- Magyar kupa // Kálnoki Kis kezdő lesz, legalábbis ez derült ki egy vele készült mininterjúból.
- amúgy // Jászberény – Bp. Honvéd @ Kecskemét, 18h
- Batik // az kiderül a csakfoci anyagából, hogy mi történt vele, és ennyi, semmi több. A „Ha csütörtökre olyan állapotban lesz a bokám, akkor van rá esély, hogy játsszak a Kisvárda ellen, de ha nem, akkor sem bánkódok emiatt.” rész például minden, csak nem információ, hogy milyen jellegű a sérülés, mennyit kéne hihagynia, ilyesmik.
- 450 millió, produktivitási rendszer // az megvolt, hogy a fiatalszabály helyére lépő produktivitási rendszerből kiszedhető pénznek van egy felső határa, mégpedig 450 millió forint? Én például nem tudtam, pedig ez derült ki egy, az MTK spotigazgatójával készült anyagból. Csak úgy mellékesen.
- születésnap // hamarosan itt a nyolcadik szülinapunk, és ezzel együtt elstartol majd a télen/tavasszal már egyszer megjelent adománygyűjtő/támogatói kampányunk, aminek most az lesz a fő célja, hogy már a közeljövőben megújítsuk kissé az oldalt, gyorsabbá és kevesebb adatforgalmat használóvá varázsoljuk mobilon, valamint a játékos- és meccsadatbázist is mobilbaráttá tegyük.
Címke: Magyar Kupa
Napikispest 2018.10.18.
- időpontváltozás // nem fél egykor, hanem délután hatkor lesz 31-én a Jászberény-Honvéd kupameccs. A helyszín változatlanul Kecskemét. (via honvedfc.hu)
- születésnap // Szuribá 74. Boldogat!
Napikispest 2018.10.08.
Jászberénybe látogatunk a kupában
A hivatalos meccsnap: október 31., szerda.
MK-sorsolás, részletek: a Ferencváros az NB III-as Sárvár vendége lesz, a Honvéd a szintén NB III-as Jászberényhez látogat majd. [A sorsolás jelenleg is zajlik] pic.twitter.com/e1dtF8Dput
— MLSZ (@MLSZhivatalos) September 28, 2018
A találkozót október 31-én, szerdán – vélhetően 12.30-as kezdéssel – rendezik Gyöngyösön. – írja a Jászberény honlapja.
A meccsnap azonban még borulhat, mert 31-én lenne egy Gyöngyös-Kisvárda is – ugyanott. (Közben a Gyöngyös is megerősítette, hogy otthon játszanak 31-én.)
Amúgy tavaly már jártunk a gyöngyösi pályán. Akkor valamivel egyszerűbb volt a helyzet, mert a Gyöngyössel játszottunk.
Napikispest 2018.09.10.
- van időpontja a kupameccsünknek // bár nem egyszerű hozzájutni az MLSZ oldalán.
- a kupa tematikus oldalán nincs semmi, viszont
- az adatbank főoldaláról elérhető naptárra kattintva azonban kiderül, hogy
- 23-án, vasárnap 12:30-kor játszunk Bőnyön.
- jegyelővétel a Fradira // csütörtök és péntek délután négytől hétig a Bozsiknál, vagy online. (via honvedfc.hu)
Napikispest 2018.09.05.
- Magyar Kupa // a Bőny is kitette a honlapjára, hogy 23-án, vasárnap játszanánk velük. Vélhetően nyitottak lesznek a módosítási kérelemre.
- fontos // hogy a versenykiírás szerint, azokon a pályákon, ahol nincs villanyvilágítás, ott 15 óra előtt kell kezdődniük a mérkőzéseknek.
- Pölöskei Zsoltról // eközben kiderült, hogy a Kisvárda elleni meccs előtti bemelegítésen szenvedett porcsérülést. Két hete műtötték, vagy mit csináltak vele, és október elején térhet vissza, mint teljes értékű játékos. (via honvedfc.hu)
- Stoian Relu // a korábbi kispesti akadémista kapus, – aki a 2014/15-ös szezonban háromszor is leülhetett a nagycsapatunk kispadjára – a román élvonalbeli Sepsihez igazolt, és ezzel Prosser csapattársa lett. Relu amúgy tavaly már bemutatkozott a román egyben. Akkor pár meccsen védett az azóta kiesett Juventusban. (bejelentés a hajtás után. thx, bmiky)
- stadion // mindeközben Fehérvárott (részletek a hajtás után).
