Ahogy tanult kollégánk, illetve őseink tapasztalata mondja: sz*rnak, bajnak sosincs gazdája

Természetesen ahogy mindig, most is a klubok és a szurkolók a hibásak mindenért is.

A szabadtéri események megtartását, ezek látogatását kormányrendelet szabályozza, ezért a mulasztókkal szemben a rendőrségnek van joga fellépni, szankciókat alkalmazni. Az MLSZ-nek az úgynevezett sportzónával (ebbe tartozik a játéktér, az öltözők, a játékosok, a stábtagok) kapcsolatban vannak teendői, ha ezen a területen a résztvevők megszegik a szabályokat, akkor velük szemben alkalmaz(hat) szankciókat a fegyelmi bizottság. Ami az MLSZ-re tartozik tehát, hogy a játékosoknak kerülniük kell az érintkezést a nézőkkel, a kézfogást, a pacsizást – tette hozzá.

Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője a Klubrádióban 2020. június 5-én

Az MLSZ álláspontja tehát egyértelmű: rendezőként (a kupadöntőt az MLSZ rendezte) nem felelős azért, hogy a szurkolók nem tartották be a védőtávolságra vonatkozó előírásokat, hiszen ez a rendőrség hatásköre lenne.

Vessük össze a 2004. évi I. tövény a sportról 68/A. § (3) pontjával:

Normál és fokozott biztonsági kockázatú sportrendezvényeken a sportlétesítményen belüli biztonságért a szervező felel. A fokozott biztonsági kockázatú sportrendezvény szervezője annak időpontját megelőző 15 napon belül köteles felkérni a sportrendezvény helye szerint illetékes helyi rendőrkapitányságot a sportlétesítményen belüli rend fenntartásában térítés ellenében történő közreműködésre. Normál biztonsági kockázatú sportrendezvényen a szervező a rendőrség közreműködését térítés ellenében igénybe veheti.

A kupadöntőn én nem láttam rendőrt a stadionban.

megjegyzés: a Rendőrség honlapja szerint az összes mostanában játszott mérkőzés normál biztonsági besorolást kapott, tehát nem igényel rendőri jelenlétet a stadionokban. A Minősítő Bizottság legfrissebb elérhető határozata azonban még a zártkapus mérkőzésekre vonatkozik.

Ezzel szemben tegnap jött egy újabb hír, hogy a rendőrség vizsgálja a hétvégi Újpest-Kispest meccset, mert a szurkolók túl közel helyezkedtek el egymáshoz képest, és ez felveti a rendező felelősségét.

Vállai István, az Újpest biztonsági igazgatója elmondta, a szervezők mindent biztosítottak ahhoz, hogy a szurkolók be tudják tartani az előírásokat: a beléptetéskor és a meccs alatt is felhívták a figyelmüket a szabályokra, a jegyeket az előírásoknak megfelelően értékesítették, a szektorok negyedét töltötték fel nézőkkel.

VÁLLAI SZERINT EZER SEBBŐL VÉRZIK A NYITOTT KAPUS MECCSEK KONCEPCIÓJA, MERT FIZIKAILAG LEHETETLEN BETARTATNI A SZURKOLÓKKAL A SZABÁLYOKAT, FŐLEG A B-KÖZÉPBEN.

Nem lesz olyan biztonsági, aki bemegy a több száz fős tömegbe csak azért, hogy betartassa a járványügyi előírásokat, mert azt provokációnak fognák fel az ultrák, és csak balhé lenne belőle, mondta. 

írja az index.hu

Azonban.

Az Újpest mintegy 500 jegyet biztosított a vendégbe érkező szurkolóknak, és ezt az 500 jegyet a járványügyi előírásoknak megfelelően, a C1, C2, C3 és C4 szektorokra egyenletesen szétosztva töltötte fel az MLSZ jegyrendszerébe.

