Azzal a mondattal kívánok Boldog Karácsonyt, ami igaz a Honvéd bajnoki címére és az RW posztolásra is: “Jobb későn, mint soha!”

Szóval az van, hogy amire már senki nem számított, még Fanta úr sem, hisz délczegen elköszönt ma délelőtt napokra, blogfrissítések elől zsírgőzzel mentve fel magát, és már annyira se bízott bennem, az elmúlt hónapokat tekintve, joggal, hogy lesz valaha valami RW poszt, pedig lesz, mert ha Karácsony van és életérzés poszt kell, akkor jön RW, főleg hogy hosszú-hosszú hetek után végre fújhattam egyet, meló-suli-diplomamunka-vizsgák-beadandók-határidők káosza után most végre én is sóhajthatok egyet és végre megint van időm az igazán fontos dolgokra, úgyhogy Kispest, Wekerle, Karácsony, Bajnokcsapat, Öcs, Fater, Csakblog, RW, Hanta, Ábel, OldBabar, hangulattolulás, életérzés, lesz itt minden, Boldog Karácsonyt minden olvasónak!

Elég zsúfolt heteken vagyok túl, és a legrosszabb az volt, amikor jönnek a történések és jönnének a mondanivalók belőlem, de leírni nincs idő őket, pedig Hanta már hetente próbálkozik a meccsek végén, “Kaparsz valamit?” “Még egy hetet kérek“- nyöszörgök, de tudom, hogy hazudok, mert ez még nem egy, hanem négy lesz. Ez volt a legrosszabb! Na meg amikor a disznó Ábel úr közölte Sámán szokásos highclass posztjai után, hogy inkább vonuljak vissza és adjam át a terepet, mindenki jobban jár, úgyhogy ha még söröznék, erre toltam volna hat korsó 24-es Primátort, de hát a Loctite egy nagy pernahajder, úgyhogy csak kicsit vettem a szívemre.

De aztán csak eljött a fellélegzés, legalábbis időlegesen és részben, és most tele posztötlettel legalább 3-4 írásmag van a tarsolyban, persze, hogy ezek kijönnek-e vagy ott is maradnak, az még sok mindenen múlik, de hátha kicsit sűrűsödik a következő hetekben a szerepvállalás és Hantamentesítés, amúgy ezúton is járhat a taps a a legnagyobb magyar stadionbüfégourmand blogfőszerknek, hogy szólóban is hősíesen vitte a boltot az ősszel. No de a lényeg: Karácsony.

Karácsonyi szünet, téli szünet, bajnoki szünet, ezek nálam gyerekkorom óta egyet és ugyanazt jelentik, legalábbis 1989 óta, mióta elvitt a Honvédláz. A téli pihenés a fellélegzés, a számvetés ideje, összegezzük az évben elért eredményeket, kiemelten annak vörös-fekete oldalait, fújunk egyet és készülünk a tavaszra, ami még messze van, de már várós.

Nos, idén ez a számvetés csodásabb, mint bármikor eddig. Hiába voltam aktuális bajnokcsapat-szurkoló 1991 és 1993 decemberében is, az idei CSODA az annyira nonpluszultra volt, sporttéren annyira felüllőhetetlen, hogy igazából az 1991-es mellett már most tudom, hogy az idei bajnokcsapat örök kedvencem lesz, és jöhetett erre bármilyen korai BL- kiesés, bármilyen dedós Hemy-Rossi csörte, bármilyen fékezett habzású ősz, a sajtfejű brokkolival a padon, bármilyen formahanyatlások a kilúgozott csapattól, nekem ez az év ünnep maradt, ezen vitatkoztunk már nyáron  is a srácokkal, amikor Hanta már temetett mindent 1 héttel az arany után, de én úgy voltam-vagyok vele, hogy sarkítva, de ha ki is esünk, az sem érdekel, a csoda már megvolt, a részem lett, nem veszi el tőlünk azt már senki. (Sarkítok, mert essen ki az aki Lipcsei házioltárnál tartja otthon a fekete miséket, pfejj).

Kispesti bajnokévi karácsonyi menüben még a pisztráng is VÖRÖS szemet dülleszt.

Ezért van az, hogy én most is mosolygok, miközben gépelek, hogy nem az jut eszembe 2017-ről hogy Lanza és Eppel szájat húzva nézik egymást Balmazon a tizinél, vagy hogy a Fradi és a DVSC aláz minket otthon, hanem az utolsó 5 meccs, az őrült május, amikor Hanta tart hátulról, hogy ne kapjak szívrohamot, de egy kardiológus már őrajta is látná a stroke-veszélyt, aztán a 94. percet, mikor egybekarolva sírunk, aztán a hajnali kettőt, mikor Öccsel megyek hazafele a kihalt Kispesten, táncolva, ugrálva, meg az izraeli utat, ahol könnyezek a BL-selejtezőre kivonuláskor és Lanza fejesekor. Ez volt nekem 2017.

