Mastodon

Napikispest 2021.02.17.

  • [8:45] furcsa dolgok [játékoskeringő] // a Honvédnak elméletileg van valamiféle sportprogramja, egy részlete talán épp felnőttprogram néven lett beharangozva. Ehhez képest egy egészen furcsa anyag jelent meg a klubhonlapon, benne pedig a következő játékosmozgásokkal:
    • visszatérő kölcsönjátékosok // Erdélyit (Siófok), Irimiást (Ajka) és Zvarát (Ajka) is egy évre adtuk kölcsön nyáron az NB II-be, ehhez képest már télen visszatérnek az NB III-as csapatunkhoz.
    • átgazoló kölcsönjátékosok // Juhász (Gyirmót -> Monor) az NB II-ből az NB III-ba került, Tóth Péter (Ajka -> Békéscsaba) legalább szintben maradt.
    • és egy hihetetlennek tűnő eligazolás // Németh Dániel tavaly ősszel bemutatkozhatott az NB I-ben, majd alig 17 évesen Zalaegerszegre igazolt. WTF? A ZTE honlapja szerint az átigazolásban nagy szerepet játszott a helyzet átgondolása a menedzserével.
  • [8:45] kapuskérdés // az NSO is lehozta, hogy nyáron érkezhet Szappanos Mezőkövesdről, valamint Tujvel hosszabbíthat.
„Napikispest 2021.02.17.” bővebben

Napikispest 2021.02.16.

  • azért ez valahol kurvaélet, na, és épp ezért remélem, hogy nem igaz // a csakfoci szerint egy MTK-Fradi női bajnokival (!!!) avathatják fel az új Bozsikot, ahol a második mérkőzés az U21-es Európa-bajnokság Magyarország-Németország Valamilyenország csoportmeccse lehet.
    • egy ekkora blődliség // nyilván nem lehet igaz. Ugye?
  • még egyszer Horváth kinevezéséről // igazából kicsit hazudtam az előző posztban, mert csak megírtam a véleményem, azonban úgy döntöttem, hogy nem publikálom. Viszont az lesz, hogy tolok rá egy jelszavas kódolást, kiteszem ide letölthetően, és nem azért, hogy majd utólag igazolhassam: én megmondtam volna, azonban a klub érdekeit tartottam fontosabbnak. Egyszerűen csak magam miatt, hogy mégis megírtam, de igazából mégsem. Legfeljebb majd valamikor kinyitjuk, és röhögünk egy jót magunkon.

Hétfőről keddre 1,17 milliárd forinttal drágult az új Bozsik

Egyelőre nem tudjuk, hogy hol a vége.

Az eredetileg 5 milliárd forintra tervezett új Bozsikra végül 11,8 milliárdért kaptak ajánlatot, miközben az elméleti keret határát 17 milliárd környékén húzták meg. A mostani módosításból arra lehet következtetni, hogy a 11,8 milliárd kevés lesz, a 13 milliárd pedig talán elég.

Ha nyitottak vagytok a Dallashoz hasonló szappanoperákra, akkor az új Bozsik közbeszereztetésének történetét ide kattintva tudjátok visszafejteni.

„Hétfőről keddre 1,17 milliárd forinttal drágult az új Bozsik” bővebben

Napikispest 2019.11.08.

  • új Bozsik // a nyitómeccset (Magyarország vs. valaki) és két csoportmeccset (az egyiken Magyarország vs. valaki), valamint egy elődöntőt kapott az új Bozsik a 2021-es magyar-szlovén közös rendezésű U21-es Európa-bajnokságon.
    • további helyszínek // Székesfehérvár (három csoportmeccs, negyeddöntő, döntő), Maribor (három csoportmeccs, negyeddöntő), Celje (három csoportmeccs), Szombathely (három csoportmeccs, negyeddöntő), Győr/Gyirmót (három csoportmeccs), Ljubjana (három csoportmeccs, negyeddöntő, elődöntő), Koper (három csoportmeccs)
  • Magyar kupa // december 4-én (szerdán) délben játszunk Monoron.
„Napikispest 2019.11.08.” bővebben

Napikispest 2018.09.27.

  • közbeszerzés // mindenféle pletykák keringenek az új Bozsik közbeszerzése körül, gyorsan tegyük helyre a legfontosabbat:
    • a TED-en, vagyis az EU közös közbeszerzési portálján egyetlen szó sincs arról, hogy eredményesen zárult volna a kiírt közbeszerzés. Tehát még mindig elbírálás alatt áll, magyarul nincs még se győztese, se vesztese, egyedül a várakozás van.
    • ami viszont fura, hogy június óta várunk a győztesre, és bárhogy számolom, ez simán három hónap. Máskor gyorsabb szokott lenni a folyamat.
    • nyugi // fel vagyok iratkozva a „Bozsik” és a „stadion” kulcsszavakra, tehát amint bármi változás van a közbeszerzés státuszában, és az felkerül a portálra, azonnal jön az értesítés, és máris kerül ki ide az oldalra.