Ehhez képest a helyszínre érve a C1 és C4 szektorok lánccal és lakattal le voltak zárva, vagyis a vendégszektor befogadóképessége azonnal a felére csökkent, és így a védőtávolság betartása is lehetetlenné vált. Én a C3 és a C4 szektor határán álltam, mellettem egy biztonsági őr a meccs során többször is leszedte a láncot és a lakatot a kapuról, átengedett valakit, majd visszatette a láncot és a lakatot. A csörgés egy idő után kifejezetten idegesítő volt, így rendre odanéztem, és pont elkaptam, ahogy egy alkalommal egy öltönyös, aktatáskás urat enged át, akinek a hajtókájára az MLSZ címere volt kitűzve. Vagyis az MLSZ pontosan tisztában volt azzal már a helyszínen, hogy a rendező meg sem kísérli betartatni a védőtávolságra vonatkozó előírásokat, és arra még lehetőséget sem biztosít. Azt pedig tényleg csak mellékesen teszem hozzá, hogy a C2 szektorba is korlátozottan engedtek be a rendezők szurkolókat, vagyis az egyetlen, nagyjából 500 fő befogadó képességű C3 szektorba terelték a mintegy 400 vendégdrukkert.

Mindeközben a szabályok betartatására jogosult hatóság, közkeletű nevén a rendőrség nagy számban volt jelen a stadionon kívül, ahol alapvetően a parkolási szabályok megkövetelésére összpontosult a figyelme.


Értem én, hogy szarnak, bajnak sosincs gazdája, azonban amíg az MLSZ a saját esetleges rendezői felelősségét finoman áttolja a rendőrségre, addig a rendőrség az Újpestet, mint rendezőt veszi elő. Csak én érzek itt a néminél nagyobb ellentmondást, még akkor is, ha az Újpest valóban hibázott a szektorok lezárásával?

Egyszerűen az van, hogy létezik egy kormányhatározat a védőtávolságról és a sportesemények megrendezésének feltételeiről, létezik a sporttörvény, van az MLSZ-nek egy szabályzata, valamint van a rendező kluboknak, a szövetségnek és a rendőrségnek egy gyakorlata, ahogy az utóbbi időben a meccseket lebonyolították. Nos, ez a sokváltozós egyenlet nem kevés egymásnak ellentmondó, vagy csak szimplán betarthatatlan szabályozást tartalmaz, aminek a végén rendre a kluboknak kell valamilyen büntetést fizetniük.

Emlékeim szerint olyan még sosem történt a magyar futballban, hogy nem a klubok, hanem a rendőrség, a szövetség, vagy a jelen lévő biztonsági személyzet hibázott volna. Gondolom, ha egyszer előfordulna, akkor precedenst teremtve recsegve-ropogva omlana össze az egész kártyavár, amit Magyarországon futballnak nevezünk.

Így viszont marad az elkenés, az egymás hibáztatása, a klubok felesleges cseszegetése, és a valódi következmények nélküli lét, ami tényleg nem tudom elképzelni, hogy kinek az érdeke.

“Ahogy tanult kollégánk, illetve őseink tapasztalata mondja: sz*rnak, bajnak sosincs gazdája” bejegyzéshez 11 hozzászólás

  1. Zseniális szövetségünknek ismét sikerült kiküldenie egy huszadrangú jv. …. Csonka Bence ( Who? )

      1. Szépen megkapkodjuk ezeket az újoncokat , Pilóknak 8. mérkőzése volt az Ute elleni , reméljük Csonka sporttárs jobban vezeti majd mint kollégája

  2. Egy ilyen beadást várok ma Kingtől és ilyen befejezést George-tól….

    1. Zseniális ahogy Perea elszakad az embertől. Egy pillanatra mintha a kapu felé indulna, aztán visszalép és azonnal másfél-két méterre szakad el a védőtől. Ezt gyakran visszanéztem akkoriban mert nagyon tetszett.

      1. Élőben átélni de jó volt, micsoda élmény volt az utolsó percben verni az amúgy sem rossz vidit. Ezt csak Lovrics védése übereli:)
        Ma egy X minimum kellene.

      2. Én egy olyanra emlékszem tőle, amikor balról, kb. a szögletzászlótól indult el befelé, és a rátámadó védőnek mutatott egy apró, szinte láthatatlan mozdulatot, amitől az elrepült gyufáért. Kár, hogy Perea olyan hamar elhúzott a vérbe.

  3. Dzsudzsák Husszein Diplomata Balázs, Szijjártó Urunk Péter és fia, amikor maszk nélkül szorosan egymás mellett üldögélve néztek meccset, jó példával jártak elől.

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.