Apu nem kispályázott, a csúcsdísz alá feloktrojálta a bajnoki évszámot

És ahogy mindig is beépül a Kispest az életembe, szinte egy azzal, úgy nem meglepő, hogy a téli szünet hétköznapjai is vörös-fekete díszben telnek, amikor kimentem például az idei legfontosabb ajándékbort megvenni a Fábi úr csodaboltjába, hát Fábi úr el van foglalva a VIP vendégeivel, a nagydumás segédleányzó is, így ki marad nekem? A Bobál bátyó, az ikrek tesója, azt hittem fenékre ülök, de nem, ő itt dolgozik segéderőként, eszem megáll, mit kérek?, egy jó szekszárdi sauvignont, hát keresi a derék Old Bobál, de nem leli, csak kell a Kamilla lány is, ő segít, közben intejúvolom Bobál urat a tesókról, nem mond biztatókat, majd közli, inkább kérdezzem az úriembert a sarokban, hát erre ki lapotopozik ott, az Elbert Gábor, egykori emeletszomszédunk, aki közli, ők szívesen vinnék valamelyiküket (nevet persze nem mond), én állok, mint valami szürreális filmben, és kérdem, “bocs, Te most Pakson vagy?“, “nem, épp Nyíregyházán” szól az elberti válasz, Bohócliga, imádlak, még egy darabig dumálunk, szóba kerül egy Supka-felfedezett soproni védekezőközép, akit Nyíregyről hoznánk, ha és amennyiben (én közben Nagy Gerire gondolok és ideges leszek), de közben megjön a borom, az Elbertem meg elmegy, így hazaindulok. Hát mondom, hogy minden a Kispestről szól még télen is itt Wekerlén, egy szimpla ajándékvásárlás is…

design center :) – az alsó aranyozást ajánlom mindenki figyelmébe  <3

Az meg már pláne, mikor Apunak szerválom be a mezt, OldBabarnál, a derék boltos láthatóan már várta az új vásárlót, szegény rendesen unatkozhat ott naphosszat, ráadásul én jövök, a sztenderd útitárs, lenyomjuk az összes bonmot-t és modoroskodást ami létezik, harapni lehet a legfájdalmasabb pesti humort a levegőben, én kérek elnézést (Atikám, jár a kedvezmény, milyen kedvezmény, hát a bérletkedvezmény, Atikám, tudod, a mez árából, de ha nem kell, nem ütöm be, vagy tudod mit, inkább leszámítom a túrák árából tavasszal, oké Lacikám, de lazacos szendó remélem lesz, lesz ám Atikám, most tettem el két hete, még alig van szaga, Siófokra pont jó lesz)…

Reggel meg a fácsés csoportunkban látom Ábelkápó beköszönését, le se tagadhatná, küldözgeti a jókívánságokat, mintha nem lenne holnap, Fanta úr Karácsonyfafotóval kívángat szépeket, én meg átérek a szülői házba, és látom, Apu is alkotott, a csúcsdíszünk alatt handmade Honvéd emlékmű, gyorsan felhegesztem hát én is fára a Puskas Army matricát, annyira giccsesen igénytelenek vagyunk, hogy ez már így csodálatos, mint ahogy ez az egész év is az, az egész CSODÁLATOS 2017, amikor a Kispest csodát tett, az aranysörényű oroszlán  a vörös-fekete palástjában visszamászott oda, ahol a helye mindig is volt Magyarországon a fociban, az elitbe, és a trón mellett konyultan állnak a zöld-fehér és piros-kék zászlók, csak a vörös-fekete lobogó leng ismét vidáman, és azt mondom, erre legyünk nagyon büszkék, és sose felejtsük el ezt a nyarat. A 2012-es magyar-izland olimpiai kézimeccs óta azt hittem, az volt életem sportélménye, tavaly Bordeauxban elbizonytalanodtam ebben, de idén már nincs kérdés.

Ha valamikor vissza kéne vonulnom a szurkolástól és a blogolástól, ez az év lenne az.

De egyelőre még nem akaródzik.

Főleg, miután kibontom Öcstől kapott ajándékcsomagom, én benne ott figyel a speckón nekem dizájnolt Csakblog póló. Úgyhogy most elmegyek csöndben szipogni a sarokba, 2017-tel álmodva, ami egyszerűen minden téren életem legcsodálatosabb éve lett, és ezt remélem mindenki érti aki olvassa :)

Update: mégsem szipogok, ugyanis elkezdtük nézni az Apunak ajndékozott DVD-t a Bajnoki Döntőről.

Update 2.: Mégis sírni fogok. Megint :).