Címke: beharangozó

…szóval az van, hogy amikor nyáron megláttam a sorsolásunkat, hogy ősszel, november elején jön az Eger, azazhogy mi megyünk, megmondom őszintén, ezt a túrát vártam legjobban azóta az évben. Eger… gyerekkori emlékek ütős földrajzverseny döntőkkel, gimis és egyetemi memoár-fejezetek a címben jelzett völgybeli borokkal (már ha írnék memoárokat), merlot csillog a poharakban, kommersz tudom, de sokszor a kommersz is jó, főleg ha elsőre próbálod, Dobó tér, izgalmas utcácskák, jósörözős blokkháznegyedek a Csebokszári környékén, kirándulások a Mátrában, camera obscura a Líceum tetején, kis magyar Da Vinci kód feelin’ (amit ugye Pierrot meg is lovagolt az emlékezetes gyűrűs játékával)… most pedig kocsiba be, Öccs az anyósülésre, a nemnormális Hanta-Lovi duó a hátsóra, + babar és a gépe, lehúzunk egy nappal előbb, fürdő, bor, másnap megcsapjuk a hazaiakat a hangulatos stadionjukban, egy ritka tré meccsen 2:0-ra és gyerünk haza. Ehhez képest holnap a Fáy utcában támasztjuk délután a korlátot. De legalább a Pivo közel van. Beharang.

Szóval azóta, hogy kiderült: Eger away, ezt vártam. Azóta? Tulajdonképpen mióta?És még inkább: meddig? Ugyanis kb 1 hónapra a menetrend nyilvánosságra kerülésére kiderült a stadion-mizéria, decens MLSZ-féle ebkaróhoz kötéssel, echte ungarische (ezúttal egri )töketlenkedéssel, és hogy majd mehetünk Debrecenbe, ahova ugyan szeretünk lejárni, Nagyerdő, főtkukker, bravúreredmények meg minden, na de nem egy 50 néző előtti meccsre akikből 40-en mi leszünk plusz a lelátón bealvó Kondás Elemér. Azóta viszont nem vártam a meccset.

No de a Bohóc azért Bohóc, mert az egész körítése és vezetése is az, így persze megint variálódott a helyszín, és a rossz lehetőségből egy kevésbé rossz megoldás kerekedett ki, a Fáy utcával (ha már ez az Eger úgyis amolyan Vasas reloaded, ugye. Teljes a kép.) És most félretéve minden álszenteskedő fociszakértősködő álértelmiségi maszlagolást, ennek most örvendek ezerrel. Egerbe a meló miatt nem értem volna le négyre, ide viszont kiérek, és előtte (s ha az eredmény olyan, utána) bele fog férni az Újlipótváros egy gyöngyszeme is, ahol egy csapolt pincesörrel illdomos melegíteni a szeánszra.

2 hete a lilák ellen azt írtam: győzelem lesz, mert most már ká rég nem nyertünk. Ez azóta mégigazabb, de mivel holnap az esélyek is nálunk, ne lepne meg, ha egy kín-iksz, vagy egy klasszik roller csúszna be a holnapi jelenésünkön. Mert az Eger is rég nyert, de néha szokott és van Németh Norbijuk – az exeink meg úgyis rendre aláznak minket, szóval. Hát ez nem túl bíztató.

Persze mindenkit megnyugtatok: A Hali ellen egy holnapi vereség esetén tuti a győzelem. Mielőtt azonban rámgyújtjátok virtuálisan a blogot, befejezem a pesszilovas eszmefuttatásaim, és röviden vázolok egy valószínű kezdőt. Hantáék beszámolói szerint Szabi megtalálta az elveszett fonalat így Rossinál bombabiztos helye nyilván megmarad, és ennek örülünk. Védelemben Zsiva kiesett balbunkóból (hála az égnek, nem volt ott ő jó), helyére visszajöhet Baráth vagy a szintén kényszerposztos Moga, könyörgöm, Novákot nem teszteljük le? Vagy a szárnyaló NB2-es teamünkben ki a balhátvéd? Novák mögött? Halló? Mindegy, én Botit érzem sanszosnak. Középen Ignja és Tandia mester, Debi gondolom továbbra is büntiben… Jobbhátvédben kedvenc rendészünk, Iván kirobbanthatatlan. Egy pár hete nincs csúcsformában. Nem érdekel, Imádom. (Kezdek hantásodni). 

