Mastodon Mastodon

Címszavakban az egri labdarúgás elmúlt néhány évéről

Nem római kori amfiteátrum, stadion Egerben. (fotó: magyarfutball.hu)

Az egri csapat összesen öt idényt töltött el története során az élvonalban. 1961-ben, amikor mesterségesen gyúrnak össze egy Dózsa néven futó egyesületet, még a harmadosztályban élik mindennapjaikat, ám egy idénnyel később már az Nb2-ben találjuk őket. Olyan, és egyébként korrekt névválogatottakba illő arcokkal, mint Várallyai, vagy Üsztöke.

Egy csoporttal feljebb hamar megszilárdítják a helyüket, az első idényes 9. helyezést két ezüst és a feljutás szándékának kimondása követi. Egy év Nb1/b (mert átszervezős MLSZ-elnök mindig volt és mindig lesz), majd jöhetett a nagy ugrás: Szentmarjai Tibor csapata Heves megyébe csábítja a Ferencvárost, ráadásul tétmeccsre, nem a már akkor is divatos hírverőre. Az idény talán legnagyobb sikerét épp ellenünk érik el, ahogy Supka csapata is képes volt Tatabányán három gólos előnyről kikapni, úgy Komoráéknak sem esett nehezükre. Igaz, akkor még Bochum sem volt.

Idény végén kiesés, de a klubvezetés nem fárad, cél az azonnali visszajutás. Mivel nem esnek abba a hibába, mint Kutas Róbert és a REAC, Mátyus Jani helyett egy tapasztalt szakvezetést visznek le a megyébe. Turai Andrással megvan a feljutás, az idénynyitón azonban mégsem ő, hanem Szusza Ferenc dirigál a kispadról. Hiába a veretes játékosmúlt, az első osztály ismét csak egy évig tart.

A hatvanas-hetvenes évek fordulóján kicsit eljátszanak a Haladás-féle irányvonallal, és minden Nb1-es évre ráhúznak egy másodosztályost. Hogy milyen a megszokás hatalma, ékesen bizonyítja egy újabb kiesés, ezúttal viszont hosszabb erőgyűjtésre.

1977-ben újabb egyesülés, ezúttal a Dózsa és a Vasas szerelméből (valamint a helyi pártbizottság akaratából) jön létre az Eger Sportegyesület. Az újabb élvonalbeli idény (és kiesés) azonban még mindig várat magára.

Új célokhoz új arc dukál: Csank Jánost szerzik meg mesterüknek, és indítják el a váci bajnoki cím és a jugók elleni egy-hét felé ívelő pályáján. 1984-85-re össze is jön a negyedik bepróbálkozás, a fedélzeten Aranyos, Megyesi és Smuczer matrózokkal. A siker elementális, a stadiont bővíteni kell (lám, hol tartott alig negyedszázada a magyar futball, azóta olyan híreket hallani, hogy a Juventus kisebb stadionba költözne). A bennmaradás ezúttal sem sikerül, de annyi vigasz azért éri az egrieket, hogy ezúttal nem csontutolsóként búcsúznak, hanem az igen előkelő 15. helyen.

Csank mester idény végén Békéscsabára távozik megágyazni Pásztornak és a Szarvas-Kulcsár támadósornak, érkezik helyére Kiss Tibor, és vele egy újabb évnyi Nb1. Mindmáig utojára.

1987. március 7-én találkoztunk utoljára bajnoki tétmeccs keretében az Egerrel, és Döme kései góljával idegenből hoztuk el a két pontot. A két csapat a következő felállásban szerepelt a mérkőzésen:

EGER: Bodolai- Lengyel, Méhesi, Varga, Jávorszky- Barabás, László, Csepregi- Szilágyi, Fodor A., Kiss Gy. Edző: Kiss Tibor

BP. HONVÉD: Andrusch – Sallai, Csuhay, Garaba, Sass – Sikesdi, Fitos, Détári – Fodor I., Dajka, Kovács K.. Edző: Komora Imre.

A rendszerváltás után, valamint a Dohánygyár kivonulásának következtében az egri labdarúgás megbicsaklik, 1995-ben Csuhayval a padon még az Nb2-ből is kihullanak. A következő évben sikerül visszajutni (ismét felejthetetlen nevekkel: Bezzegh, Hompoth, Kiskapusi, Klátyik), majd némi jóindulattal ráfogni a szereplésükre, hogy középcsapat. Közben olyan játékosok fordulnak meg az Egerben, mint az egykor nálunk is éveket ellébecoló – és méltán elfeledett – Cipf Zoltán. Év végén azonban ezúttal nem a megszokott kiesős móka, hanem az akkoriban divatos megszűnős scenárió játszódik le, a szintén akkoriban divatos megoldással: Agria FC néven vásárolnak Nb3-as indulási jogot. Az ötlet nem jön be, egy 14. helyezéssel kombinált ismételt megszűnés, és két év futballmentes elvonó következik.

