Mastodon Mastodon

Dió-törők. Kispest-Diósgyőr osztályozókönyv.

Idén -nem utolsó sorban helyezésünk miatt- sok rangadót játszunk. Ősszel úgy alakult, hogy ezeket rendre itthon vívtuk meg. És nyertük meg – tegyük hozzá! Ha nem lennének a bosszantó döntetlenek és vereségek a középcsapatok ellen, a tabella csodásan festene – no de így se csúnya. Osztályozókönyvünk következik az újabb behúzott derbi után.

KEMENES: Szabinak észveszejtően sok dolga nem volt – az inkább kontrákra építő Diósgyőr olyan rengetegszer nem jutott el a kapunkig. Amikor mégis, akkor volt hogy butaságot csinált kapusunk (középre öklözött szabadrúgás), és volt, hogy nagyot védett (Luque löqeténél). Magabiztosnak magabiztosnak tűnt ezúttal is, de a két előbb említett irányzat eredője most 5.5, szóval kedvenc zenekarai egyikének analógiájára mondhatjuk: olyan volt ma mint a ‘tallica új , Lou Reeddel kooperáló albuma – volt már jobb is.

HORVÁTH ADRIÁN: Egy hibáját fedeztem fel egész meccsen, ezt leszámítva a tavalyi katasztrofikus jobbhátvéd-mutatványaihoz képest nagyot játszott. Két Mátyus-díjas szerelést is bemutatott (értsd: míg az ellen továbbfut, nála, a szerelő játékosnál marad a zsuga), a vége felé pedig egészen a saját tizenhatosáig űzte-hajtotta az egyik vendégtámadót. 6.5.
DEBRECENI:
A gólnál Lovriccsal együtt besültek, mint napjainkra idősb Mészöly egykori török kapcsolatai, de a második félidőben volt 1-2 nagy mentése. Ez így összesen 5.
LOVRICS:
Dettó mint Debrő. Ezen a posztján nem kell annyit nyargalnia, mint a szélen, ez jól is esik neki, viszont földön továbbra is verhető. 5.
NOVÁK:
A meccs első 2/3-ában nem nagyon dicsértem: úgy tűnt, a sérülése óta nem igazán találja magát. Aztán Abass gólja környékén valami elpattant és előjött az idényeleji Alexisz, nagy becsúszások, jó ütemű megfékezések, köszönjük, ez már jobban tetszett. 5.5.

TCHAMI: Egy jó elfutás, de inkább inaktív foszforeszkálás jellemezte őt az első játékrészben – eltűnt mint a Taurus-pálya a KHFC könyveléséből anno a kora kilencvenesekben. Lekapása jogos volt. 4. Cseréje, Hajdú Norbi szokás szerint az agyát is szétpörögte, szerencsére ezúttal egy fokkal kevésbé önpusztító módon, mint általában, aminek gólpassz lett a vége. 5.5.
MARSHAL:
Fegyelmezettnek fegyelmezett volt ma is, de nekem valahogy nem elég kemény (jó értelemben véve) és határozott ott, a szűróposzton… Kissé olyan mint a BKV Előre a mindenkori NB2-ben: elvan. 4.5.
IVANCSICS
: Sokat kárhoztattam már Gegét irányítóposzton, ma este viszont ebbéli minőségében az eddigi legjobbját hozta Kispesten. Egy-két meglepően jó ütempasszal örvendeztetett meg minket, be a védelem mögé, ahogy kell. A végére megfáradt, de ha ezt a formát tartaná… 6.
ABASS: Nagyot játszott, jó elfutásokkal és tipikus utolsó passzrontásokkal, de amikor kellett, akkor végre beverte, pedig nagy tétekben fogadtam volna a labdalevétele után hogy mellé-, vagy a kapusba durrant – de nem! A vastaps kijárt neki…6. Cseréje, Hidi átmozgatta merev izmait, és 1-2 odalépésénél végre láttam némi vért abban a pucában (-).

DÉLCZEG: Gergő ment előre, hajtott, küzdött, fogcsikorgatva…és itt most a csikorgáson van sajna a hangsúly mert csikorog-nyikorog az a gépezet. Nem jöttek be a megmozdulásai, nem nagyon került helyzetbe, egyszer még lesről is mellélőtt… kellene neki a bizalom, és még inkább a gól. 4.5. Cseréje, Szekulics meglepő módon ezúttal pörgött, mint Lipcsei Betta ha kamerát lát, gyorsnak is tűnt ezúttal, ha mindig így szállna be / játszana, nem toloncoltatnám haza Montenegróba a télen talán én sem. 5.5.
TORGHELLE:
Sanyika csípett, rúgott, harapott, brusztolt, élből lefoglalva két embert, majd amikor kapott egy kvázi ziccerpasszt, azt behegesztette mint tetóválómester a sárkánymotívumot az egyszeri fancy bohócliger hátára. Ezért hoztuk haza és ezért sajnálnám ha már télen menne is tovább. A második félidőre kissé eltűnt, de amit kellett azt hozta. 6.

Szóval újabb rangadó behúzva, talán elindulunk kifele a hullámvölgyből….? Itt az ideje. No és nem sámli meccsel folytatjuk jövő héten ugyebár…

Fotó: 1909foto.hu (Lovi/Babar).

