Mastodon

Leg…leg…leg…leg…leg… (2. rész)

Két hét telt el azóta, hogy elhatároztuk, összegyűjtjük nektek a Hemingway-éra alatt megvívott öt legemlékezetesebb Honvéd-összecsapást. A válogatásos brainstorming megkezdése után azonban egyértelművé vált: annak ellenére, hogy nem klubtörténelem legacélosabb félévtizedén vagyunk túl, ötnél sokkal több mérföldköve volt az elmúlt időszaknak. Éppen ezért megkettőztük a keretet: a sorozat első részében öt bajnokit emeltünk ki, ma pedig ugyanennyi magyar, vagy nemzetközi kupás derbit elevenítünk fel. Hegyi Iván nyilván nem nyalná meg mind a tíz ujját a lista láttán, kevésbé ínyenc vendégeink viszont jóllakhatnak, de csak a tovább után.

2007. május 9.: Honvéd – DVSC 2-2 (1-0, 1-1), te.: 3-1

Vitathatatlan, hogy a Hemingway-éra legélesebb idegháborúja a 2007-es MK-finálé volt. Akkor már tizenegy éve zajlott permanens kupaböjtünk, 1996 óta nem sikerült befájtolnunk magunkat a legjobb kettő közé (leszámítva a második ligás kamikaze-kalandunkat), azonban ekkor – a tulajváltás okozta eufória részeseként – úgy éreztük, hogy visszakerültünk természetes élőhelyünkre, a nagyvadak szavannai vadászmezejére. Az ellen futballunk akkori főemlőse, a dagesztáni Détárival felálló Loki volt, túl a harmadik bajnoki trófeán. A rendes játékidőben történt Gege-Zsolesz gólváltás okán túlórára kárhoztatott gladiátoraink jól tartották magukat, és bár Ibrahima Sidibe később vezetéshez juttatta a DVSC-t, egy újabb, kamillaszagú tizivel sikerült az egyenlítés (Szabó Tibi megismételt büntetője volt talán a döntő leggroteszkebb pillanata). Azt ezt követő tizenegyespárbajt már könnyen sikerült hozni, az utolsó sanszot épp a fél évvel később hozzánk igazoló hirtelenszőke szikla, Zsolnai puskázta el. A nap krónikájához hozzátartozik, hogy kissé túlkapták a derbi biztosítását a jagellók, az útlezárások miatt képtelenség volt kijutni Újpestről egészen éjfélig.

2007. augusztus 2.: Honvéd – Nistru Otaci 1-1 (1-0), te.: 5-4

Hatodik kupagyőzelmünk jutalma egy moldáviai álomutazás lett az UEFA jóvoltából, az európai szövetségről elnevezett kupa első selejtezőkörében, amelyet 1-1-es eredménnyel abszolváltak a Supka-bébik. Az élménybeszámolók, képgalériák alapján kiderült: sok drukkerünk számára örök emlék marad az egyik legegzotikusabb posztszovjet birodalomba való zarándoklat. A visszavágó a kupadöntőhöz hasonlatos izgalmakat hozott, miután ismét 1-1-es százhúsz percet produkáltak a felek. Ezt követően talán minden idők legdrámaibb kispesti szétlövését láthatták a Bozsikban tiszteletüket tevő szurkerek. Az első öt lövéspár tíz löketéből csupán négy talált utat a kapuba (a végén a nap abszolút héroszának, Tóth Ivánnak kellett megmentenie a mundér becsületét), a hirtelen halálnak nevezett éjszakai műszakban egy alkalommal ismét Iván lélekjelenlétének köszönhettük a csörte folytatását, végül pedig (a kilencedik körben) a moldáviaiak játékosa fölé bombázott. A másnapi Sportban cerberusunk már döntőbe jutást prognosztizált, a következő fordulóban azonban a Hamuburger SV legénysége már túl erősnek bizonyult számunkra.

