Emlékezni jó, hisz az ember visszarévedve a múltba, felidézve a szép momentumokat az adott téma kapcsán, amin épp gondolatai járnak, merít egy kis boldogságot… jó is ez. Emlékezni kell, hisz az emlékek, a történések jelölik ki a pontos, masszív vázát, tudati keretét az adott közösségnek – a közösen megélt nagy pillanataink összekovácsolnak minket. Mi is szeretünk itt a blogon emlékezni, és nagyon úgy fest, hogy Ti is szerettek, olvasók, kommentelők, hisz az idei tavasz kezdetéig elég jó visszhanggal futott retrospektív sorozatunk is a kilencvenes évek idényeiről – amely sorozatot egyébként a téli szünetben folytatjuk is. Szóval ha emlékeket kavarunk fel, főként ha jókat, dőlnek a kommentárok, megindul a kollektív szempárásodás – jó dolog ez, na. Csak legyen mire emlékezni!

Nos, most van. Október 23. ünnepi mivoltát nem kell ecsetelnem. Ám a Honvéd-drukkerek szívének és agyának 1-1 kis darabja az ’56-os események mellett másra is emlékszik e napon, ha fejből, rögvest nem is, de az annalesekben utánaolvasva azért homlokára csapva: bizony, ezen a napon kaptuk el ’91 őszén a 7 hónap múlva már BL-döntőt nyomó Sampdoria Genová-t. 20 éve már.

Kispest-Samp. A Twente elleni idegenbeli gálát nem számítva a legutolsó nagy európai sikerünk – amire sokan kapták fel a fejüket a sportlapokat böngésző futballrajongók közül kontinens-szerte!

1991. október 24.-én, csütörtök reggel a reggeli croissant mellett Párizsban elismerően köhintettek, a kávé mellett Milánóban vigyorogva, Genovában bosszankodva hümmögtek, a bratwurst-szafttól csöpögő ujjakkal fogott Süddeutsche Zeitungot lapotzgatva szemöldökök szaladtak fel Münchenben vagy épp meglepett füttyentések harsantak tortillát majszolva egy madridi büfében.

A sztárokkal teletűzdelt olasz bajnokot ugyanis az akkor már leszállóágban lévő magyar futball bajnoka, az immár 4 hónapja Kispest-Honvéd néven létező, Budapest tizenkilencedik kerületének reprezentánsa leverte. Na nem mint vak a poharat, de nagy csatában, két szerencsés góllal kiküzdve. Kibrusztolva, azaz mai analógiával mondhatni, egy nagy Torghellézést bemutatva. S micsoda furcsa játéka ez az időnek: lehetséges, hogy Sanyink épp labdát szedett azon a meccsen, vagy legalábbis a lelátón üldögélt még kis süvölvényként.

Az a bizonyos legendás pillanat: a labda már túljutott Vierchowod-on és Pagliucán irányítónk jóvoltából, s míg Vitray üvölti, hogy „Pisooooont Pistaaaaaaa”, a legnagyobb király fut is ünnepelni a korzó felé… (forrás: youtube.com)

Magáról a meccsről a retro-sorozatunkban már meghatottan elmélkedtünk, itt most elég annyit visszaidézni: hideg, zord időt hozott a munkaszüneti nap, az előjelek mindennek voltak nevezhetőek, csak kedvezőnek nem, hisz a Vác leoktatott minket a megelőző szombaton 4:2-re itthon, meg is variálta Mezey dokk a védelmet – ami be is jött. A csapat óriásit harcolt, felnőtt a feladathoz, és a kissé haloványabb olaszok nem viselték el, hogy kulcsembereik gyengébb napot fogtak ki. A magáról a győzelmének lehetőségét végre elhívő Honvéd (sajna nem volt ez annyira jellemző ránk akkoriban, hiába volt hazai szinten baromi erős keretünk, az Üllőin, vagy nemzetközi ellenfél ellen sokszor zrityóztunk a vörös rövidnacikba), és a két, véres, beszakadó körömig ható kikapart góllal végül meg is nyerte a meccset. A meccset, ami igazi drámákat is hozott: Tarlósi kiállítása (ahogy eldugta a labdát kézzel a 16-oson kívül, az máig epic jelenet), Ádi Negrau vészkapussága, ami már-már KisKárolyi CZUKKságfaktort idézett, ahogy a koszlott, FIAT-hirdetéses kapusmezben parádézott… felejthetetlen este, na.

Legalábbis nekünk. A média már akkor agyonhallgatta mindezt, elintézve a meccset egy hegyiiváni „ezzel elszálltak a kispesti esélyek” verdikttel, míg mindenki ódákat zengett a Fradi hősies brémai 3:2-es vereségéről, ami jó alap a továbbjutáshoz. Nos, a zöldek itthon oly egyértelműséggel zuhantak ki egy nézhetetlen meccsen, mint a Szolnok tavaly az első osztályból, mi pedig, ha Ádi fejesére 1 nanomásodperccel később indul repülőútra Pagliuca, akkor BL indulást lövünk. Így csak Pari lőtt, ő is csupán öngólt, az álom pedig véget ért.

De nem az emlékek – azok a szívünkben tovább élnek. Köszönjük, Kispest, hogy ilyeneket adsz nekünk – ha mégoly ritkán is.

1991. október 23. BEK , 2. forduló
Kispest-Honvéd FC – UC Sampdoria 2-1 (0-0)
Bozsik-stadion, 13000 néző. Játékvezető: Uilenberg (holland)
Gólszerző: Pisont, Cservenkai, ill. Cerezo
Kiállítva: Tarlósi

KHFC: Tarlósi – Szabados, Csábi, Bérczy – Marozsán (Cservenkai), Pisont, Kovács E., Urbányi (Halmai), Csehi T. – Negrau, Vincze
Vezetőedző: dr. Mezey György.
SAMP: Pagliuca – Pari, Lanna, Vierchowod -Mannini, Buso (Lombardo), Cerezo, Orlando, Katanec (Invernizzi)- Mancini, Vialli.
Vezetőedző: Vujadin Boskov.