Nem érdekel más, csak a finom sör – Honvéd vs. Diósgyőr beharangozó

Kezdjük a lényeggel, magával a bárhogy olvasható statisztikával: a Diósgyőr két éve nem nyert idegenben, ami még a Videoton vonatkozó mutatójánál is rosszabb. Természetesen a Diósgyőr az elmúlt évet egy teljesen más ligában töltötte, mint mondjuk mi, így a statisztika relevanciája máris kérdéses. Főleg úgy, ha tudjuk, előtte – részben – Tornyi Barnával próbálkoztak valamit karistolni. (Velünk ellentétben Miskolcon képesek ugyanabba pocsolyába kétszer, sőt háromszor is belelépni, de persze ez is túlzás picit, mert Tornyi Barna minden Diósgyőrnek csak egyszer volt edzője, és gondosan sosem ugyanannak.) Jó lenne, ha nem épp most törne meg ez a széria, amikor …

… a két csapat némileg teljesen váratlanul – a harmadik helyért meccsel egymással! Sőt, továbbmegyek: e két csapat, ha így folytatja, a bajnokság végén is ott lehet a tabella első harmadában. Egyrészt, mert sűrű a mezőny. Másrészt, mert kiderült, tényleg vannak csapatok, amelyeknél jobbak. Harmadrészt, mert nem két forduló után írjuk le ezt a mondatot, hanem vészesen közel az őszi idény végéhez.

Jó kis péntek estére van kilátás

Mutatókban valahogy így néz ki az, amire az iménti elvárást alapoztuk:

  • 6-6 győzelem, vagyis a csapatok az eddigi meccseik felét megnyerték,
  • 2, illetve 3 döntetlen, vagyis menni, vagy meghalni;
  • 23, illetve 20 lőtt gól, vagyis átlagban 1,92 és 1,67;
  • mi mindössze egyszer, a Diósgyőr kétszer játszott olyan meccset, amin nem lőtt gólt;
  • mi eddig hatszor (a meccseink felén), a Diósgyőr háromszor nem is kapott.

Ami mellettünk szól

Tehát: öt idegenbeli mérkőzéséből a Diósgyőr egyet sem tudott megnyerni. Részsikere, hogy hármat döntetlenre adott, és összesen három gólt tudott lőni, miközben kapott egy baráti tízest. Otthon valóban félelmetesek, de Miskolcon túl akárhogy próbálkoznak, valahogy nem megy nekik. Legutóbbi túrájukon például Debrecenben adott rájuk a Kondás-féle divatárú egy méretesebb zakót (5-0), előtte pedig Pakson ikszeltek (1-1).

Hazai pályán mondjuk mi sem vagyunk az a kimondott Barcelona, de azért hozzuk, amit hozni kell, és néha-néha becsúszik egy Győr, vagy Paks. (Bár utóbbi ellen egy félidőt emberhátrányban játszottunk, és még így is majdnem összejöhetett volna nemhogy a döntetlen, hanem kis mázlival a győzelem is.)

Ami ellenünk szól

A távolról sem veretes sorozatunk, amit az utóbbi meccseken produkáltunk. Lassan egy hónapja, hogy hazai pályán csaptuk a Dózsát, azóta egy kínszenvedés 0-0 Siófokon, egy vereség otthon, és egy csúnyán leadott meccs Kaposváron. Tisztességes iparosmunka, rendben, de mindig hiányzott valami kis plussz, hogy győzelem legyen belőlük.

A házi gólkirályok versenye. Góljaink csaknem felét gurító Danilo öt sárgája miatt hiányozni fog, ráadásul mögötte hatalmas a szakadék. A háromgólos Németh Norbi mostanság nem játszik, vagy nem teljes meccseket; a kétgólos Hajdú rendszerint csere; a többiek pedig megmaradtak egynél. Kérdés, ha nincs Danilo, ki lövi a gólokat? (Sanyikában azért még bízhatunk!)

A túloldalon szorosabb a mezőny, és még azzal is vernek minket, hogy harcra kész az összes. Seydi ötnél, Luque négynél, és Budovinszky is négynél tart, Tisza pedig legutóbb a Pécs ellen egy duplával indította második diósgyőri terminusának gólokra vonatkozó részét.

Aki(k)re érdemes figyelnünk

Budó. Nyilván vele kell kezdeni. Egyetlen és a rémálmainkban még néha előjövő másodosztályú idényünkben „Ikertornyok” néven futott a Budovinszky-Vámosi belsővédő-párosunk. Két lóbaszó nagy állat, akit ha meglátott egy szegény dabasi csatár, inkább kiszaladt a korlátnál hagyott biciklijéhez és menten hazatekert anyukához. Pedig Budó karrierje nem indult nálunk egyszerűen. Osztrák sokadligából jött, darabos mozgásával igen messze állt a bábiki könnyedségtől, nyakát behúzva loholt vissza a túltérfélen elvégzett szögletektől. És akkor egyszer nagyon bebaszta vagy negyvenről, később technikásan tizenhétről, hogy azóta a posztplókai-i korszak fogalmává váljék az ütemes: Budovinszky, Budovinszky, néha már akkor is, amikor Kemenes Szabi készül elvégezni egy kapukirúgást.

Szóval a lényeg, Budótól nem árt rettegni, mert őt ismerjük. Luque és Gallardo állítólag jó, vagy legalább a sportsajtó jókat ír róla, Tisza válogatott is volt (piha, Torghellinho többször, bi-bi-bíííí), Lippai beérett, satöbbi, etécé. (Természetesen az iménti mélyen összetett és zárójellel szabdalt mondat nem tükrözi a teljes igazságot, mert azért tudjuk, hogy ezek jó kis spílerek, de vagyunk annyira hazai pályán, hogy ne velük kelljen már foglalkozni, úgy, hogy jelenleg egyáltalán nincs bennük semmi izgalmas, vagy érdekes.)

Továbbá ismerjük még korábbi csékánkat, a kisDobost. Mostanság csak csere Diósgyőrben, de ha pályára lép (és miután megtapsoltuk illendően) veszélyes lehet, mert ő meg minket ismer és a közeg inspiratív, akár még húzhat is valami számunkra váratlant.

