Mastodon

Meccsarc: a sok majdnem

Ennyi meccsarc volt most (1909foto.hu)
Ennyi meccsarc volt most (1909foto.hu)

Igazából konkrét meccsarcot most sem választok, de nem a Vasas elleni indok okán, amikor egységesen szürkült mindenki… Most is egységeset hozott ugyan, de ezúttal inkább kalapemelésre késztető teljesítményt, a csapat. No, azért nem minden tökély, ez a kalapemelés inkább amolyan tisztelgés a hozzáállásért, semmint az igazán klasszis produkciókért, mert abból most nem igazán jött egy sem, inkább sok majdnem-et láttunk, csak mindig hiányzott az e sok majdnem-et teljes egésszé tevő korona.

Azért  pár játékosról így is megemlékeznék, pont a majdnem-ek kapcsán. „Meccsarc: a sok majdnem” bővebben

Meccsarc: Gyuri bán és két alvezére

My man :) (1909foto.hu)
My man :) (1909foto.hu)

Az első félidő közepéig azt hittem, Nagy Geri lesz az MVP. Aztán úgy a 60. percig biztos voltam benne, a tékozló fiú megtérését hozza a mai este, és annyi kritika után Rikkárdó homlokára helyezhetjük fel a virtuális babérkoszorút. Erre jött a 92. perc… „Meccsarc: Gyuri bán és két alvezére” bővebben

Meccsarc: szokás szerint

haliarcUgyan tegnap sem sziporkázták rojtosra magukat a játékosaink, de -ahogy azt már megszoktuk- a hajtással nem volt gond, és alapjáraton kb. mindenki lehozta a kötelező kűrjét, így nagy hibákat se láthattunk, ami örömteli. Valahogy pozitívabb az összkép, mint a Rossi szerint is bőven leggyengébb idei teljesítményt hozó Vasas elleni meccsen. Így most mi is osztunk díjat. „Meccsarc: szokás szerint” bővebben

Kudarc van, meccsarc nincs

vasasmeccsarcMost nem választunk meccsarcot, ez van. Mondom még egyszer: nincs egy rossz szavam se a srácokra, mentek előre, mint a szólás-modor mérgezett egere, de már a meccs elején látszott: az a bizonyos elkapandó fonál az öltözőben maradt. És a Paks elleni vereséggel szemben most nem tudok egyvalakit, vagy valakiket kiemelni, hogy ő majdnem kirántotta a szekeret a kátyúból. Ez van, egységesen szürkültünk most, így a meccsarc virtuális díja ezúttal  a zsákban marad.

Meccsarc: szürkék között szűrő a király

nagy.g1516Meccsarcnak választani valakit most sem könnyű. Békéscsabán a bőség zavara okozott nehézségeket a sok jó teljesítmény közepette; most egységesen szürke volt a csapatunk.

Én mégis kiemelném Nagy Gergőt, aki amíg pályán volt, nem nagyon hibázott, viszont hetek óta tartó megalkuvás nélküli és fáradhatatlan középpályásjátékát most is változatlanul hozva, tegnap ezzel kiemelkedett a mezőnyből a mi oldalunkon. Tegnap is írtam, hogy én nem is cseréltem volna le őt, de lehet, hogy tényleg megfáradt, ezt a szakmai stáb csak jobban érzi. „Meccsarc: szürkék között szűrő a király” bővebben