Címke: beszámoló

A győzelemnek örüljünk, a többit felejtsük el – szólhat a sommásnak tűnő, ám inkább realista ítélet. Ha a tabellára néztünk a meccs előtt, azt kell mondani 2:1-es sikerünkre: hoztuk a kötelezőt. Azonban tudjuk, a téli történések következtében játékerőben és esélyekben jóval közelebb került egymáshoz a két együttes az őszvégi szituációhoz képest, így szoros győzelmünket a találkozó előtt többen simán aláírtuk volna. Nos, a szoros győzelem meglett, a 3 pontot behúztuk, Gege pedig biztosan értékesített két büntetőt is. A pozitívumok sora ezzel véget is ért, az őszi, legalább bizonyos meccsperiódusokban nézhető játékunkat ugyanis hiába kerestük – kvázi helyzet nélkül hozta le a csapat a fővárosi rangadót, rengeteg volt a pontatlan passz, és a siker ellenére kiemelkedő teljesítményt csupán Sántánál regisztrálhattunk. Osztályzunk.

SÁNTA: A Kemenest végül csak kiszorító kapust kedvelem, de aki olvassa írásainkat azt is tudja: egyértelműen Szabi szerepeltetése mellett törtem lándzsát a szezonkezdés előtt. Ehhez képest meg kell süvegelni az erdélyi hálóőrt: 3 hatalmas védést is bemutatott, melyek bizony bravúrkategóriások. Hogy mégsem 8-as vagy 7-es a kalkulus, azért kriminális kijövetelei okolhatók: több szögletnél, illetve a Barikapufás szabadrúgásnál is borzalmas ütemben futott ki/torpant meg, és a szépítő gól előtt is hiába védett óriásit, ha a helyzet maga abból lett, hogy megint megállt félúton a kifutáskor. Supka feladta magának a leckét: Sánta bravúrokat hozott, de majdnem elment rajta a meccs, mint a Hali ellen – mégis nehezen lenne indokolható a váltás mindössze 1 meccs után, bravúrok után…(ráadásul valszeg Szabinak is kéne belelendülési idő, mint tavaly…) Nem irigylem az edzőt. 6.

LOVRICS: Szerencsére a Vasas nem az a csapat amelyik szénné forgatja horvát IFÁ-nkat, így tegnap inkább erényeit csillogtathatta: a nem fáradó jobb bekket, aki küzd, brusztol, jól szerel és a gólvonalról ment hosszú lábaival lehetetlen helyzetben. Így még epic kapura lövését is megbocsátjuk, ami a Vasas hálója helyett 100 fokkal arrébb, egy bedobásban végződött volna, ha nem ér bele valaki. 6.
BOTIS: Az öreg szamuráj irányította a védelmet, ahogy kell, melynek 1-2 kisebb megingását tegnap szerencsére nem használta ki a pubertás Vasas. Csékái mivolta Ceolin lefegyelmezésénél is kijött, amikor az önjáróvá váló brazilt terelte el Gege 2. tizenegyese előtt a labdától, hogy az előre kijelölt arc végezhesse el a tizit. Ma is megadom neki a 6-ost.
DEBRECENI: Több jó keresztezése, fejese és mentése is volt a tegnapi találkozón, amivel hozzájárult kapunk gólmentesítéséhez. Kevesebb volt a szokásos megfáradt megoldás is, méltó teljesítmény volt ez a privát centenáriumhoz. 6.
VIDOVICS: Nem kókler a gyerek, de annyira azt sem értettem, hogy mitől jobb mint Hajdú. Egy becsületes, ám fékezett habzású balhátvédjátékot hozott le, néhány bizonytalansággal. Mondjuk soha rosszabbat, ez is igaz. 5.