Az Eger FC legújabb kori története 2005-ben, a megye II-ből indult, és a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének Honvéd elleni meccse jelenti mindmáig a legnagyobb sikert, valamint egy újabb üveg bikavér ünnepi felpattintásának apropóját.

Címszavakban az egri labdarúgás elmúlt néhány évéről

Nem római kori amfiteátrum, stadion Egerben. (fotó: magyarfutball.hu)

Az egri csapat összesen öt idényt töltött el története során az élvonalban. 1961-ben, amikor mesterségesen gyúrnak össze egy Dózsa néven futó egyesületet, még a harmadosztályban élik mindennapjaikat, ám egy idénnyel később már az Nb2-ben találjuk őket. Olyan, és egyébként korrekt névválogatottakba illő arcokkal, mint Várallyai, vagy Üsztöke.

Egy csoporttal feljebb hamar megszilárdítják a helyüket, az első idényes 9. helyezést két ezüst és a feljutás szándékának kimondása követi. Egy év Nb1/b (mert átszervezős MLSZ-elnök mindig volt és mindig lesz), majd jöhetett a nagy ugrás: Szentmarjai Tibor csapata Heves megyébe csábítja a Ferencvárost, ráadásul tétmeccsre, nem a már akkor is divatos hírverőre. Az idény talán legnagyobb sikerét épp ellenünk érik el, ahogy Supka csapata is képes volt Tatabányán három gólos előnyről kikapni, úgy Komoráéknak sem esett nehezükre. Igaz, akkor még Bochum sem volt.

Idény végén kiesés, de a klubvezetés nem fárad, cél az azonnali visszajutás. Mivel nem esnek abba a hibába, mint Kutas Róbert és a REAC, Mátyus Jani helyett egy tapasztalt szakvezetést visznek le a megyébe. Turai Andrással megvan a feljutás, az idénynyitón azonban mégsem ő, hanem Szusza Ferenc dirigál a kispadról. Hiába a veretes játékosmúlt, az első osztály ismét csak egy évig tart.

A hatvanas-hetvenes évek fordulóján kicsit eljátszanak a Haladás-féle irányvonallal, és minden Nb1-es évre ráhúznak egy másodosztályost. Hogy milyen a megszokás hatalma, ékesen bizonyítja egy újabb kiesés, ezúttal viszont hosszabb erőgyűjtésre.

1977-ben újabb egyesülés, ezúttal a Dózsa és a Vasas szerelméből (valamint a helyi pártbizottság akaratából) jön létre az Eger Sportegyesület. Az újabb élvonalbeli idény (és kiesés) azonban még mindig várat magára.

Új célokhoz új arc dukál: Csank Jánost szerzik meg mesterüknek, és indítják el a váci bajnoki cím és a jugók elleni egy-hét felé ívelő pályáján. 1984-85-re össze is jön a negyedik bepróbálkozás, a fedélzeten Aranyos, Megyesi és Smuczer matrózokkal. A siker elementális, a stadiont bővíteni kell (lám, hol tartott alig negyedszázada a magyar futball, azóta olyan híreket hallani, hogy a Juventus kisebb stadionba költözne). A bennmaradás ezúttal sem sikerül, de annyi vigasz azért éri az egrieket, hogy ezúttal nem csontutolsóként búcsúznak, hanem az igen előkelő 15. helyen.

Csank mester idény végén Békéscsabára távozik megágyazni Pásztornak és a Szarvas-Kulcsár támadósornak, érkezik helyére Kiss Tibor, és vele egy újabb évnyi Nb1. Mindmáig utojára.

1987. március 7-én találkoztunk utoljára bajnoki tétmeccs keretében az Egerrel, és Döme kései góljával idegenből hoztuk el a két pontot. A két csapat a következő felállásban szerepelt a mérkőzésen:

EGER: Bodolai- Lengyel, Méhesi, Varga, Jávorszky- Barabás, László, Csepregi- Szilágyi, Fodor A., Kiss Gy. Edző: Kiss Tibor

BP. HONVÉD: Andrusch – Sallai, Csuhay, Garaba, Sass – Sikesdi, Fitos, Détári – Fodor I., Dajka, Kovács K.. Edző: Komora Imre.

