Mastodon

Az én Kispest-Honvéd sztorim – 0. rész

kispsztori0Nem, nem tűntem el, kedves nézőnk, kedves hallgatóink, nem azért írt Hanta egyszemélyben poszt-áradatot az elmúlt három hétben, nem azért Karácsonyoztatta és szilvesztereztette meg az olvasókat egyedül, nem azért írt megint szólóban már jó ideje, mert RW kiszáll. És még csak nem is a szokásos indokom (meló, meló) volt a némaságom hátterében. Az elmúlt két hetet a régóta hallgató sorozatunk újraélesztésével töltöttem, és most tartok ott, hogy a következő x hétben minimum 7, esetleg 9 részt tudok majd prezentálni, mindannyiunk boldogságára. Remélem legalábbis, hogy nektek is boldogság lesz, nekem mindenképp, hogy végre, 2 évi szülés után kiírtam magamból.

Az új évad első része pedig pedig egy amolyan előtörténet-szerűség, ami még a sorozat kezdése elé megy vissza. Kell ez az egész szériához, hogy lássuk, hogy lett a kis RW-ből Honvédos, hogy aztán később, évtizedek múltával ilyen visszatekintéseket írogasson. Ehhez pedig egészen a ’80-as évek közepéig-végéig kell visszanéznünk, amikor még viszonylag új volt a kispesti panelrengeteg, a Határ úton csak oldschool Ikarusok álltak a 66-os és 154-es végállomásán, a 42-es vonalán UV-k repesztettek a Bozsikig, Wekerle még nem volt annyira sikk, a drukkerek pedig Máncsó mozdulatain való sírás helyett Gyimesiéknek tapsoltak, nem is keveset. (A sufnibuher címképet pedig Hantának küldöm szerettel, mert tudom, hogy imádja az RW-minimálstílust :) ). “Az én Kispest-Honvéd sztorim – 0. rész” bővebben