TCHAMI: Jobbik arcát mutatta ma a kis oktalan futógép (értsd: nem volt hajmeresztő ön- vagy labdaseggberúgás), de elöl a passzjátékba való bevonása vagy értelmes beadás még mindig utópia. 5. Cseréje, Czár beállása örvendetes tény volt, ami akár előbb is jöhetett volna, igaz, a srác elég megszeppent volt harmadik NB1-es meccsén. Viszont azt mondom: nyomni kell őt úgy, mint tavaly Nagy Gerit, mert a mozgásán látszik, hogy értékünk lehet (-).
HIDI: Patya szépen, lassan, fokozatosan fejlődik. Sose lesz egy Vadi, de Pintér Zoli még bőven benne van. Egyre erőszakosabb, egyre nehezebb elnyomni, védekezésében már tűnőben van a lámerkedés – Bárányost követő pitbullkodására néha elismerően bólintottam. Már csak előrejátékban kéne sutba dobnia konstans paráját és kihasználni nem gyenge lövőtechnikáját és passzkésségét. 5.5.
IVANCSICS: Két gól, meccseldöntő találatok, normál esetben ez egy 7-es. Csak ahhoz az osztályzathoz mezőnyben is szeretnék látni egy irányítótól (a poszt mai létezését tagadó Hanta és néhány kommentelőnk kedvéért középső középpályástól) értelmes megoldásokat, 4-5 zseniális passzt, védelem mögé löbbölt indítást, középpályás labdaszerzés utáni fineszes labdaelosztást. Ezekből alig ha valamicske rémlett fel tegnap, s Gege a második félidőben némely megoldásakor fáradtabbnak tetszett egy a 60. percben járó, a kánikulában megfáradó Zelenkánál is. Elszórt labdák, buta megoldások… Ezt nem értem. Remélem idényeleji a forma, és később beleszokik az irányítással járó felelősségbe, mint Piroska 2001 őszén, de picit szkeptikus vagyok. Kövezzetek meg, de ez ma csak 5.
CEOLIN: Jól mozog az ifjú brazil, ez már a felkészülésiken is lejött. A szertelenségi faktort tekintve viszont a tegnapi nyitányon meglepő módon felzárkózott Abass nyomdokaiba. Több meglódulási lehetőség bánta hosszú önszöktetéseit, vagy a lábáról elpattanó zsugákat. Több van benne, látszik, játékba kell lendülnie a győri padozást követően. 5. Cseréje, Vernes beállását üdvözöltem, mint minden saját nevelését. Sajnos a pedánsan belőtt sérót leszámítva Ricsinél nem sok minden más emlékeztetett a manapság biztatóan debütáló bohócliger fiatalokra: hihetetlenül félénk produkcióval rukkolt elő, a párharcokat rendre elvesztve, helyezkedésileg is keveset vállalva. Ez így csalódás volt, ennél több kell. 4.

DÉLCZEG: Mit is mondhatnék: copy paste bármelyik őszi osztályzókönyvünk vonatkozó része. Hajtásban, küzdelemben remek, fáradhatatlan, igazi lelkes arc, emberileg az egyik kedvencem a keretből. Csak az a kurva gól nem akar összejönni… a meccs eleji ziccerluftja sajna tegnap is megadta neki az önbizalmi alaphangot, amely selfmade gödörből ki sem kecmergett a meccs végéig. Tavasszal jó ideig kezdő lehet ennek ellenére, ami kell is neki, de még inkább egy gól kellene (vagy kettő), ami átszakítja a gátat. Szurkolok neki. 5.
HADZICS: Ha Dani és Sanyi marad, Szekulicsot pedig becseréljük Hadzicra, az NB1 egyik legütősebb támadószekciója lett volna a miénk tavasszal. Így maradt a már Hanta által is megénekelt két igazi 3. számú csatár a kezdőben – közülük ma Hadzics, a Szuribá által csak kellemetlen kis fickónak aposztrofált harcos kaphatja a nagyobb kalapemelést. Úgy fest, a cseh karmester távoztával a fazonrangsorban helyét átveheti majd a bosnyák spíler. Letűrt zoknijával, jellegzetes mozgásával, mindenhol feltűnő kullancskodásával és bírófelkérdező méltatlankodásaival igazi arcnak tűnik! Persze mindez mit sem érne, ha a játéka tré, de szerencsére ez nem ilyen volt: két butább lövést leszámítva jó pozícionálás, összjátékba való remek bevonhatóság és helyzetfelismerés jellemezte, az első tizi az ő érdeme. Jó igazolásnak érezzük. 6.  Cseréje, Horváth Adri trademarkos meccsvégi supkacsereként kapott 6 percet, hogy szokja a tavaszi ligalégkört. (-).