A rendszerváltás után, valamint a Dohánygyár kivonulásának következtében az egri labdarúgás megbicsaklik, 1995-ben Csuhayval a padon még az Nb2-ből is kihullanak. A következő évben sikerül visszajutni (ismét felejthetetlen nevekkel: Bezzegh, Hompoth, Kiskapusi, Klátyik), majd némi jóindulattal ráfogni a szereplésükre, hogy középcsapat. Közben olyan játékosok fordulnak meg az Egerben, mint az egykor nálunk is éveket ellébecoló – és méltán elfeledett – Cipf Zoltán. Év végén azonban ezúttal nem a megszokott kiesős móka, hanem az akkoriban divatos megszűnős scenárió játszódik le, a szintén akkoriban divatos megoldással: Agria FC néven vásárolnak Nb3-as indulási jogot. Az ötlet nem jön be, egy 14. helyezéssel kombinált ismételt megszűnés, és két év futballmentes elvonó következik.

Az Eger FC legújabb kori története 2005-ben, a megye II-ből indult, és a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének Honvéd elleni meccse jelenti mindmáig a legnagyobb sikert, valamint egy újabb üveg bikavér ünnepi felpattintásának apropóját.

Az én Kispest-Honvéd sztorim

Sajátos sorozat indítására vállalkoznék most, természetesen az érdeklődés függvényében. Speciális (közel)múltidéző időutazásra invitálnám a blog olvasóit, kedvenc csapatunk elmúlt 20 évét helyezve a fókuszba. Hogy miért pont ezt a 20 évet? Azon egyszerű oknál fogva hogy jómagam ténylegesen 1990-től vagyok (nem kicsit) elfogult Honvéd szurkoló vagy ha úgy tetszik Kispest drukker, így ezen periódusra van személyes rálátásom, szép és borzalmas fociemlékekkel egyaránt súlyosbítva. A következőkben tehát évenként vándorolnék végig az említett idények történésein – szigorúan szubjektív szemmel, kevesebb statisztikai adattal de annál több saját benyomással, bízva abban hogy a kommentelők ezeket kiegészítik a saját verziókkal – ebben a megoldásban az Örülünk,Vincent? blog futballtörténeti sorozata egyébként irányadó, mindenképp. S ha már itt tartunk, nem mehetek el szó nélkül amellett hogy az említett blog sorozata mellett a Hornby féle Fociláz (Fever Pitch) regény szemlélete is érezhetően jelen lesz az írásokban, persze csak hangulat szintjén. Akit mindez felcsigázott, az lapozzon és kezdjük is, mégpedig az 1990-91-es szezonnal.

Nyilván a Honvédossá válás sztorija is megérne egy külön misét, de ezzel nem fárasztom az olvasókat. A Miért pont a Kispest? kérdésre remek és az enyémnél frappánsabb válaszokat is kaphatunk az 1909.hu (azt hiszem hasonló című) egyik topicjában. Lényeg a lényeg, „kispester”-ré szocializálódásom egy igen kettős pillanatában történt a ’80-as –’90-es évek fordulójának, lévén az időszakot egyértelműen uraló csapatunk épp akkor futotta egyetlen gázos idényét (1989-90) mikor én becsatlakoztam. Így eleinte nekem az volt a normális hogy a Veszprém is aláz minket otthon (a Vasárnapi Hírek hegyiiván-díjas című „A Veszprém Kispesten parancsolt megállj-t a Honvéd kiskatonáinak” cikkét is rezignált beletörődéssel olvastam), a fővárosi csapatok rendre kiosztották az aktuális kokit, és bizony osztályozó lett a vége, ahol a Kazincbarcika (ma már tudom, Lipcseistől) épphogy le lett verve (1-0, 2-2), így jöhetett az újabb NB1-es idény.

Emlékszem, nyáron tudtam meg hogy új vezetőedző jön a gyerekszemmel is antikarizmatikus Haász Sándor helyére, valami Mezey György (szakmai stábjában Egervári Rajzművész és Szurgent pályaedzők, Tóth Kálmán gyúró, Pálinkás kapusedző). Faterom elég szkeptikus volt, valami Mexikói égésről beszélt meg „csak a katedrán van otthon” jelzővel ihlette az új trénert, így én sem vártam sokat tőle. Aztán kezdődött a bajnokság.

Épp ciprusi nyaralásunkról tartottunk hazafele a Malév járatán, mikor a légikisasszony kiosztotta a napilapokat, s én lecsaptam a Népsportra. Ott láttam, hogy idegenben léptük le a számomra a ”mindig veszélyes” kasztban számon tartott Vidit (még Waltham utónévvel), ráadásul pont az onnan átcsábított Vancea is vert egy gólt (akkoriban olyan tehetségek  fémjelezték a Vidit mint a még ifjú Kuttor Kutya-Sallói kettős, természetesen a Muzsnay, Németh fivérek, Mitring, Bekő vonulat veretesebb nevei mellett). A következő hétfőn a reggeli mellé akkor még járatott Népszabadságban aggódva lestem a tabellát hogy hol állunk, s az utolsó idény alapján bőszen kerestem magunkat a 10. helytől lefele…sehol semmi…5.-10. között sem…mi van, kihagytak minket a listáról? És akkor bizony az első helyre siklott a szemem… ha emlékezetem nem csal, talán le sem jöttünk a dobogó legfelső fokáról már többé abban a szezonban…!