A várható kezdőcsapatok.
(Mindkét összeállítást lentről-felfelé kell olvasni, Seydi ezúttal támadót játszik majd.)

A diósgyőri összeállítást az Amíg élek én… blogról nyúltuk, köszönet érte. Őket kezeljük is valamennyire fixnek, a sajátjainkkal van a több gond. Idény elején úgy fújtuk a Kemenes, Lovric, Botis, Debreceni kezdetű mondókát, mint bármelyik kocadrukker a Grosics, Lóránt, Lantost. Azóta változtak cseppet a dolgok. Középről kikerült Zelenka és Németh Norbi, eltiltását tölti stabilan Akassou, támadóban Danilo, és visszajött Sanyika, miközben szépen-fokozatosan át, majd visszaálltunk az egy, illetve kétcsatáros játékra.

Mondhatnánk, hogy Supka mester keveri, de nem mondjuk, mert tudjuk, és néha értetlenül állunk, amikor Maros Józsi két jóízű „Hajrá, Honvéd! Csak a Kispest!” rikkantás között bemondja: „90-es számmal, Johnson„. Akkora felhorkanás, hogy orrokon fröcsög ki a sörhab, többekhez kifut a lelátóra a gyúró és a csapatorvos, mert félő, a vérnyomásuk annyi, amennyi. Mester, tessék a józan belátására hallgatni, és megnyerni nekünk a meccseket, és ha ehhez az kell, hogy néhányan ne játsszanak, akkor ne játsszanak!

Amit szeretné(n)k

Gyorslista, de a lényeget úgysem felejtem: 1. időben kiérni; 2. megvenni az első sört; 3. nekidőlni a kedvenc korlátszakaszomnak; 4. Sanyika megszerzi a vezetést; 5. ezúttal nem állunk vissza; 6. valaki növeli az előnyt; 7. kikérem a következő sört, mert hiába lesz mocskosul hideg, teával nem lehet focit nézni; 8. kicsit megnyugszunk, mert játszik a csapat, játszik a csapat; 9. még egy gól, megnyugtató az előny; 10. bánatos diósgyőri vendégdrukkerek, néhány fricskázó odamondás és hasonlók. +1. még egy sör az ünneplésre, utána még néhány a haverokkal.

köszöntem a figyelmet

ui.: elképesztő, sikerült úgy beharangozni, hogy egyetlen Eddás, vagy színesfémes utalás, esetleg Edda átköltés színesfémre, vagy bármi hasonló lenne benne

ja, mégsem.


Frissítés [09:14]: A klubhonlapon közben megjelent Supka-interjú szerint Johnson ismét kezdeni fog Akassou pótlására („fegyelmezetten játszott! A védekező munkát jól megoldotta, a támadásokba is besegített” – sic!); Botis játéka a mérkőzés előtt dől el, vagyis ismét lehet egy Hore jobb-bekben, Lovric centerhalfban; Zelenka és Diaby sérült. (Zelenkánál egy utalást olvasni valamiféle műtétjére, ami kicsit mást jelent, mint amit mostanság halottunk a mester és tanítványának viszonyáról.)

Kákóczkin is csomót keresünk

1997-98 egy fura bajnokság volt. Visszatért ismét Kovács Kálmi, hogy valami nézeteltérés miatt négy forduló után újra, és ezúttal végleg elhagyjon bennünket a pályán; új manager érkezett, Krémer Károly nevét azóta is félve merjük csak kiejteni a Bozsik sokat megélt lelátóin; és új csapat épült. Vettünk egy komolyabb csomagot Békéscsabáról, és bár – tudjuk be zsenge fiatalságomnak – én Majorba simán beleláttam az új Warzychát egy röpke pillanatra, a többiek még talán annyit sem mutattak mint ő, és ezzel igen alacsonyra tettem most a lécet.

Az első fordulóban Diósgyőrbe látogattunk. Csaknem teltház, remek kis hazai kezdő, és a kíváncsiság, hogy vajon mi lesz nálunk?

Diósgyőr Kispest
Rácz
Földvári, Téger, Farkas
Kovács T., Ternován, Kiser, Buliga, Kákóczki
Jakab, Kulcsár
Horváth D.
Dubecz, Plókai, Farkas A.
Balogz Zs., Kovács B., Major L., Cipf
Bárányos
Jovanovics, Kovács K.

Ne szépítsük, megalázó 5-1. A mérkőzés számunkra egyetlen értékelhető pillanata (azon túl, hogy Csőke Gergely másodszor és egyben utoljára viselhette a mezünket) egy elzárás volt Kovács Kálmitól, amiből előtte és utána sem láttunk egyet sem magyar pályákon. Részsikernek is kevés.

És aztán jött a tavaszi nyitóforduló, özönlött a tömeg a Bozsik felé, a Diót vártuk visszavágóra. A tovább után videón a Honvéd elmúlt 15 évének talán legjobb pályán mutatott játékának összefoglalója.

A néhány perces videóból is kiderül, nagyon összejött nekünk minden ezen a kora tavaszi délutánon. Egyrészt egy teljesen új csapattal próbálkoztunk, másrészt játszottunk, így félkövérrel kiemelve.

Vezér
Csábi
Plókai, Hahn, Mátyus
Dubecz, Bárányos, Kovács B., Calin
Csertői, Borgulya

A padra visszatért sokadszor is megmenteni Imre bá, és neki még bőven volt akkoriban annyi respektje, ha hívott, jöttek. Érdemes végigfutni a gárdán. Mátyus felépült hosszú sérüléséből, újra Vezér Ádi a kapuban (talán most Kemenes lesz az, aki újra egy évtizedre megoldja a kezdőkapus dolgát mifelénk), Csábi Jocó söpröget, előtte Hahn Árpi biztosít, támadóban pedig két rutinos spíler, Csertői és a Burgi. Jó lesz ez, lehet reménykedni.