* * *

A Zete ellen a jövő héten összességében egy nagyságrenddel jobb támadójátékra lesz szükség, annyi bizonyos. Reméljük a győzelem, amely tudjuk, a legjobb csapatépítő, összerázza a társaságot, és ha lassan is, de rátalálnak a srácok a tudatos támadásépítés szépségeire, hogy igen jól sikerült őszünk után legalább egy vállalható tavaszt azért odakanyarítsunk! Hajrá!

Fotó: Lovi – 1909foto.hu

…de legalább a nap süt. Ezek a szombatok mostanság már csak ilyenek, a másnaposság ott kóvályog a fejben, hiába, mióta a péntekek újult erővel a cseh söripar imádata melletti áldozásra vannak felhúzva tematikailag, azóta (hetek óta) ez megy, de mit csináljon az ember, tél van és nihil, hát valahogy ki kell bírni, és ha vége a munkahétnek akkor a pénteket azt meg kell ülni, és hiába fogadtam meg múltkor is hogy nem kell már a negyedik korsó, persze hogy most meg volt ötödik is, ilyenkor edzőmeccs, másnap, kinek kell, áhh.

Legalább a nap süt. Csak elindulok így otthonról, Wekerle legalább fürdik a napfényben, a fény az már tavaszi, a hideg még nem, de valahogy mégis olyan bajnokságkezdeti hangulat remeg a levegőben, no nem túl erősen, de legalább nyomokban. Busz, majd villamos, a 42-es tök üres, na ez azért józanít, mégsem egészen bajnoki rajt-feelin’ ez így, aztán le a sárga tömegközlekedési eszközről, a Trencsén busza majdnem elb*sz a zebrán, huhh, jövő héten tényleg elég lesz három korsó, öregszem. (Úgyis 5 lesz belőle akkor is, ne legyenek illúzióink).

A meccs már megy benn, Tiszafüred, érdekes csapat, ha Kis Károlyt e blogon is állandóan permanens aranygaluska-habzsolás vádjával dehonesztáljuk, hát a ‘füredi technikai vezető akkor nem tudom hogyan írható le, mintha egy 4 hetes csülökpéknémódra – diétán tartott Gesztesi Károly tobzódna a kispadon, gyönyörű. A kopott zöld mezek alatt vagy 4-5 vendégspílernél komoly túlsúly bújik meg, de minek, ha nálunk egy próbázók-ifik-perememberek vegyes próbálkozik, ahol a Marshal Johnson lenne az ész, igen, nem az igazi. Szégyenteljes 1-1 a vége, de legalább jókat kuncog pikírt megjegyzéseibe süppedve a pályamenti korlát népe, Babarral is lefordulunk a lelátóról, kell a folyadékpótlás, átkozott dehidratáció. Hopp, van szendvics is, megfáradt rántott hússal, nem baj, ez most remek, pont ez kell, erőd ad a második, a Trencsén elleni meccsre…

Legalább a nap süt – sütött idáig, mert az árnyékos oldal felé támadunk most, akkor mi is oda állunk gólra éhesen, hát nem is a pálya árnyékos, csak minket árnyékol le az MFA-épület, na, hideg van azért még, ez még nem tavasz, a márciusnak csak valami előtávirata volt csupán, ami délelőtt beszökött Kispestre, most azért érezzük, hogy ez még a tél. Jó a forró tea. Cukros, mint anno az ovi menzán – állapítja meg távoli emlékekbe révedező szemmel Babar, aztán ismerős hang mellettem, no csak befutott a másik szerzőtárs is, hát ő is cefetül másnapos, ennyire megfáradt orgánumot még tán nem is hallottam tőle, még új kedvence, Hadzic sem dobja fel, sőt, a Hore-Hidi párost is csak finoman fumigálja. (Tchaminak azért adja az ívet rendesen ezúttal is.) Másnap, másnap, hát ez van, ilyenek ezek a poszt-pénteki szombatok.