Az ősz így egy furcsa de annál csodálatosabb akklimatizálódással telt. Kezdtem megszokni hogy nagycsapat vagyunk Magyarországon. Ekkoriban még jobbára TV-n vagy újságból követtem az eseményeket hiszen 9 évesen még nem mászkáltam egyedül meccsre, Apu meg akkoriban épp nem járogatott ki. Igazából az ETO elleni váratlan hazai vereség és a Veszprém ellenébeni szintén hazai remi volt kisiklás, az idegenbeli meccseket hozta a csapat (hopp…épp mint ma). Vertük a viharsarki mumusokat (hiába állították ki ellenünk az NB1 egész történelmének legnívódíjasabb neveit felsorakoztató Ottlakán-Zahorán-Csalánosi sort), majd itthon a szezon szerintem egyik legfontosabb meccsén az Újpestről importált Kovács Ervin duplájával a Fradit. A sorozatos győzelmek (idegenben Újpest is, természetesen) között egy hazai döntetlen a Vasas ellen mutatott népi torpanást de aztán a hétközben – a taxisblokád miatt elmaradt- Szeged SC elleni pótláson javítottunk. Emlékszem Gulyás László említette az összefoglalóban egy bizonyos Vincze nevét aki ekkoriban játszott először nálunk (egész pontosan 1-2 fordulóval azelőtt a Siófok ellen már csere volt) a Leccétől való nyári leigazolását követő sérülése miatt, és akiről Apu azt mondta hogy pengés gyerek. Hát pengés bizony, itt is betalált. A szezont az MTK stadionban zártuk, Gregor Józsi hintett egy laza négyest (erre mondaná az egyszeri magyar sportzsurnaliszta: ihletett formában játszott), amivel a GÓL labdarúgómagazin „Fordulóról fordulóra” fotórovatába is bekerült örvendő portréja, ő maga meg a góllövőlista élére abászkodott.

A téli szünetben végletesen úrrá lett rajtam a fociláz. Akkoriban rendes ’80as évekbeli iskoláshoz méltóan rendszeresen gomboztunk a haverokkal, így nem volt kérdés hogy az én csapatom a Bp. Honvéd lesz. Mivel fotókat keveset lehetett találni a játékosokról akkoriban, megfelelő méretben én egy Ápiszban beszerzett Hamburger SV-t alakítottam át, hosszú hajat és bajszot rajzolva a germán arcokra így kreálva Pisont Pistát, Csehi Tibit. Mire jött a tavaszi szezonkezdet, már tűkön ültem. Addigra a bajnokság erőviszonyai is tisztázódni látszottak, kirajzolva a két fő esélyest: minket, a magabiztosan vezető Honvédot, illetve a Nyilasival a kispadon minket üldöző arch enemy-t, a Fradit, akik a tavaszi szezonra a Szenes-Patkós erdélyi duóval, valamint az algír (?) Nacerrel erősítve próbáltak minket megelőzni. Hehe, próbálhattak azok mindent…     

A nyitány Vácott, igen jó meccsen 3:2 ide az Izzó ellen. Ne feledjük, bár ekkor még tán nem értek dobogóra, Csank fővadásszal már kezdték miutogatni oroszlánkörmeiket a Nagy Tibor szabadrúgásgól-gyártó kisiparos által vezetett váciak. Vitray közvetített, a VI MTE kék gatya-fehér mez kombóban; mi az általam leginkább kultivált tiszta vörösben, Kispesti Áruház mezreklámmal, csillogó Hummel szerelés. Az első félidőben vezetünk, Csehi Tibié a szezon első gólja, szabadrúgásból. Majd fordít a Vác. Körmöm már nincs sok. Majd jön Gregor 11-ese, és gólpassza Pilunak, fordítunk, nem állíthat meg senki!

