Eredetileg kétszer hatvan percet játszottak volna a csapatok, azonban az Al-Rayyantól jelezték, sok a sérültjük, ezért legyen mégis kétszer negyvenöt. Az első meccset, név szerint az alkudozást végül mi nyertük, és kétszer ötvenöt lett a vége.
A felkészülés jegyében, mi eközben komoly nyomozati munkával megkerestük a büfét (a sporttelep egyetlen épületének pálya felé néző oldalán hat ajtó volt, és ebből három az öltözőkbe, kettő pedig a mosdókba nyílt, így vaslogikát alkalmazva kellett választanunk). Bent ugyan ki volt írva egy táblára, hogy két euró a sör, azonban valahogy mindig négyet fizettünk érte. Viszont legalább kiderült, a sporttelep büfése annyira mindenes errefelé, hogy például az eredményjelező kezelése is a munkakörébe tartozik, amit egy távirányítóval végez az árnyékból. Illetve végezte addig becsülettel, amíg nem jelent pár helyi jellegű osztrák ember, és rendelt magának az első félidő vége előtt egy rundót. A dologból végül egy egészen mikroszintű kavarodás alakult ki, mert a kiszolgálás közben az óra megállt. Természetesen némi értetlenkedést követően nagyvonalúan túltettük magunkat azon, hogy az első félidő végén nem az 50. hanem az 57. percben kaptuk a gólt.
„Messziről jött ember azt mond, amit akar, és én most azt mondom, hogy nekem tetszett a Kispest” bővebben