A második félidőben aztán végre van látvány is, két jó Németh Norbi passz, illetve egy kipattanót követő ügyes helyzetfelismerés és bombagól Czár Ricsitől, na ez az, erről van szó, ezt a gyereket ügyesen kell felépíteni, erősség lehet, ha. Szóval a tavaszi kvázi-alapcsapat elmuzsikálgat, van 1-2 jó elem, néhány csettintés a lelátón, de összességében olyan szürkécske a produktum. Hiányoznak a szeme-van-labdák, azok hazamentek Csehországba, hiányoznak a gólok, amik Svájcban és Sóstón pihennek 1-1 sporttáskában.

Én meg csak támaszkodok a korlátnak és nézem a csapatot és lövésem nincs hogy milyen lesz a tavasz. A kezdő úgy-ahogy kivan, némileg gyengülve, de a pad, az már kérdéses. Faggyas sehol, Porcari és Navarrete az első meccsen hajmeresztett, Diaby flegmázik, a Joel nevű arc nem tudom, tényleg ebbe a korosztályba jött próbajátékra, és nem az U12-be kellett volna jelentkeznie…  sok itt még a szürke folt. A csapatot tekintve is, és sajnos már a szombati délutánban is: a nap lemenőben, friss, de alkonyodó szakasz borul a kerületre, ahogy Hantával a Templom-tér felé  csapatunk. Aztán jatt az Adyn annál az épületnél, ami kb. 20 évig csak bevakolva várt gazdára, ez is elkészült valahára, úgy fest, én meg sétálhatok tovább az Europark felé, vendégek jönnek, akiknek hagymásbabot kell főznöm. Hát 2 edzőmeccs után, jó másnaposan 10 adag HB legyártása nem szerepel a „vágyott tevékenységek TOP10”-ében, megvallom, de hát ez van, gondolkoztam volna előre.

Közben elhúz mellettem a második kihalt 42-es is, nap már sehol, így azzal sem bíztathatom magam, hogy „legalább az süt”. Talán majd tavasszal, talán a csapatunk tekintetében is. Remélem, a mai fény legalábbis nem volt csalóka.

Fotók: Babar.

Nem könnyű osztályozni kedvenceink tegnapi teljesítményét, ugyanis 3 meccs is zajlott a 90 perc alatt… Az első 30 percben iskoláztunk, szigorú letámadással, kreatív előrejátékkal, majd jött negyed óra szánalmas káosz, végül egy típusos Kispest-45 perc, jobbára meddő mezőnyfölénnyel, és kapu előtti tehetetlenkedéssel. Szóval nem egyszerű a kalkulusokat osztogató arc dolga – de azért próbát teszünk.

SÁNTA: A Győrből hozott hálóőr amolyan Sánta-sztenderdet hozott ezúttal is, biztos hárításokkal és a kósza beadásokat is ügyesen halászgatta lefele. Kicsit azt érzem nála, mint Kemenesnél Szabi első meccsein: alapjáraton jó, de a nagy, meccsmentő bravúrok még hiányoznak. De ha arra gondolok, hogy a két gól egyikénél sem nagyon tehetett semmiről, akkor inkább hagyom a francba az előző gondolatmenetet. 6.

LOVRICS: Ivan úgy kezdett, ahogy Győrben is játszott: hibátlanul, és remek előretörésekkel. Aztán a védelem komplett befaszulásába ő is térdig süllyedt, a 89. percben pedig úgy maradt le az egyenlítő Tóth Péterről, elmélázva, mint saját bevallása szerint a Mágus a Benfica-szerződésről 1992 nyarán. Mindkét szereplő sokat vesztett…  5.
DEBRECENI: Az első 30 perc okés, aztán gázos produktum, első gólunk az ő lelkén is szárad. Kár.  5.
BOTIS: Sorin doktor úr példásan söprögetett a meccs nagy részében, kár, hogy a zavarodottság őt sem kímélte a vészesebb periódusokban. Mégis az, ahogy űzte-hajtotta társait a meccs végéig, együtt a sokszor utolsó emberkénti mentéseivel, most egy kegyelemhatost ér. 6.
HAJDÚ: Azt leszámítva, hogy néha úgy pörög a saját tengelye és a szerelendő játékos körül, mint a szaftos bunyevác káromkodások sora Szivics fejében Rózsa Pál kecsói klubtulaj neve hallatán, eredményesen működött. Máskor viszont épp e fura mozgáspörformanszai miatt lett majdnem nagy baj. 5-ös, középút a megfejtés.

