A szülinap végére

Jó szokásunkhoz híven teljesen illogikus lépésként és szerkesztési abszurditásként a reggeli BSZ posztra szokott úri késésemmel én is reagálnék, nem annyira hosszan, mint szoktam, de azért a miheztartás végett valami legyen itt tőlem is.

Hanta mondta egyszer (gondolom valamelyik IPÁ-ja vagy SOUR-ja felett merengve, már nem emlékszem), hogy azért szeret velem dolgozni, sőt, azért vagyok én az egyetlen működőképes munkakapcsolata, mert sosem egyeztetünk, ugyanis ő a saját bevallása szerint alkalmatlan a csapatmunkára. E kijelentés nyilvánvalóan barokkos túlzás a mestertől, de a mondat másik fele mégis teljesen igaz: tényleg a legritkább esetekben tartunk blogszerkesztőségi üléseket dohos kocsmák mélyén (főleg, mióta az évi sörfogyasztásom konvergál Tonci Kukoc akciógóljai számához), inkább mindenki ír, AZT, OTT és AMIKOR csak akar. Ennek bájos folyományai a néhanapján minden józan logikának ellentmondó egymásra posztolások, egyes meccsekről elmaradó beszámolók, másokról meg duplán megjelentetések. Most is ez történik, reggel Fanta már felköszöntött mindannyiunkat, én pedig, háziorvostól hazaérve most tudok nekiülni annak, hogy úgy tegyek, mint az első években, amikor még én írogattam a szülinapi posztjainkat. Önszopkodás viszont most, hihetetlen önfegyelemről téve tanúbizonyságot, nem lesz, inkább csak átfutok a 9 év egy-egy jellemző emlékén, és azokon a momentumokon, amit a csakblog nekem jelent. Aztán ez hátha szórakoztat még mást is.

2010: Furcsa visszagondolni, hogy már 9 éve kezdődött az egész történet és azóta íródik meccsről-meccsre a klub mellett a saját kis históriánk is a fejeinkben, és épülget egyfajta virtuális közösség a blog körül. Emlékszem az Én Kispest-Honvéd-sztorim első részének megírására majd az „elküld” gomb megnyomására az otthoni íróasztalom mellett, és arra a kíváncsiságra, hogy ez fog- egyáltalán tetszeni valakinek.

2011: Hűvös és esőszagú szerda délután, 3 nappal a debreceni ikszünk után játszottunk itthon MK meccset Supkával Mezey dottore Fehérvárjával (tiszta pirosban toltuk). 1-1 lett, és első gólját lőtte színeinkben Lukas Zelenka, Hantával az első közös kedvenc pont a csapatban. És micsoda szcenárió, hogy pont ő lőtte a gólt – ugyanis ez volt az első meccs, amikor, noha már 4 hónapja írtuk együtt a blogot, Fanta rámírt, hogy találkozzunk már élőben is és menjek fel a törzshelyére. Ebben csak az volt a fura, hogy a törzshelye ugyanott volt kábé, mint az enyém 1996 óta, mégsem rémlett az arca, pedig híres mmoriterbajnok vagyok. Na mindegy. Az első találkozás klasszikus Hanta-RW show lett. Ő dumált 3 percente valami összefüggéstelen logikai ívre fel nem fűzött sutkákat, én meg hallgattam és hümmögtem. Azóta pedig minden meccset együtt nézünk, furcsa ez.

2012: A tavaszi szezonnyitóra, ahol Hadzsics is lesérült, Ceolin meg szimplán csak szar volt, a Vasas klubházban (ritka esetként, mert önsorsrontó módon sosem voltunk nagy ingyenes díszzabálók) fasírtoztunk Öccsel meg Fantával a sajtórészlegen, és a meccsre is a Pivo sörözőből mentem, hazafele pedig beugrottunk Andrissal a Bohémiába a Rákóczin és azt hiszen Pardubicky Portert ittam. Két tizenegyessel nyertünk, mindkettőt a dagadt Gege verte be, én pedig végig csak arra tudtam gondolni, hogy elengedtük a szünetben Pelenkát és Torghellét, helyettük meg nézhetem Bozsót és Ivancsicsot, aki egyszerűen lebloggergecizett minket Hantával a téli alapozáskor, mert sok 5-öst kapott 10-es skálán ősszel az akkor-még-létező osztályozókönyveinkben. “Csodás” év volt.