[szégyenteljes hiba: Lovrics valóban eltiltott. Akkor egy Moga próbát javasolnék a helyén, vagy Baráth jobbra, balba meg Novák. Úgy látom, több kommentelőnk is osztja e nézetünk.]

Középpályán Marshal sokat sérüldözik mostanság, így nem lepne meg a Hidi-Vécsei kettős, előttük a Rossinál a kezdőcsapatba visszataláló Gegével (miért nem fordítva, Rossi???), + Abass, és szerintem baloldalon most Tchami, elöl pedig Délt várom és jó esetben 1-2 gólt tőle. Cserepadon meg jó lenne minél több fiatal és kevesebb fejpántos/hasábfrizurás új Cordella-csemete üldögélne és méginkább lépne pályára, de tudom, kezem bilibe lóg.

Most bilibe, holnap remélhetőleg egy jó szűretlen Bernardba vagy még inkább valami barna kreatúrába, télvíz idején ugyanis kifejezetten jól esnek a lipóciai krimó csapszékéből nyerhető erősebb, pörköltebb malátára építő ízvilágú cerny pivó-k… melóból pedig pont útba esik, már kitérőt sem kell tenni, mint a tavaszi idénnyitón a Vasas ellen a régi munkahelyről érkezve. Szóval egy jó dolog biztos lesz holnap – a körítés/helyszín/kényelem. Sőt, ez egyből három. Akkor már kérek egy ráadást is, az pedig a Kispest-siker – s valljuk meg, bizony ez a legfontosabb.

Holnap.

 

 

…szerintem holnap nyerünk. De ha nem, akkor Győrben tuti az iksz, esetleg a meglepetés-vendéggyőzelem. Hogy mire fel ez a nagy (jobb körökben aranyozott  muszbekmihály-bajuszt érő) optimizmus? Nos, az utóbbi 10-15 évben akárhányszor kezdett elmenni a kedvem a látottaktól, akárhányszor feltettem magamnak a kérdést, hogy érdemes-e még nyomatni ezt a nagy Honvédozást, akárhányszor úgy éreztem, hogy émelygés fog el, ha a nem létező játékunkra gondolok – nos ilyen pillanatokban, jellemzően az utolsó pillanatokban, valahogy mindig jött egy győzelem, vagy azzal felérő döntetlen, legrosszabb esetben egy hajtós teljesítmény. Most is kb. ebben a vaklogikában bízhatok, bízhatunk, mert az utóbbi hetek történései és tendenciái minden irányba mutatnak, csak abba nem, hogy a tavaly őszi Újpest-verés, ami, ahogy Hantával megállapítottuk a múltkor, az akkori félszezon koronaékszer-meccse lett (utána csak lefele vitt az út túlnyomórészt), szóval, hogy mindez megismétlődjön. Nem könnyű…

…pedig tavaly milyen jó is volt őszel megint KISPESTInek lenni…! Volt értelmes keret, valamiféle koncepciót felvállaló edző, egyéniségek a csapatban, verseny a kezdőtizenegyért, hazatérő legendák. Ebből mára nem sok maradt, de ezt a vonalat inkább hagyom is, hiszen több játékosunk is megmorogta már a szerintük csak a múltat dicsőítő írásaim (noha múlt ősszel, s általában, ha van miért, mindenkit szeretünk és szoktunk dicsőíteni, ilyen a szurkoló). Oké, ne múltazzunk. Nézzük a jelent.

Van egy fura szezonunk. Induláskor én pesszimiska voltam (mindig az vagy, mondhatjátok, és ez kábé igaz is), félelmeimben egy vergődő, vereséget vereségre halmozó csapat képe élt, ahol a ládaszámra igazolt gyökértelen légiósok a szokásos őszközepi financiál-mélypontig csak-csak, onnatól pedig ténylegesen kalnak az egészbe. Ehhez képest nem így indultunk! Rossi bátran variált a Supka nevétől sikítófrászt kapó fiatalokkal (Vernes, Baráth), megbabonázta Tchamikánkat, aki elkezdett focizni, az állítólag kezelhetetlen Diabyt elindította a danilósodás útján, Délt megtanította gólt lőni, Sunnyboyt pedig nagyon helyesen továbbra sem vette játékosszámba. És mit hozott mindez? Anzsi ellen hősies helytállást, majd szoftos teltházat otthon. Futballhangulatot. Vidiverést idegenben. A mihaszna légiósnak vélt Zsivány elkezd focizni, Marshal pedig hosszú érés után úgy dönt, tud ő értelmes alternatíva lenni a poszt-Benji korszakban. Aztán jött a Kemenes-affér.