És kiderült, nem csak lehet, érdemes is. Bárányos gólja mestermű, Calin emelése dettó, Mátyus becsúszói halálpontosak, Csábi tanári, és újra, és újra, és újra a Barika, aki nem átall félpályánál sarokkal dekázni, mert ÉPPEN OLYAN NAPJA VAN! Tombolt a lelátó, játszott a Kispest.

Valami ilyesmit szeretnénk látni holnap is.

(fotó: foci24.net)

Gólok, percek, lapok – gyorsmérleg tizenkét forduló után

Lement az idényből 12 bajnoki, (sajnos) csak 1 kupameccs és további 4 Ligakupa-találkozó, vagyis összesen 17 mérkőzés. A hétközi kontenthiányra való tekintettel gondoltuk, érdemes lenne végigpörgetni, hogy mégis ki mennyi úgy általában. A tovább után rövid keretmustra.

Szereplések / nevezés

A 17 mérkőzésen összesen összesen 43 játékost neveztünk legalább egyszer valamelyik mérkőzés keretébe, és közülük 39-en pályára is léptek. Minden alkalommal megtaláltuk legalább a padon a nyáron cserekapusnak szerződtetett Sánta Andrást, és egy-egy alkalommal hiányzott mindössze Hajdú és Ivancsics. A nevezési lista teljes névsora (a nevek utáni számok jelentése: összes nevezés, bajnokira, kupára, ligakupára):

Sánta (17, 12,1,4); Hajdú (16, 12,1,3); Ivancsics (16 12,1,4); Lovric (15, 12,1,2); Hidi (15, 12,1,2); Debreceni (14, 11,1,2); Danilo (14, 12,1,1); Horváth Adrián (14, 10,1,3); Tchami (14, 11,1,2); Kemenes (14, 12,1,1); Németh Norbert (14, 11,1,2); Abass (13, 10,1,2); Botis (12, 11,1,0); Délczeg (12, 10,0,2); Sekulic (12, 8,1,3); Novák (12, 10,0,2); Zelenka (11, 9,1,1); Kostolani (10, 6,13); Bjelkanovic (9, 6,1,2); Akassou (8, 7,0,1); Ikande (5, 2,1,2); Torghelle (4, 2,0,2); Nagy Armand (3, 3,0,0); Diaby (3, 1,0,2); Johnson (3, 1,0,2); Vernes (2, 1,0,1); Baráth (2, 0,0,2); Kapacina (2, 0,0,2); Tisza Kálmán (2, 0,0,2) Tóth Iván (2, 0,0,2); Vólent (1, 0,0,1); Hercegfalvi (1, 0,0,1); Czár (1, 1,0,0); Nagy Gergő (1, 0,0,1); Ablonczy (1, 0,0,1); Czuczi (1, 0,0,1); Fejes Futó (1, 0,0,1); Gengeliczki (1, 0,0,1); Lengyel (1, 0,0,1); Remes (1, 0,0,1); Szala (1, 0,0,1); Varga (1, 0,0,1);

Szereplések / pályára lépés

Többször hangoztattuk már, hogy Lovric láthatóan fáradt, és állításunk alátámasztására egy igen egyszerű érvet fogunk felhozni: amelyik meccsre nevezték a jó Ivánt, azon játszott is, és mindössze a Videoton elleni hazai Ligakupa-meccsen nem végig. Számára annyi volt a pihenés, hogy kihagyhatta a Gyirmót és az MTK elleni (szintén) Ligakupás köröket, amik a válogatott miatti szünetre estek. Ha hozzávesszük, hogy szinte a teljes tavaszt is végigtolta, majd alapozott egy rövidet, és most az őszt is, úgy egyre inkább érthető, hogy bár csupaszív meg hasonlók, szűkösen vagyunk a védelemben. Ha nincs Botis vagy Debreceni, akkor Supka nem kockáztat valamiért, és nem játszatja a nyáron hozott Bjelkanovicot (3 mérkőzés, 259 játékperc, de mindössze egyetlen bajnoki), hanem helyette Lovricot tolja be középre, és Horváth Adriánt teszi meg jobbhátvédnek. Nem akarunk hülyeséget állítani, mert megértjük, hogy Supka mester sem a saját ellensége, ő is mindig nyerni szeretne, de Ivánnak ez sok!

A pályára lépési ranglista élmezőnye (összes mérkőzés, bajnoki, kupa, ligakupa): Lovric (15, 12,1,2); Hidi (14, 11,1,2); Danilo (14, 12,1,1); Hajdú (13, 9,1,3); Debreceni (13, 10,1,2); Tchami (13, 11,0,2); Abass (13, 10,1,2); Kemenes (12, 12,0,0); Németh (12,  10,1,1); Botis (12, 11,1,0); Ivancsics (11, 8,1,2); Délczeg (11, 9,0,2); Novák (11, 9,0,2); Zelenka (10, 8,1,1); Horváth Adrián (9, 6,0,3); Sekulic (9, 5,1,3); Akassou (8, 7,0,1);

Szereplés / percek

Iván, Iván, és megint Iván. 1335 játszott percével bőven utasítja maga mögé állandó jellegű tettes- és védőtársát, az 1110 perces Botist és gólkirály-jelöltünket, az 1101 perces Danilot.  Az egészben az a szép, hogy az imént említett Bjelkanovic összes eddig kapott perce nagyjából annyi, amennyi az első és a második szerepeltetési helyezett közötti difi, vagyis ha az egyéb jellegű mérkőzéseken őt játszattuk volna mondjuk Lovric helyén, akkor rosszabbul nem állnánk, ellenben lenne egy pihentebb játékosunk. És ezzel eljutottunk oda, hogy ismét magunkat igazoltuk, vagyis a védelem rövidségét. Az alábbi ranglistából jól látszik, a kezdő bekksor viszi a prímet pályán töltött idő terén.

