a halászlé még mindig nagyon rendben van a csárdában. Először volt érkezésem arra, hogy végre összevessem: ponty avagy harcsa? Tésztával avagy tészta nélkül? A féladag ára pont egy fél adag ára, és nem 75%, ahogy szokás a legtöbb helyen, tehát és nosza, mindkettőből egyet, kistányéron plusz tésztával. A lényeg, hogy a harcsalé nyert, pontyhússal, és a tészta sem megvetendő, egészen addig, amíg le nem érünk minden halászlék értelméig, a legaljára, ahová addigra leülepedik az íz, a kontent, a paszír, vagyis mindaz, amiért megteremtetett a dolog.
aztán az is kiderült, hogy Baráth Boti még mindig képes ordító hibákra. Szabadkán a hév vitte, Pakson viszont pont semmi, mert annyira, de annyira fájón maradt le Simonról, és annyira bugyután és esetlenül kalimpált utána, amikor felismerte a vészhelyzetet, hogy az már nekünk volt kínos a paksi nyuggerszektor közepén ücsörögve.
meg kiderült az is, hogy Tandia és Ignja együtt nagyjából a bajnokság egyik, ha nem a legjobb belső fala. Ignja maga a tekintély, a közelében illik megremegni, még akkor is a pad alá bújni, ha meghalljuk, hogy a szomszéd öltözőben öltözködik. Tandia vele szemben a világ legaranyosabb embere, róla elhisszük, hogy Helló Kittys mezben járna, ha tehetné, miközben rendet tart ott, ahol neki rendet kell tartania. Ahogy Alci lejött, Boti kiment a szélre, Tandia középre, hirtelen minden rendben lévőnek tűnt. Hiába csinálgatta a Paks a dolgát, hiába próbáltak Simonra, vagy a labdát megtartani tudó, és amúgy azzal valamint kezdeni is képes Tökszire ívelgetni, esetleg felhozni, szinte esélyük sem volt ellenünk. Tisztán, szinte fault nélkül hoztuk le a védekezést, miközben halálos nyugalomban vizsgálhattuk a paksi éjszakát: vajon leszakad-e még egyszer az eső?
MaxiKing fáradhatatlan. Úgy a hatvanadik perc környékén mondom Győző barátomnak, hogy nézd már, a kis néger, aki az első félidőben még itt szaladgált előttünk, hogy nézd már, mennyire elfáradt. Erre King pont megindul, fut egy jó hatvanast, majd alig durrant a hosszú mellé. Nem jobbhátvéd a srác, de amit lerobotol az oldalvonalnál, az iszonyat riszpektes. Ha ráérezne a védőfeladatára is, akkor azt mondom, megvan, köszi, ez a poszt egyértelműen a tiéd a Honvédban.
mert így viszont sajnos azt kell mondjam, King jóval stabilabb játékot hoz, mint a nagy szerelem Holender. (Talán meg lehetne nézni Kinget előrébb egy-két sorral.) Mostanság valahogy nem megy neki, hiába tudjuk, látjuk, jóval-sokkal-übernagyobban több van benne. Egyszerűen valami iparosszintet hoz, ami tőle kevés, ráadásul egy Pakshoz hasonlóan betömörülő csapat ellen még rossz is. Ilyenkor valami váratlan, valami ötlet kell, amit most
Vécseitől kaptunk meg, aki nagyon érzi ezt a pályát. Tavasszal kettőt vágott, most sajnos nem Sifterrel állt szemben, hanem Rossi új ötletével, a jobbszélső posztjával, amit néha középcsatárra(!!!) cserélt. Amit az első félidőben Kinggel műveltek a jobbszélünkön, az valami igazán előremutató volt, tudnám szeretni, ha maradna.
sajna viszont a másodikra újra hátra kellett vinni a középpálya bal oldalára, mert rövid a padunk, és a kicsi Lőrinczy hiába csinálta a dolgát, érett a cseréje. Kellemetlen, hogy pont ő volt az egyetlen, aki valóban bevállalta a váratlant, hátha abból majd lesz valami. Ahogy sarokkal átpörgette maga mögé a labdát, majd lefordult a védőjéről; ahogy külivel megtolja, testtel fedezve magát, és előre, majd leteszi Vécsének, szóval van a srácban valami olyan kraft, ami ilyenkor nagyon kell, csak még az is benne van, hogy az ellenfelek nem az U19 szintjén mozognak, hanem rafkós enbéegyesek, akik löknek, faultolnak, de semmiképp sem hagynak csak úgy elmenni. Sebaj, jó lesz ez, ezért a srácért tudunk majd lelkesedni, azt most lefogadom bármibe.