És a törés. Az MTK ellen még jók voltunk, de vereség a vége, Debrecenben edzői hibák és KO, itthon a Kapost kiütjük – majdnem, a vége csúf, de az 5 gól oké, azóta pedig a pápai első félidőt leszámítva jobban besültünk, mint a Rudolf-comeback Diósgyőrben. Értékelhetetlen produkciók, látványosan megsértődő edző, fura döntések a kezdőcsapatot illetően, a sportlap szerint szerződéshosszabbítási (vagy nemhosszabbítási, pontosabban) mizéria miatt fakóba száműzött Debreceni, betliző kulcsemberek (Marshal, Debi, Gege, Kemi, Diaby), pont, akik húzták a szekeret az elején. Aztán Baráth is kiszóratta magát.

Megint valami nem stimmel. Erről majd később, ha lesz időm, tolok posztot is, most legyen elég annyi: úgy fest, az elmúlt őszök jellemző megfáradása megint itt van, kérdés, hogy Rossi bedobja e a törülközőt, mint a heves Morales, vagy tényleg megmarad a Pétain marsall-szerepkörben, és teszi amit Fabio koleszterinmenedzser diktál… tavaly ilyenkor még épp a legjobbkor jött Sanyika, aki a szokásos mélypontunkból kirántotta a szekeret, most ilyen tényezővel nem is számolhatunk, ugye. Nem könnyű.

Persze az Élet Újpesten sem az. Ott a délszláv és afrikai Cordellabébik helyén a belga vonal él, és hol bravúrgyőzelem Pécsett (már amennyire az bravúr), hol meglepő torpanások, szóval ott is katyvasz minden, de valamelyest talán kisebb katyvasz, mint nálunk, úgy tűnik, legalábbis az összefoglalókból, meccsekből ami leszűrhető, abból kiviláglik némi Daerden-i koncepció, pont annyi, ami Rossinál is megvolt az elején, amíg ment nekünk is a játék, amíg élvezhető meccseket toltunk itthon és bravúrokat idegenben. Azóta, ugye… azóta nem értjük mi van. Rossi célozgat, hogy kihátrált mögüle a csapat, most meg már vészhelyzet van de nem értik egyesek, ehhez képest még áll a vártán, most akkor mi van, edzőbuktatás, vagy csak temperamentumos taljánunk túlpörgi magát, megint ott tartunk, ahol az előbb…

…szóval Újpesten sincs még kolbászból a kerítés, de talán a háttér nyugodtabb. (Vagy csak a szomszéd fűje mindig lilább?) Persze nem annyival hogy ne kaphatnánk el őket – ne kaphatná el őket az év eleji Kispest. Mert az uccsó 4 hét Givova mezes alakulata nem lesz elég még a félharmatos lilák ellen sem.

Összeállítást csak én vízionálok, szokásomhoz híven 2 verzióban. Jómagam a következő 11-et küldeném fel a pályára, ha colos lennék, kopasz, és egyszer véletlen összefutnék Cordellával egy trattoriában:
Kemenes – Lovrics, Ignjatovics, Tandia, Novák- Hidi, Marshal-Vidovics, Vécsei (Ivancsics), Abass- Diaby (Dél).
Igen, Novákkal, aki az NB2-ben játszott, majd nem játszott és állítólag borzalmasan formán kívüli, de legalább a posztján szerepelne. Vécseit meg ne pazaroljuk a padon, Gege majd váltsa ha elfáradt, mint ahogy az Uppe védelem is, akkor jöjjenek a Gege labdák. Vidó menjen ki a szélre (tényleg, mi van Vidóval? Nálunk van még?), Dél pedig jöhetne csereként a második félidőben és bevágná a győztes gólt.

