Olyan volt ez a meccs, mint egy közepes Simpson család epizód, Nelsonnal, a bárhonnan előjövő kiröhögőgyerekkel. Csináltuk becsülettel a futballszerű dolgunkat, sorra alakítottuk ki a helyzeteket, majd mindig nem sikerült valahogy. Ilyen egyszerűen nincs.
Két dolgot mondanék, egyet tavalyról, egyet tavalyelőttről. Honvéd – Szolnok 0-0 és Honvéd – Kaposvár 0-0. Az első olyan volt, hogy a Szolnok csontutolsó, mi pedig egykapuztunk, de gólt akkor sem lőttünk volna, ha a valószínűség fogalmát hirtelen újracsinálják, és a lutri onnantól az atombiztosat jelenti. A másodikra szerintem még kevésbé szeretünk emlékezni, talán megvan, hogy ez volt az, amikor Tchami és Vécsei is tizenegyest hibázott, miközben a Rákóczi kilenc emberrel tolta.
Ritkán mondhatjuk, hogy a Honvéd hatalmas fölényben játszik, de ha mondhatjuk, akkor átlalában azt is, hogy ezeket a meccseket képtelenek vagyunk megnyerni. Már a kezdő sem volt kis meglepetés, nyolc légióssal(!!!), és egy olyan 4-3-3-ban, ahol a középső három mindegyike alapvetően védekező felfogású, és közülük Hidi(!!!) ad majd fazont a csapatnak. Tavasszal Supkának majdnem bejött egy hasonló gondolat a Videoton ellen, igaz, ott Vécsei volt az egyik középpályás, bár a mostani Diarrához hasonló poszton, valamint akkor szintén kikaptunk, Sanyika utolsó perces fejesével. Remek előjelek.
Erre mit kellett látnunk? Hidi túllép a saját árnyékán, az első félidőben összefogja a csapatot, jó labdákat ad, veszélyes szabijai vannak, mintha valaki teljesen más lenne. A három futógép elől próbálkozik becsülettel, a pápai védőknek sanszuk sincs sebességben, és ha kicsit pontosabbak vagyunk (az egész meccsen összesen ha hiányzott másfél méter – nyolc helyzetből!), akkor egy gólkülönbség-növelő ötössel vonulunk félidőre. Hidi csavarása a jobb alsó mellé, Diaby kétszer a bal alsó mellé, és a további egyéb jellegűek, amikor meg Szűcsnek kellett védenie. Aztán hiába a vezetés (Diaby), tíz perc múlva egyenlítenek, de még ekkor sem hitte el szerintem senki, hogy ez meccs nem egy közepes gyalázás lesz a vendégek részéről.
Nem lett, pedig a második félidő ugyanazt hozta, mint az első. Közben Marshalt Ivancsics váltotta, mikor döcögni kezdett a játékunk, és kellett is mert Gege passzolt, beadott, lőtt, meg úgy mindent csinált, amiből vagy ő, vagy valaki más gólt tud majd rúgni, csak épp nem sikerült semmi újfent. Aztán jött menetrendszerűen Fagyi, és ha már jött, akkor neki is lett egy komolyabb helyzete, mert különben a társai kinézték volna, és hogy még jobban belesimuljon az átlagba, neki is sikerült éppencsak mellécsorgatnia, miközben Lalakapus már ellépett a másik irányba. Vernes nagyon a végén állt be, posztra, ezért most mindegy.
Szóval majdnem bejött ez a furcsa kis 4-3-3 (Debi helyett Tandivával a védelem közepén, ami nem nagy baj, mert ő sem volt ugyan kiemelkedő, talán még meggyőző sem, de mindenképp kellett ide valami frissítés – még akkor is ha tudjuk, esetleg más okok állhatnak a háttérben), toltuk, voltak helyzeteink, csak épp játékunk nem. Az nem foci, hogy megszerezzük, majd hosszan előrevágjuk, fusson a négere. És az sem foci, hogy Délnek balbunkóig kell visszajönnie, ha úgy szeretne labdát kapni, hogy az nem 30 méteres körzetébe érkezik, reménytelenül. Felépített támadásunk nem volt, középpályánk dettó, és mégis, ha megnéznénk a labdabirtoklást, olyan 70-30 környékén lengene ki a javunkra, vagyis ez a Pápa botrányosan szar volt.
Hogy kikaptunk, ahhoz kellett az idei balsorsunk. Tizenegy forduló alatt elfogyasztottunk a három kapus mellett két balhátvédet úgy, hogy az oda tavaly kezdőnek visszahozott Novák stabilan sérült. Ezért volt, hogy a néhány hónapja legalább két jó meccset már lehozó, viszont emellett hat különböző pozícióban is kipróbált Zivanovic szorult ki a posztra, és volt gyenge egész meccsen, csak épp a pápaiak ezt nem nagyon feszegették. Egyszer kellett volna fontosat csinálnia, de akkor pont aláfutott, és ahogy befordult, lerántotta a támadót, jöhetett egy büntető, és a vereség.
A fene se akarja Boris nyakába kenni, mert minden normális világban teljesen indiferens lett volna a hibája. Őszintén, ki nem szarja le, hogy 1-8, vagy 2-8 a vége? Nagyjából ugyanis erről volt szó. Esküszöm, életemben először most tényleg élvezem, hogy nem én vagyok Rossi mister (máskor viszont nem foglalkozom ezzel a kérdéssel), mert ezt iszonyat lehet átélni. A Loki és az MTK még hagyján, bár az utóbbit talán megfoghattuk volna, de a Pécs, Kecskemét, Pápa hármasából lenullázni magunkat elképesztő bravúr. Én már rég a falon lennék.
Szombat kettőkor Dózsa, előre félek.
