Csak a Kispest! // mert célunk csak egy van

Éremért jöttünk, érmet vittünk. Haladás-Kispest értékelés.

…ha tartanánk a szigorú hagyományokat, itt most az értékelések sora következne, és következik is, de kicsit máshogy, kicsit az egész évre szólóan, kicsit szubjektívebben. Tegnap nem játszottunk olyan jól, mint az elmúlt hetekben, ezt Rossi is kiemelte a sajtótájékoztatón, inkább küzdöttünk, nem szépen, de célratörően. És az a nagy helyzet, hogy most mi magasról teszünk a játék minőségére, mi Szombathelyre egy komoly céllal jöttünk és azt be is húztuk, nevezetesen a bronzérmet, és évek, hónapok, sőt hetek múlva senki sem arra emlékszik majd, hogy hogyan csúszott-mászott a Honvéd a Rohoncin, hanem arra, hogy 19 év után a Kispest neve megint ott van, ahol a szívünk szerint mindig is lennie kell, az élmezőnyben, és tavaly után végre a dobogón is, bizony ám, éremmel a nyakakban és egy olyan nappal a tarsolyban, amit egyhamar nem felejt el játékos, szurkoló, és Marco Rossi sem.

Kapu

Szabi már idény előtt is kedvelt volt szurkolói körökben, az idei év során viszont a 2000-res évek Kispestjének egyik emblematikus figurájává emelkedett. Régen volt már ilyen játékosunk akinek a nevét meccsről meccsre skandálják (Pisont Pista az utolsó aki beugrik, bizony!). És bár Szabi sem hibátlan, mert egy-egy kirúgás lecsúszik, egy-egy kijövetel néha nem az igazi, de a hatalmas bravúrok, amik a legfontosabb meccseken jönnek, illetve az évek óta tapasztalt legnormálisabb játékosi hozzáállás és megnyilvánulások mindezt zárójelbe teszik. Örülünk, hogy ő a kapitányunk, és vezette bronzig ezt a fiatal csapatot. Most már végérvényesen ő az új Vezér Ádámunk – ha még erre is rá tudna tenni egy lapáttal, jöhet a Nota-i, Petry-i magasság. De igazából ez tökmindegy. A lényeg: Ke-me-nes Sza-bi!

Védelem

Baráth Botiról már minden leírtunk ebben az évben amit lehet. Az év fiatal felfedezettje nálunk, kényszerposztból alap kezdőember, mindkét oldalon bevethető, kemény, eltökélt, szerintünk válogatott lesz 2-3 éven belül, csak ne szálljon el. Eddig nem tette, maradjon is ez így. De annyit még muszáj leírni: ilyen fiatalon, ilyen kiegyensúlyozott teljesítménnyel pillérévé válni egy bronzérmes gárdának: riszpekt.

Lovrics lehet, hogy lassú, lehet, hogy nehézkesen fordul, de imádjuk. Ez alaptézis. Erre már csak ráadás, hogy a bajnokság végén egyre kevesebb nehézkes megoldást láttunk hátul, Újpesten jött a rég várt gól is, és Ivan azóta megtáltosodva hozza a 2011 tavaszi, Kispesten etalon-félévének formáját. 28 évesen a keret legidősebb tagja, idén ő volt a rutin Szabi mellett, és reméljük még sokáig az is marad Kispesten. Légióst ritkán kedvelnek annyira drukkerek, mint őt, és ez nem kis dolog – de rászolgál.

Ignjatovics az év igazolása volt mindent egybevetve, a Botist sirató tirádáink blogunkon is 1-2 hónap alatt elhaltak a cacak-i „shovel-headed_kill_machine” teljesítményét látva (hogy egy Exodus albumcímet idézzek). Játéka erőtől duzzadó, kemény és pontos, és meghazudtolja fiatal korát. Nagyon nagy veszteség lenne, ha elvinnék tőlünk a nyáron – amire sajnos nem kicsi az esély szerintem.

Alcibiade tegnap is hozta a sallang- és kockázatmentes olaszvédős alapkűrt, továbbra is tartjuk, hogy kiegészítőembernek, cserehátvédnek maradhat, de egy igazi minőségi, előre is veszélyesebb balhátvéd lenne a legtutibb megoldás. Azért a bábolnai mekiben előadott, a Surda-féle „Forró szél” találkozik Eros Ramazottival jellegű szóló énekműsora, melyhez Ignja tercelt, örök (és súlyos) emlék marad.