2013: Szombathelyre külön kisbusszal mentünk le Old Babarékkal, és olyanok voltunk akkor társaságilag, mint a 2000 utáni Maiden lemezek: minden tag jelen! Akkoriban kezdett kialakulni a klasszikus meccstársaság, Tesóm, a hajdan magát szerényen meghúzó csöndes kis sörszivacsból korzós hangkirállyá kinövő Ábel, a meccsenként 1 tuti receptet elmorzsoló Gyuri, és persze kisBabar. Apu akkor is épp nyaralni ment Anyuval, mint minden címszerzésünnkkor. A bűnrossz meccsen, a bundavád miatt a kertek alatt hazatoloncolt Lanzafame nélkül, Vernes góllal ikszeltünk, az utolsó 5 percet végigimádkozva a pálya mellett, hogy az amúgy halovány Hali ne találjon gólt. Nem találtak. Hazafele minden kútnál megállás, csapattal ölelkezés, Szabikalauzzal közös fotó, a bábolnai mekinél meg Prikk (gondolom 3 Bacardi Breezer után felbátorodva) felkérdezett, hogy minek írok róla faszságokat. „Ööö…. szerintem azt a cikket Hanta írta”- közöltem, és odahívtuk a mestert, aki valamit magyarázott Rikárdónak, aki ebből nem sokat értett, de inkább otthagyott minket. Akkor gondolkoztam el azon, hogy konfliktuskezelés terén nem rossz a Hantamódszer: beszélj emelkedetten annyi kaotikus tematikáról, hogy a másik inkább adja fel. Szívecske.

2014: Itt a hosszú vereségszéria utáni debreceni bajnokavató-elrontást kéne írnom, ami egy remek nap volt, de ahhoz a szar évhez inkább szar csakblog emlék dukál. Kurvára örültem Vierchowod kinevezésekor. A manus az ikonom volt a kilencvenesekben, a kedvenc Juvém beton söprögetője (igaz, csak egy évig), a gomb Zebráimból is kihagyhatatlan. Amikor az első nyilvános edzőmeccs volt, rohantam ki és áhítattal néztem, ahogy mint valami gyakorlótéri vöröskatona, a kis khaki rövidgatyájában üldögél abban a kameratoronyban a hátsó füves mellett, messziről nézve a csapatát. Akkor még nem tudtam, hogy hétköznapokon is ez az össz-kommunkiációja kábé… A BKV elleni MK meccsen, ahol Gazdi bemutatkozott, rögvest góllal, VV a szünetben inkább egyedül kin maradt a kispadon. Azt hittem, rosszul látok. Az első interjúm Győrben készült vele a második fordulóban, közhelyhalmozása mellett még Puhl Sanyi is ipari tanuló lehetett volna csak. Amikor kibaszta őt Hemy, hálát adtam az égnek – majd Milan-Fio meccsre utaztam az ACM-drukker Öcsémmel Milánóba, ez volt a szülinapi ajándéka. Erre ki végzi el ott a kezdőrúgást? Vérhód. Én meg azt hittem lehányok a curva nordról. Így múlik el a világ dicsősége.

2015: Csábi kirúgását nehezen éltem meg, nagyon kedveltem Jocót személyesen és sajnáltam azt, ami vele történt. Először nehezteltem is az opportunista beugróként visszaevickélő Rossira, aki egy éve még nagy dérrel dúrral (és egy UTE- vagy Vidi-, esetleg Debrecen-szerződés reményében) távozott. Vele együtt jött az Öreg #mindenidők jellegű bálás beszerzése, Palaciosszal, Izazolával, Punosevaccal és társaikkal. Az egyik téli, már Rossis edzőmeccsen Vérfarkas exkollegám is kijött a labdabiztos blogról, és mennybe ment a hallottaktól, ugyanis Papa H. mellettünk nézte végig a meccset, és időről időre bárki tette fel a kérdést, hogy ki az a kis görcs indián a Blaháról a balszélen, a Pappa vagy 10 hőbörgő egyénnek mondta el 2-3 percenként ugyanazt a szöveget. „Jesus „Chiki” Meza, venezuelai válogatott, okay, 2szeres bolíviai bajnok, francia guyanai területi válogatott, kolumbiai szépségkirálynő stb. stb.”. Aztán amikor az egyik korzós ordibátor posszanópápa gyógyszere végleg elgurult egy Kone fejére eső, majd onnan az alapvonalon túlra pattanó labda után „ki a fasz hoz ide ilyen szakképzetlen menekülteket bassza meg?” felkiáltással, az Öreg paprikavörösen harsogta felé, hogy Kone 10 gólt lő majd tavasszal, aztán lehet menni fel hozzá a díszpáholyba személyesen bocsánatot kérni. A folytatást ismerjük, 1 gól a ligakupában, 10 perc a Bohócban, további pályafutásához sok sikert kívántunk. Az edzőmeccshez még annyit, hogy feltűnt a második félidőben Borgulya is, lejattolt mindenkivel, így Vérrel is, aki engem kérdezett meg súgva: „Ez ki volt?” Mondom: „az élő legenda Borghese”, mire Vérfarkas meglepetésében hangosan: „ő nincs még előzetesben?!” Én Öcsémmel és Fantával a korlát mellé estem, Borgulya nézésével pedig üveget lehetett volna vágni.

