Mastodon

Napikispest 2015.10.28.

  • Nem feledni // Bp. Honvéd – Kozármisleny @ Magyar Kupa, 4. forduló, odavágó, Bozsik stadion, 17h
    • Tegnap a Békéscsaba-MTK kupameccsen 361 néző volt a nézőbarát kedd negyed négyes időpontban. Talán mi összeverődünk akár ezren is.
  • Emlékeztető // MTK – Honvéd 2-1 @  M4 Sport (ismétlés): szerda, 13:18-15:05 és csütörtök 05:00-06:47 között // osztályozókönyvünk a meccshez

paolucci

Napikispest 2015.10.27.

taccs_szarakodas

  • /// SZOLGÁLATI /// Elnézést kérünk, de a blogot kiszolgáló cég szerverei tegnap dél óta akadoznak, így néha percekig nem elérhető az oldal. (Ezt a bejegyzést is harmadikra sikerült elmentenem, és ki tudja mikor lesz olvasható.)
  • Ééééééés megcsinálták! Jól van, nem kellett csalatkoznunk az MLSZ-ben: a válogatott Norvégia elleni pótselejtezőjére hivatkozó Storck kérésére a november 7-i fordulót elhalasztották december 2., szerdára (vö. az ígérettel, hogy nem lesznek hétközi fordulók), valamint az eredetileg december 2-re kiírt kupakört pedig jövő február 10-re.
    • Magyarán most szombaton megyünk Debrecenbe, utána november 21-én fogadjuk az Újpestet, közte semmi. Érdekesség, hogy a Bozsikban nem volt és lesz bajnoki a szeptember 26-i Diósgyőr elleni 2-1-et követő csaknem két hónapban.
    • December 2-án valamikor lesz egy Honvéd-Paks.
    • A Magyar Kupa 5. fordulójának játéknapjai ezek után: 2016. február 10. és március 2. Az NB I. február 13-ra eső tavaszi rajtját a módosítás elvileg nem érinti.
    • // ahülye: miért a fordulót halasztottuk, és miért nem toltuk egyel arrébb a bajnokságot? És vajon a tévé hogy fog közvetíteni szerdán? (Mármint a kötelező Fradi mellett egy másikat.)

„Napikispest 2015.10.27.” bővebben

Napikispest 2015.10.23.

Kivételesen a tegnapi posztunk alatti kommentekből szemezgetem ki a linkeket, ha valakinek véletlen elkerülte volna a figyelmét. Egészen érdekes dolgok jöttek elő. (Mindig mondom, hogy a közösség ereje bármit képes előkotorni a net legrejtettebb zugaiból is.)

  • Az új akadémiáról:
    • Augusztus 5-én megadták az építési engedélyt.
    • Gajda Péter, Kispest polgármestere október 14-én:
      • „Az alpolgármester elmondta azt is, hogy várhatóan jövő év elején megkezdődhet a Dél-pesti Utánpótlás-nevelési Centrum építése, és a tervek szerint nyárra el is készül a létesítmény, ezután kezdődhet a Bozsik Stadion bontása és újjáépítése.”
  • A tévéközvetítésekről:
    • Nálunk is felkapott a téma, mert valami egészen elképesztő, amit idén sikerült összehozni az MLSZ-MTVA kombójának, és úgy látszik másoknál is kicsapta a biztosítékot. Az újpesti hajrálilák.hu írását tényleg csak ajánlani tudom.
  • John Moses, egykori légiósunk, ma a kupában 16 közé jutó, BLASz egyes Inter edzője a DIGI Sport Reggeli Start c. műsorában járt.

Napikispest 2015.10.22.

  • Október 28-án 17 órakor lesz a Kozármisleny elleni kupaodavágó. (via honvedfc.hu)
    • Innen is szeretnénk gratulálni, hogy sikerült a Magyar Kupa rangjához méltó, valóban nézőcsalogató időpontot találni.
    • A visszavágót november 18-án délben rendezik. Az se lesz egyszerű.