2008. július 5.: Teplice – Honvéd 1-3 (0-1)

Bár a 2008-as kupadöntőt kissé méltatlan módon sikeredett megvívni (a vége sokkoló, összesítésben 1-9-es szipka lett a DVSC ellen), a nemzetközi kupás lehetőség ebben sem maradt el, mivel kishazánk egyetlen – nálunk a Bóhöcligában előkelőbb helyen végzett – gárdája sem kívánt részt venni a nyári nyűgös-nyafogós Intertotó-kupában. Az akkoriban épp kupafétisiszta korszakát élő Hemi úr egyből benevezte az örömükben a labda helyett az öltözőfolyosó falát gépiesen fejelgető fiúkat, sőt sokak örömére Pölöskei Gábor személyében új maestrót is szerződtetett. Így júniusban már következhetett is a kazahsztáni, pontosabban taldikorgani kaland a helyi Zsetiszu ellen, majd a kettős győzelem után a Teplice, amely a magyarnál magasabban jegyzett cseh ligában az ötödik helyre futott be. Ehhez képest meglehetősen eredményes túra következett, hiszen 3-1-re sikerült nyerni a hibátlan minőségű aranynedűk hazájában, amely eredmény a Bozsik-béli, igencsak kicentizett 0-2 ellenére is továbbjutást ért.

2008. július 26.: Honvéd – Sturm Graz 1-2 (1-0)

A harmadik körben a Sturm következett, a 0-0-s első játszma utáni visszavágón azonban nem feltétlenül a játéké volt a főszerep. A jobban értesültek már kora délután kapták a fülest arról, hogy a belvárosban összecsapott a két köménymag, így akár a stadionon belül számítani lehetett egy kiadós csihi-puhira. Végül néhány osztrák görögtűz lett a baj forrása, „a tetteseket a tömegből kiemelni próbáló” szeku elég kemény ökölcsatát kezdett a balhéra abszolút kapható vendégekkel. A szünetben maga Hemingway úr is felállt VIP-szektoros főnöki plüssfoteléből, és átsomfordált a túloldalra, hogy praktikus tanácsokkal, netán ügyes karatefogásokkal lássa el tar munkatársait. Ami a pázsiton történteket illeti, Szmilja mester aranyhomloka már a hetedik percben megcsillant, a lendület a félidő hátralevő részében megmaradt. A rövid szieszta, és a Pölő szájüregét megtöltő aludttej kikanalazása után az österreicher spielerek ragadták magukhoz a kezdeményezést, és a meccset megfordítva bemasíroztak az UEFA-kupába. A mieink számára a Honvéd-szektor újjáépítése maradt feladatul. Hogy miért szerepel mégis ez a több szempontból is kudarcos gamma ezen a listán? Egyrészt a kiváló nézőszám és futballhangulat miatt, másrészt azért, mert az elmúlt tizenöt év legjobb nemzetközi menetelését zárta le. A harmadik ok kissé mondvacsinált: ha nyertünk volna, akkor hivatalosan az utolsó Intertotó-kupa győztesének vallhattuk volna magunkat (tíz másik csapattal együtt).

2009. május 26.: Honvéd – Győr 0-0

Természetesen a tömött vitrinünkbe legutóbb beoktrojált ékességünk megszerzésének rövid története sem maradhat ki. Bár a 2009-es – ezúttal két részből álló – párharc nem volt olyan iszonytatóan izgalmas és színvonalas, mint a Loki elleni, ez lényegében senkit sem zavart. Az Odikadze-Abraham koprodukció útján született győri gólunk okán előnyből, ha nem is páholyból vártuk a visszavágót, amelyen nagyon megdolgoztak a fiúk a sikerért. A lefújás és a kupaátadás után – a hazai pálya ténye miatt – fokozottabb fieszta alakulhatott ki, mint Mecseki doktor és Szuri bá’ közös kocsmalátogatásain, ehhez foghatót a 2003-2004-es másodosztályú bajnokság utolsó fordulója óta nem tapasztalhatott a Bozsik népe. Volt Trénerdobálás, a szurkolók gyepre engedése után ereklyegyűjtés, sőt riporterünkkel együtt még magát a kupát is babusgathattuk egy keveset az edzői irodában. Remek pillanatok voltak, melyeket nehezen felejt el az ember.

Fotók: basildon.hu, jómagam

Citrompótló

Kellett már ez. 1 hónappal vagyunk az utolsó NB1es tétmeccsünk után és vagy egy hónappal a következő előtt, az edzőmeccsdömping jövő héten indul csupán. És szidhatjuk, kárhoztathatjuk a csapatot egész tavasszal, szívhatjuk a fogunkat Danilo balettelőadásain, Moreira agyzsibbasztásán, Bright oktalanságán, a fiatalok gyámoltalanságán, magunknak is sokszor nehezen vallva be – de bizony rohadtul tud hiányozni még ez a régi sikereire csak nyomokban emlékeztető Kispestünk is, ha hetek telnek el „üdítő” látványuk nélkül. Kell nekünk a Honvéd, na. Így tegnap valóban a sivatagban már csak hasizmának perisztaltikus mozgásával kúszó vándor számára felsejlő oázisbeli forrásként érkezett az Orosháza elleni NB2-es osztályozó első felvonása. Ugyan „csak” a fakó játszik, ugyan ők nem a szemkápráztató játékukról híresek, ugyan ez még nem az NB1-es nyitány, de legalább tétmeccs, Honvéddal! Citrompótló.

