Tegnap megcsillant a remény, hogy hamarosan mégis lehet valami fociféleség az országban. Azóta kicsit jobb a közérzetem.
Tudom, egyelőre nem több, mint egy lehetőség, ami ha bekövetkezik, az arcunk inkább emlékeztet majd a magyar narancsot kóstoló Bástya elvtársra, mintsem bármi másra, hiszen nagy valószínűséggel egy képernyő előtt ülünk majd, és még csak nem is együtt, többen, mert a vendéglátóhelyek ha ki is nyithatnak, akkor is a kertre kell szorítkozzanak, ott pedig a legritkább esetben van közvetítés.
Valami lesz, ami olyasmi, annak látszik, azonban ha a klassikus tételből indulunk ki, miszerint úgy néz ki mint egy kacsa, úgy hápog, mint egy kacsa, úgy úszik, mint egy kacsa, akkor az kacsa, akkor lyukra futunk. A tévés foci ugyanis nem foci, hanem csak labdarúgás.
“Koronanapló 48. nap // foci vs. labdarúgás, üvegzseb, podcastek és sorozatok” bővebben
