Mastodon

Nem azt játsszák a fiúk, amire ígéretet kaptunk

Bp. Honvéd – Malmö elemzés

Kettő egyre nyert a Szentlőrinc (NB II) a BKV (NB III) ellen az imént délután. Nem volt igazán jó, vagy emlékezetes meccs, hiába láttuk kint Kardost, Borit, de legalább Magyar kupa, és Budapesten. Pedig egy egész jó nap kikerekedhetett volna belőle, ha a szövetségben kicsit szurkolóbarátibb népek lézengenének. Gázgyár, Óbuda, BVSC (van világítás!), Sport utca, négy meccs, négy különböző időpont, három is az egyes villamos vonalán, vagyis tökéletes. De persze nem, mindet egyszerre kellett kezdeni.

Félidőben jött a mail, Kristóf elkészült, Malmö. A levélben mellékelt file (vajon hívnak valakit File Editnek?), ki kéne tenni, be kéne szerkeszteni (kezemben a nem is tudom hányadik sör). Basszus. Meccs után nyilván iszunk még egyet, majd haza, vacsora, fagyi is van a fagyasztóban, kicsit meg fogok csúszni. És így.

Viszont. A Tiszaújvárosra beidőzítek egy kibeszélőt, ha már úgyis tévés, szóval ne ezt a posztot tessék szét- és agyonkommentelni a közvetítés alatt, hanem itt tessék szembesülni a saját mondandókkal, amit négyszáz plusz hozzászólásban sikerült összehozni a meccs alatt/óta. Vagy ha nem vagy hozzászólós, akkor érdeklődve olvasni a posztot. (Nekem harmadszor is újra kell, mert kemény a micimackófejem hozzá. De legalább ragad rám végre valami értelmes.)

“Nem azt játsszák a fiúk, amire ígéretet kaptunk” bővebben

Erre mondták már nagyszüleink is: a hibák hosszú távon kiegyenlítik egymást

Bp. Honvéd – Malmö 0-2

Sajnos nem jött be a tippem, pedig elég szentül hittem benne. Tényleg törte a hátunkat a háló, igazából nem éreztem veszélyesnek se a Malmöt, azonban az egyetlen helyzetünk, amikor Balogh Norbi meglódult a szélen, majd visszatette Zsótérnak – nem ment be. Talán elizgultuk, nem tudom.

Erre kapunk egy lesgólt.

“Erre mondták már nagyszüleink is: a hibák hosszú távon kiegyenlítik egymást” bővebben

Rave, Z80, meccsláz, aknakereső

Bp. Honvéd – Malmö @ Hungária krt., 21:05

Valamiért egész nap Muj-mujnak hívom magamban a Malmőt. Nem tudom, honnan jött, talán valamelyik Thor-filmben nevezte így egy szereplő a kalapácsot (Mjölnir), viszont ha már jött, nem hagy nyugodni a gabber (hakken) kultúra egyik legjobb paródiája, mégpedig Gabber Piet Hakke en Zage (Vágd és fűrészeld) című száma. Mintha abban is muj-mujoznának. De lehet, hogy boink-boink.

gabber tánc (kép: wikipedia)
“Rave, Z80, meccsláz, aknakereső” bővebben

Keretünk a Malmö elleni meccsre

  • kapusok // Nagy, Horváth, Megyeri, Tujvel
  • védők // Mezghrani, Uzoma, Kálnoki-Kis, Batik, Craciun, Tamás, Kamber, Lovric, Aliji, Baráth, Buna, Szabó Alex
  • középpályások // Gazdag, Hidi, Zsótér, Szendrei, Kesztyűs, Bocskay, Nagy Geri
  • csatárok // Balogh, Ugrai, Cipf, Traoré, Gale, Moutari, László, Tóth-Gábor

(félkövérrel a saját nevelések. forrás: UEFA)

  • változás a Turku elleni kerethez képest //
    • bekerült // Craciun, Balogh
    • kikerült // Lanzafame

Napikispest 2020.09.08.

  • spori // az NSO kitette, hogy görög bíró viszi majd a Malmö elleni meccsünket. Az értesülés pontos, az UEFA oldalán tényleg Anastasios Papapetrou neve szerepel. És ha már ide kattintottunk, fussuk át a keretünket, amiben természetesen semmiféle meglepetést nem találunk, viszont néhány névvel több, mint a Turku előtti volt (új: aláhúzott, saját nevelés: félkövér, távozott: áthúzva):
    • kapusok // Nagy Sanyi, Horváth, Megyeri, Tujvel
    • védők // Mezghrani, Uzoma, Kálnoki-Kis, Batik, Tamás, Kamber, Lovric, Aliji, Baráth, Buna, Szabó Alex
    • középpályások // Gazdag, Hidi, Zsótér, Szendrei, Kesztyűs, Bocskay, Nagy Geri
    • támadók // Lanzafame, Ugrai, Cipf, Traoré, Gale, Moutari, László, Tóth-Gábor
    • vagyis // Balogh Norbi még nincs, Lanzafame pedig még van. Egyébként többen sérültek, sérülésből jönnek vissza, formán kívüliek, vagy csak félre lettek állítva, szóval nem lesz egyszerű. (Nyugi, a meccs jövő csütörtök, addig még van szombaton egy Diósgyőr.)
    • csillag, csillag // természertesen van magyarázat: a keret ugyanaz, mint a Turku elleni, sőt, pont az, hiszen még benne van Lanzafame. Viszont akkor nem tette fel az UEFA csak az ún. A-keretet, míg most a B (vagyis a fiatalok) is szerepelnek.
  • InStat vs MLSZ // valaki tudja, hogy miért frissülnek ilyen lassan az InStat adatai az MLSZ meccscenterében? A harmadik forduló, vagyis az augusztus 28. és 30. közötti meccsek például még mindig nincsenek fent, és a korábbiakra is iszonyatosan sok időt kellett várni. Az előző szezonban legkésőbb kedd délelőttig kint volt minden. (Na, majd utánakérdezek a dolognak, hátha.)
“Napikispest 2020.09.08.” bővebben