mert célunk csak egy van
Jó szokásunkhoz híven teljesen illogikus lépésként és szerkesztési abszurditásként a reggeli BSZ posztra szokott úri késésemmel én is reagálnék, nem annyira hosszan, mint szoktam, de azért a miheztartás végett valami legyen itt tőlem is.
„A szülinap végére” bővebbenEgész héten azon járt az agyam, milyen lesz elbúcsúzni hivatalosan a Bozsiktól. Nyilván nem igazi búcsú, mert a fakó egy ideig még ott játszik, és nyilván búcsú, mert azt mondjuk, és ha mondjuk, akkor illenék írni valamit róla. Már csak magam miatt, kicsit összerendezni a gondolatokat, az emlékeket, úgy általában az elmúlt csaknem negyven (de rossz ezt leírni, pláne belegondolni: negyven) évemet, amit a bűvöletében töltöttem.
Közben kijött Pietsch Tibi képzelt interjúja a stadionnal, hogy néhány részén majdnem elbőgjem magam.
„Viszlát korlát, viszlát korzó, viszlát Bozsik, köszi az elmúlt évtizedeket” bővebben