A kupából ezután kiejtett minket (2:3, 0:0) a Diósgyőr, akiknek ekkor tanulom meg a nevét. Évek múlva bajnokavatót ülhetünk náluk majd kapunk egy ötöst a Krémer vészkorszakban, hogy a másodosztályban ezt majd mi tegyük meg velük. De ez még a jövő zenéje ekkor… A győzelmek mellé az akkoriban vidéki fellegváraknak számító Győr és Veszprém (kapus: az ifjú Végh Zoli) ellen idegenben sem tudunk győzni, szerencsére a Fradi is botladozik. Már mindenki tudja hogy az Üllői úti derbi előrehozott bajnoki döntő lesz. Én kb 1 hétig nem aludtam a meccs előtt. Féltettem a srácokat. 20000 őrjöngő fradista előtt nehogy beremegjen a láb… A tavaszi idény első felét egy meglepő igazolással zárjuk. Kámánt és Fodor Focit leadjuk Siófokra (Fodort máig nem értem), Marozsánért cserébe. Utóbbinak örültem mert jellegadó figurája volt az Olajbányásznak de valljuk meg mai szemmel ez egy elég eszetlen Bayern-szerű igazolás volt, „összekapni minden épkézláb vezéregyéniséget más csapatoktól” jelszóval, hogy ne azokat erősítsék. Na de Fodorról lemondani, aki a középpálya motorja Pisonttal… áhh.

Eljött hát a rangadó napja. Április vége, szombati este. Vacsorázni már nem tudtam aznap izgalmamban, csak meccs után. Petry – Urbányi, Csepregi, Csábi, Cseh – Marozsán, Kovács, Csehi – Gregor, Vancea, Vincze kezdővel állunk fel. Hol van a jó formában lévő Pisont? Mezey variál, Marozsán kezd inkább. Jól kezdünk, de a Fradi is nyom. Keresztúri 1 szöglet után gólt fejel. Még jobban nyomnak. Mire felállunk, szünet. Marozsán le, a LEGNAGYOBB KIRÁLY be. Meg a gól is Balogh Tonó kapujába. Igazán fifikás teljesítmény volt – egy szögletből lecsorgó labdát vert be Pista a rövidnél. Balogh akkoriban remekül védett nagy dolog volt így meglepni. A végére magunkra húzzuk a Fradit de egy Gregor kapufa révén közelebb állunk a győzelemhez. 1:1 a vége. Az utolsó húsz percben a hazai szurkerek habzó szájjal üvöltik kedvenc slágerüket, a „Meneküljetek” c. kórusművet, de ez sem hatja meg a csapatot. 1 pont behúzva, maradt a távolság köztünk!

A következő fordulókban hozzuk a kötelezőket, majd a 27. játéknapon a már Fodorékkal upgarde-elt Siófok itthon kioszt egy maflást a Bozsikban, de mivel a Fradika a vér gyenge Volán otthonában lezakózik, 3 fordulóval zárás előtt miénk az arany. „A Volán szálította a pezsgőt Kispestre” üvöltötte másnap a NS címlapja. Köszönjük ezúton is a Czabán Samu térieknek! Nem láttam a boldogságtól. Az egy éve még majdnem kieső pofozógép csapatunk (mondjuk azzal a kerettel… mai szemmel az a szereplés is megérne egy bővebb elemzést) aranyérmes. A végét annak rendje és módja szerint elszórakozzuk, vereség Pécsett, iksz Angyalföldön, hogy aztán a zárás igazi fieszta legyen az MTK ellen. Akkoriban mindig az idényzárókra jártunk ki Apámmal és Öcsémmel, ez sem volt kivétel. A szembeoldal tele, nyilván nem MTK-sokkal. A korzó dugig, tribün dettó. Csehi Tibi a később az év góljának választott szabadrúgást heggeszti Zsiborás kapujába, utóbbi szakállas feje máig előttem van ahogy repül a labdáért a korzó felé fordult arccal, de hiába. Jován egyenlítő (11-es) gólja rondít az összképen, de a vége előtt 10 perccel Komódi közelről betalál, győzelem, bajnoki cím, az év edzője cím Mezey-é, Gregor gólkirály (15 dugó ha jól sejtem), kvázi rajt-cél győzelem. Mindent vittünk.

Ma már persze igazat adok Apunak, hogy a 9 igazolt új és magyar szinten remek játékossal azért nem volt egy Mourinhói teljesítmény Mezey performansza, de én azért máig respektálom a kispesti ténykedését (ami azóta történt azt hagyjuk) akkoriban pedig edzőpápaként tekintettem rá. Felépített egy stabil, jó gárdát, nézhető, élvezhető focival. Voltak hangulatos meccseink, és egyértelműen a legjobbak voltunk. Mai fejjel persze érdekelne hogyha Nyilasi rutinosabb vagy a Fradi nem botlik annyit akkor Mezey azt a bajnoki címünket is elidegeskedi-e mint tette azt pl. a Vidinél tavaly, mert a hullámvölgyből kihozatal …hát nem a Dottore erőssége, lásd majd a következő idényünket.
Sikesdi -még újoncként (forrás-orulunkvincent.blog.hu)