Azért persze számtalan okot fel lehet sorakoztatni, hogy miért volt vonzó a szombat déli rakott krumpli utáni levezetésként a Bozsikbeli meccs. Tétmeccset láthatunk, Kispest-mezes garnitúra küzd a gyepen, kell nekünk az NB2, hogy fiataljaink élesebb meccseken edződhessenek a lanyhább harmadik liga helyett, és lehet csekkolni az akadémikereket, hogy kiben van még jövő, kraft, finesz és még folytathatnánk a pályamenti modorosságok sorát. Szóval lehet, hogy durván ízesített ez a citrompótló, de mégis beledobtunk a teánkba 1-2 darabot szombat délután.

A citrompótló pedig bár műízű, nem feltétlen egészséges, azért mégis tartalmaz citrom-szerűséget nyomokban. Nos, tegnap a kezdőcsapat nem is nyomokban, hanem felerészben tartalmazta a nagycsapat-szerűséget: a cél fontossága miatt Kemenes, Debrő, Hajdú, Lovrics és Danilo az első keretből feszített a kezdőben, Hidi, bár fiatal, tavaszal ő is az első csapat kezdőjét gyarapította, Nagy Geri pedig ugye az állandó csere volt. Így igazából Baráth Botond, Nagy Armand, Czár és Vernes számítottak az igazi NB2-eseknek. Posszant is erre a felállásra a tribünön alattunk üldögélő orosházi matróna: „szégyelljék magukat, erkölcstelenek„-összegzett, ekkor még legalább visszafogott hangsúllyal, arra számítva hogy mi kispestiek is megtámogatjuk sirámait, darócba öltözve hamut szórunk fejünkre és tüntetőleg skandálni kezdjük hogy Szalai vegye ki a „nagyokat” a kezdőből. Ezt azért nem tettük meg.

Álmos kezdés után egy orosi büntető értékesítését követően pörögtek fel az események és szerencsére csapatunk is. Beívelések után szerzett gólokkal nyomattuk tovább a tavaszi NB1-es sormintát, Debrő fejelve, Danilo meg gólyalábazva vert 1-1 gólt. A második félidőben pedig szerencsére kijött a különbség: Vernes szép emelése, Hajdú két tizije közt beállította az 5:1-es végeredményt. Talán nem lesz gond Békés megyében a visszavágón. Az orosházai hölgyet itt már elvesztettük – Vernes góljánál felállva tapsolt velünk szembefordulva, a ‘szégyellhetik magukat, pfujj‘ és ’16 éve vagyok a magyar futballban, maguk erkölcsi hullák‘ mondatok sűrű ismételgetésével. Nem tagadva, hogy némi igaza van a hölgynek, hisz jóval megerősítettük e két meccsre az NB2-ben magát rommábetliző fiatal alakulatunkat, a szabálykönyvet nem mi írjuk, és ha élünk a lehetőségekkel az nem erkölcstelenség, csupán józanság. „Megaláznak egy vidéki csapatot” – rikácsolta az utolsó gólunknál a kollegina, erre csak annyit mondhatok: a megalázás az lett volna ha negligáljuk a meccset és harc nélkül kiesünk.

Hazafele az emberek még körbekérdeztek, vannak-e új pletykák (nincsenek), mikor és hogy lesznek az edzőmeccsek (akkor és úgy), no akkor találkozunk akkor, viszlát, viszlát, mentek valahova nyaralni, te az a kis Honma nagyon kellene, most ezzel a Hercegfalvival mi van, ügyes ez a Vernes gyerek, hú ez a Lovrics, mintha álomkóros lenne mostanság, na én megyek, szevasz, szevasz, akkor majd a következőn…

És a Bozsik szépen kiürült, a tea elfogyott, citrompótlóstól, az utolsó cseppig. Alig egy hónap és ihatjuk a következő bögrével. Akkor már ceyloni teafűből, igazi citrommal. Csak ne legyen túl savanyú.