Azonban tudjuk, hogy a fenti kritériumok egyike sem illik rám, nem vagyok túl magas, és még hajam is van, elég sűrű, szerencsére, húsos olasz menedzserek helyett pedig inkább a barátaimmal találkozom és nem risztorantéban, hanem pesti cseh sörözők kopott asztalainál. Így az összeállításunk is inkább effelé hajlik majd:
Kemenes-  Lovrics, Ignjatovics, Tandia, Zsivanovics- Hidi, Marshal, Diarra, Ivancsics, Abass- Délczeg.

Mindegy is. Az eredmény holnap már kevésbé. Meg nem erősített hírek (egy meteorológ szurker-kommentelő az 1909.hu-ról) szerint az ítéletidő is vár estig, úgyhogy vállalható kondíciók mellett lehet végigszurkolni a nagy rivális elleni derbit. Hogy sokan legyünk, most utópisztikus kérés, így inkább csak azzal zárnék: jó lenne, ha a bevezetőben említett, minden alapot nélkülöző hurráoptimizmust nem látnátok viszont a Győr elleni beharangban– az azt jelentené ugyanis, hogy vertük a lilákat, és szerzőink kissé megnyugodva már nem beszélnek hagymázas hülyeségeket.

Így legyen.

Valahogy így alakult. Egyrészt az már korábban kiderült, hogy mindenféle okokból nem indítunk kocsit Pápára, másrészt tegnap este ünnepelte (jócskán megkésve) második szülinapját a Népsport, mint bloggyűjtő, és RW-vel ott, valamint felvezetőprogramján, az MTK-Vidin volt jelenésünk. Az események pedig, ahogy az illik, elhúzódtak. Jócskán.

Fél óra múlva kezdünk, az m1 közvetíti, szurkoljunk.

Péntek ötkor Honvéd-Pécs a Bozsikban, vagyis az MLSZ által a bajnokságba kódolt rotációs rendszer szerint ezúttal mi szapuljuk a kőérberki sóhivatalt. Mert ez az időpont tényleg abszurd. Értjük mi, hogy a tévé nagy érdek, és fontos menél több meccset közvetíttetni, de miért pont péntek ötkor? Kezitcsókolom, nagyjából 20 éve volt itt egy rendszerváltás, ahol sok egyéb mellett nemet mondtunk a pénteken kettőkor bezáró bankokra, az állandóan szünetelő hivatalokra, szinte csak nappal nyitva tartó közértekre. Fogyasztói társadalmat akartunk, és azon belül is fogyasztani. Pénteken ötkor egy tisztes európai polgár még javában dolgozik, vagy pont abbahagyja, függően a foglalkozásától. Egy dolog azonban tutifix, nemhogy a meccsre, de sokszor még a szomszédos kocsmába se ér át, hogy láthassa kedvenceit. A péntek öt maga a halál, a nyolcadik főbűn, a tizenharmadik hónap Kiszel Tünde naptárában! Pécsről amúgy végképp lehetetlen.

Ennyit a rajtunk kívüli dolgokról, nehogy felületet adjunk Szerethető Sándorbának, és nekünk is beszóljon, mint van Gaalnak, hogy ahogy az ellenfél csapatáról, úgy az MLSZ naptárról alkotott elképzeléséről se illik kimondani, amit látunk: szervezetlen.

Sokkal nagyobb bajunk is van ezeknél. Mondjuk, hogy Marshal Mufi továbbra is sérült, vagyis vélhetően marad a Gege-Diarra-Hidi sor középen, esetleg Zivanoviccsal, de akkor Gege megy föl Diaby és Délczeg mellé amolyan irányítóféleségnek (a szakirodalom erre a posztra szeret mindenféle angol vagy olasz szavakat átvenni, de mi nem csábulunk el, mert egyszer már megtettük, és örökre beleszerettünk a klasszkus káeurópai irányítókba, amiről pedig tudjuk, hogy önálló játékelem a világfutballban). Ha minden igaz, Lovric visszatérhet a helyére, miközben a balon továbbra is sérült Vidovic, Novákról meg csak annyit tudunk, hogy a fakóban már játszogat, de a csaknem tíz hónapos kihagyás utáni formáját nem ismerjük. És amúgy is Baráthtal számolunk oda, mert arról látjuk, hogy jó, ha éppen nem Kecskeméten járunk az első öt percben, ami meg szerencsére évente csak egyszer van.

