NEM, NEM, SOHA!!!

Ezt olvastátok?

Úgy tudjuk, eldőlt, ami a futballöltözőkben már egy ideje beszédtéma: a jelenlegi külügyminiszter, Szijjártó Péter meghatározó szerepet vállal a jövőben a klub működésében.

Az, hogy Szijjártó pontosan milyen pozíciót tölt be a Honvédnál, egyelőre nincs tisztázva, ez a közeljövőben alakulhat ki.

Az viszont biztos, hogy a kispesti klub jelenlegi tulajdonosa, George F. Hemingway valamilyen formában továbbra is a Honvéd kötelékében marad.

Ami a csapat irányítását illeti, ott is változások várhatók, információink szerint a szezon végén Horváth Ferenc veszi át a csapatot a jelenlegi vezetőedzőtől, az olasz Marco Rossitól. – via nso

Ne haragudjatok, de már ittam nem keveset, lévén a ligakupa elődöntőjéről jöttem (1-0-ra nyertünk, 1-3-al kiestünk a Fradi ellen), ami után – jajj, csak az MLSZ meg ne tudja – békésen sörözgettem fradistákkal, mert beszélgettünk, és az jó volt.

Szóval a lényeg, hogy ha ez így alakul, akkor csáó, ennek nem lesz sok értelme. Én nem akarok egy újabb fidesznyik csapatnak szurkolni, hogy így majd fix legyen a Fradi, Videoton, Loki, MTK/Felcsút mögött az ötödik helyünk.

Bevallom, nem igazán kedvelem az Öreget, de leírom, ezerszer inkább Hemibá, mint Szijjártó, és a pártcsapati lét.

Most ennyi. Alszom az egészre inkább egyet, és holnap hőbörgök részletesebben. (Nem, nem foglalkoztat, hogy lehet köztetek olyan, aki inkább Szijjártót mond, mint Hemingwayt, mert ismertek, nem az olvasók igényeit tartom szem előtt, hanem a saját elveimet, kispestiségemet, szurkolásomat, életemet. Már bocs.)


frissítés (mert az NSO is frissített, onnan idézek én is):

George F. Hemingway a maga humoros stílusában reagált a hírre az NSO-nak: „Nem Szijjártó Péter, hanem Barack Obama lesz az, aki beszállna a Honvédba.”

A klub tulajdonosához hasonlóan Szijjártó Péter is röviden reagált sajtóképviselőjén keresztül, elmondta, egyetlen sportklub működtetésében, vezetésében sem kíván szerepet vállalni.