A játszott percek szerinti ranglista (minden mérkőzés együtt): Lovric 1335, Botis 1110, Danilo 1101, Debreceni 1097, Kemenes 1080, Novák 962, Abass 889, Hajdú 850, Tchami 762, Németh 745, Délczeg 733, Akassou 675, Ivancsics 652, Hidi 642,

A mérkőzésenként játszott átlagpercek szerinti ranglista (minden mérkőzés együtt, az SZTK elleni hosszabbításos kupaderbi 120 percével; [átlag perc, mérkőzés]; a legalább 5 mérkőzést játszottak körében): Sánta (96, 5); Botis (93, 12); Kemenes (90, 12),  Lovric (89, 15); Novák (87, 11); Debreceni (84, 13); Akassou (84, 8); Danilo (79, 14); Abass (68, 13); Délczeg (67, 11); Horváth (66, 9); Hajdú (65, 13); Németh (62, 12)

Bajnoki gólok

Danilo, ez nem is lehet kérdés. 23 gólt szereztünk 12 forduló alatt, ebből egyedül Danilo tízet vállat, ami még úgy is szép teljesítmény, hogy hetet büntetőből. Annak fényében pedig végképp nem szabad lenézni ezt a mutatóját, hogy minden további próbálkozó (Hajdú a Győr elleni bajnokin és a kupameccsen; Ivancsics a Ligakupában) kihagyta a saját próbálkozását. A tizenegyeshez nem csak oda kell állni, azt be is kell rúgni, és ezt Danilo stabilan hozza. Szerény véleményünk szerint azért, mert egyszerűen annyira buta (a szó kedves értelmében), hogy fel sem éri ésszel mekkora a tét, egyszerűen csak odaáll, és belövi.

Góllövőlistánk: Danilo 10, Németh 3, Hajdú 2, Novák, Lovric, Délczeg, Abass, Hidi, Botis, Torghelle 1-1, és Kulcsár (Vasas) öngól.

Érdekesség, hogy amikor Hajdú Norbi gólt lőtt, akkor azokon a meccseken rendre vezettünk ezzel, majd az ellenfél a második félidőben fordított, mi pedig kikaptunk. További érdekesség, hogy amióta Sanyika visszatért nem nyertünk mérkőzést, pedig Sándor kétszer is gólt lőtt a négy játszott meccsén. Mindössze egy olyan bajnoki volt, ahol nem lőttünk gól, ami szép, dicséretes teljesítmény, ahogy az is, hogy a Paks elleni hazai, valamint a gólnélküli siófoki vendégjáték kivételével mindig mi szereztük meg a vezetést, amit néhányszor képtelenek voltunk megtartani.

Sárgák és pirosok bajnokikon

Idén valószínűleg nem mi nyerjük az NB1 Fair Play-versenyét, ez talán már most kijelenthető. 12 meccsen begyűjtöttünk 33 sárga és 3 piros lapot, ami sok, nagyon sok, úgy meg pláne, hogy ezekből 9 mérkőzésre tiltatta el magát játékosunk, Akassou egymaga ötre. Aka utóbbi meccsei valahogy nem sikerültek. Előbb leköpi a fehérvári Horváthot és az élből pirosra ráhúz három meccset a lelátón, majd visszatérése pillanatában még az első félidőben kiszóratja magát két sárgával a Paks ellen, hogy visszaesőként újabb kétmeccses eltiltást begyűjtsön. Rajta kívül Horváth Adrián meszelték még el a második fordulóban, ezért ő is két meccset kapott.

Sárgák miatt eddig Németh Norbi hagyott ki meccset, illetve Danilo fogja a pénteki Diósgyőr ellenit, mert Kaposváron egy büntetővel kombinált besárgulással megkapta az automatikus eltiltást jelentő ötödiket. Négy sárgánál tart jelenleg Lovric, akinél minden pillanatban jöhet a következő, mert immár 450-nél is több perce nem kapott egyet sem.

További eltiltottunk volt még a Videoton elleni meccs után a padról Supka Attila és Lőrincz Emil, valami olyasmi kiemelkedő sportszerűtlenségért, hogy eldobták(?) a labdát.

Osztályzataink alapján

Bár még az idény közepén járunk, érdemes talán ránézni a blogunk osztályzatai alapján képzett játékosrangsorra. Az értékelés feltétele, hogy legalább hét bajnokin kellett hozzá játszani úgy, hogy azokon értékelhető (vagyis osztályozható) teljesítményt lehetett nyújtani.

Rangsor az osztályzatok alapján (átlag, mérkőzés): Kemenes (6.21, 12); Botis (6.00,11); Novák (5.83, 9); Danilo (5.79, 12); Zelenka (5.64, 7); Debreceni (5.55, 10); Lovric (5.50, 10); Délczeg (5.31, 9); Németh (5.28, 10); Abass (5.25, 10); Hajdú (5.22, 9); Akassou (5.00, 7); Tchami (4.85, 11); Hidi (4.81, 10)


A kimutatások alapját képező táblázatok elérhető itt.