2016: Nem Honvéd, de mégis: hazafele száguldottunk valahol a Cote’d Azure-ön Bordeauxból, a Magyarország-Ausztriáról, még mindig a meccs hatása alatt, és ettől, valamint a Leicester City csodájától ihletet kapva egymásra licitálva próbáltunk meg minél nagyobb lehetetlen hülyeséget mondani a magyar bajnokságból analógiaként. Végül azt hiszem én nyertem: „srácok, ezzel az eddigi magyar EB-szerepléssel és a Leicesterrel az lenne ekvivalens otthon, ha most nyáron a Rossi valahogy megtalálná a hangot a csapattal, megtanítaná őket Atletizni, a Fradi, Vidi valahogy besülne, és mi Hemystől, fizetési sapkástól, sok ifivel megnyernénk a…” „A kupát?” –kérdezett közbe Ábel vagy Gyuri. „Dehogy!”-feleltem.- „A bajnokságot!” – ordenáré röhögés rázta a buszt vagy fél óráig…

2017: …aztán május 27-én este ordenáré sírás rázta a fejünket Hantával egymás vállán. Erről nincs is mit írni többet. Azaz csak annyit, nálam 2 ponton dőlt el ez a bajnoki cím. Az egyik Baráth hazafejelése Sopronban, ami öngól helyett kijött a lécről a 91. percben. Ott hittem el haloványan először, hogy ez jel lehet. Aztán a Gyirmót ellen az önkéntes száműzetésem a Bozsik legtávolabbi sarkába az utolsó 10 percben, hogy visszahozzam a 2013-mas tavaszi egyszer-már-bejött praktikát, és bejött, Lanzafame befejelte a 96. percben. Valszeg ott nyertük meg, csak még nem tudtunk róla.

2018: Tavasszal Botival és Gerivel remek volt interjúzni, mindkét srác, de elsődlegesen Gergő nekem valahol egyenlő a klubbal, a bloggal és az egész életérzéssel, amiről hétről hétre próbálunk írni Hantával (szerintem). Remek este volt, másfél órás beszélgetésnek indult, lett belőle 3,5 óra, közben letoltam az aznapi kocsmakvízem is, addig Öccs tartotta a frontot Gerivel, akiről élőben is kiderült, hogy true arc, kisSikesdi, meg minden, ami Honvéd. Sokáig szeretném még vörös-feketében látni a kis csékát. És szintén ebben az évben volt a Bozsik utolsó, nemhivatalos búcsúmeccse, Hemy-Nagy Geri-Boti játékvezetősködése mellett, a legendák a pályán, a végén pedig hazasétálni az őszi Ady Endre úton, előttem a lódenkabátos Orosz Ferivel, mellettem pedig Öcsémmel, aki, történjék bármi, a leghatalmasabb meccsrejáró társam evör, és remélem még az is marad (Faterral együtt) hosszú-hosszú évtizedekig. Keserédes nap volt ez, valaminek a vége, és mint látjuk a lassan növekvő betonvázat az építési területen, valami újnak a kezdete. De a gyerek- és fiatalkorom a régi Bozsikkal együtt szállt tovább Álomföldére.

2019: Idén a kupadöntős vonulás a Bálnától felemelő élmény volt, nyilván, de a craiovai mondtra túra is emlékezetes marad, igaz, más előjellel. Kifele menet az osztálykirándulás jelleg még dominált Koncsik ofő bácsival és a buszban táboroztató úttörő-ifiként fel-alá járó Fanta őrsvezetővel, de a meccs és az utána való kimenekíttetés a városból a buszban kuporogva már kevésbé vidám emlék. De megvolt ez is, és aztán ebbe a fura, interregnum utáni, felemás idénybe jött a szombat, és Gazdag varázslata Felcsúton, amit még megfázva, tele fejjel, a lelátón vacogva sem lehetett máshogy lereagálni, csak üvöltözve ölelgetve egymást Öcsémmel, szóval a végén még ledobom a szokott pesszimizmusomat, mert a csapat kezd valamit játszani, a Ribanc megint szárnyal (a meze azért marad a szekrényemben, majd ha tényleg innen vonul vissza, esetleg előszedjük), Gazdag ilyeneket tol, mint most, vagy az Újpest ellen, a Videoton végül is csak 7 pontra van, a vendégszektorok egyre szűkebbek a Táborunk számára, és ha tényleg annyira jól építi az öltözőt a Beppe manó, akkor lehet ebből egy jó tavasz még. Persze a Kispest Faktort se feledjük, az Ördög (és Saskőy) nem alszik.