Az idénybeli alapcsapatunk kb a következő volt:
Petry – Csábi, Csepregi, Cseh – Csehi T., Sikesdi (Urbányi), Kovács E.  Fodor (Pisont) – Gregor, Vincze, Vancea. A cserekapus Tarlósi igazából csak a kupában jutott szerephez, a védelemben Bánfi, illetve a szezon elején (a később a Haladásba távozó) Bognár, a középpályán Marozsán, Komódi és a későbbi Garami-féle UTE alapembere, a kárpátaljai Jeney, a csatársorban Kámán vagy Molnár Ferenc jutott szóhoz esetenként. A CS-betűs védelem nekem máig etalon, Csepregi Csöpi a valaha volt kedvenc kispesti liberóm, szívfájdalmam, hogy csak 2 idényt húzott le nálunk. Sikesdiből sajnos csak ezt az egy idényt láttam, megható jelenet volt, ahogy az MTK ellen becserélésekor vastapssal köszönte meg neki a közönség a sok bajnoki címet (ne feledjük a legtöbbször bajnok Kispest-focista ő). Azt hiszem a valaha volt kedvenc Honvédom volt ez, a már említett Sikesdi és a a CS betűsök mellett Kovács Ervin, Pisont, Perty mind óriási favoritok voltak…

A BAJNOKCSAPAT (forrás: honvedfc.hu)

Az idény végén tehát eufória uralkodott, a suliban néhány fradista osztálytársam (wekerlei suli révén akkoriban még nagyon nem volt divat itt nem kispestesnek lenni) igencsak meghúzta magát, én pedig büszkén feszítettem peckes Camping bringám nyergében melynek a kormányszerkezet alatti csavarjára bőszen feloktrojáltam féltve őrzött kincsemet, egy eredeti BHSE zászlót még a futó katonaalakkal a babérkoszorőban. A nyár izgalmasnak ígérkezett. Ki távozik, kikkel erősítünk vajon a BEK-re? Kit kapunk a legrangosabb európai kupában? Sikerül-e a címvédés? A felszín alatt névváltozásról csicsergett a zuhanyhíradó, mely szerint leválva a Budapest Honvéd SE-ről KHFC-ként folytatjuk tovább… szóval lesz mire emlékezni a következő idény kapcsán is.

Jegyinfo az Újpest ellen

Az Újpest elleni jövő hét szombati meccsre a belépőket már a hét folyamán meg lehet vásárolni a Bozsik stadionban, az egykori Hotel épületében. A jegyek 1500 Forintba kerülnek, és minden hétköznap délelőtt 10 óra és délután 16 óra között a pénzügyön (II. emelet) szerezhetőek be. Ha valaki nem tud a megadott időpontban kimenni, az se keseredjen el (és főleg ne maradjon otthon!), mert a hivatalos hírekkel ellentétben biztos, hogy a vendégszektornál is lehet majd jegyet vásárolni a mérkőzés előtt. Ez eddig minden évben így volt, és ezután is így lesz. Hogy ennek ellenére miért kell folyamatosan az ellenkezőjét híresztelni, az igazi talány, hiszen ezek a hírek legfeljebb a szurkolók elriasztását szolgálhatják.
MINDENKI ÚJPESTRE!

(1909.hu)

Ezt vártuk azt’ mégsem jó…

babvik: MG 0006

Előzetesen, valljuk meg, „kiegyezős” volt ez az 1:1. Itthon úgyis nézhetetlenek harmatosak vagyunk, idegenben meg megállíthatatlanok, szóval csak nyerjünk a lilák ellen, itthon meg egy X már királyi a Győr ellen. A különböző Kispest-related vagy sima NB I orientáltságú szurkolói fórumok hasonlóképp vélekedtek, szóval aláírtuk volna ezt előre…. Ehhez képest…

Az első játékrész igazolta is a várakozásokat. Állóháború, merev arcvonalak, toporzékoló és bírót kárhoztató Pintér, 90%-ban nyugodtan ülő, 10%-ban teátrálisan hepciáskodó Morales. Egy Hajdú szabadrúgás itt, egy Bougherra lesgól ott, Holé Sándor Bozsik-beli vendéglátás vezető új sálban grasszál a korzón, ennyi. Nem sok. A 2000-res évek elején még legendás korzó-közönség is hozzászürkült a csapathoz, mindössze egy fáradt „Szökellj, gazellám” borízű hangzott fel egy gyorsan hamvába haló Abbass elfutási kísérletnél… Nem az igazi.

