A tegnapi bajnokfricskázással lezárult az idei tavaszunk legnehezebb időszaka. Bár a legtöbben elsősorban a fehérvári tévégyári proletárok fiesztájának elodázását ünnepeltük a csörte után (talán még most is a pályánkon rohangásznának az örömittas, vagy simán ittas vidisták, ha kicsúszik a kezünkből a meccs), még fontosabb, hogy a megszerzett egy ponttal matematikailag is biztosítottuk a helyünket a jövő évi Bohócliga I. indulói között.
Sikerül az a – valóban erőn felüli – hőstett, amelyről bő egy hónappal ezelőtt, a ZTE elleni vereség után álmodni sem mert volna a mezei blogger, vagy szurker. Akkor mindössze két pontra voltunk a kiesőzónától, az alvó ördög vasvillájának hegye bizony erőteljesen kezdte kapirgálni a hátsó felünket. Eztán megmutattuk, hogy – szegény Véber Gyurkáékkal ellentétben – nekünk vannak győztes mentalitású labdarúgóink, sőt – mint az elmúlt százkét évben kiderült – győztes mentalitású klub vagyunk: az utóbbi hat forduló nso-s formatabelláját 4-1-1-es mérleggel vezetjük, ami nem kis bravúr a ZTE-meccs után a klubon belül uralkodó hangulat tudatában.
A bentmaradás tehát zsebben, mostantól csupán sörmeccsek következnek – gondolnánk – azonban korántsem ez a helyzet. A bajnoki élmenők (Paks, Kaposvár, Vidi) ellen hazai pályán megszerzett hét pont után most a sörtabella bezzegcsapataival mérjük össze erőnket. Szerdán és szombaton a Győr, illetve az Újpest lesz az ellenfél, nagy bánatunkra mindkét együttes több mint tízezer palacknyi/doboznyi/korsónyi Borsodival előz meg minket (a pályán reméljük, fordított lesz a helyzet).
A zárófordulós aranyparti kiruccanás után pedig ismét jön a jól megérdemelt pihenés, amely számunkra egy rakat távozót és – remélhetőleg – kevés, de annál pengésebb érkezőt tartogat. Bajner Bálint menesztésével már a héten megkezdődött feleslegesnek bizonyult játékosok Kispestről való evakuálása, és a proszessz nem fog egykönnyen leállni.
„Megtaláltuk azt a tíz-tizenkét embert, akire számíthatunk, a mögöttük lévők fiatalok, vagy olyanok, akik később nem biztos, hogy a csapatnál lesznek” – nyilatkozta mesterünk, Supka Attila tegnap este a sajtótájékoztató után riporterünknek. Az biztosnak tűnik, hogy a másodosztálytól nagy valószínűséggel könnyes búcsút vevő második csapat „fizetős játékosai” – például Haruna, Diallo, vagy a jó öreg Kincses Péter – veszik a kalapjukat, és az is biztosnak tűnik, hogy az első csapatban az utóbbi időben már egyre kevesebb szerepet kapó, a szakmai stábbal nem éppen kifogástalan kapcsolatot ápoló Sadjo baba is új klub után nézhet.
A Rufino-Rouani-Bright-Fieber kvartettért nemigen fáj(na) a szívünk, sőt esetleges távozásukkal hevesebb vérmérsékletű szimpatizánsaink meg is spórolhatnának idényenként néhány doboz nyugtatót. Valószínűleg az epizodista, ugyanakkor – stábunk meglátása szerint – a poéngyáros dumagép szerepében tetszelgő Tomislav Labudovicot sem marasztalják Kispesten, hiszen a Siófokon kölcsönben lévő Novák Alexisz kész a visszatérésre.
„Már elindult az a folyamat az elmúlt időszakban, amikor keressük azokat a játékosokat, akikkel ki tudjuk egészíteni a csapatot, vagy akik meghatározók lehetnek, versenyhelyzetet teremthetnek” – jelezte Supka, korábban pedig azt is megszellőztette, hogy ezúttal a magyar piacon próbál használható spílereket találni. Az újakon kívül Ivancsics esetleges leigazolásával, valamint az akadémistáknak felajánlott profi szerződésekkel (a múlt héten állítólag négy fiatal már aláírta kontraktusát) lehetne bővíteni a keretet. Reméljük sikerül a frissítés, és az őszt egy leheletnyivel erősebb csapattal kezdhetjük.
A dobogóesélyes Paks és a Kaposvár legyőzése után ezúttal a leendő (ám jelenleg csak wannabe) bajnokcsapat, a Vidi is megizzasztásra került a Bozsik gyehennáján. Nem így indult, az igaz, de a kezdeti sokkból felébredő és a bealvó Vidire rámászó csapatunk végül ikszre hozta le a presztízsmeccset, mi pedig értékelünk, a hajtás után.
IVANCSICS: Csodás csavarásáért jár az 5.5, viszont magán a meccsen ma haloványabb volt, a beadásai nem jöttek össze és az összjátékban sem ment neki úgy, mint az elmúlt hetekben. Mondjuk, ha tartaná azt, hogy 1 meccsen jól játszik, a következőn meg oktató szabadrúgásgólt heggeszt, azzal, azt hiszem, kiegyeznék.