Mindeközben suttyomban kisorsolták a Magyar Kupa első, minket is érintő körét
Bőnyre látogatunk 22-én, vagy 23-án
A @Fradi_HU a Szegedi VSE, a címvédő @ujpestfc1885 a Bátaszék, a @MOLVidiFC pedig a Cigánd vendége lesz a Magyar Kupa 6. fordulójában. A @bphonved a Bőny SE otthonába látogat. #MagyarKupa pic.twitter.com/1pA0M69zUZ
— MLSZ (@MLSZhivatalos) September 4, 2018
A meccs időpontja még alakulhat, ugyanis szeptember 22-én, a hivatalos kupanapon búcsúzik a Bozsik stadion.
Történelmet írhat ma a Balmazújváros, amennyiben bejut a kupadöntőbe
Ha nem számítjuk, hogy az Újpest kupagyőzelme esetén a bajnoki negyedik is indulhat az Európa-ligában, akkor egyértelmű, minden vágyunk egy
Felcsút – Balmazújváros kupadöntő a csontüres Üllőin.
Ennél magyarfutballabb pillanatot mostanság csak úgy tudnánk elképzelni, ha kétezer, lóf*szt mutató Bocsi Annával lenne tele a VIP-oldal.
Alapvetően már az álmodott páros szereplése is megütné a történelmiséghez elengedhetetlen szintet, a Balmazújváros azonban annyit egy hajszálnyival továbbmegy, hogy ez a klub
lenne az első, amelyik a Szabad Föld és a Magyar-kupa döntőjébe is bejutott!
„Történelmet írhat ma a Balmazújváros, amennyiben bejut a kupadöntőbe” bővebben
Minden pátosz nélkül mondom, de hosszú afterparty után véget ért a bajnoki év
Tegnap Debrecenben rövid úton berekesztettük a 2017/18-as Magyar Kupa-menetelésünket. Elkeseredésből írhatnám, hogy az egész érdemi idényünket, de azért még csak van pár forduló és csodák is léteznek (lásd a tavalyt). Persze idén… na mindegy. Ha tegnap a meccs után a kezembe nyom valaki egy tabletet, vagy ha hazaérve nem esek össze az ágyamra lefáradva, és a laptopom az ölembe veszem, valószínűleg olyan beszámoló születik, ami kielégíti kommentelők pesszimistább szárnyát, csapat-földbedöngöléssel, nincs jövőnk szólamokkal, Hemy és Supka takarodjon-okkal. Ma reggel viszont inkább csak kis üresség van bennem.
„Minden pátosz nélkül mondom, de hosszú afterparty után véget ért a bajnoki év” bővebben
Nem szoktuk ilyen későn bedobni a valahogy „mentsük meg az idényünket” című fejezetet
Debrecen – Honvéd @ 17:30, tv: M4 Sport
Ha a vesztett pontokat nézzük, és az idény közben szokásos tabellaszerkesztési elveket, akkor gólkülönbséggel szorulunk csak le a dobogóról (pedig az egymás elleni eredményünk jobb a Paksánál), mégis valamiért a kupát neveztük meg, mint fő célt. Mondjuk nem baj, mert az emberek szeretnek címeket nyerni, én is ember vagyok, vagyis a logika azt diktálja, hogy én is szeretek címeket nyerni, ami természetesen igaz, szóval jó lenne a kupa, tényleg.
Zárójelbe azért hozzáteszem, hogy én a bajnokságot sem engedtem el, mert ahogy tanult kollégáimmal átbeszéltük, az ilyen években a bronz az új arany, mert a Fradi és a Vidi más ligában játszik. Nagyon más ligában.
„Nem szoktuk ilyen későn bedobni a valahogy „mentsük meg az idényünket” című fejezetet” bővebben