TCHAMI: Lőtt egy gólt, OK, ez dicséretes, viszont a labdakezelés és az észjáték továbbra sem a sajátja. Talán külön kellene vele foglalkozni a téli szünetben. Persze ha esze is lenne a sebessége mellé, nem nálunk lenne. 5. Cseréje, Akassou a védelmi szárnyat jött stabilizálni a középső csapatrészbe, és beszállása után a blogunkon őt dicsérő kommenteleőink igazát tűnt bizonyítani… csakhogy megint jött az előrejáték, pontosabban annak hiánya, pl. mikor egyedül nyargalt el a balszélen, beadásai/passzai tényleg a bohózat kategóriát jelentették. Aztán a meccs végére már szűrőként is csak gyertyákat rugddosott – ez nem az ő napja volt. Mondjuk legalább elkísérte a sérült Abasst a kórházba, haverságból jeles. Meg az osztályzata is, ezért…5.

HIDI: Patrik a 60. percig szépen hozta amit kellett, jól rombolt, sőt, előrefele is jó labdákat tett, kár, hogy lövési kísérletei most nem hordoztak veszélyt. A 75. perc tájékén csinált egy labdaeladásos nagyobb hibát, onanntól pedig ennek súlya alatt atomjaira hullott, Gege és Supka szimultán ordították le szegény fejét.  Sajnáltam őt, mintha magamat láttam volna…5.
IVANCSICS: Gege ismét hajtott és küzdött, ám a kreativitási fokunk a cseh megoldás hiánya óta ma sem tudta elérni a kívánt nívót. Mikor a szélre vezényeltük, szerintem megint jobb volt. Középen olyan, mint anno a Vikidál-féle Himnusz. Nem az igazi! 5.
ABASS: Nos, ma végre nem nagyon tudok belekötni! Hajmeresztő beadásaiból keveset mutatott, nagy elszökésekből annál többet, ami egy Korolovszky, majd Nagy II. Gábor fémjelezte, Kamaz-fordulékonyságú védelem ellen főnyeremény. Faragták is ezért rendesen, a végén agyrázkódás lett küzdelme jutalma. Jobbulást! 6. Cseréje, Horváth Adrián olyan volt támadó jobbszélsőnek, mint évkezdetkor jobbhátvédnek. Katasztrófa. Persze kényszermegoldás volt ez, ne rajta verjük el a port, de lehet egy Czárral jobban jártunk volna, még ha ő balos is – így a vélhetően átvezényelt Gege a jobboldalon tán nem lett volna ekkora öngól. 4.

DANILO: Imádjuk, szeretjük potenciális gólkirály-jelöltünket, ám hihetetlen, hogy 100%-os ziccereihez úgy viszonyul, mint anno Abraham. Ha kiélezett a meccsszitu, ne kötényt akarj adni, hanem tedd azt mint Sanyika az őt éltető rigmusban. Valószínűleg nem e meccs alapján csapnak majd le rá a külföldi megfigyelők. 5.
DÉLCZEG: Nyomottan kezdett, majd adott egy hatalmas zsugát Dániel Paripának, aki ezzel nem élt (Tchami igen). A második félidőre besült, Supka le is kapta. Ugyanúgy, mint Németh Norbinál, nála is eltört valami, de rá is igaz: hosszú távon értékünk lehetne – lesz. Kell majd neki a bizalom! 5. Cseréje, Németh Norbert ma sem váltotta meg a világot, de kapufája, melyet lehetetlen helyzetből és váratlanul lőtt, jelzi: ő az a keretben, aki Bohócliga szinten képes a váratlan húzásokra, jó löketekre. Ha most gyengén is megy neki, ne tékozoljuk el. Supka sajtótájos kiszólása („a meccs negatívuma a csereemberek teljesítménye akik semmit nem lendítettek a csapaton, már nem először„) sanyarú jövőképet fest elénk, remélem az edző nem követi el a Tóth Misi ügy újraélesztését és küld el egy újabb régi kispestit, akiben sokkal több a potenciál, mint amit mutat, csak ki kell hozni belőle. Legyen ez inkább egy szép edzői feladat és ne a könnyebb utat válasszuk, ha kérhetem. 5.