Középpálya

Hidi Patya az év végére egész korrektül belendült, tegnap is hozta a nagyobb hiba nélküli, a moralesi terminológiával élve „very disciplined” bekkjátékot. Sokan még reflexből húzzák a szájukat vele kapcsolatban sok meccsen, de amondó vagyok: ezen a tavaszon abszolút látszott a fejlődés, és ha rendszeresen játszik, ez még jobb lesz – persze a posztján mindenképp kéne igazolás, már csak azért is, mert év végére teljesen egyedül maradt szűrőként, a néha itt bevetett Nagy Gerit kár pazarolni védekezőembernek.

Vécsei Bálintot tegnap ugyan lecserélte Rossi, de a középpálya agya idén végérvényesen alap kezdőemberré vált. Voltak remekbe szabott meccsei idén és voltak fáradtabbak is, megjegyezzük, az utóbbiakon is felért négy Gegével. Ha a törvényszerű fiatalos hullámzáson túl lesz, és nem adjuk el idő előtt, akkor hosszú idő után megint lehet egy évekre meghatározó saját középső emberünk (ráadásul Lőrinczyvel váltva egymást, vagy együtt játszatva őket… hm, egyre szebb képek). Bálinttól is csak azt kérjük: maradjon a földön, ahogy eddig is tette…

Zsivanovics Szombathelyen is tolta, amit szokott, persze ezt az egész évéről elmondhatjuk, a középpálya szürke eminenciása lett, ám meglepő módon egy támadóbb jellegű zongoracipelő, akit azért én is megkedveltem az év végére, pedig ez sem így indult. A tavalyi, siófoki debütje kapcsán új Fieber Pétert láttam bele, vagy Esadot, ebből lett a tuti kezdőcsapat-pozíció egész évre, és ma már én sem hagynám ki őt…

Nagy Gergő a második félidőre érkezett biztosítani a középpályát tegnap, mert Rossi úgy érezhette, könnyen rohannak át rajtunk. Ennek ellenére Geri nem védekező súlypontú feladatot kapott, többször jöhetett előre is. Egész évét tekintve október magasságától tűnt fel nagy örömünkre ismét a kezdő közelében, de a tavasza lett az igazi (téli diósgyőri lecserélésekor megint hosszabb sérüléstől féltettük, de szerencsére nem lett baj). Márciustól rendre játszott kezdőben vagy csereként, és Rossi is lassanként rájött, hogy előre fele hasznosabb a kis középpályás. Gergőtől jövőre várjuk a Vécsei-féle megszilárdított kezdőpozíciót, és egyéb nagy dolgokat, az idei 3 góljának meg nagyon-nagyon örülünk! Szép volt!

Diarra és King egyaránt vízhordónak érkezett a fáradni látszó középső csapatrészbe tegnap. Egész éves teljesítményüket nézve Drissa végül is egy izgalmaktól, de hibáktól is jórészt mentes átlagot hozott amikor lehetőséget kapott, ha marad, örülünk, ha megy, nem dőlünk kardunkba – igazi kiegészítőember. A csöppnyi Uralkodót viszont érdemes mindenképp megtartani, több poszton is használható Jolly Joker maradhat a következő idényben is. Gyorsasága fontos skillje, és több esze is van mint pl. Csamikánknak.

Csatársor

Az általunk sokszor dicsért Diaby kapcsán tegnap én is elgondolkoztam, hogy érdemes-e ennyire védeni őt: többször esett/kelt, mint ahány értelmes elfutása volt (bár ha ő adta Vernesnek a gólpasszt, visszaszívok sok mindent), és délczegesedő, „mindent viszek a szögletzászlóhoz” játéka sem volt az igazi. Igazából az idénykezdetkor volt a top-on, rendszeres gólpasszai és 3 gólja is ekkor érkezett. Továbbra is érezzük, hogy van benne kraft, de ha tényleg ez ilyen ritkán jön ki belőle Kispesten, akkor lehet, hogy nem kell erőltetni ezt a sztorit (bár az is megér egy misét, hogy lassan nem marad csatár a keretben…)

Martinez gólt most sem szerzett, de kedvelt erősségeit (gyorsaság, cselek, váratlan betörések), most is szállította, de hiányzott mellőle a játéktárs Lanza. Sajnos a hírek szerint több háló is kivetült rá, ami nem jó hír, kíváncsian várjuk a jövőjét. Annyi biztos: nagy tavaszt futott, és tevékenyen járult hozzá a bronzhoz.

