
94!
Bozsik József

Mastodon
mert célunk csak egy van
Bozsik József

Bp. Honvéd – Paks 2-1

Az a helyzet, hogy Craiova után, augusztusban én semmit nem vártam ettől az évtől. Fura igazolások, szerencsevadász CV-jű edző, látványosan amatőrködő profi tulajok, totális káosz. Aztán most itt van november vége, és eleve úgy indultam a meccsre, hogy ma tuti győzünk, és még a Bűzös góljánál sem szartam be (jó, nem nagyon),sőt, mondtam Öcsémnek, hogy ha kapunk 3 percen belül egy kretén tizit, akkor még meglesz a meccs. Ez a tippem bejött, akkor azt már nem is merem leírni, a szezon végére mit jósolok. Mi a fakk folyik Kispesten?
„Kiesőjelöltből bejelentkeztünk (minimum) a dobogóra? Mi a f… folyik Kispesten?” bővebbenKezdjük az alaphírrel: a régi Bozsikból 2000 szék a székelyföldi Barótra, a Baróti Városi (egykor: Bányász) SC-hez került.
Puskás és Gazdag között.
Kósza ötletnek indult, de ha már felkérdezték vele Gazdit a Reggeli Startban, akkor vegyük komolyan, és keressük meg valóban az elmúlt 66 év legszebb kispesti gólját.
A játék menete igen egyszerű lesz:
A korábbi posztokhoz bekommentelt gólokat természetesen berögzítem én a táblázatba (megtörtént), valamint az űrlapot határozatlan időnként újra beteszem egy-egy posztba, hátha valaki akkor kapcsolna, hogy hoppá, van még egy Bérczy Balázsom.
A már benevezett gólokat ebben a táblázatban találjátok.
„Keressük az elmúlt 66 év legszebb, videón is látható kispesti gólját” bővebben
Jó szokásunkhoz híven teljesen illogikus lépésként és szerkesztési abszurditásként a reggeli BSZ posztra szokott úri késésemmel én is reagálnék, nem annyira hosszan, mint szoktam, de azért a miheztartás végett valami legyen itt tőlem is.
„A szülinap végére” bővebben