Nem mi csesztük el, mégis velünk fizettetik ki

Figyelem: erősen indulatos és demagóg bejegyzés következik.

  • nem mi estünk ki az NB I-ből több év szenvedés után,
  • nem miattunk fogyott el a pénz,
  • nem mi szórtunk el milliárdokat alkalmatlan játékosok és menedzsereik fizetésére,
  • nem mi terveztettük át a stadiont, és kértünk plusz milliárdot a VIP átépítésére,
  • nem mi találtuk ki, hogy ne legyen olcsón üzemeltethető a stadion,
  • nem mi álltunk sorban a svédasztaloknál,
  • nem mi, nem mi, nem mi.

Most mégis az van, hogy kijöttek a 2023/24-es NB II-es, tehát másodosztályú szezonra a jegy- és bérletárak, ahol olyan ellenfelek lesznek mint a BVSC, a Mosonmagyaróvár, vagy a Kozármisleny, azonban mindezek lényegtelen apróságok, ugyanis az árszint simán hozza az NB I. élmezőnyét.

Az pedig legyen külön vicc, hogy csak a korzóra és a kanyarba a teljesen indokolatlan kiemelt meccsekkel bohóckodással, és a különböző elővételi lehetőségekkel összesen 78(!!!), azaz hetvennyolc különböző jegyárat sikerült megállapítani. És ebben nincs benne VIP és a tribün.

“Nem mi csesztük el, mégis velünk fizettetik ki” bővebben

Gondolom kapunk majd pár hangzatos ígéretet, hogy most aztán tényleg, azonban kérdés, maradt egyáltalán valaki, aki még képes hinni nekik?

Felcsút – Honvéd 1-0

Teljes kilátástalanság. Nincs rá jobb kifejezés, mint a teljes kilátástalanság. Magunkat ismételjük hetek, hónapok óta, amikor azt mondjuk, ennek így semmi értelme.

Soha, semminek nem lesz valódi felelőse, a klubház szarik ránk, szarik a klubra, szarik mindenre. A legtöbbet akkor tehetnék, ha lemondanának a vezetők, mielőtt bevégeztetik a munkájuk, és teljesen kicsinálják a klubot.

Elképesztő, hogy három és fél év alatt egyetlen haver sem szólt rájuk, hogy srácok, ez szánalmas. Petiminiszter is mindig csak dicsér és reménykedik, a minisztériumok ugyanúgy tolják bele a lóvét, mintha lenne bármi értelme, a klubvezetés nagyon elvétve megszólal, akkor mindenki más a hibás, főleg az elmúltnyolcév, majd biztosít mindenkit arról, hogy ezentúl más lesz.

Aztán sosem lesz más.

“Gondolom kapunk majd pár hangzatos ígéretet, hogy most aztán tényleg, azonban kérdés, maradt egyáltalán valaki, aki még képes hinni nekik?” bővebben

Hivatalosan is eldőlt: marad Feri

Volt rá némi esély.

Milyen változások várhatók az első csapatnál a téli szünetben?

Az edzői stáb folytatja a munkát, azonban a keretben várhatóak változások. Elkezdődtek a tárgyalások a kiszemelt játékosokkal, de helyet is kell teremteni nekik, így természetesen távozók is lesznek. Fontos, hogy akik érkeznek, azok nemcsak játékban hanem mentalitásban is hozzá tudjanak tenni a csapathoz. Akik pedig maradnak, azok még jobban becsüljék meg, hogy a Honvédban játszhatnak.

nyilatkozta Kun Gábor a honvedfc.hu-nak.

Vajon mi lenne a válasz a miértre? Miért folytathatja az edzői stáb, ha a saját őszükön még annál is gyengébbet mutattak, mint tavasszal, a papíron más, állításuk szerint rossz szerkezetben összerakott csapatával? Tényleg, mi lehet az a mérés, mutató, teljesítményindex, bármi, amiből azt a következtetést vonták le: maradjanak Feriék?

(Orbán Viktor a szokásos péntek reggeli kinyilatkoztatásaiban is keményebb kérdéseket kap a Kossuth Rádióban, mint Kun egy ilyen év után.)

“Hivatalosan is eldőlt: marad Feri” bővebben

Napikispest 2021.02.17.

  • [8:45] furcsa dolgok [játékoskeringő] // a Honvédnak elméletileg van valamiféle sportprogramja, egy részlete talán épp felnőttprogram néven lett beharangozva. Ehhez képest egy egészen furcsa anyag jelent meg a klubhonlapon, benne pedig a következő játékosmozgásokkal:
    • visszatérő kölcsönjátékosok // Erdélyit (Siófok), Irimiást (Ajka) és Zvarát (Ajka) is egy évre adtuk kölcsön nyáron az NB II-be, ehhez képest már télen visszatérnek az NB III-as csapatunkhoz.
    • átgazoló kölcsönjátékosok // Juhász (Gyirmót -> Monor) az NB II-ből az NB III-ba került, Tóth Péter (Ajka -> Békéscsaba) legalább szintben maradt.
    • és egy hihetetlennek tűnő eligazolás // Németh Dániel tavaly ősszel bemutatkozhatott az NB I-ben, majd alig 17 évesen Zalaegerszegre igazolt. WTF? A ZTE honlapja szerint az átigazolásban nagy szerepet játszott a helyzet átgondolása a menedzserével.
  • [8:45] kapuskérdés // az NSO is lehozta, hogy nyáron érkezhet Szappanos Mezőkövesdről, valamint Tujvel hosszabbíthat.
“Napikispest 2021.02.17.” bővebben