A második félidő is hasonlóan indult, beigazolódni látszott tehát a hantai jóslat az ORTT által nézhetetlenné minősítendő meccsről, azonban érkezik egy Abass villanás, és jön a tizi. Hajdú beveri, OK. Utána megkattant a csapat vagy mi, mert elindultunk lendületesen támadni. A hangulat is kezdte elérni a lelátón egy ’90-es évek végi Kispest-Stadler szintjét az addigi csöndes szemlélődés helyett, s Bojtor Laci dupla kísérleténél már némi meccshangulat is vibrált a levegőben. Támadunk, toljuk, itthon, el sem hiszem! Aztán a kihagyott helyzetek megbosszulják magukat, jön a menetrendszerű gól a semmiből, hogy a végén hiába fussunk az eredmény után.

Csak egy megjegyzés –  Sisa trénert azért kárhoztattuk, hogy a csapat 90%-a a saját térfelén játszik sóbálványt támadáskor, ehhez képest most 1:0-nál hasonló pörformanszot tolt a csapat, a mozgáskoordinációs zavarokkal küzdő Rouani egyedül rohangált az előrevágott indítások után míg a többi 9 mezőnyjátákos a saját térfelünkről szurkolt. Majd a bekapott gól után megint mentünk előre. De miért kellett azt megvárni, könyörgöm?

babvik: MG 0012A sajtótáj komor hangulatban zajlott, Massimo mester egy érdekes onemanshow-val is előrukkolt, mondván maksziriszpekt a játékosok felé akik ilyen nehéz körülmények között (áthallással értsd: némi bérutalási transzferproblémák) is „very disciplined” és „very concentrated”, szóval számára ők a világ legjobb játékosai. Kíváncsi leszek ha ez holnap kijön a NS-ben, Hemy papa mikor rendeli be dorgálásra a derék taljánt. Amúgy nem tudja hogy örüljön az egy pontnak vagy ne. De inkább örül. Újpest ellen derby lesz. Ha elég „disciplined”-ek és „concentrated”-ek leszünk, bármi is lehet.

Pintér is örült és a bírót sem piszkálta, köszönjük.

Szóval előre kiegyeztünk volna, így utólag a második félidő eleji flúgos futam miatt már savanyúnak tűnik az egy pont meg a posztíráshoz leküldött Staropramen.

Osztályozókönyv a tovább után.

KEMENES Igazából sokszor nem kellett védenie, néhány beadást biztosan lehúzott, de a gólnál bizonytalannak tűnt. 5

TAKÁCS Iszonyatosan hajtott megint. Lassan az egyik kedvencemmé avanzsál. A sok hajtásba hiba is csúszik – ez most is megvolt -, de néhány nagy szerelés most 6-ost ér.

BOTIS Magabiztos, kemény, ennyi kellett ma is. 6

DEBRECENI Úgy látszik kezd magára találni, magabiztos volt, egy hajmeresztő megoldással csupán. Hajrá, hajrá, jó formában Cuerdánál jobb megoldás! 6

HAJDÚ Gólt lőtt, biztosan védekezett, még talán egy kis plusz vezéregyéniség-fikcsi hiányzott a 3 pontunkhoz tőle is. 6-os azért simán.

HORVÁTH A. Nekem ő nagy rejtély. Ma is küzdött, ment, de olyan szürke az összkép mint a ’99 tavaszi, első Gálhidi érás Kispestünk kreativitása – ezzel az erővel egy akadémistát is nyomathatnánk a helyén. 5 Cseréje, Akassou állítólag fegyelmi okokból van jegelve mostanában, pedig beállása után megint bizonyította hogy van benne kraft – igaz az is látszik hogy kissé kiesett a játékból. 5

MOREIRA Először játszik végig értékelhetően általam végignézett meccset. Nagyot melózott a kis brászil, ahogy az egyöntetű véleményként megfogalmazódott a tribün alatt. Ennek ellenére valahogy még mindig nem érzem hogy legendás légiósunkként tartjuk majd számon 5 év múlva… 5

ABASS Ki hitte volna hogy egyszer alapember lesz, aki ki se lóg? Ma is hajtott, a labda kevésbé dadog nála mint 1 éve, de lesz még jobb is 6

BOJTOR Az örök jolly. Nem tudom milyen poszton nem játszattuk még, tán kapusként. Ezúttal a balszelet futotta be böcsülettel, és majdnem félistenné emelkedett, 10 mp-en belül a kapufa és egy győri láb is ellene volt. Hajtott, és bár mindig a régi idők focijának Kern Andrása, az örök tartalék ugrik be róla nem lehet nem szeretni, 6 [Itt tartunk, Dzsízösz Krájszt] Cseréje, Sadjo be se melegedhetett –..