Ünnepre készült Fehérvár, és személyesen 20 év után Mezey doki. Ünnepre készült a III. félidő c. médiatermék, ünnepre készült a Nemzeti Sport. Sőt, a sportsajtó által sulykolt hype alapján a fociban kevéssé járatos ember már-már azt hihette: az egész ország. Nos, az ünnepből e hétvégén még nem lett semmi – nemcsak a Paks nyerte meg a saját meccsét, de ami a LÉNYEG: a mieink is odatették magukat tegnap este: rémálomszerű kezdés után két remekbeszabott szabadrúgás nyomán döntetlenre hoztuk a kispesti mérkőzést, így a Dottorééknek még 1 hetet biztos várni kell az ünnepléssel.
A Vidi is rájöhetett: nem lesz ez így jó, ha hagyják feljönni a Kispestet, így Alves rázta meg magát, és Mezeyék szerint önző, Öcsém szerint pazar megoldással mellé pörgetett, noha Nikolics valóban középen várta a ziccerpasszt. Nos ez a hajó elment, a 40. minuta környékén a mi egyik uszályunk viszont dokkba állt: szabadrúgáshoz jutottunk, Gege állt a labda mögé, majd Bozsovicsnak ezúttal a bal felső sarokba utalt ki egy kispesti dugót. Remekbeszabott találat volt ez is, ráadásul pont a félidő végén, hát a játékos-kijáróba való bevonuláskor Mezey mester feje bizony elég gyűrött állapotban leledzett ennek folyományaként.
A sajtótáj papírformát hozott. Supka dicsérte a csapatot és kb. köszönetet mondott a szoftosan egyoldalú médiafelvezetésnek, amely kvázi senkiházi kiscsapatként (sem) foglalkozott a Kispesttel, ám a nagy Vidi-beharangozás a játékosaink feltüzelését is megkönnyítette. Mezey ezúttal sem ajnározott minket, aminek örültem, hiszen ő csak akkor szól elismerően rólunk, amennyiben böcsülettel kapunk egy ötöst tőlük. Ezt a szívességet ma nem tettük meg, a kispesti oroszlán, bármilyen sánta is mostanában, azért odakapott az elkényelmesedő és rátarti sóstóiaknak. A Dottore és csapata így, miközben kigurult a Bozsikból, azt kérdezgethette magában e hétvégéjük kapcsán, mint kellő humorérzékű ember a Sas-kabaré valamely adását követően: na de hol maradt a csattanó? Elrontottuk tehát a székesfehérvári hétvégi terveket, ám a jövő héten valószínűleg kinyílik majd az a pezsgő most már tényleg, Mezey pedig 20 év után ismét bajnoki címet ünnepel majd. Mit lehet erre mondani mást? Gratulálunk, viszont Gyuri bácsi legutóbbi aranyának azért jobban örültünk.
„A Bp. Honvéd FC a mai napon közös megegyezéssel szerződést bontott Bajner Bálinttal.” – 
Nyerünk? NEM! Jó Kispest-szokás szerint azonban a ’90-es évek elején bizony mumusunknak számító Siófok elviszi mindhárom pontot. Emlékszem, gyerekként iszonyat csalódott voltam emiatt – de mielőtt összeomlott volna bennem a piros-fehér világkép, másnap a nagy ellenlábas Fradi nem bírt a Megyeri útra vitt meccsen a Bp.Volánnal.
Vissza a jelenbe e könnyeztető időutazást követően. Vasárnap nem mi készülünk bajnokavatóra, és most nagyon nem örülnénk ha a Dottore arca itt simulna ki végleg ebben az idényben. Amiért anno mi kaptuk a cinkelést a ’80-asokban, hogy a líbling csapat vagyunk, az most az ellenfélre igaz a szurkolói köznyelvben. Minden megváltozott. Még csak esélyesek sem vagyunk. Fura ezt megemészteni, bár lassan 20 év óta, hát már nem lázad úgy az ember. Viszont a kisördög az ott ül a vállon, és azt suttogja: akármi is lehet. Nos ebbe a piciny szalmaszálba kapaszkodva, jó lenne egy nagy meccset lehozni aminek a végén most mi lehetnénk a Siófok, aki elodázza a bajnoki címet, és ha kifordítva-kitekerve is, de a Bozsikban ismétlődjön a történelem…
Beszámolónkban már jeleztük, hogy a találkozót követően Sisa Tiborral, korábbi edzőnkkel is elbeszélgettünk. Egy kicsit részletesebben, egy kicsit emocionálisabban, egy kicsit rendhagyóbban szokásos interjúinknál. A Tréner továbbra is remek beszélgetőtárs, aki ráadásul csapata veresége ellenére is készséggel állt diktafonunk elé, s a beszélgetést végighallgatva az egyszeri Honvéd drukker csak még jobban sajnálja, hogy pont neki nem jött össze Kispesten a „nagy áttörés”. Emlékszem, anno a labdabiztoson még Hanta értekezett a 2009 február végi edzőváltásunkról, valami olyasféle címmel: hogy Kispesten az „Egyetlen”. (Tudom, ahogy Lakat T. Károly mondaná, klasszikust csak pontosan idézzünk de most meló közben nincs időm kikeresni az inkriminált veghhanta-zsengét). Még akkor gondoltam is: szimpatikus arc ez a Sisa, de nem túlzás ez? Nos, nem volt túlzás. Ma már külön utakon járunk, a Tréner és MI, a Kispest, de a 2009-es MK-siker és régi interjúink azért örök emlékek maradnak.
Zsinórban a harmadik hazai meccset húztuk be, ráadásul tegnap a Szolnok elleni csatát idézően borult meg a pálya egyensúlya, s nem a mi kapunk felé lejtve. Osztályozzuk hát a csapattagokat, hagyományainknak megfelelően, a hajtás után, ezúttal sem kesernyés szájízzel, szerencsére.