(képek: 1909foto.hu)

Átlagosan pedig lehetne legalább eggyel jobb – Kaposvár-Honvéd érdemes érdemjegyek

Alaptétel: nehéz egy csapatot úgy osztályozni, hogy adegy: idegenben ment kettővel harminc perc után, majd simán döntetlenre adta az előnyt; adkettő: azon túl, hogy gyengék voltunk, az ellenfél még gyengébb. Ott álltunk a késsel, rátettük a torokra, majd ismét elfelejtettük megrántani.

Az alaptétel folyománya: Supka Attilát szóval kell tartani félidőben, ezentúl TILOS beengedni az öltözőbe! Harmadik olyan idegenbeli meccsünket játszottuk, amit nagyjából megnyertünk az első félidőben, majd jött a szünet, és a másodikban valami teljesen más. Ez egyszer belefér, kétszer még elfogadható egy idényben, de háromszor és szorosan egymás után már sok. Érthetetlen.

Az alaptétel folyománya által felvetett költői kérdés: Supka mester ennyire ne tudna meccselni?

Az alaptétel folyománya által felvetett költői kérdésre adott lebegtetős válasz: nem hisszük, de valami lehet benne.

A tovább után osztályozunk, és bár vitaképesek vagyunk, az érdemjegyek nem érdemtelenek, Kaposvár és Balatonföldvár között születtek, részben a hatvanhetes úton, részben az M7-es autópályán, egy Suzuki nyégyfős utazóközönségének súlyozott átlaga alapján.

KEMENES [5]: Egy megingása volt még az első félidőben, abból nem lett szerencsére semmi veszély. A második gól előtti védése pedig még mindig vita, hogy bravúr-e, vagy szerencsétlen mozdulat, ahogy az érkező kaposvári fejére paskolta a labdát. (A lefújás után a vendégtáborba rúgta a meccslabdát, ami annak fényében, hogy Sisa tréner még a sportlapban is hangoztatta, hogy azért cseréltek kispadot erre a meccsre, mert túl sok játékszer tűnik el a vendégdrukkerek körében, szóval ennek fényében különösen érdekes – és persze gesztus a szurkolók felé. Az érdemjegyen persze mindez nem változtat.)

NOVÁK [5]: Hozta azt az átlagot, amit tavaly Hajdútól megszokhattunk ebben a pozícióban, de idén valahogy nem akaródzik menni neki.

DEBRECENI [4]: Lassan elmúlik az az állapot, hogy egyedül maradok a véleményemmel, miszerint Debinek mostanság nagyon nem megy. Messze, félelmetesen messze van korábbi önmagától, és ami még sajnálatosabb, bőven alatta mozog annak a minimumnak, amiről el sem tudtunk képzelni, hogy egyáltalán képes lehet. Kérjük vissza az igazi Debrőnket!

LOVRIC [5,5]: 15 mérkőzés, 1335 perc – ennyit játszott idén a jó Iván. 220 perccel többet, mint a második helyen álló Botis. Sok, nagyon sok, látszik rajta, fáradt, a koncentráció olykor-olykor kimarad, hibára hajlamosabb. Az, hogy a védelmünk letudta két góllal a kaposvári estét, nagyjából a rutinjának köszönhető, de ha a továbbiakban is hasonló terhelést kap szünet nélkül, félő, a rutin is kevés lesz.

HORVÁTH ADRIÁN [4]: Továbbra sem jobbhátvéd. Ha itt hibázik, a támadó középre húz, bead, lő, vagy bármi olyat csinál, ami a kapunkra veszélyes. Botis hiányában Lovric ment be középre, és a tavaszi MTK elleni idénynyitó óta Supka mester úgy gondolja, a jó Hore megoldja a jobbhátvédet, mi szentül hisszük: nem, sőt, nagyon nem. Kérjük vissza szűrőbe (további magyarázat hamarosan).

TCHAMI [4]: Novákkal nem alkotnak rossz párost a balszélen. Alexisz stabil védőben, nyugalmat szül, így Krisztián hibáinak, labdaeladásainak sincs feltétlen súlyos következménye. Gyors, de pontatlan, és ezt Kaposváron is hozta. Cseréje HAJDÚ [5]: hozott egy kis nyugalmat a szélre, ami jórészt védekezőbb felfogásának köszönhető. Sajnos a támadásokat kevéssé segítette, de ez nem nagy kunszt, mert ekkor már olyanjaink nem nagyon voltak.

JOHNSON [3,5]: Itt meg kell állnunk legalább egy szóra. Egyrészt, mert Hore az ő kezdőbe jelölése miatt (is) került át jobbhátvédbe, ami alapból gond. Másrészt, mert egyszerűen nem értjük, miért maradhatott végig a pályán? Összeesküvés-elméleteink szerint az ügynöke nyúlt át valahogy Supka feje fölött, és érte el, játszatni kell, hátha így eladható formában lendül. TÉVEDÉS! Félelmetes volt, amit ezen a meccsen művelt. Volt, hogy utolsó emberként – felszabadítás helyett – egyszerűen lekészítette a kaposvári támadónak a labdát, és csak annak az ügyetlensége, és meglepődése okán nem lett belőle helyzet. A társak látványosan kerülték a labdával, és láttuk, amikor már nem volt más lehetőség, ha hozzá passzoltak, abból általában gond kerekedett. Az utolsó percekben csak Hidi remek helyzetfelismerésével úsztuk meg egy három-a-kettő szituáció kialakulását a kapunk előtt, mert Johnson töketlenkedett egy jókorát.

IVANCSICS [5]: Zelenka fájó hiányában Gege kezébe került a karmesteri pálca, ami alapból nem lenne gond, mert belőle legalább kinézzük a pontos passzokat, de ahhoz, hogy azok váratlanok és jók is legyenek (azaz helyzet alakuljon ki belőlük) jóval több önbizalom, és játékperc kell. Az utóbbi időben egyre többet szerepel, és ez meg is látszik a teljesítményén. Csak így tovább, egy jó Ivancsics mindig jó ha van a keretben.