* * *

Végszónak ennyi, jövő héten értékelünk szezont, meg ahogy hanta is jelezte, nem csak mi tekintünk vissza, de ti is jöttök, interaktív posztunkban. Készítsétek a virtuális pennát…

Fotó: Babar (1909foto.hu)

Bravúrsiker Győrben, kötelező három pont kéne itthon. Ha behúzzuk, mindenki boldogan vonul téli pihenőre: szurkoló, edző, játékosok. Ez az a meccs, amire még kivánszorgunk a hidegbe, letoljuk a forralt bort vagy a most annyira nem is jóleső jeges sört, megnézzük, ahogy Sanyi ver egyet az első, Dani meg a második félidőben, aztán hazavillamosozunk/sétálunk/autózunk a meleg lakásba, hogy egy jó rumos tea mellett még átgondoljuk ezt az őszi szezont.

Ez lett volna az optimális forgatókönyv – de Kispesten ritkán van optimális forgatókönyv. Amikor nem számítunk rá, pozitív meglepetés jön, amikor jót várunk, koppanunk. Középút nincs.

A tegnapi Haladás elleni évzáró mintapéldánya lett a fenti fejtegetés manifesztálódásának. Hanta megírja a vidám beharangot, a jó emlékekkel teli Hali-memoársort, én a melóban reggel óta tűkön ülök és hiába heggesztek 9.00 óta a nyomdának kiküldendő 130 oldalas tanulmánykötetünk tördelésével, lelki szemeim előtt már a Sanyika trademarkos pitbullkodása lebeg egy jó Korolovszky nyakán, Danilo büntetője száll Rózsa hálójába és a korzó típikus hangjai visszhangoznak a fülemben. Délután négykor indulás, családtagok összeszedve, a Bozsikban a kötelező meccskezdő polemizálás Viktorral, ki mit vár, ő megint 1-1-et tolt az egyik blogos tippjátékban mer’ mindig azt tol, én meg persze magunk ellen tippeltem mert ha mellettünk voksolok sose nyerünk, aztán befut egy jó Hanta is, persze már sorban is áll a büfében, és ni, ott van vele Lotus is a ‘biztosról, hát micsoda díszes társaság. Ez nem lehet rossz meccs egyszerűen.

Az első fél óra csalóka, úgy fest, a Kispest-faktort feltaláló rossz szellem valahol a Bahamákon tölti szabiját, hisz miden álomszerűen alakul. Az első percben Danilo olyan góllal szerez vezetést, amilyeneket mi a hétfői focikon hozunk össze, szegény Aczél Zolinak a fél borostaállománya koppan fagyottan a földön saját védelmének teljesítménye láttán. Aztán még kihagyunk 1-2 nagy helyzetet, de ez a Hali halovány, mint Szapor Gábor életműve, aztán Délczeg óriási indítást tol, igen, Danilo mehet vele, ziccer, 100%-os, hát az ilyen Daninak sose megy, de a kipattanóra valahonnan ott terem Hervé barátunk, és beveri… Tchami gól, kegyetlen oxymoron ez, de benn van, a Hali helyzet nélkül áll, Korolovszkyt akkor forgatja be Abass és Danilo amikor akarja, és még örök pesszimista Öcsém is bólint mikor 4:0-t jósolok.

És akkor itt az eredeti forgatókönyv második felének lapjait valaki kitépte tövestől. Ami inen jött, az… az a dolog amire azt mondhatjuk: tipikus Kispest. Sajnos.