Vernes Ricsi először volt kezdő sérülése óta, és megünnepelve, hogy nem csak csereperceket kap, remek góllal nyitott. Rá ugyanaz áll, mint Nagy Gerire, a következő idénytől várjuk igazi befutását, de bajnoki- és kupagóljai, gólpasszai, kiharcolt tizenegyesei már idén is fontos pontokat hoztak a kispesti konyhára – nem véletlen, hogy a közönség is kedveli. Mi lesz itt, ha nem hátráltatják sérülések, és teljes bizalmat kap elöl? Reméljük, egy újabb jó év. Feladata nem lesz kicsi, Lanzát (és Martinezt) feledtetni – az elszántság mindenesetre megvan a srácban.

Kispad

Rossi ezúttal a biztosra ment, elnézve a cseréinket, ami érthető is. Mi kissé a csatárdeficites utolsó 10 perces felállástól tartottunk, mert ha ott betalál a Hali és marad az MTK 3:0-ája, akkor nem tudom, hogy szerzünk újabb gólt, de ez – azt hiszem – ma már nem sok embert izgat. Emberi oldalon meg örvendetesek a változások: a szezon elején még sokszor szangvinikus, lobbanékony, a kommunikációt úri huncutságnak tekintő mester a bajnokság végére mind nyilatkozataiban, mind a szurkolók felé egyre szimpatikusabb arcát mutatta, a szurkolói molinó megkönnyezése pedig filmbe illő jelenet volt tegnap, én nem hittem, hogy valaha így látom a jó öreg Rossit. Köszönjük az évet, mister, ezt nem sokan hozták volna így le, az biztos…

… és a többiek!

Zárásként jár a köszönet az egész keretnek, a most pályára nem lépő, véleményes háttere ellenére az itteni teljesítménye alapján az emlékezetes kispesti légiósok sorába belépő Lanzafaménak, az Ignja szekundánsaként megkerülhetetlen hátvéddé előlépő Tandiának, aki kreált ügyei ellenére a bajnokság egyik legtisztább játékú hátvédje volt, Délnek, aki csapatunk házi gólkirálya lett, csak a besült tavaszért kár, a szívünkben nagy reménységgé előlépett kis Filip Holendernek… Bobál Gergőnek, akinek üzenjük: jövőre meglesz a debütgól, Marshal Mufinak, aki sajnálatos lebetegedéséig már úgy nézett ki, az akassou-i, Benjamin-i útra lépett, neki ezúton is jobbulást kívánunk… őszi gólpasszaiért Ivancsicsnak… Csamikánknál minden volt ebben az idényben, mint a búcsúban: kispesti Robbenkedés a Flamuntari elleni, agyzsibbasztóan fájó beadás-imitációk, és oda-vissza Fradi-büntetés… Czuczi Marcinak és Szemerédi Norbinak, amiért helyt álltak ilyen fiatalon, amikor és amilyen nehéz körülmények között kellett, az epizódszerepeket kapó Mogának, Nagy Krisztiánnak és Lőrinczy Attinak, akit nagyon fogunk figyelni jövőre…!

* * *

Hát lement a tavasz, olyan végeredménnyel, amire kevesen számítottunk, mi egyebet mondhatnánk még, mint azt, amit már sokszor leírtunk: köszönjük, így tovább, Európa, jövünk!, és a többi…

…sok, sok ilyen tavaszt még nekünk, Kispestiek!

Fotó: RW.

…such a perfect day!

…mikor a posztot írom, épp Szombathely és Győr között száguld a kisbuszunk, a csapaté pedig előttünk, szépen haladva Európa felé, a bronzok meg-megcsillannak a buszablakban, ahogy a játékosok integetnek és büszkén mutogatják a friss szerzeményeket, mi pedig az elmúlt hetek várakozása után megnyugodhatunk, megvan a bronz, te jó ég, mikor mondhattam ezt ki utoljára, 1992. júniusában, de akkor rohadtul nem örültem neki, akkor csalódás volt, ma pedig akkora öröm, mint a 2007-es kupagyőzelmünk, úgy vagyok vele mint Ivan Lovircs, nem találom a szavakat, majd hamarosan meghallgathatjátok a vele készült interjúban, hát ez óriási, közben megállunk a kocsival mert a szurkolói buszok megállítják a csapatbuszt, össznépi ünneplés, de a rendőrök elhajtanak minket, megyünk tovább, sebaj, majd a következő faluban folytatjuk…EMBEREK…BRONZÉRMES A HONVÉD!

