Mastodon

Vasárnap elrajtol az NB II., ez pedig egy kérdezz-felelek hozzá

Pár technikai apróság, mert sok minden szokatlan lesz nekünk.

a fő meccsnap // vasárnap. Kivéve, ha a vasárnap valamilyen komolyabb ünnepnap, mert akkor lehet szombat. További kivéve, ha a tévé kijelöl közvetítésre, mert akkor hétfő este játszol.

a tévé // nem sieti el a dolgokat. Amíg az NB I-ben pár hétre előre lehetett tudni a menetrendet (jelenleg az első két forduló van meg ott is), addig az NB II-ben megvan egész őszre, és ezt módosítja a tévé azzal, ha közvetíteni akar valamit. Simán előfordulhat, hogy a hetet még úgy kezdjük, hogy vasárnap játszunk, aztán szerdára kiderül, hogy inkább hétfőn. (A Csákvár és a Kozármisleny ellen nem kell félni, mert mindkét héten NB I. lesz a hétfői tévés programban.)

meccsnaptár // ide kattintva tudsz rá feliratkozni.

“Vasárnap elrajtol az NB II., ez pedig egy kérdezz-felelek hozzá” bővebben

Pár szót a klubkártyákról

mert annyian kérdezik, hogy mostantól ezt a posztot fogom beidézni az újabb és újabb magyarázat helyett.

Gyorstalpaló //

Klubkártyát személyesen legközelebb június 10-én 16 és 19 óra között a kispesti Futball Házban lehet csináltatni 1000 forint ellenében.

Ha van klubkártyád, akkor az érvényességét a klubkartya.mlsz.hu oldalon tudod ellenőrizni.

Ha nincs klubkártyád, akkor ugyanitt van lehetőséged előregisztrációra, hogy a kártyakiadás tényleg csak egy perc legyen.

“Pár szót a klubkártyákról” bővebben

Kérdezz-felelek posztban mondom el, hogy miért és mikor Reddit

A tegnapelőtti poszt megjelenését követően több platformon is kaptam kérdéseket, hogy miért ez a hirtelen és furcsa irányú változás a kommentelésben? Telegramon elkezdtem tegnap válaszolni, hogy legalább magamnak összeszedjem a mondandómat. Szóval tisztázzunk pár apróságot, amolyan FAQ-szerű módon.

Most akkor csak Redditen lehet ezentúl kommentelni?

Nem. A szerzők egyedi döntése lesz minden egyes posztjánál, hogy az adott poszt alatt szabadon lehet kommentelni (Disqus), előmoderációt* alkalmaz (Disqus), vagy áttereli a kommentelési lehetőséget egy külső felületre (Reddit).

Mi az, hogy ha *előmoderált egy poszt?

Ugyanúgy kommentelhetsz, mint eddig, azonban a komment csak akkor jelenik meg az oldalon, ha egy moderátor (itt: szerző) azt jóváhagyta. Tehát ha elemzésed, hosszabb mondandód, vagy releváns megjegyzésed, javításod van az előmoderált poszthoz, akkor az mindenképp meg fog jelenni, mert hozzá tartozik a poszthoz.

“Kérdezz-felelek posztban mondom el, hogy miért és mikor Reddit” bővebben

Információk a Craiovába utazóknak

Folyamatosan frissülő posztunkban gyűjtjük össze a legfontosabb tudnivalókat.

Kérek mindenkit, a poszt alatt csak az utazással kapcsolatos témákról beszélgessünk! Minden másra kitettem egy kibeszélőt ide.

A posztban a következőkre kaphatsz választ:

  • hol és mikor tudok jelentkezni a buszos túrára?
  • mennyibe kerül?
  • mikor indulnak és érkeznek a buszok?
  • ha autóval jönnék, mit csináljak?
  • hol tudok meccsjegyet venni és mennyibe kerül?
  • egyéb.
“Információk a Craiovába utazóknak” bővebben

Elindult a jegyértékesítés a kupadöntőre

Hol lesz a tábor? A stadionképen a sárgával jelölt szektorokban. (B2, B3, C1)

Mennyibe kerül a jegy? A kanyarig 2500 forint, az oldalvonalhoz 3500.

Hol vehetem meg a jegyet? Online az MLSZ jegyrendszerében ide kattintva, személyesen a TEX jegyirodákban, vagy pénteken és szombaton, a Diósgyőr elleni meccs előtt a Hungária körút pénztáraiban.

Kell klubkártya a jegyvásárláshoz? Nem.

Mennyi jegyet kapott a Kispest? Mintegy 7500-at, vagyis annyian lehetünk, mint voltunk két éve a bajnoki döntőn.

Tényleg ilyen ronda a kézírásod? Tableten igen, ráadásul a jpg is rendesen rontott a minőségen.

“Elindult a jegyértékesítés a kupadöntőre” bővebben