ABASS [5,5]: Az idei év egyik kellemes meglepetése számunkra a Franciaországból visszatért jobbszélső. Amióta vannak csatáraink, egyre kevesebbet kerül a kapu elé (bár mérkőzésenként azért még így is akad egy-két kihagyott ordítója), ellenben egyre hasznosabb gyorsaságával a szélen. Ezúttal sem volt gond a sebességgel, és kivételesen a passzok is vállalhatóra sikeredtek. Cseréje HIDI [-]: egyfelől jogos, hogy a kaposvári lendületet meg kellett törni a középpálya erősítésével, de továbbra sem megy a fejünkbe, hogy ez miért nem egy Johnson-Hidi cserével történt. Abass még fáradtan is gyorsabb a fél magyar mezőnynél, míg Johnson permanens emberhátrányt jelentett nekünk a védelem előretolt tengelyében.

TORGHELLE [5]: Valami olyasmi hiányzott ebből a csapatból, amit Sanyika hozott el nekünk. Az erőszak, mint olyan, jelenléte a támadójátékunkban. Sanyika stílusa per definitionem alapból leköt legalább egy-két védőt, a többieknek terület nyílik, csak épp ki kellene használni. A második gólunk előtti megmozdulása, ahogy felment – az esélytelenség teljes nyugalmával – fejelni, és így megzavarni a hazai kapust, hogy a labda továbbpattanjon, majd érkezzen Danilo, szóval az valami csatárjátékra emlékeztető momentum volt. Az ötös érdemjegy most nem feltétlen az ő hibája, ha vannak/lettek volna társak, fényesebb lenne.

DANILO [6,5]: Két gól az két gól, főleg úgy, hogy egyik sem büntető, ráadásul Daniloról beszélünk. Hogy nem nyolcas, az csak annak köszönhető, hogy a kaposvári tizit ő hozta össze (ráadásul ezzel begyűjtve az ötödik sárgáját, vagyis kihagyja a Diósgyőr elleni rangadót), hogy végül kiegyenlítettek, és hogy az utolsó pályán töltött húsz percében teljesen játékon kívül került. További kritikánk (bakker, mennyire felemelő lenne minden más helyzetben, hogy egy duplázó játékost kritizálunk), hogy néha felhagyhatna az öncélú és ab ovo értelmetlen cselezéseivel, néha felnézhetne, látná, jönnek mögötte, segítenek, nem feltétlen szükséges belemennie a kétes kimenetelbe. Cseréje DÉLCZEG [-]: érthető volt a behozatala, bár talán kissé kései. Pályára lépésével a sebességet (Tchami, Danilo, Abass) felváltotta az erőszakosabb játék, de a hátra lévő kilenc perc kevés lett a győzelem megszerzéséhez.

(fotó: 1909foto.hu)

Megint hátrány volt az előny – Kaposvár-Kispest beszámoló

Unalmas az elmúlt hetek idegenbeli meccseinek szcenáriója, de úgy tűnik, hogy a spílerek által alkotott rendezőgárda rendkívül élvezi az idegeink tönkretételét. Kaposváron megint megvolt a fór – sőt egyenesen két góllal mentünk bő fél óra után –, azonban nem sikerült megtartani, így ismét csak a szentségelés, a fogszívás maradt számunkra. Feldúlt, de egyre inkább beletörődő értékelést olvashattok a hajtást követően.

Pedig a meccsre igyekvő négyszemélyes küldöttségünk több tagja is biztosra vette a szombat esti somogyországi Honvéd-sikert, így jókedvünkből sem az ötperces késésünk (hála a rosszul összeállított útitervnek – lehet, nem az M5-ösön kellett volna elindulni a Dunántúlra), sem a meglehetősen csípős, októberi fagy sem zökkentett ki minket. Sőt még fokozni is lehetett az eufóriát, hiszen amint megérkeztünk a hibátlan talajú cukorgyári gödörpálya szélére, azonnal szögletet harcoltunk ki, amelyből Gege, gyönyörűen Danilo fejére rajzolta a labdát, a tar brásziléró pedig köszönte, és a méregzöld hálóba továbbította azt.

Nem lesz itt baj – gondoltuk magunkban, azonban csak ekkor jutottunk el addig, hogy megvizsgáljuk a pontos összeállítást. Szívfájdalmat okozott Botisunk előre jelzett hiánya, melyet Lovric beljebbtolásával és Adrink jobbhátvédként való szerepeltetésével oldott meg Supi mester. Már a szerdai Ligakupa-derbin is ezt a formulát alkalmaztuk, a legendás kozármislenyi kreativitás kispesti reprezentánsa akkor sokszor futott fel a támadásainkkal, most azonban ezt megoldotta helyette a szokásos posztján szereplő Abbas. A másik sokakat megbotránkoztató húzás az Akassou eltiltása miatt megüresedett szűrőposzt Mashal Johnsonnal való betömése. A három belga bajnoki mérkőzéssel a lábában Kispestre transzportált uyoi születésű nigériai fiú egy remek lövéssel vétette észre magát az első félidőben, és… és ennyi. Társai láthatóan nem igazán bíztak benne, körülbelül annyi passzt kaphatott, mint a kecskeméti afrikai légiósok a nyári UEFA-meccseken, így fennállt a veszélye a kaposvári árnyékszék félidő közepi felkeresésének, természetesen hasmenéses pénzzavar jogcímen.

