jegyek @ MTK // fene tudja mikor álltunk utoljára ilyen szánalmasan: a szombati meccsre még a harmadáig se töltöttük meg a vendéget. A 700 elérhető jegyből csütörtök reggel még 499 szabad volt. Tavaly nyáron, két nappal a meccs előtt pont fordított volt a helyet: alig 180 jegy volt már csak szabadon.
személyesen // csütörtök 16-20 között a Futball Házban, pénteken 15-20 között a Bozsiknál, valamint nyilván lesz pénztár meccsnapon a Hungárián is, bár erről se a Honvéd, se az MTK nem írt egy szót sem.
stadionüzemeltetés // mellékesen, egy erősen mínuszos hírből tudhatta meg a közvélemény, hogy a Honvéd az új Bozsiknak nem csupán a bérlője, hanem egyben az üzemeltetője is lesz. A stadionnak külön lett igazgatója (több is), háziasszonya, marketingese, salesese, amit csak el tudsz képzelni.
[12:10] idővel // majd jegyek is lesznek a Debrecen ellen, nyugi. Ha nem bírsz várni, nyugodtan vedd meg a D1-D2-be.
[13:20] elérhetőek a jegyek // egészen a C8-tól a D2-ig! Indulhat a roham a maradék 1280 helyért. (Egyelőre a C-be szoló bérletekkel együtt 29 jegy ment el az ideiglenes kanyarba. Plusz a kanyaros bérletesek.)
[15:30] menet közben // a D2-ből újabb 150 helyet leválasztottak, vélhetően ütközőzónának, tehát így már csak 1109 jegy maradt szabadon. Az se kevés. (49 eladott jegynél és bérletnél tartunk.)
jegyelővétel //a szombati Debrecen elleni meccsre egyelőre a D1 és D2 szektorokba van tábori áron lehetőség elővételre.
[10:25] jelenleg // a további ideiglenes szektorokba, a C8-C10-be az átárazás már megtörtént, azonban a rendszerben egyelőre még piros, vagyis nem értékesíthető.
jegyelővétel // elérhető a jövő heti (08.07. 20h) MTK-Honvédra az online elővétel a szokott helyen. A zsuga 1620 forint.
[13:30] ráérősen // a nyitás délelőttjén máris elpattant 13 jegy a lehetséges 702-ből.
még egy csatár // napok óta kering a Slovan brazil csatárának, Rafael Rataonak a neve szurkolói körökben. Ma már lehozta a csakfoci is, hogy képben van.
jegyelővétel // elindult a Debrecen elleni meccsre a szokott helyen, az MLSZ jegyrendszerében.
fontos // hogy a tábor (B szektorok) egy büntetés miatt le lesznek zárva, ezért jelenleg csak a tribünre és a C szektorokba kaphatók jegyek. Arról egyelőre nincs információ, hogy hol lesz a tábor.
eldőlt // C8, C9, C10, D1, D2 és mind a táboros helyárakkal.
az élelmesek // korán reggel körbescreenshotolhatták a jegyrendszeren az egyes szektorokat, és a piros mezőket összeadva kiszámolhatták, hogy eddig nagyjából 170 bérlet ment el a C oldalra. (A tábor szektorai nincsenek nyitva a jegyrendszerben, oda nem tudunk adatot mondani.)
bérlet // ja, bérletet és jegyet a héten személyesen három alkalommal is vásárolhattok elővételben:
karszalag // egyenesen a helyszínről jelentették, hogy a karszalag átvételéhez a védettséget és a személyedet igazoló igazolványokon kívül szükséges bemutatni a jegyedet is a Villarreal elleni meccsre. Tehát nem úgy van, mint az Európa-bajnokságon, ahol a karszalaghoz nem kellett a jegy, csak az igazolványok. (Közben megszoktam, hogy a Villarreal két errr.)
összefoglalva // személyes jelenlét, védettségi igazolvány, magadat igazoló igazolvány, meccsjegy
hopp // azt elfelejtettük megkérdezni, hogy a szalagot azonnal felteszik a kezedre (nyilván azért, hogy ne legyen sokszorosítható/átruházható), mint az Eb előtt, vagy csak odaadják, és viszlát? Mindjárt pótoljuk, és frissítünk.
frissítés // helyben felrakják a karszalagot! Vagyis tessenek vigyázni rá.
frissítés 2 // reggel még kellett a jegy a karszalaghoz, azóta frissítették a protokollt, és MÁR nem kell.