…a hármas sípszó utáni percekből csak képfoszlányok maradtak meg, de azok sokáig élnek majd a fejemben… friss, kissé eső-áztatta fűillat, egy kupacban őrjöngő akadémiai szakasz, a délszláv szekció fotózkodik, Vécsei, Hidi és Vernes Ricsi, de Nagy Gergő is a vendégszektor kerítésén, valamelyikük épp megcsúszna, de kézerdő kap utána és úgy tartják a nap hőseit… Rossi meghatva tapsol, az érmes párna előkerül, aztán nyakakban lógó bronzok, örökké nyilatkozó Kemenes Szabi, mezek most már tényleg kidobálva, én csak állok a gyepen és fényképezgetek én is és vigyorgok, mint kisgyerekkoromban amikor ’91 kora nyarán az MTK 2:1-es legyőzése után bajnokavatás volt a Bozsikban, akkor Csepreginek, Sikesdinek és Gergornak tapsolva, ma már Szabi, Ignja, Lovrics, Vécsei és Boti a névsor, de az érzés ugyanaz, igaz, közben felnőttünk, már idősebb vagyok az egész keretnél, közben Lovrics hívja a többieket újabb fotóra… sajtótáj kipihent Rossival, széteső öltöző, boldog játékosok, boldog edző, boldog szurkolótábor, Kispesten vagyok?

…közben megint megállunk a 86-os úton, a társaságunk egyik tagja a Republic slágerét költi át 76-osról és énekli, borzalmas, de kit érdekel, bronzunk van, hohó…. szóval megáll a csapatbusz, mert a csapat megállt könnyíteni egyet, így satufékkel megáll a 2 szurkolói busz meg anblokk a kocsikonvoj, de a rendőrök ismét továbbhajtanak minket, folyt köv… tapadunk a csapatbuszra, kövér gázzal indulás, de közben Hantát és Ábelt majdnem elhagyjuk, futnak a kisbusz után, de beugranak a nyitott ajtón, gurunk mi is tovább…tiszta káosz…!

…amikor az utolsó negyed órában sorra jöttek a hírek a Hungária körútról, hogy 2:0, aztán 3:0, az MTK csak jön, csak jön a nyakunkra, és egy Hali gól kell csupán és nekünk végünk, persze relatív ez a „végünk” ez is negyedik hely lenne, az is szép, de nem, nekünk már több kell, Rossi is megmondta, de Rossitól függetlenül is, hát egész héten a bronzzal keltem és feküdtem, ez járt a fejemben a heti tárgyalásokon, munkába menet és jövet, tényleg minden percben… és most ez elúszhat, egy Haladás gólon…? Csatár már alig van a pályán tőlünk, itt gólt mi már nem lövünk… még 10 perc…még 5…még 2…hosszabbítás… Babar már falfehér mellettem, milyen dolog ez, én egy nyugodt fiesztát akartam itt, ehelyett megint kezdhetek gondolkozni valami Kispest Faktoros cikken…? És akkor hármas sípszó, és filmszakadás, innen már csak a fenti foszlányok ugranak be az őrjöngő táborral, az összekapaszkodó játékosokkal, és akkor a tábor kifeszít egy „Gracie Marco” molinót, és Rossi kisétál hozzájuk és megtapsolja őket, és látom ahogy küszködik a könnyeivel, ez a csóka sírdogál a pályán, az év elején még kekk Rossi… – igen, az ilyen jelenetek miatt éri meg a sok borzalmas meccs, a szopórolleres vidéki túrák sokasága, az ilyen jelenetek miatt, amik újabb 2-3 évre felvérteznek a Honvéd-sztaminával.