Aztán ott van még Supimester, a tavalyi edzőnk, aki most Pécsett próbál egy sereg új arcból eredményt kihozni, ami bár láthatóan nem megy neki egyelőre, minket ez nem altathat el, mert ha valaki, akkor mi tudjuk, ehhez nagyon ért. Sánta, Hore, Ceolin, Akassou legutóbb szintén nálunk tolta (ahogy a stábból Don Emilio és Babócsy is), utóbbiért amúgy még mindig fáj a szívünk. Illetve nem csak fáj, hanem rádöbbentett minket a játékospolitikánk egy addig csak betippelt oldalára, hogy márpedig a leigazolt spílerek játszatásakor a tulajdonosnak nagyobb szava van/lehet, mint a szakmának. Tavasszal egy Akassou nyilvánvalóan legalább sokszor kezdett volna a Honvédban, de mivel nem hosszabbított, nem játszhatott. Ergo nem feltétlen a legjobbjaink alkotják a meccsre nevezett keretet.

Odiánál az utóbbi hetek alapján ugyanez a kérdés nyitott, és volt már olyan beszélgetésem, ahol felmerült, Rossi talánvan annyira megalkuvó a hirtelen ölébe hullott első csapatánál, hogy a saját szakmai elveit kifacsarja egy más, felsőbb akarat érdekében. Aztán lehet, tévedtünk, és a végén majd minden őt (őket?) igazolja, ahogy Cordellát is Diaby, Marshal, Ignjatovic, estleg a Videoton ellen látott Zivanovic. (Megjegyzem nem lesz egyszerű, mert Odián kívül ott van még Kostic, Rajic, Tandia, Sunnyboy, Ibrahime, Ikenne-King, és talán más is, aki most hirtelen nem jutott eszembe.) Tovább. Nagyon kéne még, hogy Kemenes Szabi is visszanyerje a formáját, és nagyon nem kéne meccsenként úgy kettőket-hármakat kapni, hogy a védelmünk amúgy az egyik legjobb nevekből áll itthon. Debiről és Lovricsról már szóltunk korábban, tehát tudjuk, a név még önmagában nem elég.

Szóval van gond bőven, aztán a meccs meg alakul, ahogy alakul. Lehet a Pécs pocsék formában, a Kecsó is abban volt, nem számít. Lehetünk mi is jó vagy rossz passzban, a következő meccseinkre általában ez sincs komolyabb hatással. Szerencsére már bőven magunk mögött hagytuk azokat a rémálomszerű sisai és pölöskeis időket, amikor egyszerűen azért nem nyertünk, mert nem tudtunk nyerni, de még messze vannak a moralesi idők is, amikor viszont egyáltalán nem fociztunk, csak hoztuk a minimum döntetlent.

Mindezek alapján az általunk várt kezdő: Kemenes – Lovric, Ignjatovic, Debreceni, Baráth – Zivanovic, Hidi, Diarra – Ivancsics – Délczeg, Diaby

Akkor beszéljünk a hüvelygombáról. Mármint az van most, hogy ez legyen egy igazán szűkkörű Kecskemét-Honvéd beharangozó, tele mindenféle esetleg nonpíszí tartalommal, meg kecsói haverokkal, vagyis nem a szokásos módon, teljesen más határokat feszegetve.

Adegy. Rühellem a Kecskemétet. Nem elég, hogy lilák, ami már önmagában is csúnya dolog, de még nyeretlenek is vagyunk velük szemben az élvonalban. És ami még erre is rátesz egy lapáttal, hogy a kecsói bloggerekkel kimondottan jóban vagyunk, viszonylag sokszor sörözünk együtt valamilyen meccset nézve egy kocsma tévéjében. Ilyenkor még hagyján, ha szopatnak minket a folyamatos elpicsázásunkkal, de amikor ugyanezt teszik mellettünk állva az aktuális KTE-Honvédon, akkor nagyon közel kerül a legendásan béketűrő természetem, hogy egy sörcsappal verjem klubszínekre a fejüket.

