Ilyenkor egyik kezemből a másikba dobáltam, lasszót készítettem belőle, pörgettem propellerként, rátekertem az ujjaimra, a csuklómra, bármit, csak segítsen.
Volt, hogy próbáltam megszámolni a kis golyóbisokat, és volt, hogy azt számoltam, ha egy ujjnyi hosszon van x darab, akkor vajon az egész hány ujj hosszú, mert onnantól csak egy szorzás.
És azt hittem, ezek az évek rég elmúltak.
Erre előkerül az asztalomról.
Valahol ott volt a három majom és a sószóró között, az ezeréves Bluetooth-adaptertől északra, a HDMI – mini DisplayPort átalakító alatt. (Eskü, nincs kupi az asztalomon, kivéve a monitor állványa körül, ahol kismillió kábel/átalakító található.)
Nem tudom mikor került oda, és mikor használhattam utoljára, azonban ma szériafelszerelésként viszem magammal az esti meccsre. Sosem mehetünk elég biztosra.
A három majom
(nem, nem a sporik)
Nem véletlenül van a szobor az asztalomon, pont az orrom előtt. Baromi sokat szoktam gondolkodni az ábrázolás jelentésén. Egy majom befogja a szemét, egy a fülét és egy a száját. Az egyik nem akar látni, a másik nem akar hallani, a harmadik nem akar szólni. Mintha nem akarnák befogadni az őket körülvevő világot, azt feldolgozni fejben, és reagálni rá, véleményt mondani róla. A tudatlanságot választják – talán abban reménykedve, hogy így egyszerűbb lesz az életük.
Gondolom nem véletlen, hogy épp most, a Zete előtt került elő a budilánc a majmok mellől:
mintha a vak hit fontosságára akarnák felhívni a figyelmemet.
Fogd a láncot, menj ki a stadionba, állj a helyedre és morzsold.
Bár ilyen egyszerű lenne.
A három majom az én olvasatomban nem szurkoló, viszont ez a három majom a klubvezetések álma. Elfogad bármit, fogyaszt, mindegy, hogy boldog vagy sem, teszi a kötelességét.
A szurkoló azonban nálam valahol ott kezdődik, hogy tisztában van a kötelességével, és nem az aktuális hatalom felé lojális és vak, hanem valami Sokkal Nagyobb Dolog lebeg előtte. Esetünkben a Kispest.
Nekünk egy közleménnyel, pár nőnapi virággal, egy dedikálós délutánnal, a külügyminiszter barátságával nem lehet kiszúrni a szemünket, mert nem fogyasztói vagyunk egy terméknek, hanem a jogos tulajdonosai, szellemi örökösei. Amikor felülemelkedsz az ilyen apróságokon, amikor leengeded a szemed és füled elől a kezed, és megszólalsz, akkor válsz igazi szurkolóvá: képviselni kezdesz valamit.
Az én világomban a futball a szurkolókért van, a klubok a szurkolókat összefogó spirituális vagy képzeletbeli entitások, és a három majom ebben a rendszerben a mindenkori vezetőség, és az a feladata, hogy focit csináljon, valamint fenntartsa a klubot, mint társulási formát. A tartalomba pedig egészen addig nincs joga beleszólni, amíg nem a közegből választódott ki. Addig maradjon három majom, és öntse el a vak hit, hogy az ő küldetése a közösség kiszolgálása.
Valahogy így.
A három pont
A három pont rövid távon sokkal megfoghatóbb dolog, mint a három majom, és még gondolkodni sem kell rajta.
- ZTE 27 (Honvéd 22)
- Videoton 24 (Paks 29)
- Újpest 24 (Mezőkövesd 28)
- Honvéd 22 (ZTE 27)
- Vasas 19 (Kecskemét 36)
Egy győzelem esetén kettő(!) pontra jönnénk fel a Zetére, vagyis onnantól felejtsék el a dobogós álmokat, mert megérkeztek a kieső zónába. A Videotonban és az Újpestben is pontok lehetnek a hétvégén, szóval vasárnap estére ha a sorrend nem is változik meg feltétlenül, a sűrűsödés tovább fokozódhat.
És igen, az a helyzet, hogy nekünk ebben az alsóházban minden győzelem létszükséglet. Nem elég a Videoton, az Újpest és a Vasas, hogy ne ellenünk maradjanak bent, hanem bizony kell a Zete, a Kövesd és a Paks is, sőt, kell minden, ami elérhető. A legfontosabb a legalja, azonban akkor reménykedni kell, hogy mások ellen is buknak. Ha ezt el akarjuk kerülni, akkor jön a saját kézbe vétel, tehát
a budilánc.
Évek óta nem volt két jó meccsünk, mármint úgy jó, hogy kétszer hárompontos meccsünk egymás után, ezért most sem reménykedek benne. Nyilván, valamikor meg kell törnie ennek a sorozatnak, és ezzel az új Bozsik átkának is.
Utoljára otthon kettőt egymás után 2019 novemberében a Kaposvár, Diósgyőr, Paks hármasa ellen nyertünk – a Hungárián. (Előtte egyáltalán nem volt ritkaság a duplázás, triplázás, vagy akár a hosszabb sorozat, akár a régi Bozsikban, akár a Hungárián, azonban jött a Metalcom, és minden jónak vége szakadt. Elég ha annyit mondok, hogy még Vérhód és Sisa is tudott duplázni, a Metalcom alatt viszont csak Sannino.)
Nagyon kell most ez a három pont. Minket talán megnyugtatna kicsit a Videoton előtt, a Zetét viszont lerántaná az izgulós körbe. El lehet ájulni Moniz játékfelfogáshoz való ragaszkodásától, azonban ha kieső vele a csapat, akkor vagy a játékfelfogás rossz, vagy nem sikerült hozzá megfelelő embereket összeszedni. Kicsit szurkolok az utóbbinak, mert a magyar focinak mostanság pont vízióval rendelkező edzőkre lenne szüksége, hogy kirángassák az állandó eredménykényszer mocsarából.
Mondjuk közben az is van, hogy Monizt, mint ember, nincs rá jobb szó: rühellem. Amit az őszi meccsünkön művelt rossz vesztesként, és amilyen hazugságspirálba bonyolódott valamiféle minden kispesti szurkolót átható rasszizmus vádjával, az egészen undorító. Korábban, más csapatainál is kiderült róla, hogy fejben és idegben nagyon gyenge ember, akinél hajlamos elpattanni a cérna, és onnantól jön az az ámokfutás, aminek a végén rendre megválnak tőle a munkáltatói. Akar a fene rosszat Moniznak, azonban az ilyen magatartást kurva nehéz elfogadni.
A három hülye