Amíg ezt átpörgettük az agyunkon, gyorsan elérkezett második dugónk megszerzésének ideje. A Zelenka hiányában irányító poszton lehetőséget kapó Gege jól tálalt Abbas elé, aki jobbról beadott, a cerberus és Sanyika légi ütközete után pedig Dani elé pattant a bőrgolyóbis, amelyet kíméletlenül a kapu közepébe küldött légiósunk, felállva a képzeletbeli góllövőlista képzeletbeli dobogójának képzeletbeli csúcsára. Tizenkét rundó kellett idén a mestertízeshez neki, míg tavaly a harmincadik fordulóban szerezte az ötödiket. Well done, avagy bem feito, ahogy az egyébként rendkívül butus google-fordító javasolja portugálul.

Aztán a szokásos butaságunk miatt hamarosan csupán megosztott első hellyé redukálódott ez a mesterlövész-pozíció. Túlzottan ideális szitu volt, hogy idegenben, a negyvenedik percben kettővel vezetünk, így össze kellett hozni egy büntetőt még a szünet előtt, amelyet a hazai ügyeletes gólvágó Milan Perics bevágott, így azonnal hűlni kezdett a fogunk alatt ropogó forró kása.

Ami a folytatást illeti, most sem sikerült újítanunk, a Kaposvárnak nem okozott gondot a zárt kontrajáték ellenszerének felderítése. Ahogy Pápán és Kecskeméten, itt is vezetésünk után hullajtottunk pontokat, azonban a két lőtt gól szerencsére elegendő volt ahhoz, hogy legalább iksszel távozzunk a Dél-Dunántúl Párizsából. Elképesztő mindenesetre, hogy az a csapat, amely a tavalyi őszi idényben mindössze egyszer adott le vezetésről pontokat (itthon a Győr ellen), egy évvel később négyszer teszi meg ugyanezt tizenkét meccs alatt. A fenti két helyszínhez hasonlóan tegnap is kaphattunk volna három gólt, de úgy látszik, ez a Rákóczi nem AZ a Rákóczi, amely tavaly a végéig versenyen volt Európáért.

Most ismét rangadóidőszak következik, hiszen két dobogóssal, a Diósgyőrrel és a Debrecennel tolatjuk a következő két hétben, reméljük, tartjuk magunkat a hagyományokhoz, és ezekre a csörtékre felszívjuk magunkat, mint Bácsi Sanyi egy-egy kokócsíkot a kora kilencvenes évek pesti éjszakájában.

fotók: Stummer András Zoltán (442.hu) és jómagam (1909foto.hu)

Gödörben a Honvéd – Kaposvár-Kispest beharangozó

A gyengébb bajnoki szereplés után általunk olyannyira várt fellélegzés, megtisztulás két hetének ma vége szakad, a kispesti hopliták délután Somogyország szívében, a Pruki-kávé elsőszámú hazai lelőhelyén, Kaposváron szúrhatják lándzsáikat ellenfelük szívének közepébe. A Sisa főtörzs által irányított Rákóczi-bérencek mindent meg fognak tenni hazai földjük megvédéséért, azonban túl kell járni az eszükön, és be kell bizonyítani: nem a forgandó hadi szerencse oka a két sereg közötti tisztes különbség a tabellán. Tömör beharang a hajtás után.

A modoroskodást félretéve, valóban jelentős lehet a mai cserte, hiszen a következő négymeccses etapból papíron a kaposvári fellépés a legkönnyebb. A dinamikus, de a pofonfát Debrecenben gyökerestől megára döntő Diósgyőr, Loki, valamint a kényelmes bundát magára oktrojáló Pécs ellen várhatóan brusztolni kell a három, illetve egy pontokért. Épp ezért ma kötelező a siker, ha meg akarjuk tartani dobogóközeli pozíciónkat az őszi szezon hosszú hajrájára fordulva.

Betegségek továbbra is gyötrik a keret tagjait (ez egyébként a fokozott munkahelyi szívatással kiegészítve bloggereinkre is igaz). A sérült vagy „sérült” Zelenka nélkül felálló csapatban Akassou sem kaphat szerepet a Paks elleni kevesebb, mint egy félidős ámokfutás folyományaképp, valamint a hírek szerint professzorunk, Botis is panaszos. Sisa mester keretéből a mai Nemzeti Sport nyom nélkül eltüntette a góllövőlista-éllovas Pericset, az elmúlt hetekben szintén sérülés által sanyargatott ék azonban nyilván az újságírói figyelmetlenség áldozata lett, és valójában kilencven percig fog a leshatáron futkosni egy-egy rövid Lovric-passzt, vagy Debreceni-betlit várva.

Ismét csak arra tudunk biztatni mindenkit, hogy látogasson el Magyarország egyetlen cukorgyári gödörben épült stadionjába! Szurkoljuk szét a Kaposvári éjszakát, hozzuk el a három egységet a Pécsi útról!

Ilyen az, amikor egy klub komolyan veszi a korábbi indulóját, vagyis:

Ólé, ólé,
A kispesti szív feldobog,
Ólé, ólé,
A csapatunk nyerni fog.
Piros-fekete a szívünk,
oroszlán a címerünk,
szeretjük a szép lányokat,
és mindenkit elverünk.

A kötényblogon jelent meg a hír, hogy az őszi idény hazai mérkőzéseire kedvezményes bérletet adtak ki. Hogy mi ebben a rendkívüli? Annyi mindössze, hogy remek ötlettől vezérelve, elküldték a linkelt oldalnak is a sajtóközleményt, vagyis mindent megtesznek azért, hogy még több hölgy látogasson ki rendszeresen a Bozsikba! Jól állunk, dobogóért megyünk, Sanyika visszatért, hát persze, hogy minden rendben. Azaz majdnem minden.

Várunk mindenkit szeretettel, mert miénk ez a sárkánybarlang, az ellenfél itt szalutááááál!