Fotók: shopmania.hu; nosalty.hu; honvedfc.hu.

Változó időtáv

Tegnap már szemembe ötlött a dolog, de valahogy nem állt össze a kép, hogy miért is csodálkozom. Biztos hosszú volt a nap. Aztán most visszakeresgéltem a hírarchívumban, és…

Két hír, két időpont.

2010. december.

„A Bp. Honvéd vezetősége 2011. január 1-től Supka Attilát bízta meg a Bp. Honvéd szakmai vezetésével. A megbízás határozatlan időre szól.„

2011. június:

„Supka Attila az év elején szerződött a Kispestre és a szezon végéig kötelezte el magát a klubhoz. A május végén lejárt megállapodást a klub és a vezetőedző ma meghosszabbította 2012. május 31-ig.„

Ha ezt valaki megmagyarázza nekem, örömmel veszem. Addig is rovatunk címét idézve – wtf?

Középre nézünk. Szezonértékelés, 5. fejezet.

Ahogy azt az elmúlt hetekben megszokhattátok, posztonkénti évelemzésünket folytatjuk, áttekintve az adott csapatrészben megforduló harcosok sorát, értékelve az éves teljesítményeket, és kicsit előretekintve a következő idényre is: mit várhatunk vajon a keretben maradó arcoktól 2011-12-ben? Hajtás után mai penzumunk, a középpálya következik.

Morales évkezdő csapatában a lényegi kérdés Diego pótlása volt; a balszeles kis brazilt leszámítva más kulcsember nem távozott a középső csapatrészből (talán még Nagy Zoli említhető veszteségként –  a debreceni jobbhátvéd nálunk többnyire jobbfutóban tolta 2010 tavaszán). Nos, a pótlást az eredetlieg balhátvéd Sadjo jelentette, akit Dáriusz kincséért sem akart megcserélni Hajdúval a talján. A két szűrőposzton alapvetően Akassouval és Coirával számolt Morales; előttük jobb oldalt Abass, középen pedig az parádézhatott, aki épp hátra lett vezényelve a csatársorból (Danilo, Rouani – utóbbi Abbas helyett pl. jobbfutó is volt az Üllőin). Nagyjából ezeket a játékosokat variálta tehát Massimo mester az ősz folyamán – a passzolni képes, irányító jellegű szerepkör fájó hiánya a legunalmasabb Honvédot eredményezte evör. Az eredmények viszont legalább jöttek. Mint ahogy az első csapaton belüli minibotrányok is – Akassou és Sadjo fegyelme lazult meg az edzéseken, helyettük Moreira és Bojtor Laci került be a kezdőbe. Horváth Adrián masszívan kegyveszett volt az olasznál, a talján kérésére érkező Joco Stokic meg kapott vagy 1 meccset csereként – hát nagy rotálás nem volt. Hidi vagy Sós a fiatalok közül az NB2-ben pallérozódtak. Így ment el a szeptember, s a kicsit variált középpályával az október. Majd a november. Majd Morales.

Az interregnum idején Szalai mb. kispadvezér főbb döntése e csapatrész tekintetében Coira és Stokic fakóba utalása, míg Hidi, Nagy Gergő, Kapacina és Czár Ricsi mélyvízbe dobása volt. A számára adatott 2 bajnoki és 1 MK meccs azonban nem akkora intervallum, hogy sokáig időzzünk itt. Jött a tél, jött Supka.

Régi-új edzőnk nyitányként végleg elbúcsúzott a már korábban leselejtezett Coira-Stokic kettőstől. Utóbbi nem zavart sok vizet; Coira viszont már némileg veszteségnek tekinthető. 2010-es tavaszi érkezése után bőven vállalható 3 hónapot produkált, 1-2 fontos gólpasszal, Fradi elleni plusz góllal. Noha látszott rajta, hogy csupán kényszerirányító (eredetileg jobboldali közép vagy védekezőközép volt még spanyol földön anno), az NB1-ben ez a fékezett habzású irányítgatás is többet ért a semminél. Sajna tavaly őszre aztán a jó Pablo beszürkült mint idősb Mészöly arca ’95 tavaszán az izlandi tranzitban a legendás kamionsofőr beszólásakor. Szalai, majd Supka is joggal mondott le róla – Coira gyanítom elhitte hogy itt az is elég, ha a cipőt küldi ki maga helyett. Mennie kellett… Ment Abbas is, aki után – ki hitte volna- még szoftosan sírtunk is, lévén őszi házigólkirály, s a csapat egyik legjobbja. Persze ehhez kellett az is, valljuk meg, hogy a gárda omoljon le a Dieng Ceikh-i szintre, de efelett hunyjunk jótékonyan szemet. Távozása azért veszteség volt. Ment Bojti is. Az érkezési oldalon regisztrálhattunk egy (Supka melletti másik) tékozló fiút – Gege talált vissza a Bozsikba. Jött még Fieber – már akkor éreztük, hogy minek. Érkezett Flavio Beck – majd ment postafordultával: Irán nem adta Koránnal szentelt áldását a kispesti folytatáshoz. És jött az utolsó pillanatban Zelenka.

