Mastodon Mastodon

Három éve játszottuk a klubtörténelem egyik legnyomasztóbb meccsét

Egy Budafok – Honvéd 2020-ból.

A 2020/21-es bajnokság eleve úgy indult, hogy már bőven úton voltunk Velencére strandolni egyet az első fordulóban esedékes Felcsút-Honvéd előtt, amikor befutott a hír, hogy a Felcsút nem fog kiállni, mert Covid. Az persze senkit sem zavart, hogy a Felcsút II. ugyanakkor játszott, mert hiába egy a klub, hiába részben közös az öltöző, ők nem Covid. A koronát az egészre az MLSZ tette fel azzal, hogy egyáltalán nem foglalkozott a Felcsút halasztásának jogosságával, és kiírta a pótlást november elejére.

November 4-én aztán egy Covidtól masszívan sújtott Honvéd állt ki a rettentő sportszerű Felcsút ellen – és kapott ki egy utolsó perces góllal. Érdemes megnézni, hogy kik játszottak akkor, és kik voltak a keretben: Szendrei, Bocskay, László Dávid, Kocsis Dominik és Tóth-Gábor Kristóf kezdett, Keresztes Noel, Kerezsi Zalán és Németh Dániel csereként állt be, Dúzs, Eördögh, Kovács Dominik, Bartha Botond és Benczenleitner Barna pedig a padon ült. A szintén covidos Bódogot Vezér Ádám helyettesítette a kispadon. Az idényt végül a második helyen záró Felcsútból egyedül Szolnoki Roland hiányzott térdsérülés miatt.

Semmi gond, pontosan tudtuk, hogy a NER Magyarországán egy Felcsúttal szemben nem lehet számon kérni semmiféle sportszerűtlenséget.

„Három éve játszottuk a klubtörténelem egyik legnyomasztóbb meccsét” bővebben