…azaz öt nap van még hátra a 2011-12-es rajtig. Drukkerkezek feszülnek meg a Balaton-parton a behűtött sörösüvegeken, vagy elkínzottan a munkahelyi klaviatúra előtt. A magára valamit is adó bohócliger-drukker, ezen belül a kispesti vállfaj, gondolatban már összeállításokat vázol, kezdőcsapatokat kreál, s míg egy jó unalmas irodaértekezlet zajlik a jövendőbeli melókról, az ütemterv helyett inkább egy Zelenka-féle beívelésen vagy Németh Norbi várható második debütjén jár az agya…kezdődik a szezon.
Visszaszámlálunk ilyenkor, vágjuk a centit. Ha közben bevallom, hogy ma azt álmodtam, hogy Hantával ülünk az Oláh Gábor utcai stadionban, valami furcsa okból kifolyólag házisört szürcsölünk egy 2 literes petpalackból, közben azon hőzöngve, hogy a cseh irányítót miért csak csak a 70. percben küldi be Supka, lassan az olvasóközönség is kiutalja számomra az „ez végleg elveszett a külvilág számára” címkét. Ha még hozzáteszem, hogy álmomban Hantán egy aláiratott Hore mez feszült, a kép tényleg szürreális. Meleg napokat élünk, magyarázzuk ezzel. Meg hogy kezdődik a szezon.
A hétfői haveri focikon mindig megy a nagy divatozás – ki milyen mezben mutatja be amúgy vállalhatatlan pörformanszait a műfüvön. Tegnap nem is volt kérdés miben megyek, és a jelen blog elsődleges és egyetlen tárgyát képező klub dresszében feszítettem ki a Fáy utcai sporttelepen bérelt pályára. Még egy grimasz is kiszállt a „Vasas függő vagyok” tábla felé. Most már nincs barátság. Kezdődik a szezon.
Fura dolog ez. Ahogy távolodok a gyerekkortól, a kora ’90-es évektől, úgy romlik a focink. A ’91-es bajnokcsapatunk szétszedte volna a Tornyi-Szuri alakulatot, ez utóbbi meg szétkapná az utóbbi 1-2 év Honvédját. Barátaim zöme már elfordult a „Bohóctól”, én mégis nyomom még pár sorstárssal. Tudjuk: kicsi, savanyú, de a mienk. Nem is kell ragozni, nbcee spori megénekelte ezt már a labdabiztoson. Szóval, ha nekünk „csak” ez is jutott, ha már nem is infarktusközeli állapotban vagyok, mint 15 éve ilyenkor, de mégis ott bizsereg valami a szív vörös-fekete szegletében. Amikor az ember már arra is szívja a fogát hogy egy nappal eltolják a rajtunkat. Amikor mérgelődök Döme jóslatán – miért rontja el a kedvem előre is. Aztán majd persze felébredünk a hiú remények mámorából. De most még nem. Meló után tolok is egy sört ennek örömére: kezdődik a szezon.
Fotó: pepsifoci.hu.
A lengyel himnuszt tapsolja kezdőcsapatunk. Az előző csörtéken már tapasztalt egy szűrős 4-4-2-vel indítottunk most is, amely ez alkalommal így festett: Kemenes – Kostolani, Botis, Lovric, Novák – Horváth – Németh, Zelenka, Tchami – Abass, Délczeg.
Jelzésértékű lehet a jövőre nézvést, hogy a védelem és a középpálya közti híd szerepét Horváthnak osztotta ki a mester tegnap. A félidőben aztán egy huszárvágással Debrecenit cserélte be a sárgalapos Adrink helyére, a pályán lévő három középhátvéd közül Lovric került egy sorral előrébb. Látszott, hogy ez egy teljesen szokatlan elem, meglátjuk, hogy mi sül ki belőle ősszel. Az utolsó húsz percben aztán Hidi és Nagy Armand is beszállt (ekkor már 4-2-3-1-et toltunk), Akassou viszont rombolás helyett most lelátózott böcsülettel.
Az irányítói feladatokat jó hetven percen keresztül Zelenka látta el. Ezúttal ő is kissé fáradtabb volt, lejövetelénél duzzogott is egy sort magában, szigorúan sportszakmai kérdéseket boncolgatva. A helyére beállt Ivancsics még mindig nem irányító, de a balszélsőtúltengés miatt érthető, hogy új poszt kell neki.
A szamurájfrizurával operáló Botis ezúttal is hozta szokásos, sallangmentes játékét, néha egy teljes alakos kép erejéig a kamera látókörébe is beküzdötte magát. A mellette játszó Kostolanit nem igazán tették próbára.
Felemásan működött a balszél: a 40. percig játszó 
Novák Alexisztől a szélen való villámgyors beindulásokat, és a Tchami mögé való befutást hiányolta a vezetőedző. A hibák ellenére végig a pályán hagyta balhátvédünket, jelezvén, hogy ősszel akár még meghatározó csapattag lehet.
Délczeg Geri felé is záporoztak a Supka-utasítások. Ezek szerint jobban kellett volna helyezkednie, valamint hatékonyabban befutni az üres területekre. Egy második félidei szituációnál Ivancsicshoz passzolt lövés helyett, amelyet szintén sérelmezett a kispad.
Csúcsformában az eredményjelző. Egyéves blogelőfizetés jár annak az olvasónknak, aki megfejti: milyen logika szerint került a „Fel” szó mellé lefelé mutató nyíl, és fordítva.
Németh Norbi góllal debütált a centerpályán, később pedig modellt állt ehhez remekbeszabott a portréhoz. Jár a köszönet mindkét gesztusért.
Az ősz taktikai meglepetése Abbas támadósorban való szerepeltetése lehet, ami ugyanakkor logikus lépés is, hiszen a krónikus csatáraszályt ezúttal Sekulic és Danilo sérülése is fokozza, a szenegáli harcos eredeti posztján pedig sikerült minőségi erősítést eszközölni.
„MOREIRA! VEDD MÁR LE A KISPEST-MEZT!” – fröcsögtetett néhány liternyi sörös nyálat az előtte ülő szimpatizáns nyakába a múlt szezon egy hazai meccsén a korzón helyet foglaló, deresedő kobakú úriember. Ezzel a megmozdulásával akár jelentékeny felzúdulást is kelthetett volna a lelátón, hiszen ilyen vehemenciával mégsem ildomos vetkőzőszámot követelni magasan jegyzett cirkuszművészeti rendezvényen, mellette posztoló társai azonban rá sem hederítettek, inkább behúztak egy strigulát kevésbé humoros stadion-hozzászólások képzeletbeli rovatába.
A XIX. sz. végi, XX. sz. eleji névmagyarosító trend tér tán vissza klubunknál, mikor is Darwin Károlyról, Verne Gyuláról vagy éppen May Károlyról írtak az újságok s beszélt a köznyelv? Ha igen, lenne egy-két tippünk a srácok átnevezésére, a megoldások gondolom önmagukért beszélnek…