Utóbbi két játékos feltűnése egyúttal jelzésértékű volt – egy újfajta megközelítés indikátora. Míg Moralessel a betonbiztos védelemre helyeztük a hangsúlyt és az ‘utmostly disciplined’ játékosokra, a taktikai utasításokat végletesen betartó, pozíciójukhoz ragaszkodó, fegyelmezett robotseregre, ahol a klasszikus irányítónak még az említése is gúnyos mosolyt eredményezett volna a szakvezeteés részéről, addig Supka a maga klasszik, ’80-as élvekben gyökerező attitűdjével már rábólintott arra, amire elődje sose: hozzunk karmestert. Mert az azé’ kell. Így jött (majd ugye ment is) Flavio és így jött Zelenka. A cseh CV-je bíztató volt, edzőmeccsen viszont nem láthattuk csak annyit tudtunk: fél éve szabadlistán volt előző klubjánál. Új Mackóba nyúlunk tehát vagy új Genito esik a kosárba? A tavasz válaszolt.

Tavasz. Nagyon hamar kirajzolódott az 5 fős (így meglepő módon a 4-4-2-re esküvő Supka alaptaktikájától idegen alaprajzolatú) középpálya névsora: eleinte Akassou, majd helyette Hidi az egyik szűrő, Horváth Adri a másik, a támadóbb sor pedig Ivancsics, Zelenka, Moreira. Az eredményt tudjuk. Nyögvenyelős kezdés, ezt követő remek idényközép, mely során a fontos pontok beszezrésében a végre bepörgő Hore, az egyszer-egyszer jó meccset kifogó Gege és a Szabó T. / Bárányos éra utáni első igazán kedvelhető playmaker, Lukas Zelenka forintos zsugái mind-mind kulcsszerepet játszottak. Sajna az évvégi befáradás e csapatrészt sem kímélte, a májust inkább felejtenénk. A fiatalok közül Hidi egész sok szerepet kapott, a valóban talentum Nagy Gerinek a mélyvíz februárban még sok volt, de az idény végén (Újpest, Siófok) már olyan mutatvánnyal is előrukkolt szórványosan, ami azért bizony bíztató.

Ha a teljesítményeket értékeljük, ősszel Akassou emelhető ki, aki egy fokkal ugyan aláment 2010 tavaszi remeklésének, amikor kb. a Bohócliga 3 legjobb szűrője közt volt, de még így is hasznosat produkált. Majd tavaszra sajnos teljesen leeresztett. Benji szindróma? Kár lenne érte. Az őszi másik 2 pozitív teljestménye e szekcióban Abass és Sadjo. Előbbi fél év frankföldi kaland után ismét bizonyíthat júliustól, nálunk. Utóbbi már más klub színeiben köszönheti meg a Barcának az újabb b-win sikert. Én azért sajnálom hogy így alakult de erről már sírtam egy sort a védelem kapcsán. Tavaszra, mint láttuk, kvázi sorcsere történt, ebből a periódusból finom dicséret illeti a láthatóan igyekvő Ivancsicsot aki ugyan még nem tudta hozni a 2007 tavaszi etalonfociját de legalább küzdött a tavasz folyamán és rúgott két szép szabadgólt. Hidi is hasonló kategória: több van benne, ahogy egyik kommentelőnk írta, talán a Rammstein hallgatás hozhatna előrelépést a meccsek előtti felspannolásként. Vagy Kemi nyomjon neki egy kis Metallicát, mit bánom én. De pörögni kell…! Nagy Geri dettó, benne is több leledzik, és hiszem hogy a következő 2 évben ezt ki is hozza magából. Jeleket már látunk erre utalólag.