DANILO Mikor a múlt héten az NS „kispesti gólzsákként aposztrofálta” bokán stöccöltem magam. Ma sajnos az átlagformáját hozta, tepert, küzdött de azok a fránya hosszú lábak ma sokszor borsot törtek az orra alá. 5

ROUANI A Swarovski kristály fülbevalója önmagában péklapátot ér, mindez jellegzetes, SZTK Ortopédia-érett  mozgásával és labdakezelésével súlyosbítva lassan űberelhetetlen kategória, de Massimo megmondta, ez van, most őket kell szeretnünk. 5 Cseréje, Rufino nem kapott sok időt, és még mindig ká lassú (noha jól cselez) –.

MASSIMO maestro – Megint lehozta a kötelezőt, de a vezetés utáni visszaállást nem értem. Mindegy, ha a Megyerin nyerünk, kijár neki az extra Frutti di Mare pizza 5.5.

***

Ha minden igaz, hamarosan Bojtor és Takács interjúk a hivatalos honlapon, ha nem, akkor küldjük a linket.

***

A mérkőzés képei:

Honvéd – Győr beharangozó

Alapvetően nem szeretünk a Győrrel játszani. Az elmúlt években nem elég, hogy nem sikerült megverni őket, a meccsek is rendre iszonyatosan nézőtaszítóra, unalmasra sikeredtek. Az egyetlen kivétel a kupadöntő, ahol az odavágón legalább betaláltunk, otthon pedig annyian voltunk, hogy sorba kellett állni a büfében.

Talán ma máshogy lesz, lássuk a várakozásokat.

A Honvéd bármelyik csapatot simán elpicsázza, ha arról egy szakértő újságíró kijelenti: jobb a játékosállománya. Sima volt a Fradi, könnyed a Debrecen, nyögvenyelős de fix a Zete, Pakson nyerni tudtunk és a Videoton se volt komoly ellenfél Danilonak. Ezzel szemben képesek vagyunk kikapni otthon a Pápától, vagy a legalább harmatosnak nevezhető Kecskeméttől.

Ha minden igaz, a Győrt magasabban jegyzik, tehát az előjelek egyértelmű hazait feltételeznek.

Sajnos nem ennyire egyszerű a helyzet. A Győr valóban, és magyar szinten remek játékosállománnyal bír, ráadásul nyáron a nemzetközi mérkőzésein is megmutatta, ha akar, tud. A tavalyi Győrt szinte lehetetlen volt megverni, védekezése kimagaslóan a legjobb volt, gólt szerezni ellenük címlapot ért a sportlap vasárnapi számában. Idén azonban a Honvéd a tavalyi Győr. Az eddig lejátszott tizenkét meccsünk felén érintetlen maradt a hálónk, és egy kivétellel mindig betaláltunk az ellenfélébe. Egyszerű képlet, ha nem kapunk, és adunk, akkor a győzelem garantált.

Kérdés, este melyik arcát mutatja a Kispest?

Ha a hazai mutatóinkat nézzük, öt meccsen mindössze kétszer tudtunk győzni, ami nem sok, csak épp minőségi, mert a Zete és a Loki volt a Bozsik gyepén kifilézett áldozati bárány (valószínűleg ezért hurkások a debreceniek). A Győr idegenbe alapvetően szopni jár, hatból egyet sikerült csak megnyernie. Klasszikus filozófiai alapkérdés, mi lesz a legyőzhetetlen erővel, ha egy mindent felfogó fallal találkozik? Lefordítva, és alkalmazva a jelen problémára: mi lesz akkor, ha egy otthonában gyengébb csapat találkozik az idegenben alkalmatlannal? Ismerve Morales mestert, aki a catenaccio (ld. még: játék csatárok nélkül) és a célfutball közé egyenlőségjelet tesz, majd bőven megöntözi kecsöppel; és ismerve Pintér Attilát, aki centerhalfból nem lett pandúr, adja magát egy kínkeserves nyuszi-nyuszi.

Bp. Honvéd – Győri ETO

2010. november 4. 19h Bozsik-stadion

A Honvéd idénybeli hazai mutatója:
5m 2gy 0d 3v 6-8 6pt
A Győr idénybeli idegenbeli mutatója:
6m 1gy 2d 3v 8-10 5pt

A legutóbbi három év mérkőzései:

2007. 10. 20. Honvéd – Győr 2-2 (g: Hercegfalvi, Vincze)
2008. 05. 10. Győr – Honvéd 2-2 (g: Diego, Dobos)
2008. 08. 31. Győr – Honvéd 4-1 (g: Szmiljanics)
2009. 04. 03. Honvéd – Győr 0-0
2009. 08. 29. Győr – Honvéd 2-0
2010. 03. 20. Honvéd – Győr 0-0

(Képünkön a várható kezdőcsapat. Eltiltottunk, sérültünk nincs, a kispadon a következő játékosok kaphatnak helyet: Németh G., Cséke, Bajner, Sztokics, Bojtor, Cuerda, Horváth Adrián)