Jajj, szegény Sanyi

bobal_sandor_mtk_pmÉrdekes, hogy bár volt kint dögivel fotós a meccsen, mégsem maradt fent ennél értékelhetőbb kép az újfent #meccsemberének választott Bobál Dávidról.

Mert ugye, ahogy RW is kiemelte, volt a meccsnek egy fejezete, valamikor a második félidő közepétől kezdve úgy negyed órán át, amikor az volt a fő történés a pályán, hogy Sándor ideges, majd Sándor egyre idegesebb, miközben Dávid – nincs rá jobb szó – egyszerűen szopatja. Volt, hogy leheletfinom csellel küldte el a letámadó Sándor, volt, hogy úgy keresztezett tanárian, hogy a labdát nem a lelátóra tolta fel, hogy az öregek mondhassák: beckenbaueri magasság, hanem inkább lefordult vele, mert az jó, ha a labda mégis inkább nálunk van. Tette mindezt az oldalvonal mellett, félpályánál, tizenhatoson belül, szóval bárhol, ahol lehetősége volt rá.

Még ha benne is volt vastagon a kapott gólban, azért gondoljuk végig, mi kell egy szurkolónak? Elsőként egy korábbi házikedvenc, aki később valamiféle celebkarriert fut be, majd visszatér hozzánk, hogy amint lehet, adott szavát szegve (vagy nem szegve?) másik magyar klubhoz igazoljon, történetesen a Videotonhoz. Vele tehát megvan a nem kedvelni (futballpályán: egyenesen gyűlölni) való személy, de kell még egy másik is, az ellenpont, akivel azonosulni lehet. Dávid saját nevelés, egy év után tért vissza hozzánk, pofátlanul fiatal, és az is lehet, még évekig a kispadunkra se férne oda, ha nem lenne egy félhülye légiós- és utánpótálásszabály érvényben.

Tehát van egy közellenség és van egy mi (sajátunk), jöhet az esemény. Sándor csatár, Dávid védő, tehát a térfelünkön kell keresgélni. Sándor hajtós, igazán kellemetlen játékos, ráadásul alapfeladata, hogy folyamatosan nyomás alatt tartsa az ellenfelek védelmét, mintegy felőrölve azt. Valljuk be, ha kell, csíp, harap, tényleg mindent megtesz, hogy ha már tehetsége alapján nem egy valódi pengés futballista, legalább a taktikai feladatát lássa el tisztességgel.

Alakul a tökéletes szituáció, már csak kicsit fel kell hergelni Sándorunkat, és minden klappolni fog. Szerencsénkre nem kell sokáig várni. A 72. percben – számára érthetetlen módon – besárgul, hogy aztán átkapcsoljon berzerker-üzemmódba (fontos megjegyzés: a Sándor-féle berzerker döntően a futballról szól, és nem amolyan Molnár Zoli-szerű egytől hét évig terjedően büntethető szimplán köztörvényes garázdaság), és próbáljon meg bizonyítani valamit egyrészt magának, másrészt az őt addigra igen erősen a szájára vevő hazai publikumnak.

Itt kellett volna elindulnom a büfébe popcornért és előkapni egy fülhallgatót, majd betenni végtelenítve a Benny Hill epizódok témáját. Mondom, rég szórakoztam ennyire jól futballpályán játszódó futballeseményen, mint ezen a néhány sándorszopatón, ha használhatok erre egy külön szót.

Kösz, Dávid, nekem ennyi is elég lett volna a #meccsemberéhez, de mivel ez a része abszolúte közösségi dolog mifelénk, és bár lehet, hogy volt benne egy kis része RW kortesbeszédének, a közösség szintén ugyanúgy látta a dolgot. Simán belefért a gól előtti elég komoly hiba (méteres beragadás), mert jött utána valami, amire tényleg lehet emlékezni. Így kell ezt csinálni. Szegény Rikárdó hiába lő parádés csel után nagy gólt, Kamber hiába robotolja végig a meccset, ereszt meg szép lövéseket, Gyula hiába, satöbbi, mégsem ők maradtak meg, mert a sándorszapatóhoz képest szürke kis zongoracipelők lehetnek csak.

A csapat osztályzatai:

Kemenes 7 – Botka 7, Ignatovic 7, Bobál 8, Baráth 7 – Nagy Gergő 6 (Gazdag 6), Kamber 7, Hidi 6 – Vécsei 6 (Prosser -), Youla 6, Holender 7 (Vernes 7)