A végére hagytam a két pozitív meglepetést. 1) Hore. Ki hitte volna hogy belőle meg egy abszolút használható pióca szűrőt lehet faragni? Lehetett… Ha így folytatja jövőre is, akkor még helye lehet Kispesten évekig. 2) Zelenka. A sörhab-felhők közül alászálló rőt fazonszabász. Nem dícsérem nagyon mert már megtettem a tavaszi osztályozókönyvekben. Leírtuk sokszor a hátrányait: lassú, darabos. De a fenébe is, tőlem sétálhat is, sőt akár fókamászásban is csapathat a kezdőkörben, amíg olyan labdák sorát teszi, mint Morénak Pápán, mint Danilónak a Kapos vagy a Vidi ellen, mint ugyancsak Brightnak itthon a Paks ellenében….amíg úgy helyezkedik hogy végre legyen második hullám mint a Széktóiban az egyenlítő gólunknál… és amíg olyan szabadokat teker az amuló Bozsovicsnak mint a Videoton elleni fiesztahalasztáson. És amíg önjelölt spaghetti-western hősként kacsázik ólábain puffogva egy bírói ítélet után. ARC. Vannak akik szerint Zelenka csak egy a a haszontalan tucatlégiósaink sorában. Én azt mondom ha most nem szürkül be ősszel, és még lenyom nálunk egy-két évet, így, mint tavasszal, akkor egy újabb játékos kerülhet fel a „na őt megérte idehozni” tablóra. Persze ne kiabáljunk el semmit. Sokszor csalódtunk már Kispesten.

Átigazolási időszak közepén vagyunk, várjuk a híreket. Az eddigi érkezők közül az egy szem Abbas jött a középső csapatészbe, viszont a ballaszt (Moreira, Fieber, Sadjo) és az érzésem szerint mindkét fél hibájából a klub számára eltékozolt Sós Márkó kiesésével inkább csökkent a létszám. Gegét remélhetőleg sikerül itt tartani, és én még szívesen látnék egy Zelenka kaliber irányítót vagy árnyékéket (szaladgál is ilyen a hazai piacon, saját nevelés, hozzuk már haza könyörgöm), meg egy jollyjoker arcot, és nem lenne rossz a középső csapatrész. Ha Akassou marad, Hidivel és Horével vállalható a szűrőszekció. Ivancsics, Zelenka,Abbas, Nagy Geri, Czár, Kapacina: nem rossz anyag ez sem. A fiataloknak pedig tessék nyomni a lehetőséget hogy szokják a terhelést. Persze ehhez kéne egy masszív kezdő akik mellé  beszállhatnak. Ördögi kör. Egyszer a végre érünk már?

Mára ennyi, legközelebb csatárainkkal folytatjuk – azaz zárjuk értékelő sorozatunkat.

Korábbi epizódok itt.

Címkép: regiojatek.hu

U19: BAJNOKCSAPAT!

Valóságos fodbalünnep volt ez a szerda. Tegnap olyan dologra ragadtatta magát a kispesti bloggerközösség egyharmad része, amely talán csak a legmegszállottabb, legderékebb, legtöbb elütendő szabadidővel rendelkező szurkolótársaink fejében fordul meg olykor-olykor: egyetlen nap alatt két MTK-MFA összecsapást is a helyszínen izgultunk végig, az eredmény pedig nem is maradt el: U19-es csapatunk irtózatos küzdelemben húzta be a bajnoki címet, míg a trónra már korábban felkapaszkodó U17-es különítmény nem mindennapi atmoszférájú meccsen betlizett.

Természetesen a meccsek élőben való megtekintésének megszervezése ismét nehéz feladat elé állította a kilátogatni vágyó szimpiket, hiszen az MLSZ-Sport TV időpont-tologatási tandem munkakedve az NB I-es küzdelmek befejeződése után sem lankadt. A hét elejétől folyhatott a virtuális pénzfeldobás, hogy vajon a bajnoki trófeáról döntő 19 évesek, vagy az immáron tét nélkül brusztoló fiatalabbak asszóját tűzze műsorra a csatorna, végül teljesen logikátlanul az utóbbit választották.