és azt is megtudtuk, hogy Ricsi nem középcsatár, bármennyire is szeretnénk. Kell oda egy kis fizikum az ilyesmi meccsekre, ami megvan mondjuk Délben meg Testardiban, de ők sajna a közelében sincsenek annak, amit Ricsi már az oviban tudott a fociról. Megnézném Vernest egyszer valami visszavont csatár szerepében, bár pontosan tudom, a játékunk ezt a posztot egyáltalán nem támogatja, ráadásul nincs is más, akit jószívvel elől tudnék hagyni, ha nem őt, vagy
talán Bobált, de a többséggel ellentétben, akik hangosan követelik a csapatba, én még azt mondom, hogy nyilván nem véletlen hogy nincs egyelőre. Rossi nem hülye, nem a saját ellensége. Ha lehetne már játszana, ahogy játszott is a tavasszal perceket, negyedórákat. Nem kell siettetni a dolgokat. Láthatjuk, az akadémiáról eddig teljes meccses játékos talán csak Vécsei, Barát és Nagy Geri, valamint gyakorlatilag Vernes idéntől. A többieknek még sok kell hozzá, de a vonal nem rossz.
aztán én azt is megtudtam Pakson, hogy Hemibá iszonyatosan lelkesedik ezért a csapatért. Az amúgy teljesen ülőhelyes lelátón ő volt az egyetlen, aki végigállta az egész második félidőt, együtt mozgott a csapattal, tárta szét karjait, ha úgy adódott, szorított, tényleg izgult. Iszonyat aranyos volt még nézni is, nem bírtam ki, hogy suttyomban ne rögzítsem. Sajna a minőség ilyen lett:
jól éreztem magam összességében. Aranyos megyei kategóriájú stadion, eső, szar futball, ráadásul a Balcsiról tettük át oda a székhelyünket, útközben egy kis simontornyai lovaskocsi-versennyel, szóval minden megvolt, ami kell. Talán Rossi is érezhetett valami ebből a bájosságból, mert magától szokatlanul, a sajtótájékoztatón kérdés nélkül kezdte el mondani legújabb alapigazságát, miszerint:
bemondta, majd nézett körbe röhögve. Szeretem a mistert, pont az ilyen pillanatokért: rohadtul emberi. Ha dühös, akkor dühös, ha boldog, boldog, ha kedve van, akkor meg kedve van. Nem fogja megjátszani magát, ahogy Horváth Feri sem mellette. Ilyen arcok kellenek, mert jóval eladhatóbbak, kameraképesebbek, mint bárki.
Összefoglaló videón, etc:
+++ ja, és basszus, nézzenek oda, Hidi Patrikról meg egészen elfeledkeztem, pedig az ő kalapácsa verte be a gólunkat. Annyi minden mondandó volt, és annyira csapat volt ez az egész, hogy pont a gólszerző személye vált egy pillanatra jelentéktelenné. Értitek? Itt tartunk, és nekem ez is tetszeni tud.
azért persze köszi, Patrik.
A mi célunk nem az NB I, a mi célunk nem is az NB II. A célunk, hogy játékosokat neveljünk. Ha úgy hozzák a körülmények, akkor az NB II-ben nevelünk a magyar labdarúgás számára Gyurcsó Ádámokat, ha úgy hozza, akkor az NB I-ben tesszük ezt. Erre kell összpontosítani. Ott kell helytállni, ahova a sportszerencse éppen állított bennünket. Ha az NB I-be, akkor ott, ha az NB II-be, akkor meg ott. Az egyetlen tabella, ahol nem fogadhatunk el semmiféle kompromisszumot, az akadémiák nemzetközi mezőnye. Ott az első tízben kell lennünk. Tudom, nincs objektív mérce, mégis létezik a nemzetközi futballban egy többé-kevésbé elfogadott erősorrend és ott nekünk elöl kell lennünk.
Megmondom őszintén, kishitű rohadék vagyok. Én úgy indultam el otthonról tegnap este Újpestre, hogy ússzuk meg négy alatt. Nem mintha a lilák annyira veretes alakulata lennének jelenlegi Bohócnak, hanem mi annyira szétestünk az utóbbi hetekben. Foghíjas védelem, a hirtelen jött felelősségtől lemerevedő fiatalok, formahanyatlással küzdő tavalyi húzóemberek – ez mindent ígért, csak kellemes vasárnap estét nem. Ehhez képest egy becsületes helytállást sikerült lehozni, sőt, remélem, nem csak elfogult vörös-fekete bensőm mondatja velem, de érzésem szerint közelebb is álltunk a győzelemhez, lévén (nagy szavak jönnek, vigyázat!) a focit mi játszottuk a Megyerin a bágyadtan meleg vasárnap estében.
Régi adósságunk pótoljuk e kis poszttal most, hisz többen is reklamáltátok már itt a Vojvodina meccsbeszámolót. Hanta már jelezte másutt, hogy havazódás van, erőst, és ezt csak alá tudom támasztani. Persze majd’ egy héttel a meccs után sok értelme nincs beszámolgatni, mindenki olvasta már a különböző fórumokon, ultra blogokon vagy Gács úr levelében a történéseket, vagy épp a helyszínen élte meg azokat. A most következő írás így inkább a blogarchívumnak szól, ha már kinn voltunk, ha már rommá aszalódtunk a konvojban a kisbusz hátsó ülésén, ha már szomjaztunk 6 órán keresztül, ha már élőben végigszenvedtük a kreativitásmentes játékunkat, akkor basszus, legyen fönn a blogon ennek a rövid emlékezete.