Mastodon Mastodon

Forradalmi megoldásokkal debütált az új Tüskecsarnok: ha befelé nő, akkor majd lerágjuk!*

Először láthatta működés közben az új Bozsik Arénát a nagyközönség.

Nagyon szép az új Bozsik (tételmondat!) – egészen addig, amíg szigorúan a pálya felé nézel, mondjuk a meccset.

Viszont a valóságban az van, a szurkoló, ha úgy adódik, és elég gyakran adódik úgy, hogy adott helyzetben utolsó lehetőségként imádkozóra fogja, és tekintetét könyörgő szemekkel reflexből az ég felé emeli. Mivel az új Bozsik egy fedett sportlétesítmény** az ég felé vetett tekintet kényszeredetten megakad a födémben. (** Erre később még visszatérünk, mert csak bizonyos megkötésekkel, és száraz időben tekinthető annak.)

A szem előszőr csak megakad, majd kikerekedik. Emberünk ekkor kicsit forgatni kezdi, tekint balra, tekint jobbra, tekint előre, nyakát tekerve maga mögé, azonban nézzen bárhova, mindenhol ugyanazt látja:

össze-vissza bevert, kilógó szögeket a plafonból!

„Forradalmi megoldásokkal debütált az új Tüskecsarnok: ha befelé nő, akkor majd lerágjuk!*” bővebben

Napibozsik 2021.05.31.

Talán némileg sorsszerű, hogy a névadó Bozsik József halálának (43.) évfordulóján játsszák az első meccsét az új stadionnak – nézők előtt. Egyelőre a rendező az UEFA, az esemény egy holland-francia U21-es Eb-negyeddöntő, de legalább valami, és be lehet menni. (Jegyek még mindig kaphatók!)

További bozsikos információ, hogy ma a TED egy értesítőt is küldött egy nyertes közbeszerzésről, amiből kiderül, hogy mintegy 130 millió forint értékben mindenféle konyhatechnikai izékkel gyarapodik majd a létesítmény. Pultok, polcok, munkaasztalok, pár sörcsap, egy tucat görgethető büféasztal, ilyesmik.


„Napibozsik 2021.05.31.” bővebben

Napikispest 2019.11.08.

  • új Bozsik // a nyitómeccset (Magyarország vs. valaki) és két csoportmeccset (az egyiken Magyarország vs. valaki), valamint egy elődöntőt kapott az új Bozsik a 2021-es magyar-szlovén közös rendezésű U21-es Európa-bajnokságon.
    • további helyszínek // Székesfehérvár (három csoportmeccs, negyeddöntő, döntő), Maribor (három csoportmeccs, negyeddöntő), Celje (három csoportmeccs), Szombathely (három csoportmeccs, negyeddöntő), Győr/Gyirmót (három csoportmeccs), Ljubjana (három csoportmeccs, negyeddöntő, elődöntő), Koper (három csoportmeccs)
  • Magyar kupa // december 4-én (szerdán) délben játszunk Monoron.
„Napikispest 2019.11.08.” bővebben