Az egyébiránt üzleti szempontból is kifogásolható döntés okán készek voltunk a város nyakbavételére, és meg sem álltunk az MTK által működtetett Csömöri úti Lantos Mihály Sporttelepig, amelynek hátsó füves pályája mellett a kezdésre mintegy 150-200 főből álló nagyérdemű verődött össze. A nagyrészt szülőkből álló nép (igen, őrjöngő apukák, fiaikat körömrágcsálás közepette vizslató kedves mamák) között néhány mezei szurkert is felfedezhettünk, valamint olyan elsőcsapatos szaktekintélyeket, mint Garami Józsi bá’, Supka Attila, vagy az elmaradhatatlan George F. Hemingway-Gács Pál páros.

Magáról a meccsről nemigen érdemes beszélni, mert bizony azt nem tesszük ki az ablakba. Az első félidőben a több NB I-es kerettagot (Nagy Geri, Kapacina, Vólent, Remes, Baráth) felvonultató csapatunknak lényegében nem volt sansza a gólszerzésre, egy-két lájtos lökettől eltekintve igen bétás támadójátékot mutattunk. Látható volt, hogy gondolati síkon már a strandon süttették különböző tagjaikat spílereink. Egy ügyes kiugratásból viszont a másik oldalon Vass Patrik betalált, így ment az ellen a szünetben, és mi is ezt tettük, meglátogattuk a sporttelep büféjét. Itt elégedetten nyugtáztuk, hogy a falon található MTK-dressz közvetlen szomszédságában bizony két Puskás Ferenc-kép is központi helyen volt kifüggesztve, a Gázszer, vagy a Tapolcai Bauxit minizászlajáról nem is beszélve.

A csehszlovák italkülönlegességek személyi felmutatása után való elfogyasztását követően visszatértünk a pázsit közelébe, ahol a rendkívül indiszponált Vólent (akiről reméljük, nyáron valahol megtalálja önmagát) szünet utáni lehozatalát követően az utolsó húsz percben megélénkültünk, egy óriási ziccerből sikerült egyenlítenünk, a java azonban még hátra volt. Kapusunk tíz perccel a vége előtt kihúzta az egyik MTK-csatár lábát, Szabó Zsolt nem kegyelmezett, jöhetett a tizi. Ezt azonban az amúgy érdekes fizikumú, rendkívül alacsony Vass Hercegfalvit megszégyenítő módon a labdafogó hálóba lőtte, így megmaradt az sansz a sikerre (egy pöttyel vezette a tabellát az MTK, így csak a győzelem segítette volna az élre a gárdát). Az idő vészesen fogyott, amikor a partjelzőspori egy szurkolótársunknak válaszolva megszellőztette, hogy négy perc a hosszabbítás, még reménykedtünk. Aztán (egészen pontosan a 92. percben) kaptunk egy kényelmesen beívelhető szabadrúgást, amelyet a kapus nem tudott lehúzni, Vécsei Bálint pedig a léc alá vágta a lecsorgót.

A gólt követő pillanatokra csak homályosan emlékszem: a korlát mellől többen önkontrollunkat teljesen elveszítve kezdünk el futni a csapat által alkotott kicsirakás felé, a játékosaink megbúbolása után pedig kezdődhetett a jól megérdemelt fieszta ugrándozással, körtánccal, edződobálással.

Lelkesedésünk egy ilyen, a Kispestre abszolút nem jellemző győzelem után természetesen nem hagyott alább, a Hungária körúti katlan felé vettük az irányt a már bajnok U17 meccsére. Bár a srácok szezonbeli első (és utolsó) zakójukat magukra oktrojálva 2-1-re kikaptak, a hangulatot feldobták a tízedik perc környékén felbukkanó friss bajnokcsapat tagjai, akik a szezon során felgyülemlett gőzt kiengedve teli torokból buzdították a trópusi melegben küzdő sihedereket, majd néhány „mit fújsz, sárgarigó?” szösszenettel a hazai korzóhangulatot is biztosították (láthatóan igen kiterjedt tudásanyag gyűlt össze az elmúlt négy évben, piros pont).

Az idei három taballaelsőséggel immáron kilenc címnél tart az akadémia, így jövőre akár be is állíthatja a nagycsapat 13+1-es mérlegét (feltéve, hogy a négy utánpótlás-bajnokságot, és az NB III-at megnyeri), ami öt év alatt nem gyengusz pörformansz. Egyre magabiztosabban jelentjük: van jövőképe a kispesti labdarúgásnak.

Fotó: jómagam (Mint később kiderült, érdemes lett volna fényképezőt vinni, azonban ennek hiányában csak a fenti, telefonnal készült kép marad fenn az utókornak.)