Ha a hóhelyzet és az MLSZ is úgy akarja, vasárnap fél hatkor otthon fogadjuk a Fradit. A meccs kiemelt jellegére való tekintettel (mégis két ekkora múlt találkozik egymással), összeszedtük néhány korábbi párharc videóját, a ráhangolódás kedvéért, hogy mindenki érezze, a kispesti Sárkánybarlangban Fradit eszünk reggelire, ebédre és uzsonnára is. Gólokkal.
Mai darabunk egy kis kuriózum, amire teljesen véletlen bukkantunk a különböző megosztókat böngészgetve. 88 nyarán kedves szurkertársunk – egy akkoriban valószínűleg erősen ritkaságszámba menő – kézikamerával rögzítette az arra a bajnokságra kirendelt Fradiverést. Szokványos látkép, teltház, Kovács Kálmi pedig gólt lő (az elsőt).
Abban az időben mi a korzóról is látható jegenyék környékén, a lőrinci Benedek Elek utcában laktunk, és mi sem volt természetesebb, mint, hogy minden hétvégén, nagyfaterral és faterral nekivágtunk a néhány perces sétának, kicaplattunk a stadionba, megnéztük a fakó második félidejét a hátsó füvesen, majd elfoglaltuk megszokott helyünket a tribün közepén, ott, ahová a klub által kiadott, és a régi játékosoknak alanyi jogon járó bérletek szóltak. (Nagyfater kergette még valamikor a háború előtt az amatőrcsapatunkban önfeledten a pettyest.)
Bevallom, erre a meccsre egyáltalán nem emlékszem, alig múltam nyolc éves, de az akkori körítés, a hangulat mindmáig megmaradt. Hömpölygő embertömeg a Hengersor utcában, háromkocsis 42-es villamos az Adyn (kiegészítő pótjáratokkal!), kivezényelt kiskatonák a korzó bal oldalán, sokszor kétezer néző a tarcsi találkozóin. Nyolcvanas évek. Jó lenne viszontlátni, mind játékosanyagban, mind eredményekben, mind pedig nézőszámban.
Érdekesség, hogy nagyjából huszonöt éve a hóhelyzet még nem volt ennyire meghatározója az NB1 versenynaptárának, a bajnokság valamikor augusztus közepén kezdődött, és nem július elején, mint azt tervezik mostanában. Ezt a derbit a második fordulóban játszották, augusztus 19-én, és 2-0-ra hozta Bicskei Bertalan következő csapata:
Disztl P. – Sallai, Disztl L., Csuhay, Cseh – Lippai (Romanek a 72.), Fitos, Fodor, Sass – Dajka (Sikesdi a 77.), Kovács K.
gólszerzők: Kovács Kálmi, Lippai
Az év végén természetesen be is húztuk a bajnokságot, sorrendben a tizenegyediket, valamint negyedszer is kupát nyertünk, és mindmáig ez volt a második, és egyben utolsó duplázós idényünk.
——————–
Játsszunk egy kicsit. Amennyiben neked is van egy kedvenc Fradiverésed, akkor írd meg nyugodtan, majd postázd a verebesmagus@gmail.com címre, és mi kitesszük ide. Ha van hozzá videó, akkor úgy, ha nincs, akkor meg anélkül, a lényeg, hogy éreztessük, a zöldek itt csak ünnepnapokon nyernek, és március 6. egyáltalán nem az.
Az előzetes várakozásokkal ellentétben kimaradt a csapatból a friss igazolás Zelenka és Fieber, valamint Kemenes, helyettük Bright, Moreira és Tóth Iván kezdett. Érdekesség, hogy Hajdú játszott balbunkóban, Sadjo a balszélen, és harmadik ballábasunk, Ivancsics pedig az egyik szűrőként Akassou mellett, beáldozva ezzel Horváth Adriánt, és a középpályás labdaszerzést.
Hosszan szóltunk a védelemről, és tennénk ugyanígy a huszáros kispesti rohamokkal, finom cselekkel, pengés megoldásokkal fűszerezett támadójátékunkról, de sajnos nem tudunk, hiszen alig-alig akadt felépített akciónk. A középpályát szinte nem használtuk, alkalmi jelleget öltő akcióink jórészt a védelem tengelyéből előrevágott labdákból indultak, amit vagy Sajdo, vagy Danilo próbált bejátszani Bright és Moreira irányába. Az egész annyira sablonos és átlátszó volt, hogy az emtékások vagy könnyűszerrel hatástalanították, vagy mi szúrtuk el a következő passzban.
Rendhagyó beharangozónkban különböző aspektusokon keresztül vizsgáljuk a szombati esélyeket, arra keresve a választ: vajon dicsőségesen tér –e vissza Supka a kispesti padra, esetleg egy bíztató döntetlennel alapozunk a jövő heti, Arch Enemy elleni derbire (reszkess, vérfarkas) vagy a megszokott kék-fehér tockos érkezik a tarkónkra az egyik leglátogatottabb magyar stadionban (bár mostanában ezzel élcelődni pont nekünk nincs okunk sajnos)? Dimenziónkénti polemizálás a tovább után!