Tavasszal minden, de tényleg minden mellettünk szólt, erre jöttek, és úgy gurítottak a Bozsikban egy polgári négyest, hogy nyikkanni sem tudtunk. És Nitro barátunk, a korábbi vezérbika a kecsói blogon, ott röhögött a pofámba a korzón. Szeretlek, drága, neked még valahogy elnézem, de azért te is érzed, minden más helyzetben, ha ott helyben meggyilkollak, akkor egy valag mentőkörülmény védett volna meg az illetékes bíróság előtt, esetleg még azt is kimondják, bűnös, de tette a társadalom számára hasznos.

Vagy a másik, amikor tavaly úgy kezdtük a bajnokságot, hogy hülyére nyertük magunkat, és kezdtük elhinni Supkáról, hogy ő a fülbevalóját vesztett új Kuusela, de persze nekünk épp ekkor kellett Kecsóra mennünk, és nekem épp ekkor kellett baráti kapcsolatokat ápolnom a hazai ultrák között, hogy eleinte még én legyek a nevetség tárgya, majd a végén az egész átcsapjon egy valódi irányozmba érzett szánalomba, pedig a srácok – legalább szavak szintjén – utálnak mindent, ami fővárosi, különösen ha Honvédnak hívják. Utána persze berúgtunk (valahogy az ellenük után mindig), és megnéztük a kecskeméti tüzijátékot, augusztus 20. alkalmából.

Adkettő. Szeretünk üzengetni egymásnak már jóval a meccsek előtt. Valami úgy tűnik visszacsempésződik (fuckyeak, mekkora szó ez) a régi idők futballkulturájából, amikor még valóban téma volt egy várt meccs az ellenérdekelt felek között. Mi nyomatjuk a nekünk történelmünk van, és a hasonló dolgokat, ők persze jönnek azzal, hogy minden változik, lesznek új nagycsapatok (már eleve ezt a szót nem illik vidéki egyesületre használni, megjegyzem), és ha Nbcee bloggertárs majd polgármester lesz Kecskeméten, akkor ott épül az ötös metró, a KTE pedig hetvencsillió-billió-milliárdszoros bajnok lesz. Álmodozhatnak szegénykéim, de amíg nálunk a folyosókon is több elnyert serleg van, mint amennyit feléjük egyáltalán ki tudnának csapolni egy-egy hazai meccs nézőközönségének, addig nem kéne talán ugrálni. Kiváltképp nem akkor, ha a szintén gyökértelen Paksnak is több szezonja van az enbéegyben, mint nekik.

Kupagyőzelem? Piha. Abból nekünk is van egypár, ahogy elbukott döntőnk is. Egyszer mindenkinek kifuthat egy szezon. Emlékezhetünk, a BKV előre tizeniksz éve a kupaelődöntőig ment, hogy aztán DVSC néven legyen hatszoros bajnok. Tápióbizbasz is verte ki néhány éve az Újpestet, mi is kaptunk ki a Szigetszentmiklóstól, vagyis amikor Szerethető Sándor azt mondja: most elkapjuk a hollandokat, akkor nem hülyéskedik, csak történelmileg gondolkodik.

Mert a történelem mellettünk szól. Egyrészt mert nekünk van, és ha van, akkor annak hosszútávon érvényesülnie kell. Ki nem szarja le, hogy oda-vissza elkapnak minket minden évben? És? Tavalyelőtt az MTK is megcsinálta, mégis csont nélkül hullott ki a mezőnyből. Ráadásul idén van 10 pont fórunk előttük, még ha megint nullára hozzuk a párharcot, akkor is marad 4, ami legalább három pozíció lesz a tabellán. (Fontos peremfeltétel: ha mindez megtörténne, akkor reméljük, hogy a KTE bennmarad, és legalább negyedik-ötödik a végelszámolásnál.)

A poszt innentől merőben más irányt fog venni, kérek mindenkit, hogy a szokatlan tartalmat helyén kezelve olvassa, a csattanó és maga a lényeg úgyis a végén lesz!

Adhárom. A poszt további része ezen a linken érhető el, lévén valóban és tényleg szokatlan tartalom, valamint félünk tőle, hogy – bár bízunk az olvasóink értelmi képességeiben –  sokan félreértenék.