…és már Győr-Moson-Sopron megyébe suhantunk át, és jön a csornai benzinkút, most úgy látom végleg megállunk, a legkisebb kutat sikerült kiválasztani de kit érdekel ez most, a csapatbusz megáll, a játékosok és Rossi előmásznak, mindenki kezel mindenkivel, dobozos sörök kavalkádja a kezekben, Kemenes Szabi 500 közös fotót készít, lassan a kutasok is beállnak 1-1 közös kép erejéig, hihetetlen percek a 300 drukkerrel és a csapattal, harmadikok lettünk, ezt ki hitte volna az év elején, én nem, megmondom őszintén, és most itt van, és valamit mi is visszakaptunk a sok utazás fáradalmaiért, és az elmúlt évek sokszor reménytelen szurkolásaiért, ahogy Szabi is mondta, valamit vissza akartak adni, hát visszaadtátok, srácok, köszönjük…

…este már a kihalt Wekerlén sétálva hazafele még mindig zúg a fejem az átélt élményektől, és attól, ami még a tavalyi 4. helynél is nagyobb tett, hiszen az (idén már négy fősre duzzadó) anyagilag/támogatottságban a mezőny fölött álló csapatkörbe kakukktojásként odaférkőztünk, és ezekből kettőt meg is előztünk, bónusznak az MTK-t is, amelyik utcahosszal ment előttünk a télen. Azért ez nem semmi. Ez egy kis csoda volt, amit láttunk. Nehéz is más szavakat találni – jutok vissza megint Ivan Lovrics barátunkhoz. Úgyhogy zárásként csak annyi:

CSAK A KISPEST, CSAK A BRONZ! :)

Fotó: hanta.

19 éve erre a napra várok

Amikor legutóbb érmet szereztünk …

… én éppen nyolcadikos, ballagó diák lettem volna, ha a középiskolámban nem félévtől kezdődik a tanítás, amolyan nulladik évfolyamként. Az általánost ekkor már nem hívták dr. Orbán Lászlónak, de még Széchenyinek sem. Azóta megjártam három egyetemet, ráadásul pont szombaton lesz a 15. érettségi találkozóm, miközben én Szombathelyen szándékozok ünnepelni egy teljesen mást.

… még friss élmény volt, hogy nem Csehszlovákiába, hanem Szlovákiába ruccanunk át, ha észak felé hagyjuk el az országot.

… még nem volt világbajnoki aranya Franciaországnak, és senkinek sem jutott eszébe olyan blődliség, hogy Görögország valaha Európa csúcsára úgy ül föl, hogy nem Zeusznak hívják.

… szinte nem volt internet. Volt idő, amikor még nem volt internet, korlátlan információszabadság, korlátlan kapcsolattartás bárkivel, ha akarjuk, ha nem. Akkoriban a spamet még úgy hívták, hogy kaparós-bepalizós nyereményjáték, és a postaládánkba dobták.

… a legnagyobb forintcímlet az ötezres volt, bankkártyával még nem fizethettünk sehol, létezett fillér kézzel is megfogható alakban, és ha nyaralni indultunk, nem euróval tömtük ki a tárcánkat, hanem schillinggel, koronával, francia és belga frankkal, pesetával, lírával.

… az Eger ellen bemutatkozó Lőrinczy Attila alig két hónapos volt.

… mobiltelefon? Westelnek hívtuk, maroktelefonnak, mégcsak bunkófon sem volt, ami lett később, ráadásul aktatáska-méretben cipelték a szerencsés birtokosaik.

… akkoriban még Maradonának hívták a Messit.

… így nézett ki a Windows:

… Kofi Anan volt az ENSZ, Joao Havalange a FIFA, Juan Antonio Samaranch a NOB, Lennart Johansson az UEFA elnöke, Hankiss Elemér pedig már nem a Magyar Televízióé, miközben Nelson Mandela nyeri az első demokratikusan szervezett dél-afrikai választást.

… még szó sem volt a Star Wars előzményfilmjeiről, és az úgy volt jó. Ellenben Meg Ryan megcsinálja az I. Q. – A szerelem relatív című remekművét.

… Horn Gyula.

… Budapesten még nem voltak plázák, az elsőt is csak 1996-ban adják át. Előtte Centrumokba, Sugárba meg mindenféle egyéb helyekre járhattunk.

… a Balaton hol kiszáradt, hol túlcsordult, néha lehegesztették a Sió-csatorna gátját, néha rituálisan kinyitották. Ez legalább nem változott. Viszont a lángos ára negyvenről négyszáz forintra ugrott meg.

Amikor legutóbb érmet szereztünk, ott ült még velem fater és nagyfater is a lelátón. Az én kis részemet ebből az évből nekik ajánlom. Köszönöm, hogy megszerettettétek velem az ország egyik legcsodálatosabb dolgát, a Kispestet, a Honvédot.