Az első félidő utolsó 15 percét egyszerűen nem értem, nem értjük. Nincs egy értelmes passzunk, a srácok nemhogy az öltözőben, de inkább valami téli hibernációs állapotban járnak agyilag, az addig tompa Haladást felhozzuk egy nyugodtan passzolgató csapat szintjére, köszönik szépen, vernek is egyet a legjobbkor, 45. perc, mikor máskor? A második félidőben pedig a csapat beidegeskedik ahogy azt „kell”, a ziccereink elúsznak, Lovrics hiába zelenkázza Dániel Ló elé a labdát, a szóló rávezetést nagyképű köténnyel zárná a brászil, Rózsa persze véd. Németh Norbi szép kapáslövése kapufán csattan, pedig ha bemegy, azzal elhomályosította volna Vincze Ottó 1999 őszi évzáró Bozsik-beli hasonló góljának utolsó fájó emlékeit is. De hát itt minden kimarad.

Hogy aztán annak rendje és módja szerint a magát szívósan tartó Hali a 89. percben be is találjon. Nincs itt mit elemezgetni nagyon, megérdemeltük ezt a pontvesztést. Megérdemeltük, mert egy csapat, aki az első percben demoralizáló góllal üti meg ellenfelét, majd 30 percen át okosan azt lejátssza a pályáról, jó középpályás labdaszerzésekkel, helyzetek sorát alakítva ki, melyet egy második góllal koronáz meg, az rúgjon még kettőt, és ne menjen el aludni, ne hozza magát olyan helyzetbe hogy stresszelnie kelljen a hirtelen csak egygólosra olvadó előnyben, hogy emiatt remegjenek a lábak a végén. A lalátón elégedetten szemléltük, hogy itt nem lesz Pécsmeccs-reloaded, hisz 30 perc alatt kettőt is vágtunk, jöhet a nyugodt gála, de egy kiütött, egy több sebből vérző, egy lelkileg a padlón fetrengő csapatot mi felsegítettünk, fellocsoltuk őket, hátbaveregettük őket, hogy „srácok, nincs veszve semmi, ne adjátok fel” – és ki az az ostoba ellenfél aki ezzel nem élne?

Csak gratulálni lehet a Halinak, amely ilyen formában is pontot tudott rabolni tőlünk, de mondom megérdemelten, hisz ők megtették, amit meg kellett, amit meg lehetett e helyzetben. Mi pedig azt, amit tanítanivalóan nem lehet. Kár, nagyon kár.

Összességében ezért az őszért jár a gratula a csapatnak. Nem is kicsi. Ezt nem vehetjük el tőlük, nem is akarjuk. A pálya bejárata mellett megjelent szurkolói graffiti is mutatja, hogy alakult egy keret amit lehet kedvelni, van egy stabil magja a csapatnak, vannak arcaink, és ez a csapat hozott egy adag bravúrt (Debrecen, Győr idegenben), egy adag behúzott fontos rangadót (Vidi, Diós) és egy adag presztízsrangadót (Fradi, Újpest, Vasas). Csak hát a pont az „I” betűn, az hiányzik, nem is kicsit. Mert a szurker telhetetlen. Mert valahol érezzük, hogy hogy nem olyan biztos, hogy a tavasz is ilyen magabiztos lesz. Mert a Kispest már rég állt stabilan a táblázat első harmadában. Jó lenne ott ragadni, dobogóról álmodozunk, és akkor az ilyen meccseket szúrjuk el, ostobáskodjuk el. Győr itthon, Pápa, Paks, Pécs, Hali, 5 meccs, ahol kezünkben volt az irányítás, de kiengedtük, belaudtunk, vagy péklapátot érő hülyeséget csináltunk. Félő, hogy ez nagyon visszaüt a végelszámolásnál. De most befejezem, mert mit írunk az évértékelő posztba, ha már most dől a szó?

Szóval hogy is van ez? Kispesten ritkán van optimális forgatókönyv. Amikor nem számítunk rá, pozitív meglepetés jön, amikor jót várunk, koppanunk. Középút nincs. És ezt ilyenkor kicsit savanyú kimondani, sőt már magam pofozom meg, hogy ezt hangoztatom, de valahogy így szeretjük mi ezt az egészet. Vagy legalábbis elfogadjuk.

De azért most már rohadtul lehetne másként is.

Fotó: lovi (1909foto.hu).

---

Edzői nyilatkozatok:

---

Fotók: babar (1909foto.hu).