Az eddig 9 részt megért r
Fekete Róbert: Szó mi szó, kapust volt a legnehezebb találni a gáz-csapatba 1990 és 2000 között – azon egyszerű oknál fogva, hogy ezekben az idényekben rendre masszív, hogy azt ne mondjam korszakos portásaink voltak (Petry, Vezér, Brockhauser), akik mögött a cseresorban is míves, megbízható, bármikor bevethető bravúrkapusok (Tarlósi, Rott) húzódtak meg, sőt az extrovertált Horváth Deskével sem jártunk vészesen rosszul. Jelöltünk végül azért lett Fekete, a Kabáról vett cerberus, mert egyrészt az igazolása Vezér és Rott mellé-mögé a kupagyőztes csapat egyetlen nyári megerősítő-igazolásaként inkább nevetséges és maximálisan felesleges volt, semmint szükséges. Másrészt 1 éves ittlétét követő távozását követően egy 2000 környéki bajnokin olyan alattomosan rúgta achillesen a bíró háta mögött az egyik csatárunkat (Fareszt vagy Sasut, már nem emlékszem pontosan), hogy azért jár a faszkorbács.
Schultz László: Stadler, Tiszakécske voltak a korábbi állomásai Kispest előtti pályafutásának, s e nem túl acélos csapatnévsor remek indikátora annak, hogy a derék hátvéd bizony nem az NB1 elő legendáinak sorát gyarapítja (bár szimplán a csapatok nem predesztinálnak – a stadleri hátsó sorban vele együtt izmosodó Vincze Csocsó pl. egész sikeres /MK-arannyal futtatott/ karriert futott be nyuggerévei előtt a Bozsikban). Schultz fél évet töltött nálunk, Gálhidi unalomtavasza alatt, 1999-ben, hol védőt, hol középpályást játszva és tevékenyen közreműködve középső csapattestünk kínosan nézhetetlenné süllyesztésében. Szegénynek később az élete sem alakult fényesen – a Sport Plusz beszámolója szerint Dolcetti első idényében a pályaedző és Schultz-barát Borgulya javaslatára ugyanis épp azért játszottunk hírverő meccset a baracskai fegyencekkel, mert utóbbiak sorait erősítette az exhátvédünk egy csúnya gázolási sztori eredményeként –ha jól emlékszem a cikkre.
Nagy László: A békéscsabai Krémer-kontingens egyik tagjaként érkezett 1997 nyarán a Bozsikba, hogy az NB1 3. fordulóját követő keretszűkítés lezajlása után már máshol nézhessen munka után. A Gázszer ellen félidőben a csapatot ott is hagyó Karcsi bá elvileg söprögetőként számított volna a szőke viharsarki gyerekre, ám az akkor már erőteljesen lassuló Hahn helyett sem jelentett alternatívát. Azért jegyezzük meg azt is: túl sok lehetőséget nem kapott, és ha a nálunk jegelt Krémer-bébik közül Balog Zsolt vagy Balogh Zoltán eseteire gondolunk még az is lehet, hogy nagyobb türelemmel stabil és megbízható bohócliger érett volna belőle is. De hogy végül a posztjára inkább Csábi Józsit hoztuk haza a következő átigazolási szezonban, hát abszolút nem sajnáltam.
ám végül pontozással egyértelműen Bánföldié lett a poszt – aki 1 éven át „vezényli” a lehető legnézhetetlenebb KHFC középső sorát, annak kijár a kezdőcsapatbeli hely e válogatásunkban. Bánföldi a Vácban futott be, majd Tiszakécskére került, hozzánk is a ’kécskei transzport részeként érkezett Tóth Józsiékkal. Hanta őt is felsorolta a klasszik irányítók közt a legendás kilencveneseket feldolgozó egyik 
Lóczi Róbert: Saját nevelésről vagy jót vagy semmit – tartja a fáma, de a se nem túl gyors, se nem túl technikás, ámde mocskosul darabos jobbszélsőnkről nehéz az első kategóriába tartozó emlékekkel előjönnöm. A szőke, mokány srác combban Robi Carlost idézte, nyilván a hasonlóság azonban itt ki is merül. Ő is az 1995-97 között felhozott ifi-kör tagjaként került a felnőttkerethez, és inkább az MK-győzelmet követő idényben kapott szerepet a csapatban, Bicskei favorizálta eleinte de aztán kikopott a kezdőből. Az 1997-es vész-őszön is gyakran láthattuk, illetve Gálhidi egész idényében is be-bekerülgetett. 1-1 biztatóbb meccstől eltekintve jobbára véleményes beadásai maradtak meg inkább bennem, így mikor eltűnt Kispestről, nem vágtam eret a csuklómon. Mostanság a Zirc csapatának honlapján találkoztam a fehérgalléros fotójával.
Csőke Gergely: A Füzesabony csapatától hoztuk át még Bicskei idényének a vége felé, a Vidi elleni idényzárón még pályára is lépett 1997 késő tavaszán. A Krémer-csapat már fontos csatárként számolt vele ám az ad hoc döntések időszakában kb. 1 tétmeccs után elköszöntünk tőle 1997 augusztusában. Távozása nem rengette meg alapjaiban a keretet, pedig akkoriban igencsak csatárdeficitesek voltunk elöl. Ez az élmény valószínűleg a hórihorgas csatárt is meggyőzte arról, hogy az igazi sportélményeket egy más ágazatban keresse így teniszezőnek állt, ahol ha nem is lett a hazai Davis kupa válogatott megkerülhetetlen tagja vagy egy új Sávolt Attila, azért legalább Szávay Ágit (stílszerűen) beszerválta magának.
Flavióéról meg élőben is meggyőződtem hogy nincs, így a két “félember” szépen kiegészíthette volna egymást. Lukas pótlékának most itt van vészmegoldásként Ivancsics Gege…hát meglátjuk. Továbbra is tartom hogy ő szélen az igazi.