Nektek miről szólt az elmúlt 19 év?

elmúltnyolcévezzünk egy kicsit mi is

ami szerintem úgy korrekt, ha mindjárt hazugsággal indítunk, mivel az elmúltnyolcév csak elmúlthétév, vagyis a hemingway-éra (majdnem) teljes bajnokságai, de posztcímenk így jobban hangzott.

a lényeg, hogy két grafikont tolunk ma is bele az arcotokba, mert nekem van ilyen statisztikusi vénám, és egy csomó adatsorom, amit évek óta vezetgetek, hogy majd valami jóság szülessék belőlük, és azt megírhassam ide.

szóval az van, a nyitóképen azt láthatjátok, hogy az egyes fordulókat követően, a 2006/07-es bajnokságtól kezdve hányadik pozíciót foglalta el a honvéd a tabellán. ugye, hogy mennyire nem gauss-eloszlás? (klikkre amúgy megnő, illetve átdob a flickr-re, de az nem baj.)

ha jól megnézzük, akkor nagyjából két helyen vannak sűrűsödési pontok. egyrészt az altájon, a 11-14. helyek környékén, ami csúfság, de emlékezhetünk, hogy supi majdnem bajnokcsapata után milyen vergődés következett évekig, amíg morales és sisa tréner ki nem takarította az öltözőt. a másik pedig a 3-6. helyek, vagyis a gazdag, jól menő csapatok mögötti régiók.

volt olyan, hogy az utolsó helyen álltunk (2009/10., sisával), és volt olyan, hogy vezettük a bajnokságot (2007/08., supkával egy őszön át tatabányáig, és rossival most, idénykezdéskor), de ezek a nagyjából ritkább esetek. a klub legújabbkori történelme hasonló, mint a száz éves, vagyis alsóház, felsőház, a kettő között alig átmenettel. remélem a pápa-siófok-szinten már túl vagyunk, és most következik valami olyasmi, ami felénk normálisabb, megszokottabb, vagyis éremesélyesebb.

érdemes megfigyelni, hogy az egyes évek más és más színnel vannak jelölve, és hogy a grafikon bal és jobb oldalán valahogy nem feltétlen ugyanazokat a színeket láthatjuk. vagyis igaz a korábbi állításom, az egy korszak (a mostani) is két korszak igazából.

ezért vegyük ki belőle az utóbbi két évet, és mutassuk meg külön, mondjuk így:

szép? persze, hogy szép. a 2011/12-es bajnokság rajtja óta csak elvétve nem voltunk a mezőny első harmadában, és nagyjából egy bajnokságnyi időt töltöttünk el a negyedik helyen.

mondtam már korábban is, itt bizony valami megmozdult, valami működik, valami beérni látszik! hogy most a harmadik helyen állhatunk, annak ugyanis előzményei vannak. már tavaly se volt gyenge a csapatunk, már tavaly is nyugalom volt a klub körül, már tavaly is megjelentek az első akadémiai fecskék, már tavaly sem (csak) kritikátlanul hoztuk konténerszám a külföldieket, már tavaly is egy olyan edzőnk volt, aki tudott mit kezdeni a társasággal, aki együtt tudott dolgozni a klubnál dolgozó többiekkel, netán a tulajdonossal.

ez a honvéd jelenleg teljes joggal van ott, ahol, teljes joggal számít az ország harmadik-negyedik legjobb csapatának.

ilyenkor felesleges lanzafamézni, láthatjuk, egyáltalán nem róla szól kizárólagosan a mostani kispest.

sá-lá-lá-lá, remek dolog nekünk lenni most.

Cicaharc a kibertérben: Nemzeti Sport vs. Bp. Honvéd

vs.

Részlet a Magyar Sportújságírók Szövetségének Etikai kódexéből.

Mindeközben Hemibá a csakfocin, és a klub hivatalos álláspontja a honlapunkon, merthogy ilyesmik jelentek meg, hiába mondott (általuk is leközölten) az MLSZ ezzel gyökeresen ellentétes dolgot.

Szeretjük ezeket a napokat, mert szórakoztat minket minden kis szánalmas próbálkozás, ami a franc tudja egyébként miért szükségszerű, hogy legyen ilyenkor. Apropos, az eredményeinkről írtak bármikor valamit? Elemezték, hogy miért ilyen jó a Honvéd, mitől megy a csapatnak, hogy kerülhetett tavasszal a tabella élére?