Nekem ez volt kivonatosan a csakblog eddigi 9 éve. Induláskor nem hittem volna, hogy ilyen kaliberű élmények érnek, negyedik helyek, bronzérem, BAJNOKI CÍM, Izrael BL selejtezőn, Vadi, Torghelle, Németh Norbi hazajön, leigazoljuk Warzycha óta a legjobb légiósunkat, és 2010 óta már nem csak családilag vagy egyedül ülök / állok a lelátón. Azt hiszem, minden szarsággal együtt, életem egyik legjobb évtizede volt ez.

Azért nem fogom bánni, ha így folytatódna!

“A szülinap végére” bejegyzéshez 12 hozzászólás

  1. Végigolvastam. Kezdem az elejétől másodjára! :) Nagy gratula és köszönet!

  2. Nagyon szeretem, ahogy írsz, az “Én Kispest-Honvéd sztorim”-at is imádtam. Talán az (ön)irónia miatt is néha Hrabal-érzésem van, ha olvasom. Köszi ezért a posztért is, meg mindannyiótoknak a blogért – szerintem nem én vagyok az egyetlen, aki a fílingen túl hírekért, infókért is idejár, nem a hivatalosra.

  3. Azon a 2016-os EB túrán vettem egy üveg 2006-os (valahol ez is szimbolikus, Hemi érkezése ugyebár) bordeaux-i bort, azzal a szándékkal, hogy megisszuk ha bajnok lesz a Honvéd. Persze a kisbuszban én is röhögtem, azt hittem, jó ha újabb 10 év múlva nyitjuk fel, de aztán hamarabb meg lett bontva… :)

  4. Édesapám rendszeresen vásárolta a sportújságokat(nagy totos volt).1949-óta tudok olvasni,faltam a sporthíreket különösen a Bp Honvéd focicsapatáról szóló történéseket,1957-től önálló keresettel rendelkeztem már én vásároltam minden olyan sportlapot amiben kedvenc csapatomról olvashattam.2000-től semmilyen sportlapot nem vásárolók.Aktuális híreket Kispest -Honvédról a nettről böngészve és írásaiktól szerzem,köszönet érte.

    1. Gyerekkoromban én is betegesen vadásztam mindenre, ami Kispest, NS (néha megvárva a hajnali kiadást a Blahán), Képes Sport, Foci magazin (ugye volt ilyen ?), egyéb sajtótermékek, később összefoglalók, meccsek videóra vétele, stb.
      Most azt mondhatom, hogy 95%-ban ezt a blogot olvasom, a maradék 5%-on osztozik a többi.

  5. Vérhód a kamera toronyban ülve az megvan nekem, kinn voltam én is……akkor még félistenként néztem rá. Aztán okádás dettó

  6. Köszi ezt az összefoglalót! Nekem is megannyi élményt hoz felszínre! Nem a nyolcvanas évek csillogása, de talán pont az izzadságszagú részsikerek és sikerek teszik ennyire széppé ezt az időszakot. Számomra ez az időszak nemkicsit a szurkolótáborunk újbóli csillogását is jelenti. Az eredményekhez hozzájáruló, de patikamérleggel sosem mérhető pluszt, amit a szurkolók adnak hozzá. Az évekkel ezelött szinte kiürülő lelátók után nemegyszer irigyelt hangulat volt a Bozsik lelátóján. Most pedig élmény egy-egy bajnokira kimenni, szurkolni. Az a változás, ami mérkőzéseken a csapat és játékos közti “kerítést” ledöntve egy-egy óriási ünneplésbe végződik, látványos. Csapat és szurkoló egymásra talált. Ehhez pedig a blog, a kanyar, korzó, Babar úr, a fotósok, a CSAPAT és nem utolsó sorban mi nagyon sokan mások is kellünk. Szuper évek voltak! CSAK így tovább!!

  7. Sziasztok! Eddig csak néma olvasója voltam a blognak! De most szeretném megköszönni fiúknak az eddigi munkájukat! Azt hiszem sokunk nevébe írhatom, ez a blog is hozzánk nőtt, ill már hozzá tartozik a Kispestiségünkhöz! Így tovább!

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.