Kétségtelen, páratlan blama érte a hét közepén szeretett klubunkat. Nem mindennap kap 120 perc alatt két gólt az első osztály harmadik helyén tanyázó kupaspecialista a jóllakott ex-bohócligger sztárocskákból álló, (blogunk egyes stábtagjai által különösen nem kultivált) többszörös mágnestábla-díjas catenaccio-mester által trenírozott másodosztályú középcsapattól, jelen esetben az SZTK-tól. Szerdán azonban mégis bekövetkezett a sokféleképpen értelmezhető, de minden szempontból a „ciki” kategóriába sorolandó botlás. Emlegethetnénk itt kínosabbnál kínosabb statisztikákat (például, hogy a 2008-as, rosszemlékű finálék – 0-7 és 1-2 a Debrecen ellen – óta most először kaptunk ki kétszer egymást követően kedvenc sorozatunkban), azonban sokkal okosabban tesszük, ha lezárjuk a múltat, és elfogadjuk: rövid lesz az idényünk, mint Paulo Sousa vadonatúj sérója. Már csak 21 tétmeccsünk van hátra (plusz a Ligakupában négy, de ez itt nem a humor helye), tehát mostantól minden stadiontúrát meg kell becsülnünk, így a hétvégi siófokit is!
Siófokra látogatni ebben az idényben nem leányálom: a játékkal rendszerint együtt élő nyugdíjas méregzsák Horváth Károly, és fiatal segítője, a megfontolt playboy ifj. Michalecz István ütőképes gárdát válogatott össze a Magyar Tenger és Maffia Fővárosában, tanítványaik olyan sztárgárdáktól is pontot csakliztak, mint a Vidi vagy a Loki. A hazai pályás meccseikre rendszerint part menti hekkzabálással, sörivással vagy csajozással egybekötött Biblia-olvasással gyakorló futballsihederek az Újpestet és Sisa tréner Kaposvárját is két vállra fektették, egyedül a győri Rába kamion éber sofőrjei arattak 1-0-s sikert a Révész Géza utcában.
Mi rendszerint győztesen hagyjuk el a Balaton-partot, legalábbis az elmúlt négy alkalommal kivétel nélkül csapatunk buszának csomagtartójában kellett helyet szorítani a három bajnoki pontnak. Ezt a tényt akár rossz ómenként is értékelhetjük, hiszen a pápai futballmegyében is mi szavaltuk az evangélium igéit az elmúlt két idényben, az a sorozat azonban két hete tragikus hirtelenséggel megszakadt, mint Pollák Zoltán munkaviszonya Újpesten.
Legutóbb az előző idény legeslegvégén vendégeskedtünk a tó és az azt szegélyező homok színét is címerén viselő egylet otthonában. A jégkockákkal lehűtött korsó sörök meccsén egy gyors Danilo-akciógólra még válaszolni tudott hazai részről a nyáron általunk is megkörnyékezett Homma, a második félidőben egy jókor érkező Délczeg-öngólnak és Czár jó befejezésének köszönhetően behúztuk a sikert és a tízedik helyezést a ligában.
A hivatalos honlapon eleddig nem jelent meg információ újabb sérültekről, így az egyetlen jelentős maródink az említett Délczeg Gergely lehet. Abass a héten már két meccsen is pályára lépett bordatörése után, Novák pedig elvileg már elkezdte a teljes értékű munkát, így volt kenyéradója ellen ő is bevethető. Németh Norbi eltiltása a múlté, jövő héten Akassou is elfoglalhatja szűrőpozícióját.
Akárcsak a hazaiak mindenese, mi is arra buzdítjuk testvéreinket, hogy keljenek útra, és biztassák a helyszínen aranylábúinkat, akik egy esetleges sikerrel megtarthatnák a táblázaton elfoglalt dobogós pozíciót.
Kellemes dunaparti szellő, 200 néző, ingyenes parkolás. Nagyjából ennyi lenne normál esetben egy Szigetszentmiklós-Honvéd 0-5 összefoglalója a másnapi sportlapban. Esetleg a hangulatfestő keretesben az ősz kiéhezett kannibál módjára falja fel a csepeli stadion egykori szertárosát, vagy legalább a dögnehéz, ámbár szépemlékű fűzős labdákat.
Tegnap este úgy feküdtem le, hogy egy jó kis napom lesz szerdán. Otthondolgozást kérve a főnöktől, mondjuk 8-tól 2-ig majd tolom a melót a laptopon, aztán irány Csepel, laza MK-start, majd onnan hazaérve befejezem, ami maradt a délelőtti etapból, végül egy jó vacsi és alvás.
Közel állunk hozzá, hogy a vörös loboncú játékmesterünk háziblogjává váljunk, de legyünk őszinték, lenne rá bőven miértünk. Amikor télen először láthattuk egy felkészülésin, azonnal felcsillant a szemünk, hoppá, itt valami történni fog. És tényleg. A cseh srác valami olyasmit csempészett vissza a Bozsik sokat megélt betonkaréjai közé, amire egyrészt már nagyon régen vártunk – a klaszikus, kelet-európai tízesek hangulatát, másrészt újra van valaki a csapatban, akiért érdemes lelkesedni, aki miatt tényleg érdemes mérkőzésre járni (ha más indokot már végképp nem találnánk.)
Az Újpest ellen ismét sokan voltunk, legalábbis az elmúlt években megszokottnál többen. A szervezők remek gondolatának köszönhetően, félidőben végre nem az unalomig ismételt, jogdíjtól mentes, kilencvenes évek közepi eurodance-moslékok bömböltek a hangfalakból, hanem egy kis színes programmal kedveskedtek számunkra. A 
Nyolc, illetve kilenc forduló alatt 1-1 győzelemig jutó Fradi és UTE, elképzeléstelenül szenvedő Vasas…és kisebb döccenőkkel, de menetelő Honvéd. Mikor volt ilyen legutóbb? Harmatos Fradi – királyi Kispest kombó tán a ’80-as évek Vinczegézás/Komorás-Bicskeis korszakában; amikor pedig én elkezdtem nézni az NB1-et, akkor az Újpest-Vasas-MTK hármas tanyázott rendre a 8.-12. helyek környékén, melyekre mi a tabella éléről néztünk vissza. Úgy fest, legalább e mostani szűk félidény erejéig ezek az érzések visszatérnek.
.jpg)
Így lőtt Döme a Fradi ellen (forrás: 
A mai napon ünnepli 70. születésnapját a magyar futball egyetlen aranylabdása, a válogatottban 75 mérkőzésén 31 gólt szerző ferencvárosi legenda.