mert célunk csak egy van
Kicsit több lenne, maradhat?
Elmondom miről szól a mai Mezőkövesd. Illetve, hogy nekem miről fog szólni:
bizony mi ott vagyunk, hogy esélyesek vagyunk, hogy ebből még bármi lehet. Hadd röhögjenek rajtam egész télen, ahogy kinézek az iroda ablakán, bambulom a dél-budai tájképet, és elmélázok, ebben benne van akár a bajnokság is.
Ismét stadiont avat a Kispest az NB I-ben, és ismét egy teljesen új csapat ellen. Otthon már találkoztunk, a kínkeserves 0-0-t próbáljuk meg elfelejteni (vajon nagyon fog hiányozni év végén?), inkább foglalkozzunk azzal, hogy kaptunk egy olyan esélyt, amilyet száz évente szoktak kapni a Leicester City-k, hogy van vagy egy tucat jobb csapat náluk, de amíg ők körbeverik egymást, addig jó kimaradni ebből a körből.
„Gondolom Alcufer volt a híres Alcufer-Perutz fedezetsorban az ész” bővebben
Szép csöndben egy kis sorsfordító mérkőzéshez érkeztünk a ma délutáni pesti kisrangadóval. Tudom, elcsépeltnek is hathat(na) e fordulat, annyiszor írtunk már itt sorsfordító találkozókról e blogon (persze az NS magyar válogatott kapcsán ellőtt hasonló fordulatainak számától még mindig messzebb vagyunk, mint Dzsudzsák a Hertha öltözőjétől). Mégis leírjuk sokadjára is a sorsfordítást, megmondom miért.
Bakker, mindjárt tizenegy, néhány perce keltem, lassan indulunk Paksra, a szerver továbbra sem működik, poszt még mindig nincs, ebédet is kéne főzni/enni, kávé sem volt még, mi legyen most?
Nyilván marad a kibeszélő kirakása, a legrosszabb hagyományaink szerint.
Viszont ne feledjük, valami fura okból, háromtól az M4 Sport minket ad (a meccs fél négykor kezdődik)! Majd integetünk anyu, csak nézd a tévét.
Ami viszont kérdés lehet:
A lényeg, hogy nagyon kéne a Paks, mert válogatott szünetek után eleve nem szokott nekünk menni, másrészt, a Paks, Vasas, Gyirmót, Mezőkövesd sorozatban simán benne van a 12 pont, az meg simán lehet bármi.
Húzós időket élünk (élek) mostanában, amit az is mutat, hogy már megint alig posztolok, ráadásul az olyan ziccereket, mint a korábbi években a szülinapi posztok, is elfelejtem megírni, pedig imádok cikkben érzelgősködni valami futurisztikus göteborgi muzsikát betéve a hifibe, és sokadjára leírni, hogy nem hittem volna 2010 őszén hogy ez lesz, de szerencsére van a Hanta úr, aki tavaly meg idén (meg tavalyelőtt is) észnél van, vagy csörög a smartphoneja vagy mittomén és mire feleszmélek már meg is van a poszt, nekem meg marad a beharang, de hát már azt is régen írtam, úgyhogy örvendek mint Guie-Guie Gnkei Abraham az ajándéklabdának, míg bele nem veri a kapusba.
Szóval beharang. „Ilyen is régen volt már: beharang!” bővebben
